POLITIKA

2:37
Híradó
2017. március 29. 18:57

Jelentősen emelnék a reklámadót

Majdnem a duplájára emelné a kormány a reklámadót. A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott javaslat szerint júniustól 5,3  százalékról 9 százalékra emelkedne a 100 millió forintos árbevétel feletti cégek reklámadója. A reklámszövetség szerint a magasabb adó miatt jövőre vállalkozások mehetnek tönkre. Az MSZP is így látja, szerintük csak azok a cégek maradnának meg, amelyek sok állami hirdetést kapnak. A kormány álláspontja szerint a cégek idén még nyernek is a módosítással.
2:33
Híradó
2017. március 29. 18:52

Másfél milliárd értelmetlenül?

Szellem ipari park és nem működő logisztikai központ. Mindkettő Kistelek mellett épült, uniós pénzből. Az ipari parkba 14 vállalkozás költözött évekkel ezelőtt, 12 azóta sem működik. A helyi fideszes polgármester szerint azért, mert nincs elég áram a működésükhöz. A logisztikai központ tulajdonosa pedig azt mondja, elszámolási vitájuk van az állammal. Az LMP társelnöke szerint megint értelmetlenül költötték el az 500 milliós uniós támogatást.
29:02
Magyarul Balóval
2017. március 29. 0:20

Elpazarolt milliárdok - Híd a semmibe

Mi történik a cigányok felzárkóztatására szánt pénzekkel és minek kellene történnie velük? Hosszú töprengés és huzavona után a kormány nemrég megszűntette a Híd a munka világába című öt milliárdos programot, mert a programért felelős szervezetek több mint másfél milliárddal a mai napig nem tudtak elszámolni. De jelen tudásunk szerint uniós pénzek 2020-ig még bizonyosan igénybe vehetőek. Mi legyen velük vagy belőlük?  
1:37
Híradó
2017. március 28. 16:17

KÓSA LAJOS: "Menjen be az RTL szerkesztőségébe és kezdjen el szalonnát sütni!"

Az RTL Klub szerkesztőségében se süt senki szalonnát, mert be kell tartani a szabályokat. Így reagált Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője arra, hogy Híradónk egyik kollégája még mindig ki van tiltva a parlamentből, mert nem a kijelölt helyen kérdezett egy fideszes országgyűlési képviselőt és ezzel a házelnök szerint megsértette a parlament rendjét. Kósa egy másik hasonlattal is élt arra, hogy be kell tartani a rendet.
2:11
Híradó
2017. március 27. 18:36

„Új dimenziós együttműködés”

Új dimenzióba lép az együttműködés a Fülöp-szigetekkel - ezt ígérte a magyar külügyminiszter, miután találkozott az ország elnökével. Szijjártó Péter az első uniós külügyminiszter, aki bejutott Rodrigo Dutertéhez. A Fülöp-szigeteken többezren haltak meg a kormányváltás óta, mert az új elnök háborút indított a kábítószerek ellen. Duterte korábban kilátásba helyezte a választások felfüggesztését, egy interjúban Hitlerhez hasonlította magát. Az LMP szerint a magyar külügyminiszter legitimál egy katonai diktatúrát.
2:36
Híradó
2017. március 27. 18:35

„Nem hatékony felhasználás”

Nem hatékonyan használta fel a 2007 és 13 közötti uniós pénzeket Magyarország - ezt állapította meg az a tanulmány, amit a kormány rendelt meg. Azt a miniszterelnökség államtitkára is elismerte, hogy a pénzfelhasználásra nem lehet büszke az ország, de Csepreghy Nándor szerint legalább sok tíz milliárd jött az uniótól. Az MSZP is elismerte: nem volt tökéletes a rendszer a kormányzásuk alatt, de szerintük most sem jobb.
2:14
Híradó
2017. március 24. 18:35

