PER

2:59
Fókusz11 év börtönt kapott a lúggal támadó orvos
2018. július 12. 19:15

11 év börtönt kapott a lúggal támadó orvos

5 év és számtalan tárgyalás után Renner Erika életében ma lezárult egy korszak. A Kúria 11 év börtönbüntetésre ítélte lúgos támadóját. A lúgos támadással vádolt 5 gyermekes családapát, B. Krisztiánt korábban már háromszor elítélték, de most már a döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs .Erikát 2013. márciusában támadta meg a férfi. Ma életveszélyt okozó testi sértésért ítélték el.
5:26
FókuszÍtélet a 11 halálos áldozatot követelő hurghadai buszbalesetben
2018. június 27. 19:20

Ítélet a 11 halálos áldozatot követelő hurghadai buszbalesetben

7 évvel a hurghadai, 11 halálos áldozatot követelő buszbaleset után ma délután megszületett az első kártérítési ügyben hozott ítélet. Egy súlyosan sérült testvérpárnak ítéltek meg első fokon összesen havi 500 ezer forint életjáradékot életük végéig. A döntést mindkét gyerek édesapjával együtt hallgatta végig. Édesanyjuk és nagymamájuk a balesetben meghalt.
5:10
FókuszÉvek óta perben állnak a Fiesta zenészei, de ki viheti tovább az együttes nevét?
2018. június 13. 19:30

Évek óta perben állnak a Fiesta zenészei, de ki viheti tovább az együttes nevét?

Csordás Tibi és a gitáros Knapik Tamás, azaz a Fiesta együttes a 2000-es évek zenei életének meghatározó figurái voltak 11 évig. A feloszlás után nem sokkal viszont kiderült, hogy nem is volt olyan békés az elválás. 2013 óta ebben a témában nem nyilatkoztak, ám most egy interjú - melyből kiderült, hogy az egykori tagok perben állnak egymással - újra feltépte a régi sebeket.
6:32
Magyarul BalóvalIskolapénz: kötelező szolidaritás?
2017. május 24. 0:45

Iskolapénz: kötelező szolidaritás?

Hogyan értelmezi az állam az iskolákra vonatkozó önkormányzati szolidaritást. Adott Budaörs, amely sokat költött iskoláira, ám ezeknek előbb fenntartói, később működtetői jogát vette el az állam. Majd évi 2,3 milliárd forintot követel Budaörstől –szolidaritási pénz címén, ez az összeg majdnem háromszorosa annak, amennyit az önkormányzat költött iskoláira évente. Az összes önkormányzattól összesen évi 21 milliárdot akarnak beszedni – ezek szerint ennek egy teljes tizedét a 30 ezres Budaörstől, amely most perel.
2:10
HíradóA lakóknak kell fizetniük a vállalkozó helyett
2017. május 6. 18:35

A lakóknak kell fizetniük a vállalkozó helyett

Nem a lakók vették fel a hitelt, mégis nekik kell kifizetni a majdnem 190 milliós kölcsönt. Jogerősen a bank nyert egy szegedi társasház perében. A lakásokat építő vállalkozó vett fel hitelt, de nem fizetett, ezért perelt a bank. A bíróság most azt mondta ki, a lakóknak kell fizetniük annak ellenére, hogy ők a vállalkozónak már kifizették az ingatlan árát. Közben a vállalkozót csődbűntettel vádolják, mert százmilliókat tüntetett el.
2:08
HíradóKét órán át sorolták a vádakat
2017. január 23. 18:25

Két órán át sorolták a vádakat

Több mint 2 órán át sorolta a vádakat az ügyész a vörösiszap katasztrófa másodfokú büntetőperében. Első fokon mind a 15 vádlottat felmentették. A katasztrófa 2010 őszén történt, az ajkai iszaptározó egyik gátja átszakadt. A maró vörösiszap 10 ember halálát okozta, több mint 200-an megsérültek, rengeteg ház lakhatatlanná vált. Az ügyészség új eljárást akar. Döntés csütörtökön várható.
2:31
HíradóBalhé volt Budaházyék tárgyalásán
2016. augusztus 30. 18:20

