REGGELI

6:25
ReggeliEurópa legerősebbjei Sopronban küzdenek az Erős Ember Európa-kupán
2025. november 10. 14:13

Európa legerősebbjei Sopronban küzdenek az Erős Ember Európa-kupán

Sopron ad otthont Európa legerősebb sportolóinak: november 15-én kezdődik a Nemzetközi Erős Ember Európa-kupa, ahol 11 ország versenyzői mérik össze erejüket hat kihívásban, köztük a híres 32 tonnás kamionhúzásban. A verseny különlegessége, hogy a sportolók vörös szőnyegen, huszárok kíséretében vonulnak a pályára. A rendezvényen jelen lesz ifj. Fekete László, a sportág legendája, és Bakkos Alex, az Európa-kupa indulója, akik bemutatják, milyen kemény kihívások várnak a mezőnyre.
6:39
ReggeliMolnár Martin elképesztő teljesítményt nyújtott a GB3 teszten
2025. november 10. 14:12

Molnár Martin elképesztő teljesítményt nyújtott a GB3 teszten

A mindössze 17 éves Molnár Martin ismét bizonyította, miért tartják a magyar autósport egyik legnagyobb ígéretének. A brit F4 bronzérmese a legendás spái pályán tesztelt a GB3 sorozatban, ahol mindkét napon a 2. helyen zárt, alig lemaradva a rekordbajnok brit pilóta mögött. Martin elárulta, hogy a GB3 jóval erősebb és nagyobb leszorítóerővel rendelkezik a Forma4-hez képest, a pályán pedig már 260 km/h-val haladt. A fiatal tehetség és menedzsere, Őry Tamás, a MOTAM ügyvezetője, a tesztről és a Forma1 felé vezető útról is beszéltek.
7:40
ReggeliBódi Bence arról beszélt, folytatná-e a boxot a Sztárbox győzelme után
2025. november 10. 14:12

Bódi Bence arról beszélt, folytatná-e a boxot a Sztárbox győzelme után

A Sztárbox férfi középsúlyú döntőjében Bódi Bence magabiztosan szerezte meg a győzelmet BSW Matyi ellen. A siker kemény munka és kitartás eredménye volt: a felkészülés során több sérülés – köztük törött orr és bordaközi izomszakadás – is hátráltatta. Bódi mindössze néhány hónapot tudott edzeni, mégis hozta a formáját a döntőben. A folytatásról a családjával dönt majd, hiszen a sport mellett most a közös időt is fontosnak tartja.
9:28
ReggeliMolnár Áron: „Érzelmi hullámvasút volt a zsűrizés a Csillag Születikben”
2025. november 7. 12:34

Molnár Áron: „Érzelmi hullámvasút volt a zsűrizés a Csillag Születikben”

Tizenhárom év után visszatér az egyik legikonikusabb tehetségkutató – november 9-től újra Csillag Születik az RTL-en! A megújult műsorban Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti vezetik a versenyt, akik nemcsak a kulisszák mögött, hanem a színpadon is beszállnak a produkciókba. A zsűriben Köllő Babett, ByeAlex, Molnár Áron és Geszti Péter foglal helyet, akik egy piros gombbal dönthetnek arról, ha egy produkció véget ér. Molnár Áron szerint a zsűrizés igazi érzelmi hullámvasút volt, míg Verebély Marcell kreatív vezető azt ígéri: a nézők egy teljesen új, izgalmas formátumot látnak majd.
12:32
ReggeliOlasz Renátó első filmje, a Minden csillag a mozikban
2025. november 7. 12:34

Olasz Renátó első filmje, a Minden csillag a mozikban

Az Aranyélet óta tudjuk, hogy Olasz Renátó nem fél a mély témáktól, de most egy egészen új terepen bizonyít. Első nagyjátékfilmje, a Minden csillag egyszerre személyes és generációs történet – két testvér hazatérésén keresztül mesél a gyökerekről, az elvágyódásról és arról, mit jelent ma otthon lenni. A mindössze 4 millió forintból készült film a 2025-ös Szarajevói Filmfesztiválon debütált, és csütörtök óta a magyar mozikban is látható.
6:31
Reggeli13 versenyző, egy álom – indul az X-Faktor első élő adása
2025. november 7. 12:22