Ingyen gyógyszert ígér az MSZP

Ingyen gyógyszert ígér a 65 év feletti nyugdíjasoknak az MSZP. Molnár Gyula, a párt elnöke szerint minden olyan vényköteles orvosságot ingyen kaphatnának meg az idősek, amit a háziorvos ír fel. A szocialisták szombat országos kampányt is indítanak, hogy ismertessék Botka László miniszterelnök-jelölt programját. A Fidesz szerint a szocialisták elkezdték a kampányt és fűt-fát ígérnek az embereknek.
2:02
Híradó
2017. március 22. 18:35

3 milliós fizetést kap

Orbán Viktor egykori tanácsadójának feleségét, Parragh Biankát választotta az Országgyűlés a Jegybank Monetáris Tanácsának új tagjává, havi 3 milliós fizetéssel. Férje, Parragh László jelenleg a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A Monetáris Tanács dönt olyan fontos kérdésekben, mint például, hogy mekkora legyen a jegybanki alapkamat. A szocialisták szerint Parragh László fideszes kapcsolatai miatt lett felesége a tanács tagja. A Fidesz szerint azonban szakmai döntést hoztak.
2:47
Híradó
2017. március 22. 18:33

„Ezeket te, hogy gondoltad?”

Kérdőre vont a Földművelésügyi minisztérium államtitkára egy sportvezetőt, amiért a szilvásváradi lovadra minőségét bírálta egy interjúban. Ezeket te hogy gondoltad - kérdezte Czerván György a fogathajtók szövetségi kapitányától telefonon, hozzátéve, ha nem akar magának problémát, többé ne csináljon ilyet. A felvételt a hvg.hu hozta nyilvánosságra. A sportvezető azóta már nincs a helyén. A kritizált lovardát egyébként Mészáros Lőrinc cége építette.
2:30
Híradó
2017. március 21. 18:47

„Az oroszok bármit megtehetnek”

Az oroszok azt érezhetik, hogy Magyarországon bármit megtehetnek - ezt állítja a titkosszolgálat egykori kémelhárító tisztje. Az Indexnek adott interjúban arról beszélt: a politika beavatkozik az elhárításba, a letelepedési kötvényekkel pedig illegális ügynökök is bejuthattak. A kormányfő úgy reagált: nem újdonság, hogy külföldi titkosszolgálatok próbálnak befolyást szerezni Magyarországon. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke pedig azt mondta: jövő héten foglalkoznak az üggyel.
2:00
Híradó
2017. március 20. 18:35

A magyar kormánynak is üzent

Szankciókat emlegetett Magyarországgal kapcsolatban a német szociáldemokraták frissen megválasztott kancellárjelöltje. Martin Schulz, Orbán Viktor nevét nem mondta ki, de harcot hirdetett a szerinte cinikus vezetők ellen, és azt mondta, hogy Magyarországon támadják a sajtót és akadályozzák az ellenzék munkáját. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a politikus kampánybeszédet mondott, ezért nem akarnak válaszolni rá. A német kancellárválasztást ősszel tartják.
2:16
Híradó
2017. március 18. 18:35

Lázár beszólt az MSZMP-tagoknak

A magyarok szabadságának megakadályozására esküdtek Lázár János szerint az MSZMP egykori tagjai. A miniszter Hódmezővásárhelyen a Kádár-kort bemutató kiállítás megnyitóján beszélt erről. Az LMP furcsának tartja Lázár János kijelentését, mert szerintük pontosan lehet tudni, hogy a Fidesz-KDNP soraiban és a kormánytagok között is több, egykori MSZMP-tag van. Néhányukat megkereste az RTL Híradó, de nem válaszoltak.
2:42
Híradó
2017. március 15. 18:40

