RTL KLUB

5:47
ReggeliTúróczi Réka örökölte a rákra hajlamosító gént, ezért komoly döntést hozott
2020. október 2. 9:38

Túróczi Réka örökölte a rákra hajlamosító gént, ezért komoly döntést hozott

Október, a mellrák elleni küzdelem hónapja. Úgyhogy következzen egy olyan hölgy, aki egyrészt igazán hiteles ebben a témában, hiszen néhány éve kockázatcsökkentő műtéten esett át, mivel örökölte a nőgyógyászati rákokért felelős BRCA 2 génmutációt, másrészt pedig nemrég teljesítette élete első hosszútávú triatlon versenyét, melynek keretében 3.8 km-t úszott, 180 km-t bringázott, majd 42,2 km-t futott. Vendégünk Túróczi Réka, az iRUNmom közösség alapítója.
7:03
ReggeliGeszti Péternek elege lett, arra kéri az embereket, hogy maradjanak normálisak
2020. október 2. 9:25

Geszti Péternek elege lett, arra kéri az embereket, hogy maradjanak normálisak

Geszti Péter üzeni: Maradj normális! Néhány napja egy képet osztott meg ezzel a tartalommal, majd egy posztban hosszabban is kifejtette gondolatait, ami elég nagyot ment a social médiában. Hogy milyen következtetéseket vont le ez alapján, illetve egyáltalán miért gondolta úgy, hogy ideje megszólalnia és kifejtenie a véleményét az elmúlt időszak zavaros eseményei kapcsán.
8:24
ReggeliBoldog baba rovat: Annoni Zita elárulta, milyen apa lett Gianniból
2020. október 2. 8:59

Boldog baba rovat: Annoni Zita elárulta, milyen apa lett Gianniból

Egy baba érkezésére nemcsak mentálisan kell készülni, hanem az otthonunkat is fel kell készítenünk. Vannak, akik már hónapokkal a pici érkezése előtt beszereznek és elintéznek mindent és vannak, akik ezt is az utolsó percekre hagyják. Hogy Zita Annoni melyik csoportba tartozott, azt ő maga mesélte el nekünk. Valamint azt is megtudtuk Lopez-Csendes Júliától, hogy mi mindenre érdemes figyelnünk a baba érkezésekor.
5:02
ReggeliNagy Alexet kínozta a bűntudat, miután pozitív lett a koronavírus tesztje
2020. október 2. 8:10

Nagy Alexet kínozta a bűntudat, miután pozitív lett a koronavírus tesztje

Sírva fakadt, mikor megtudta, pozitív lett a teszteredménye. Először a szeretteiért kezdett el aggódni és azokért, akikkel érintkezett, majd amiatt lett bűntudata, hogy egy egész tévés produkció forgatása is leállt ennek következtében. Eleinte még beszélni sem szeretett volna erről, de végül úgy döntött beleáll. Hogy pontosan miért, azt elárulta nekünk a Barátok közt színésznője, Nagy Alex.
10:41
ReggeliDancs Annamari válása után újra boldog párkapcsolatban él
2020. október 2. 8:06

Dancs Annamari válása után újra boldog párkapcsolatban él

Következő vendégünk állítja, 24 éve nem volt ilyen nyugodt az élete. A tinikorát és a 20-as éveit végigturnézta, haknizta a pop világában, majd a színház töltötte ki az életét. Az elmúlt 2-3 év pedig a magánéletében hozott hurrikánszerű változást, mikor kisfia születése után néhány hónappal férjével elváltak útjaik. Ezek után ő határozottan élvezte az elmúlt hónapok kényszerpihenőjét. A boldog családi élet mindenért kárpótolta. 
9:07
ReggeliMegnőtt a plasztikai műtétek száma, mióta kötelező a maszkviselés
2020. október 2. 7:45

Megnőtt a plasztikai műtétek száma, mióta kötelező a maszkviselés

Amióta maszkot lehet hordani és igazolt az otthonmaradás a home office miatt, megnőtt a plasztikai műtétek száma az Egyesült Államokban. Vajon ez a tendencia itthon is tapasztalható? Megugrott az igény az arcot, illetve a nyakat érintő plasztikai beavatkozásokra? Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész volt a segítségünkre abban, hogy felderítsük és megpróbáljuk megérteni ezt a számunkra kimondottan furcsa jelenséget.