RTL

5:14
Reggeli
2024. augusztus 27. 9:29

Relatív elszegényedési csúszdán a nyugdíjasok, a helyzetük minden évben egyre rosszabb

Körülbelül 250 ezer öregségi nyugdíjas van most, akinek nem éri el a jövedelme a nem hivatalosan mért szegénységi küszöböt – ez azt jelenti, hogy kevesebb mint 120 ezer forintot kapnak kézhez havonta. Farkas András, a NyugdíjGuru nyugdíjszakértője elmondta: a rokkantnyugdíjas ellátásban részesülőkkel együtt a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok száma több mint 400 ezer. A helyzet azért mégsem annyira rossz – hogy miért nem, arról Farkas András beszélt a Reggeliben.
6:49
Reggeli
2024. augusztus 26. 12:47

Pogány Induló készít zenét a Rómeó és Júliához a miskolci színházban

Meghirdette 2024/2025-ös évadát az idén 201 éves Miskolci Nemzeti Színház. Lesz kortárs román színdarab, ami a 35 pluszos generációnak mutat görbe tükröt, rendezni fog Ascher Tamás, Béres Attila színházigazgató pedig a Rómeó és Júliát viszi színre, amihez Pogány Induló készített zenét. Béres Attila a Reggeliben adott ízelítőt a legfontosabb előadásokból. 
7:40
Reggeli
2024. augusztus 26. 11:14

„A pokol kellős közepén is dönthetsz úgy, hogy boldog leszel” – megrázó történetet dolgoz fel Csányi Sándor és Tenki Réka közös előadása

Nem egy holokauszttörténet, hanem inkább annak a története, hogy „van egy nő, aki arra jön rá, hogy a pokol kellős közepén is dönthetsz úgy, hogy boldog leszel” – mondta el Csányi Sándor feleségével, Tenki Rékával való közös előadásáról. Dr. Edith Eva Eger A döntés című könyvét dolgozták fel Székely Csaba dramaturggal együtt. Az inkább vígjátékokat játszó színész a közönségtől gyors visszajelzésekhez szokott, de ezúttal olyan is előfordul, hogy néhány percig nem is tapsolnak a nézők, akkora ereje van a darabnak. Milyen érzés a feleségével együtt dolgozni? Csányi Sándor a Reggeli vendége volt.
4:25
Sztárbox
2024. augusztus 25. 11:16

Király Viktor és Herceg számára a ringben nincs barátság

Király Viktor és Herceg régóta szoros barátságot ápolnak, ám úgy gonolják, hogy ezt teljes mértékben félre tudják majd tenni a ringben. Velük ellentétben Törőcsik Dani és Veréb Tomi a Sztárbox sajtótájékoztatóján találkoztak először, és arról meséltek, miben lehet erősebb az ellenfelük. Király Peti Pulai Imre ellen húz kesztyűt, ami számára azért is érdekes, mert állandó szurkolója volt az olimpia bajnok kenusnak. Lmen Prala Németh Kristóf ellen lép a szorítóba, és az sem rettenti vissza, hogy a Drága örökösök Subicz Jánosa magasabb nála.
1:37
Kalandra fal!
2024. augusztus 24. 10:33

„Egy ország várta ezt már” – Sebestyén Balázs és Istenes Bence együtt vezetik a Kalandra fal!-t

Nem a Kalandra fal! az első műsor, amelyben Sebestyén Balázs és Istenes Bence együtt feltűnnek, de most először vezetnek közösen műsort. „Végre meglesznek azok a nézettségi adatok, amikre évek óta várunk” – poénkodott Bence. Igazi példaképnek tartja Balázst, aki arról mesélt, hogyan készítették fel Majkát és Jocit.
2:30
Sztárbox
2024. augusztus 24. 7:51

Schóbert Lara: Addig fogok küzdeni, amíg bele nem pusztulok

A Sztárbox könnyű- és pehelysúlyú versenyzői elárulták, mit gondolnak az ellenfeleikről. Schóbert Lara Pap Dorci ellen húz kesztyűt az első fordulóban, és biztos benne, hogy minden egyes csalódása és traumája ki fog robbanni belőle a ringben. Dér Heni nagyon bánja, hogy Sápi Vivivel mérkőzik meg elsőként, mivel szerinte sokkal könnyebb lenne olyan ellenféllel megküzdenie, aki nem szimpatikus számára. Földes Eszternek szent meggyőződése, hogy meg fogja verni Lolát – aki 35 évesen olyasmire döbbent rá, amire eddig még nem.
7:04
Reggeli
2024. augusztus 23. 11:33

Megszólalt a HÖOK a BME-s gólyatáborról: Ha sérti valakinek az emberi méltóságát, akkor az nem jó hagyomány

A BME VIK gólyatáborában – ami korábban azzal vált ismertté, hogy tiltólistára került az óvszer – rendkívül rosszul bántak a diákokkal, legalábbis ez derült ki egyes diákok beszámolójából. Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kommunikációs vezetője arról beszélt a pénteki Reggeliben, kinek a feladata kideríteni a beszámolók igazságtartalmát. A HÖOK szerint egyébként – akkor is, ha egyes programok hagyományokon alapulnak – meg kell adni egy gólyatáborban a lehetőséget mindenkinek, hogy eldöntse, szeretne-e részt venni a feladatokban. Azonban nem minden egyetemen ilyen az esemény. Milyennek kellett volna lenni a leendő hallgatók első egyetemi élményének, és mit tehetnek azok, akik mégis hasonló helyzetbe kerülnek? Kiderül a videóból. 
10:50
Reggeli
2024. augusztus 23. 9:49

Két perc alatt elsüllyedt – mi lehet a Szicília partjainál történt hajóbaleset hátterében?