Az ellenzék a kormányt bírálta

Szabadságról, függetlenségről és a hatalmon lévők önkényéről beszéltek az ellenzéki pártok vezetői a nemzeti ünnepen. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a gazdagok pártjának nevezte a Fideszt. Azt ígérte, ha hatalomra kerülnek, luxusadót vezetnek be. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint ők egy szabad, nyitott országot szeretnének. A Jobbik elnöke arról beszélt, hogy most is vannak földesurak, mint a forradalom idején. Az LMP társelnöke arra utalt, hogy ha Petőfiék ma élnének, elutasítanák a paksi atomerőmű bővítését.
2:34
Híradó
2017. március 13. 18:32

Saját jelöltjüket dicsérték

Nem érzi csalódásnak az eredményt Majtényi László, ezt mondta a szavazás után. Áder János a megválasztása után nem nyilatkozott. A Fidesz frakcióvezetője szerint Majtényi beszédében nem szólt a kormánypárti szavazókhoz, míg Áder az egész nemzethez beszélt. A szocialisták viszont úgy látják: az újraválasztott köztársasági elnök egyetlen fontos kérdést sem hozott szóba. A Jobbik szerint nem a parlamentben kellett volna új elnököt választani.
2:17
Híradó
2017. március 12. 18:40

Államfőt választ az országgyűlés

Már hétfőn délelőtt kiderül, ki lesz a következő öt évben a köztársasági elnök. A kormánypártok jelöltje a jelenlegi államfő Áder János, a baloldali pártok pedig Majtényi Lászlót, volt ombudsmant jelölték. Mivel a Fidesz-KDNP-nek kényelmes többsége van a parlamentben, így szinte biztos, hogy marad Áder János. Majtényi László azt mondja: tisztában van a várható eredménnyel, ezért neki az a célja, hogy a képviselők előtt elmondja: milyen országot szeretne.  
2:10
Híradó
2017. március 12. 18:29

Kevesebb közmunkást akarnak

Legalább negyedével csökkentené a közmunkások számát a kormány. Jövő nyártól három éven belül összesen tizenkét hónapot lehet majd közmunkában dolgozni - ezt a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozta. A tervek szerint a szakképzettek és a huszonöt év alattiak csak akkor dolgozhatnának közmunkában, ha igazoltan nem találnak munkát. A közmunkás szakszervezet szerint ez megvalósíthatatlan terv, mert szerintük ezek az emberek nem tudnak más városban dolgozni, mert az utazásra sincs pénzük. Ha pedig közmunka sem lesz, veszélybe kerül a megélhetésük.
2:40
Híradó
2017. március 12. 18:25

Quimby: „Varangykirály” ünnepel

Beszólt-e a kormánynak a Quimby frontembere? Varangykirályról írt verset Kiss Tibi, majd idézett is a költeményből a Hír TV stúdiójában. Akkor szavalta el versét, amikor a műsorvezetővel arról beszélgettek, vannak-e aktuálpolitikával foglalkozó dalai az együttesnek. Az interneten több ezren osztották meg a részletet azzal, hogy a Quimby a kormányt támadja. Kiss Tibi azt mondta Híradónknak, hogy ez egy készülő színdarab részlete, amelyet kiragadtak eredeti mondanivalójából.
29:18
Magyarul Balóval
2017. március 11. 0:35

MENEKÜLTEK: kormánypárt vs. civilek

Ha Magyarország menekült és/vagy migráns ügyekben mozdul, arra ma már figyel a világ. Legújabban két fejleményre: ha nem is átütő, de valamennyi média-figyelmet kap, hogy a magyar hatóságok képviselői bántalmazzák a menekülteket a déli határon – ezt Magyarország tagadja. Világszerte beszámolnak viszont a jogi határzár szigorításáról: az országgyűlés elfogadta, hogy mostantól minden egyes menedékkérőt automatikusan őrizetbe vesznek, nem csak azokat, akik átjöttek a kerítésen, hanem azokat is, akiket Magyarország területén bárhol megtalálnak. Az őrizet helye az úgynevezett tranzitzóna a határon, ahol drótkerítéssel körülvett konténerekben kell élniük a menedékkérőknek – illetve bármikor visszamehetnek Szerbiába, mivel Szerbiát Magyarország biztonságos államnak tekinti. A külföldi politikai visszhang vegyes, tekintélyes nemzetközi szervezetek rendre súlyos jogsértésről beszélnek.
2:15
Híradó
2017. március 9. 18:36