13 versenyző, egy álom – indul az X-Faktor első élő adása

Holnap indul az idei X-Faktor első élő show-ja és rögtön egy csavarral! Idén ugyanis nem 12, hanem 13 versenyző áll színpadra, miután Tóth Andi nem tudott dönteni Patai Anna és Mohácsi Anett között. A két énekesnő ugyanarra a helyre pályázott, de Majka javaslatára mindketten továbbjutottak. Anna rögös úton jutott el az élő adásig, Anett pedig azt mondja, nincs köztük irigykedés – de a győzelemért mindketten harcolnak. Mentorukról, Tóth Andiról egybehangzóan állítják: nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rengeteget segít nekik.
7:00
ReggeliPintácsi Viki swinges karácsonyi dallal tér vissza
2025. november 7. 12:21

Pintácsi Viki swinges karácsonyi dallal tér vissza

Bár még csak november van, Pintácsi Viki már karácsonyi hangulatba került – de nem a klasszikus, meghitt dallamokra hangolódik, hanem egy lendületes, swinges ünnepi számmal készül! A dalt a Candy Man duóval közösen álmodta meg, akik a műfaj hazai mesterei. Viki közben nemcsak zeneileg, hanem lelkileg is sokat fejlődött: öt éve várja az igazi szerelmet, de ma már nem a hiányt, hanem a teljességet látja önmagában.
5:39
ReggeliDr. Mosolygó Éva: „Nem a hideg kéz jelzi, hogy fázik a gyerek”
2025. november 7. 12:21

Dr. Mosolygó Éva: „Nem a hideg kéz jelzi, hogy fázik a gyerek”

„Vedd fel a sapkád, mert megfázol!” – hangzik el télen szinte minden családban, a gyerek pedig persze az első pillanatban le is veszi. De vajon tényleg a sapka hiánya okozza a megfázást, vagy csak egy régi szülői beidegződésről van szó? Dr. Mosolygó Éva háziorvos szerint nem a hideg kéz vagy láb az irányadó, hanem a gyerek háta, mellkasa és tarkója árulja el, hogy valóban fázik-e. A didergéskor hőt termelünk, a kipirosodással pedig hőt adunk le – így működik a test természetes hőszabályozása.
6:55
ReggeliGömöri András Máté új ügynökségnél folytatja Kanadában – egyre közelebb Hollywoodhoz
2025. november 7. 12:11

Gömöri András Máté új ügynökségnél folytatja Kanadában – egyre közelebb Hollywoodhoz

Gömöri András Máté hivatalosan is diplomás filmszínész lett Kanadában – és úgy tűnik, a Hollywood felé vezető út is egyre közelebb van. A kinti képzés során már az első évben leszerződött egy ügynökséghez, most pedig egy még nagyobb nemzetközi csapat vette szárnyai alá. A színész-testépítő nemcsak a szakmában, hanem az edzésekben is kitartó, bár a versenyzést egy időre félretette. Közben párja, Polyák Lilla is Kanadában turnézik egy ABBA-show-val – így most mindketten a világ másik felén építik karrierjüket.
6:25
ReggeliTöbb mint cipő – a sneaker egy egész közösség életérzése
2025. november 7. 12:10

Több mint cipő – a sneaker egy egész közösség életérzése

Tinédzserek, cipőláz és közösségi nyomás – ismerős helyzet? Amikor a gyerek egy irreálisan drága cipőt szeretne, sok szülő tanácstalan: engedni kell, vagy inkább nemet mondani? Trunk Tomi, Z- és Alfa generációs szakértő szerint nem a gyors vásárlás a megoldás, hanem a beszélgetés. A szülő-gyerek kommunikáció kulcsfontosságú, hiszen a cipő sokszor nem csupán tárgy, hanem közösségi szimbólum is. Hétvégén pedig jön az ország legnagyobb cipős rendezvénye, amit Tomi szervez – ahol a sneaker-rajongók végre együtt élhetik meg a szenvedélyüket.
5:46
ReggeliRepülő falatkák Budapesten – érkezik a világhírű kutyafotós, Christian Vieler (X)
2025. november 7. 12:10

Repülő falatkák Budapesten – érkezik a világhírű kutyafotós, Christian Vieler (X)