Ezen a pénzen lehetett volna venni tíz másik hajót – mondta Szalma Béla tengerészkapitány a Szicília partjainál furcsa körülmények között elsüllyedt jachtról pénteken a Reggeliben. A hajó fedélzetén tartózkodó 22 ember közül tizenötöt sikerült kimenteni, azonban szerdán hatra nőtt a megerősített halálesetek száma. Szalma Béla nemcsak azt mondta el, hogy történhet meg egy ilyen baleset 200 méterre a parttól, hanem azt is, mi köze van a tenger hőmérsékletének az egészhez. Részletek a videóban. 
14:32
Reggeli
2024. augusztus 22. 12:15

Keresztes Ildikó: A Jóisten nem véletlenül kényszerített le a pályáról

Keresztes Ildikó énekesnő egyik nap arra ébredt, hogy szédül, először ráfogta a frontra, de amikor nem múlt, bement az ügyeletre, amit kivizsgálás követett. Végül kiderült, háromcentis daganatot találtak az agyában, ami szerencsére jóindulatú volt, de meg kellett műteni. Az énekesnő a csütörtöki Reggeliben mesélt arról, milyen pozitív hozadékai voltak betegségének, hogyan telt 60. szülinapja, és milyen tervei vannak.
5:49
Reggeli
2024. augusztus 22. 11:47

Mészáros András a Sztárboxról: Állandó albérlő lett a fájdalom a testemben

Mészáros András színész a hamarosan induló Sztárbox egyik nehézsúlyú versenyzője. A csütörtöki Reggeliben azt mesélte, amikor felhívták a lehetőséggel, egyszerűen nem tudott nemet mondani, annyira izgalmasnak tartja, és a kihívást látja benne. Napi kétszer is edz, a lépcsőzést és a futást érzi a legnehezebbnek. Az első edzések egyikén volt egy KO-közeli élménye, ekkor rájött, hogy ez olyan sport, ahol a győztest is megverik, ezért eldöntötte, ha kapja is a pofont, megy tovább. Szeptember 22-én mérkőzik meg Czutor Zoltánnal.
6:15
Reggeli
2024. augusztus 22. 9:24

JLo nem kért asszonytartást, és csak reméli, hogy férje sem fog

Nem csak a házasságot és a boldog időszakot, a válást és a vele együtt járó drámát is nagyon szereti követni a média és az emberek: de mire számíthatunk Jennifer Lopez és Ben Affleck válásánál? Mi bonyolíthatja a procedúrát? Mi az, amit már biztosan tudunk? Miért fontos hírességeknél a titoktartási szerződés, és mi történik, ha ezt valaki megszegi? A kérdések megválaszolásában dr. Hyross Virág ügyvéd segített a Reggeliben.
7:48
Reggeli
2024. augusztus 22. 9:13

Hiba újabb esélyt adni az exnek? Ezért mehetett tönkre Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

Hatalmas volt a hype akörül, hogy több évtized után újra összejött Jennifer Lopez és Ben Affleck, de sokan már akkor megmondták, hogy csak a káposzta jó felmelegítve. Igaz ez, vagy lehet jól újrakezdeni? Kovács Orsolya pszichológussal beszélgettünk erről a Reggeliben, és arról is szó volt, létező dolog-e a kapcsolatfüggőség, és mi állhat a hátterében, ha valaki fél egyedül maradni.  
8:13
Reggeli
2024. augusztus 22. 8:21

Nyilvános wc, Deák tér, metrómegállók - Ezeken a helyeken fotóznak le gyanútlan lányokat és töltik fel erőszakos pornóoldalakra fotóikat

Felrobbantotta az internetet egy Reddit poszt: egy egyetemista kutatása során rábukkant egy oldalra, amelyen a felhasználók nőket fotóznak az utcán és erőszakos szexuális képzelgéseket posztolnak hozzá. Vajon mit lehet ilyen esetben tenni? Mit tehet az, akinek feltöltötték képeit egy ilyen oldalra? Hogyan lehet az egyre inkább jellemzővé váló online visszaéléses esetek ellen küzdeni? Url Izabell emberi jogi aktivistával beszélgettünk erről a Reggeliben.
0:47
Reggeli
2024. augusztus 22. 8:04

Nova csak bújásra vágyik

Nova egy kis angyal! Az öledbe ül, és szinte beléd bújik, annyira igényli a törődést és a szeretetet. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy ezt a barátságos, egyéves nőstény kiskutyát az Illatos útról örökbe fogadta valaki, de az örökbe csupán egy hétre szólt, majd visszavitte a telepre. Megsajnálta a Vigyél Haza Alapítvány ezt a kis árvát és gondozásukba vették őt. Most már oltva, ivartalanítva, mikrochippel, egészségesen keresi azt a gazdit, aki lakásában tartaná őt és az örökbe szót komolyan gondolja. Ha szívesen lennél a gazdija, keresd a Vigyél Haza Alapítványt és írj az info@vigyelhaza.hu címre.
1:11
Reggeli
2024. augusztus 21. 10:32

Egy világpremier és a SZIN zárja a nyarat

Világpremier a Margitszigeti Színházban! Augusztus 28-án a világon először látható a szenzációs multimédiás cirkusz-show: a The Freaks NOVA – Visionaire’s World című látványos produkcióját. Ráadásul jön a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 28. és 31. között. Számos koncert, kulturális program, előadás, sportesemény, divatbemutató és más szórakoztató program vár az érdeklődőkre.