Luxusszállót vett Mészáros cége

Csaknem 90 vállalkozás van Mészáros Lőrinc és családja tulajdonában vagy résztulajdonában – ez derül ki az RTL Híradó összesítéséből. A felcsúti polgármester legújabb beszerzése egy ötcsillagos szálloda, Tokaj Hegyalján. A Heti Válasz szerint másfél éve még kevesebb, mint 30 cége volt a vállalkozónak, aki nem tartja magát oligarchának. Lázár János miniszter szerint a kormány nem segíti a gazdagodását, az MSZP viszont azt mondja, Mészáros Lőrinc a vagyonát csak Orbán Viktornak köszönheti.
9:04
Házon kívül
2017. március 8. 23:20

Momentum - fenyegetés, lejárató kampány és rejtélyes idegenek

A Momentum Mozgalom, ami a semmiből szerzett hónapok alatt országos ismertséget, és készül a párttá alakulásra, nemrég országjárásba kezdett. Hogy a fiatalokból álló szervezet mennyire politikai tényező, az abból is lemérhető, hogy mennyire támadják őket. Az országjárásuk állomásain rendre feltűnnek ismeretlenek, akik ugyanazzal találják meg őket. Civilnek mondják magukat, ám néhányukról kiderült, hogy így vagy úgy, de van közük a Fideszhez. A győri fórumon többükkel is beszéltünk.
9:26
Házon kívül
2017. március 8. 23:20

A rapper, a lelkésznő és az egykori tesitanár harca

Dopeman országosan ismert rapper, a 8. kerületben nőtt föl. Bolba Márta lelkész, a 8. kerületben él és ott alapított gyülekezetet. Sántha Péterné a 8. kerületben dolgozik, KDNP-s alpolgármester, régen tornatanár volt.  Nagyon különbözőek, de most versenytársak, mert mindannyian indulnak egy képviselői helyért. A Magdolna-negyed, itt lesz majd választás, sokáig kimondottan rossz hírű része volt Budapestnek. A gettó még mindig megvan, a szegénység, a drog és a balhék, de közben a negyed másik része épül-szépül. A jelöltekkel jártuk végig a nyóckert.
2:06
Híradó
2017. március 8. 18:47

Erősítést hívtak a nők miatt

Két nyugdíjas nőt igazoltattak a rendőrök, miután Orbán Viktor kapujára ragasztottak egy lapot. A papíron az állt: itt lakik a gyáva miniszterelnök. Az asszonyok azt mondták: csak azért mentek a házhoz, hogy elmondják a véleményüket, mert a kormányzati sikerpropaganda ellenére ők elveszíthetik az otthonukat. A Fidesz szerint az őrzött épület közelében természetes, hogy intézkednek a rendőrök. A szocialisták azt mondják, Orbán Viktor tényleg gyáva.
2:14
Híradó
2017. március 7. 18:47

Újabb 830 millió az emlékévre

Újabb 830 millió forintot ad a kormány az 56-os emlékévre- ezt a 444.hu vette észre. Az ünnepségsorozat összköltség így már több mint 15 és fél milliárd forint. A nemzetgazdasági miniszter szerint azért kell egyre több pénz az emlékévre, mert újabb költségek merültek fel. Azt, hogy pontosan mik ezek, legkorábban nyáron tudhatjuk meg, akkor kell ugyanis a pénzzel elszámolniuk Schmidt Máriáéknak. Az Együtt szerint a kormány ész nélkül szórja a pénzt az 56-os emlékévre.
2:18
Híradó
2017. március 5. 18:45