Budapestre érkezik a világhírű kutyafotós, Christian Vieler, akinek képei a „repülő falatkás” pillanatok örömét ragadják meg – és most élőben is megmutatja, hogyan készülnek ezek a zseniális fotók! A Treat-projekt lényege egyszerű: a kutya elkapja a jutalomfalatot, a fotós pedig elkapja a pillanatot. A JOSERA állateledel marketingigazgatója, Stefan Seitz szerint a közös cél az, hogy a képeken a kutyák természetes, valódi személyisége jelenjen meg. November 8–10. között az Etele Plazában ingyenes, családbarát programok és élő fotózások várják a látogatókat – ahol akár a te kutyád is sztár lehet!
4:05
ReggeliOkosabban enni, tudatosabban élni – indul az Etesd az Eszed kihívás (X)
2025. november 7. 12:09

Okosabban enni, tudatosabban élni – indul az Etesd az Eszed kihívás (X)

A gyerekek egészséges jövője ma kezdődik – mégpedig játékosan! Az Etesd az Eszed ismét országos kihívásra hívja az általános iskolásokat, hogy szórakoztató feladatokon keresztül tanuljanak a tudatos táplálkozásról, a mozgás öröméről és a fenntarthatóságról. Szűcs Dóra, az OkosDoboz ügyvezető igazgatója elmondta, a november 10-én induló program célja, hogy élményszerűen segítse a gyerekeket az egészségtudatos szemlélet kialakításában – eddig már több mint 25 ezer diák vett részt a kihívásban.
6:27
ReggeliZöld Bolygó: Az egészséges életvitel alapjaira tanít az Etesd az Eszed program
2025. november 7. 12:08

Zöld Bolygó: Az egészséges életvitel alapjaira tanít az Etesd az Eszed program

A Zöld Bolygóban a mozgás, a kitartás és az egészséges életmód kerül a fókuszba! Felidézzük a 40. Budapest Maraton felejthetetlen hangulatát, ahol 119 országból érkezett több mint 40 ezer futó. A versenyen nemcsak a sporté, hanem a tudatos táplálkozásé is volt a főszerep: a Nestlé „Etesd az Eszed” programja játékosan tanítja a gyerekeket arra, hogyan egyenek okosan és éljenek egészségesen.
8:34
ReggeliZacher Gábor: Ha a Hévízi-tó alkohol lenne, évente háromszor kiinnánk
2025. november 7. 12:08

Zacher Gábor: Ha a Hévízi-tó alkohol lenne, évente háromszor kiinnánk

Ha a Hévízi-tó 96 százalékos alkohol lenne, Magyarország évente háromszor kiinná – mondja Zacher Gábor toxikológus. Döbbenetes adat, de sajnos nem túlzás: fejenként 11 és fél liter tiszta szeszt fogyasztunk egy évben, és az EU-ban az elsők vagyunk az alkoholbetegek számát tekintve. A novemberi „száraz hónap” egyre népszerűbb, de Zacher szerint ez nem a függőknek, hanem a szociális ivóknak való kihívás. Mint mondja, a függőség legbiztosabb jele a rendszeresség.
6:55
ReggeliWossala Rozi: „A harmadik percben elfelejtettem a külvilágot a Pandorában”
2025. november 7. 12:08

Wossala Rozi: „A harmadik percben elfelejtettem a külvilágot a Pandorában”

Wossala Rozi számára a Pandora – A szelence átka nemcsak egy játék, hanem igazi önismereti utazás volt. Már a harmadik percben elfelejtette a külvilágot, és teljes szívvel vetette bele magát a versenybe – még akkor is, ha a szövetségekben nem mindig lehetett megbízni. A döntő napja különösen stresszesre sikerült, a Reggeliben pedig elárulta, miért. Mostanában viszont már inkább a nyugalmat keresi: elvonulásokat szervez, és az önismeret felé fordult.
11:25
ReggeliTrokán Péter: Nem tudnám abbahagyni, de van bennem félsz
2025. november 6. 13:13