Balhé volt Budaházyék tárgyalásán

Rendbontás volt a bíróságon, miután 13 év fegyházra ítélték Budaházy Györgyöt. Még feltételesen sem szabadulhat. Bűnösnek találták bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmény miatt, mert társaival 2007-től két éven át több alkalommal is erőszakkal próbálták megváltoztatni az akkori kormánypártok politikáját. 16 társát is elítélték. Az ítélethirdetés után többen fújoltak, koncepciós perről beszéltek, majd a rendőrök kiürítették a tárgyalótermet.
2:18
HíradóDolgozóját vádolja a munkaadó
2016. augusztus 15. 18:25

Dolgozóját vádolja a munkaadó

Munkaadója szerint súlyos hibákat követett el munka közben az a férfi, akinek egy miskolci pékségben leszakította a karját a tésztadagasztó gép még júliusban. A cég azután szólalt meg, hogy a szerencsétlenül járt férfi úgy döntött, bírósághoz fordul, mert szerinte munkaadóját terheli a felelősség a balesetért. A napokban beszámoltunk arról, hogy két gyerekével és feleségével az albérletükből is menniük kell, most az önkormányzat lakást ajánlott nekik.
2:03
HíradóTúlóradíj miatt perli egy pedagógus a KLIK-et
2016. március 27. 18:33

Túlóradíj miatt perli egy pedagógus a KLIK-et

Beperelte a KLIK-et egy fejlesztőpedagógus. Túlóradíjat követel az iskolafenntartótól. Adminisztrálni kezdte, mennyivel többet dolgozik, ahhoz képest, amit a törvény előír. Úgy számol, körülbelül 140 ezer forintot kellene kapnia. Erről a Házon kívül című műsornak nyilatkozott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél azt mondják, ez nem egyedi eset. A KLIK konkrétumot nem közölt, de elismerték, hogy vannak ilyen esetek. Azt ígérik: ha a bíróság jogosnak tartja a követelést, fizetnek.
2:22
HíradóNem jött el az apa a tárgyalásra
2016. február 15. 18:12

Nem jött el az apa a tárgyalásra

Nem jelent meg hétfőn a magyar bíróságon, az a  francia férfi, aki a vád szerint évekig nem engedte el Bora Bora szigetéről magyar feleségét és kisfiát. Ügyvédje szerint most azért nem utazott ide a 18 ezer kilométerre lévő szigetről mert, nem kapta meg az idézést. A feleség azt mondta mai tárgyaláson: férje többször bántalmazta őt, és elzárta útleveleiket, ezért nem tudtak hazajönni. A vádlott ügyvédje szerint: sok az ellentmondás a nő vallomásában.
2:39
HíradóÖnkormányzati lakásban voltak a festmények
2016. február 9. 18:37

Önkormányzati lakásban voltak a festmények

Habony Árpád volt anyósának lakását díszítette 3 hónapon át a Szépművészeti Múzeum tíz festménye. A több százmillió forint értékű műtárgyakért havi 15 ezer forintot fizettek. Az Átlátszó.hu másfél évig pereskedett, mire a múzeum elárulta, hova kerültek a műkincsek. A képeket az a cég bérelte, amelynek korábban résztulajdonosa volt Habony Árpád testvére is. A Szépművészeti Múzeum szerint gyakran adnak kölcsön műtárgyakat. A Demokratikus Koalíció nyilvánosságra hozná: milyen alkotások díszítik a kormánypárti politikusok lakásait.
2:35
HíradóMégis visszaköveteli a pénzt a felszámoló
2015. október 7. 18:35

Mégis visszaköveteli a pénzt a felszámoló

Mégis visszaköveteli a pénzt a Quaestor felszámolója azoktól, akik közvetlenül a brókercég bedőlése előtt vették ki a befektetéseiket. Másfél hete még azt mondták, elállnak a perektől, miután a bíróság elnapolta az egyik, egy 77 éves asszony ellen indított keresetüket. A felszámoló viszont továbbra sem viszi bíróságra a Külügyminisztérium-ügyét, pedig a tárca cége 3,8 milliárdot kapott vissza közvetlenül a Quaestor csődje előtt. Az Együtt azt közölte, ha a felszámoló nem, ők beperlik a Nemzeti Kereskedőházat.