Kiszűrnék a „kamupártokat”

Szigorítaná a kampányfinanszírozást a Fidesz - erről Gulyás Gergely kormánypárti képviselő beszélt a Magyar Időknek. A javaslat célja, hogy visszaszorítsák azokat a pártokat, amelyek csak az állami támogatás miatt indulnának a választásokon. A politikus Híradónknak úgy fogalmazott, egy úgynevezett komolysági küszöböt vezetnének be, amit minimum el kellene érnie egy pártnak. Az Együtt és a Transparency International is úgy látja, nem ez az egyetlen hiányosság a választási rendszerben.
1:48
Híradó
2017. március 5. 18:40

4 milliárd forint fociakadémiára

Majdnem 4 milliárd forintért épít fociakadémiát Kispesten egy másik társasággal közösen a Pharos 95 nevű cég - tudta meg az átlátszó.hu. Ennek tulajdonosa adományozta a felcsúti akadémiának Puskás Ferenc szobrát. A cégnek Felcsúton, Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek címén van az egyik fióktelepe. A DK-nál azt mondják, már meg sem lepődnek azon, hogy kormányközeli társaságok kapnak milliárdos megbízásokat. Kerestük a céget, és a közbeszerzést bonyolító Nemzeti Sportközpontot is, de nem reagáltak.
1:55
Híradó
2017. március 5. 18:37

2 milliárdos munka Kuna cégének

Szijjártó Péter barátjának cége végzi a budapesti vizes vb rendezvényszervezési feladatait, nettó 2 milliárd forintért. Kuna Tibor cége eddig is több tucat állami közbeszerzést nyert el több milliárd forint értékben. A világbajnokság szervezői több mint félmilliárd forintért vásárolnak bútorokat egy olyan cégtől, amely tavaly novemberig nem is foglalkozott ilyen feladattal. Az MSZP mindezt közönséges lopásnak tartja. A szervezők nem reagáltak megkeresésünkre.
2:02
Híradó
2017. március 4. 18:45

„Normálisan kell viselkedni”

Ha megtanulnak normálisan viselkedni, akkor mehetnek vissza a Parlamentbe a kitiltott újságírók - ezt mondta Kövér László. A házelnök tegnap Híradónk és a 444.hu kérdésére azt viszont nem árulta el, szerinte mit kell tennie azért a két szerkesztőség kitiltott munkatársainak, hogy újra dolgozhassanak az Országgyűlésben. A szocialisták szerint Kövér Lászlónak figyelembe kellene vennie, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján nem lehet újságírókat kitiltani a Parlamentből.
2:09
Híradó
2017. március 4. 18:40

Gyurcsány nem lép hátra

Gyurcsány Ferenc nem lép hátra: a Demokratikus Koalíció külön listán indul a 2018-as választásokon. Ezt a volt miniszterelnök jelentette be pártja tisztújító kongresszusán. Arról is beszélt, hogy az egyéni körzetekben viszont összefognának az MSZP-vel és a többi baloldali párttal, hogy ne rontsák egymás esélyit. Két hete Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: hazudott a választóknak, tehertétel a baloldalnak, ezért vissza kell vonulnia.
2:17
Híradó
2017. március 3. 18:47

Mészáros laptulajdonos lett

Bevásárolta magát a Népszabadságot korábban kiadó cégbe Mészáros Lőrinc. A felcsúti fideszes polgármester hónapokkal ezelőtt még azt mondta: semmi köze a Népszabadság mellett 11 vidéki napilapot is kiadó Mediaworks megvásárlásához. Az egykori napilap volt munkatársai közleményben azt írták: színre lépett a Népszabadság mészárosa. Az MSZP szerint ezzel a lépéssel Mészáros Lőrinc beismerte, hogy ő állt a Népszabadság megszüntetése mögött.
8:45
Házon kívül
2017. március 1. 23:15