Trokán Péter: Nem tudnám abbahagyni, de van bennem félsz

Trokán Péter több mint öt évtizede áll színpadon, és most sem lassít: a Vörösmarty Színházban nemrég mutatta be Az ügynök halála című drámát. A színész szerint a színház nem munka, hanem hivatás – olyasmi, amit nem is tudna abbahagyni, még ha néha van is benne némi félsz. Mostanában három bemutatót vitt végig két hónap alatt, közben a sport is fontos része az életének: immár 25 éve úszással tartja formában magát. Családjáról is szeretettel beszél – különösen kisunokájáról, aki már olvas, de a horgászattal még nem sikerült megfertőzni.
9:06
ReggeliSzabó Győző: „Egy színésznek dolga, hogy sokféle szerepben megmutassa magát”
2025. november 6. 13:13

Szabó Győző: „Egy színésznek dolga, hogy sokféle szerepben megmutassa magát”

Szabó Győző remek formában van, és láthatóan nem lassít. Tíz év után újra színpadra vitte az Alul semmit, októberben a Tháliában mutatta be legújabb darabját, és közben a Mi kis falunk forgatásán is dolgozik. Decemberben pedig ismét Bárány szerepében láthatjuk az Álomutazóban, ahol a 30 kilós jelmez sem riasztja vissza. Mint mondja, egy színésznek az a dolga, hogy sokféle szerepben megmutassa magát – és ő ezt komolyan is veszi.
17:21
ReggeliVissza kellett lépnie a Sztárboxtól – Fenyő Iván a sérüléséről és a terveiről beszélt
2025. november 6. 13:08

Vissza kellett lépnie a Sztárboxtól – Fenyő Iván a sérüléséről és a terveiről beszélt

Fenyő Iván drámai bejelentéssel nyitotta a Sztárbox idei évadát: súlyos edzésbaleset miatt kénytelen volt visszalépni a versenytől. A színész elmondta, 26 hét kemény felkészülés után, az utolsó pillanatban tört el az orra – ráadásul „három darabra ment szét”. Nyolc hét pihenő és teljes edzésstop vár rá, így a boksz helyett most a gyógyulásra és új terveire koncentrál. Júliusban fejezett be egy magyar–spanyol–belga filmet, amelyben franciául is megszólal, közben pedig novemberben folytatódik inspiráló vacsoraest-sorozata, a Gyere fel Ivánhoz.
5:39
ReggeliSomogyvári Edit: „Mi hordjuk a ruhát, ne az hordjon minket” – így válassz télikabátot okosan
2025. november 6. 12:56

Somogyvári Edit: „Mi hordjuk a ruhát, ne az hordjon minket” – így válassz télikabátot okosan

Ahogy beköszönt a tél, előkerül a nagy kérdés: milyen kabát véd meg igazán a hidegtől és jól is áll? Somogyvári Edit, az RTL állandó stylistja szerint a télikabát-választás nem csak divatkérdés — számít a testalkat, az életvitel és még az is, hol élünk. „Mi hordjuk a ruhát, ne az hordjon minket” – vallja Edit, aki azt tanácsolja, inkább válasszunk kevesebb, de minőségi darabot. Idén a földszínek – a keki, az olíva és a barna – mellett a jól szabott gyapjúkabátok hódítanak.
6:52
ReggeliMiért hajt valaki a sínekre, amikor minden tilos jelzés működik?
2025. november 6. 12:55

Miért hajt valaki a sínekre, amikor minden tilos jelzés működik?

Megrázó tragédia történt kedd este Pest vármegyében: Szentmártonkátánál egy Intercity-vonat személyautóval ütközött, öten meghaltak. Bár a sorompó zárva volt és a jelzőlámpa pirosan villogott, a sofőr mégis a sínekre hajtott. Mi zajlik ilyenkor egy ember fejében, miért kockáztatja valaki a saját és mások életét? Erről Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus beszélt, aki szerint az ilyen helyzetekben pillanatok alatt dől el minden – gyakran a fáradtság, a rutin vagy egyetlen rossz döntés is végzetes lehet.
7:38
ReggeliIllés Fanni új dokumentumfilmben mesél életéről: „Hajrá Tete!”
2025. november 6. 12:54

Illés Fanni új dokumentumfilmben mesél életéről: „Hajrá Tete!”

Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó életéről új, megható dokumentumfilm készült „Hajrá Tete!” címmel – a filmben nemcsak a versenyek feszített tempója, hanem a mindennapok valósága is látható. A nézők bepillantást nyerhetnek Fanni életébe, ahol az élsport mellett anyaként is helytáll: kisfia első szava a „Tete” volt, így hívja őt mindenki, még az oviban is. Fanni őszintén mesélt a szülés utáni depresszióról, a visszatérés nehézségeiről és a párizsi ezüstérem öröméről. Most már Los Angeles felé tekint – bár tudja, a teste mondja majd meg, meddig bírja.
8:09
ReggeliZámbó Krisztián új köntösbe öltöztette Jimmy slágerét
2025. november 6. 12:49

Zámbó Krisztián új köntösbe öltöztette Jimmy slágerét

Zámbó Krisztián idén sem hagyta, hogy édesapja legendás öröksége feledésbe merüljön: ezúttal a „Mit akarsz a boldogságtól?” című Jimmy-slágert öltöztette új köntösbe. A dal feldolgozását sokan kérték tőle, és bár magától nem biztos, hogy belevágott volna, párja, Takács Zsuzsi mindenben mellette áll. Zsuzsi szerint senki sem tudja úgy képviselni Jimmy szellemiségét, mint Krisztián.
9:56
ReggeliCsongrádi Kata amerikai turné után jótékonysági koncertre készül
2025. november 5. 14:13

Csongrádi Kata amerikai turné után jótékonysági koncertre készül

Csongrádi Kata közel hathetes amerikai–kanadai turnéról tért haza, ahol nyolc városban lépett fel és mindenhol nagy szeretettel fogadták. A koncertkörút során váratlan pillanatokból is különleges élmények születtek – egy alkalommal a közönség soraiból hívták fel a színpadra, hogy amerikai zenészekkel énekeljen együtt. Most ismét itthon áll színpadra: november 29-én jótékonysági koncertet ad, amelynek bevételéből egykori iskolájának hátrányos helyzetű diákjait támogatja.
19:04
ReggeliAI a randizásban: a mesterséges intelligencia mankó lehet, de nem helyettesíthet minket
2025. november 5. 14:09

AI a randizásban: a mesterséges intelligencia mankó lehet, de nem helyettesíthet minket

Ha gond van a párkapcsolatban, ma már nem biztos, hogy a legjobb barátunktól kérünk segítséget – sokan inkább a ChatGPT-t kérdezik. Sőt, van, aki már az ismerkedést is rábízza: a csajozós vagy pasizós szöveget is mesterséges intelligencia írja helyette. Fuller Bianka pszichológus szerint az online térben nem jön át a kisugárzásunk, és könnyebb elveszíteni az érdeklődésünket a másik iránt – az MI-t pedig inkább mankóként, nem helyettesítésként érdemes használni.
12:38
ReggeliMadár Vera egyiptomi útja váratlan fordulatot vett – férje megsérült a házassági évfordulón
2025. november 5. 14:09

Madár Vera egyiptomi útja váratlan fordulatot vett – férje megsérült a házassági évfordulón

Madár Vera és párja, Richárd különleges utazással ünnepelték 16. házassági évfordulójukat – Egyiptomig repültek, hogy kalandokkal teli körútra induljanak. A romantikusnak indult út azonban váratlan fordulatot vett: Richárd már az első napon megsérült, miután egy második világháborús emlékműnél maga alá fordult a bokája. A pihenés így mankókkal és tolószékkel telt, de így is sok látványosságot meg tudtak nézni.
1:33
ReggeliÉkszerek, ízek és művészet: három kihagyhatatlan novemberi program
2025. november 5. 14:08

Ékszerek, ízek és művészet: három kihagyhatatlan novemberi program

Ha november elején programot keresel, most igazán színes a kínálat! Budapesten a Kortárs Ékszerhét csillogása vár, ahol kiderül, hogy az ékszer nemcsak dísz, hanem művészet is. Kőszegen a Töltött Káposzta, Libacomb és Forralt Bor Fesztivál ízei csábítanak, míg Egerben a Színek és formák találkozása című kiállítás kínál vizuális feltöltődést. Három város, három hangulat – gasztronómia, kultúra és kreativitás egy novemberi hétvégében!
12:22
ReggeliSzirtes Ági: „A figyelem a legnagyobb odaadás”
2025. november 5. 14:08

Szirtes Ági: „A figyelem a legnagyobb odaadás”