Egy cég gazdaggá tette a falut, a kormány elveszi a pénzüket

Az alig 200 lakosú Drávaszerdahely nemrég megfogta az isten lábát. Mintha megnyerték volna a lottóötöst, mondják a faluban. Egy cég gazdaggá tette a települést, de annyira, hogy az ott élők például ingyen tűzifát kapnak, a gyerekek ingyen ehetnek, támogatják, ha a családok utazni akarnak, jár ingyen strandbelépő is, meg ingyenes konditerem. De a jó időknek vége szakad. Egy törvény ugyanis Drávaszerdahelytől és jó pár más településtől is elveszi a bevételeik egy részét. A helyiek nyilván kiakadtak, mert vége a pár bő esztendőnek. Moskovics Judit riportja.
8:52
Házon kívül
2017. március 1. 23:15

Olimpia: szélkakas politikusok, kínos magyarázkodások

Ki akarta az olimpiát? A kormány vagy csak Budapest? És ha korábban akarta több ellenzéki párt is, most miért nem akarják mégsem? Miért nem akarta a miniszterelnök végül a népszavazást, ha korábban azt mondta, hogy az emberek döntsenek az olimpiáról, ha dönteni akarnak? Fura helyzetbe került a kormány és például az MSZP is a Momentum sikeres népszavazási aláírásgyűjtése óta, főleg ha azt nézzük, korábban miket mondtak az olimpiarendezésről. Kaotikus magyarázkodás, szélkakas politikusok és zavar egy fiatalokból álló mozgalom színrelépése után.
1:54
Híradó
2017. március 1. 18:50

Mészáros okosabb Zuckerbergnél

Okosabb a Facebook alapítójánál - ezzel magyarázta a felcsúti polgármester újságíróknak, hogy a cége árbevétele még a közösségi oldalénál is nagyobb ütemben nőtt. Az Index friss összesítése alapján a Mészáros és Mészáros Kft árbevétele 2006. és 2016. között az ezerszeresére nőtt. Mészáros Lőrinc azt mondta, nem oligarcha, a sikereit pedig nem a miniszterelnökhöz fűződő barátságának köszönheti, hanem a jól elvégzett munkának.
2:41
Híradó
2017. március 1. 18:47

„Egészséges űrverseny”

Űrközpontot és üveghidat építene a kormány. Az űrközpont Gyulaházán, a magyar űrhajós Farkas Bertalan szülőhelyén lenne. Gyulaházán már várják a központot, bár azt a polgármester sem tudja, mennyi pénzt nyertek a 3 milliárdos keretből, és mit építhetnek belőle. A Kétfarkú Kutyapárt szerint űrverseny alakulhat ki közöttük és a kormány között. A kormány szerint a cél az, hogy minél több turistát vonzzanak, főszezonon kívül is.
2:32
Híradó
2017. március 1. 18:42

Döntöttek, nem lesz olimpia

Eldőlt, 2024-ben Budapesten biztosan nem lesz olimpia, délelőtt a fővárosi közgyűlés rendkívüli ülésén úgy döntött, visszavonja pályázatát. Az, hogy Budapest nem pályázik, már egy hete eldőlt, miután a Momentum Mozgalom 266 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy legyen népszavazás erről. De Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és a MOB elnöke úgy döntött, hogy ne legyen olimpia. Az ellenzéki pártok szerint a kormány megfutamodott a népszavazástól.
Magyarul Balóval
2017. március 1. 10:47

Atomfegyver és óriási hadsereg: ez ma Észak-Korea!

Féltestvérét is megölette Észak-Korea vezetője egy nappal azután, hogy újabb rakétakísérlettel tesztelte a térséget és az új amerikai elnököt. Az egyik legszegényebb és mégis legfélelmetesebb ország mögül lassan barátja, Kína is kihátrálóban. De mihez kezdjen a világ az egyik legkeményebb, atomfegyverrel és óriási hadsereggel rendelkező diktatúrával, Észak-Koreával?