Kadarkai Endre új műsoraiban minden héten egy-egy különleges, mély beszélgetés részesei lehetünk, a Reggeliben pedig most egy máshol nem látott részletet is megmutatunk. Ezúttal a legendás színésznő, Szirtes Ági lesz Endre vendége, aki őszintén mesél kétségeiről, mestereiről és arról, mit jelent számára a színpad. Kadarkai szerint Ági póztalan kitárulkozása mindenkit lenyűgözött. A színésznő úgy véli: „a figyelem a legnagyobb odaadás” – talán épp ezért tudunk egymásba beleszeretni, akár a színpadon, akár az életben.
6:10
ReggeliÍgy tanítja Kustánczi Lia kisfiát arra, hogy figyeljen a testére
2025. november 5. 14:03

Így tanítja Kustánczi Lia kisfiát arra, hogy figyeljen a testére

Miért csak akkor figyelünk a testünkre, amikor már baj van? Pedig a rutinszűrések szó szerint életet menthetnek – mégis hajlamosak vagyunk halogatni őket. Kustánczi Lia szerint a tudatos életmód nem felnőttkorban kezdődik, hanem már gyerekként, apró szokások formájában. Mint mondja, szülőként az egyik legfontosabb dolog, amit a gyerekünknek adhatunk, az a korai egészségtudatosság – ő már most erre neveli két és fél éves kisfiát.
3:50
ReggeliBabos Tímea és új párosa között már az első meccsen tökéletes volt az összhang
2025. november 5. 14:02

Babos Tímea és új párosa között már az első meccsen tökéletes volt az összhang

Hatalmas büszkeség számunkra Babos Tímea, aki ismét a világ legjobbjai között bizonyít! A magyar teniszező a brazil Luisa Stefani oldalán vágott neki a WTA Finalsnek, vagyis a női tenisz világbajnokságának, ahol csak a 24 legjobb játékos indulhat. Bár ez volt az első közös meccsük, Timiék remekül összhangba kerültek a pályán. A világbajnoki hét még csak most kezdődött, de máris ígéretesen alakul számukra!
6:35
ReggeliADHD: a szégyenérzet abból alakul ki, hogy nem tudnak megfelelni a társadalomnak
2025. november 5. 14:01

ADHD: a szégyenérzet abból alakul ki, hogy nem tudnak megfelelni a társadalomnak

Sokan még mindig azt hiszik, hogy az ADHD csupán annyit jelent: valaki nem tud figyelni vagy túlmozgásos. Pedig a helyzet sokkal mélyebb – és fájdalmasabb is lehet. Kuna Éva ADHD coach szerint a szégyenérzet már gyerekkorban kialakul, különösen a lányoknál, akikre hamar rásütik, hogy „túl sokak”. Éva személyes történetén keresztül mesél arról, miért nehéz ADHD-val nőként megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és miért lenne ideje inkább elfogadni, mint elítélni a másságot.
6:46
ReggeliRákkeltő és hormonkárosító anyagokat találtak a fejhallgatókban
2025. november 5. 13:58

Rákkeltő és hormonkárosító anyagokat találtak a fejhallgatókban

Egy hosszú nap után sokan zenével vagy podcasttal lazítanak, de lehet, hogy épp a fejhallgató az, ami kockázatot rejt. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 60 fej- és fülhallgatót vizsgált meg laborban, és mindegyikben találtak káros anyagokat. Dénes Júliavegyi, a szervezet vegyi szakértője szerint allergéneket, rákkeltő és hormonkárosító összetevőket is kimutattak – ráadásul nem volt különbség az olcsó és a prémium modellek között. A szakértő azt tanácsolja: alvás közben soha ne viseljük, és igyekezzünk minél kevesebbet használni.
9:39
ReggeliTorghelle Sándor jótékonysági padelmaratonon gyűjt a gyermekhospice javára
2025. november 5. 13:58

Torghelle Sándor jótékonysági padelmaratonon gyűjt a gyermekhospice javára

Az Árulók győztese, Torghelle Sándor most nem a focipályán, hanem jótékony céllal a padelpályán küzd: november 7-én és 8-án egy 24 órás padelmaratonon vesz részt a Tábitha Gyermekhospice Ház javára. A cél, hogy még több család kaphasson ingyenes, szeretetteljes ellátást az élet legnehezebb időszakában. A focista nemrég Las Vegasból tért haza, ahol egy royal flusht is kifogott. Mint mondja, a póker és Az Árulók is stratégiai játék, de az utóbbiban jóval nagyobb a tét.
6:30
ReggeliMosolygó Éva: ha a gyerek egészséges, nem kell immunerősítő
2025. november 5. 13:56

Mosolygó Éva: ha a gyerek egészséges, nem kell immunerősítő

Ősszel minden szülő polcán ott sorakozik legalább egy „gyerek immunerősítő” – de vajon tényleg szükség van rájuk? Mosolygó Éva háziorvos szerint, ha a gyerek egészséges, akkor elég a C- és D-vitamin, a többit az immunrendszer elvégzi magától. A valódi titok sokkal egyszerűbb: sok víz, sok szabad levegő, egészséges ételek. A csodaszerek helyett inkább a természetre és a jó szokásokra érdemes támaszkodni.
6:48
ReggeliVilágpremier Budapesten: Woody Allen új darabja, a Tiszta őrület a Centrál Színházban
2025. november 5. 13:56

Világpremier Budapesten: Woody Allen új darabja, a Tiszta őrület a Centrál Színházban

Világpremier a Centrál Színházban! A legendás Woody Allen legújabb vígjátékát, a Tiszta őrületet elsőként Magyarországon láthatja a közönség. A darab sziporkázó humorral és öniróniával beszél a férfi–nő kapcsolatokról, a színház világáról és az élet abszurditásairól. A főbb szerepekben Szabó Kimmel Tamás, Balla Eszter, Hevér Gábor, Parti Nóra és Martinovics Dorina láthatók – egy olyan előadásban, ami garantáltan felkavar, megnevettet és elgondolkodtat egyszerre.
5:48
ReggeliSzekér Gergő: már nem a bizonyítás hajt, hanem az öröm
2025. november 5. 13:55

Szekér Gergő: már nem a bizonyítás hajt, hanem az öröm

Szekér Gergő neve az Eurovíziós válogató óta sokaknak ismerősen cseng, de mostanra egészen új fejezetet nyitott az életében. Nemrég nyíltan felvállalta önmagát, azóta pedig mintha minden a helyére került volna: újra Budapesten él, zenél, alkot, és végre nem a megfelelés, hanem az öröm vezérli. A Klipszemlén a Legjobb mobilklip kategóriában is jelölték, közben pedig színpadon is újra fel fog tűnni – egy igazán különleges, kettős karakterben.
7:50
ReggeliDobó Kata párhuzamosan rendezett és forgatott – most a színházban folytatja
2025. november 4. 12:29

Dobó Kata párhuzamosan rendezett és forgatott – most a színházban folytatja

Dobó Kata mögött elképesztően sűrű időszak áll: miközben a Pokoli rokonok második évadában forgatott, párhuzamosan rendezte új mozifilmjét, a Még egy kívánság-ot is. A vígjáték egy fontos üzenetet hordoz, főszerepben Hermányi Mariannal. Az elmúlt öt hónapban Kata napi húsz órát dolgozott, listákkal szervezve az életét, hogy színészként, rendezőként és anyaként is helytálljon. Most, hogy befejeződtek a forgatások, máris új kihívás vár rá – a Naptárlányok próbái a Játékszínben.
9:22
ReggeliDr. Kiss Dániel szerint a mai szülők túlzottan félnek hibázni
2025. november 4. 12:28

Dr. Kiss Dániel szerint a mai szülők túlzottan félnek hibázni

A mai szülők gyakran attól tartanak, hogy már egyetlen hibával is mély sebet ejtenek a gyerekükben – pedig ez a félelem önmagában is árthat. Dr. Kiss Dániel pszichológus szerint manapság „túltolt para” van a gyereknevelés körül: sokan annyira igyekeznek mindent jól csinálni, hogy közben túlkontrollálják a saját szerepüket. A szakember szerint nem minden negatív élmény okoz traumát, és néha az is rendben van, ha hibázunk – a fontos inkább az, hogy tudjunk bocsánatot kérni.
6:32
ReggeliKocsis Paulina a nyár emlékeiből ír új dalokat
2025. november 4. 12:27

Kocsis Paulina a nyár emlékeiből ír új dalokat

Kocsis Paulina most a nyár emlékeiből merít ihletet: hangjegyzetekből, korábbi üzenetekből és videókból próbálja visszahozni azt a könnyed, napsütéses érzést, ami dalainak alapját adja. Bár idén nyáron a templomi esküvő volt a legnagyobb pillanat az életében, most már a zenére koncentrál. A tervek szerint jövőre hat dalt tartalmazó kislemezzel és új turnéval jelentkezik – addig pedig a nyár hangulatát igyekszik megőrizni a korán sötétedő napokban is.
7:14
ReggeliElektromos vagy hibrid? – Az AutóSámán szerint Japán más utat választott
2025. november 4. 12:27

Elektromos vagy hibrid? – Az AutóSámán szerint Japán más utat választott

Az európai autópiac lassul, a vásárlók kivárnak, az autók pedig egyre öregebbek. Miközben Európa az elektromos hajtásban látja a jövőt, Japánban más az irány: ott a hidrogén lehet a következő nagy dobás. Bertalan Gábor, az AutóSámán szerint a technológia főként a nehéz haszongépjárművek, buszok és hajók esetében hozhat áttörést. A kérdés csak az: vajon tényleg a hidrogén menti meg a közlekedés jövőjét – vagy maradunk az elektromos úton?
5:17
ReggeliNem csak az edzés számít – így étkezzenek a rendszeresen sportoló gyerekek
2025. november 4. 12:26

Nem csak az edzés számít – így étkezzenek a rendszeresen sportoló gyerekek

Egyre több fiatal sportol rendszeresen, de az étrendjük sokszor nem tart lépést a terheléssel. Dusa Fanny klinikai dietetikus szerint már fiatal korban érdemes tudatosan figyelni arra, mit és mikor esznek a sportoló gyerekek. Az edzés előtti lassan felszívódó szénhidrátok – például a teljes kiőrlésű kenyér – segítik az állóképességet, míg a mozgás után a gyorsan hasznosuló energiák, mint a gyümölcs vagy a joghurt, támogatják a regenerációt. A megfelelő táplálkozás tehát nemcsak az izomépítést, hanem a teljesítményt és a sérülések elkerülését is befolyásolja.
10:17
ReggeliDr. Ürge-Vorsatz Diána: „A civilizáció nem bírna el egy 6-8 fokos felmelegedést”
2025. november 4. 12:26

Dr. Ürge-Vorsatz Diána: „A civilizáció nem bírna el egy 6-8 fokos felmelegedést”

Bill Gates szerint a klímaváltozás nem fogja kipusztítani az emberiséget – de vajon ez megnyugtató üzenet, vagy veszélyes önáltatás? Dr. Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke szerint egy ilyen kijelentés félrevezető lehet, hiszen a civilizáció nem bírna el egy 6-8 fokos felmelegedést. A klímakutató úgy véli, pusztán technológiai megoldásokkal nem fordíthatjuk vissza a folyamatot – valódi változásra van szükség az életmódunkban is.
8:44
ReggeliMolnár Gusztáv: a Sztárbox-győzelem segített megbocsátani önmagának
2025. november 4. 12:25

Molnár Gusztáv: a Sztárbox-győzelem segített megbocsátani önmagának

Vasárnap este Molnár Gusztáv írt történelmet a Sztárbox ringjében: a színész lett a 2025-ös nehézsúlyú bajnok! A döntőben kemény csatát vívott Dudás Mikivel, és bár a meccs nem alakult tökéletesen, a győzelem sokkal többről szólt, mint pontokról. Molnár őszintén beszélt arról, hogy mennyit jelentett neki ez a siker, hiszen hosszú küzdelmet vívott saját démonaival is. A meccs utáni üzenete – „Felépülünk” – mára inspirációvá vált sokak számára.
5:54
ReggeliLiverpool–Real Madrid rangadó a Bajnokok Ligájában
2025. november 4. 12:25

Liverpool–Real Madrid rangadó a Bajnokok Ligájában

Ma este ismét minden a futballról szól Liverpoolban: az Anfielden a hazai csapat a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligájában. A spanyolok önbizalommal érkeznek, hiszen nemrég legyőzték a Barcelonát az El Clásicón. A vörösöknek most minden támogatásra szükségük lesz, hogy megállítsák a lendületben lévő királyi gárdát – a helyszínről Haraszti Ádám, a Bajnokok Ligája kommentátora jelentkezik.