ÖSSZEFOGLALÓ

2:41
UEFAEz most nem sikerült: súlyos vereséget szenvedett a Ferencváros a PAOK otthonában
2024. december 12. 23:00

Ez most nem sikerült: súlyos vereséget szenvedett a Ferencváros a PAOK otthonában

Az Európa-liga alapszakaszában a több bravúros eredményt elérő Ferencváros ezúttal nagyon „beleszaladt a késbe”. A görög PAOK már az első fél óra után 2-0-ra vezetett, a Fradi részéről Saldanha kapufát lőtt. De ezzel a magyar bajnok el is lőtte a puskaporát, a térfélcsere után újabb három PAOK-találat következett, a mieink helyzetbe sem nagyon kerültek. 
4:07
UEFAVezetett, majd összeomlott a Young Boys a Stuttgart ellen, kiütés lett a vége
2024. december 12. 0:21

Vezetett, majd összeomlott a Young Boys a Stuttgart ellen, kiütés lett a vége

Némi meglepetésre a hatodik fordulót még pont nélkül váró svájci csapat szerezte meg a vezetést a 6. percben Lakomy találatával. A Stuttgart csak a gól után ébredezett, átvette az irányítást, és a 25. percben Stiller góljával ki is tudott egyenlíteni. Az 53. percben pedig fordított is, Millot ballal lőtt a bal alsó sarokba. Újabb tíz perc elteltével Fuhrich is betalált, a svájciak teljesen szétestek. Vagnoman és Keitel is betalált, a Stuttgart 5-1-re nyert, de egyelőre még így sincs ott a továbbjutást jelentő első 24 csapat között. 
4:03
UEFAMár az első fél órában eldöntötte a meccset Feyenoord a Sparta Praha ellen
2024. december 12. 0:15

Már az első fél órában eldöntötte a meccset Feyenoord a Sparta Praha ellen

Villámrajtot vettek a hazaiak, a 9. percben Trauner szerencsés fejessel szerzett vezetést, nem egészen egy perccel később pedig Paixao lőtt hatalmas gólt jó 20 méterről. Fél óra után már 3-0 volt a Feyenoord javára, Hadj Moussa egy szóló után volt eredményes. Nem volt nagy az iram, sok helyzet sem akadt, de a 43. percben újabb gól esett, Rrahmani szépített. A második félidőben a Sparta próbált szépíteni, ám a 63. percben óriási védelmi hiba után ismét a hollandok szereztek gólt Gimenez révén. A 4-2-es végeredményt Beelen öngólja állította be. 
1:10
UEFAGólnélküli döntetlent hozott a Benfica-Bologna meccs, az olaszok már nem juthatnak tovább
2024. december 12. 0:10

Gólnélküli döntetlent hozott a Benfica-Bologna meccs, az olaszok már nem juthatnak tovább

A Bolognának mindenképpen nyernie kellett volna, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit, ám ezen a mérkőzésen ettől messze volt. A Benfica sokkal veszélyesebb volt, négy-öt alkalommal is közel állt a gólszerzéshez, ám vagy egy blokkoló láb, vagy az olaszok kapusa mentett. Különösen fontos lehetett volna a meccs a benficás Di Maríának, aki, ha gólpasszt ad, a BL történetének legjobbjává lépett volna előre ezen a téren, Cristiano Ronaldót megelőzve. Nem lett asszisztja, de másnak sem, a vége 0-0-ás döntetlen.
2:42
UEFAAz utolsó percekben Abraham góljával nyert a Milan a Crvena Zvezda ellen
2024. december 12. 0:08

Az utolsó percekben Abraham góljával nyert a Milan a Crvena Zvezda ellen

A hazaiak voltak a kezdeményezőbbek, a labdát is valamivel többet birtokolták, de az első gólra egészen a 41. percig kellett várni, ekkor Rafael Leao szépen vett le egy előreadott labdát, majd gyönyörűen lőtt a kapus mellett a jobb felső sarokba. A 67. percben egyenlített a Zvezda, a néhány perce becserélt Radonjicot senki nem támadta a 16-os előterében, ő pedig bődületesen nagy gólt lőtt. A 87. percben Abraham megszerezte a Milan győztes gólját, a felső lécről kipattanó labdát 4 méterről kotorta a kapuba.
3:56
UEFASaka duplázott, az Arsenal simán verte a Monacót
2024. december 12. 0:07

Saka duplázott, az Arsenal simán verte a Monacót

A legendás edző, Arsene Wenger két egykori csapatának mérkőzésén a közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutásra hajtó Arsenal szerezte meg a vezetést, Saka lőtt a vendégek kapujába Gabriel Jesus passza után a 34. percben. Saka a meccsen duplázni tudott, a 78. percben Havertz átadása után is betalált. A 88. percben Saka visszaadta a kölcsönt Havertznek, ezúttal a német csatár fejezte be góllal az akciót, beállítva a 3-0-ás végeredményt.
2:38
UEFANem tud kikászálódni a gödörből a City, a Juventustól is kikapott
2024. december 12. 0:03

Nem tud kikászálódni a gödörből a City, a Juventustól is kikapott

A Guardiola-éra legmélyebb krízisében levő City aktívabban kezdte a mérkőzést, mint a házigazda Juventus, közelebb is járt a gólszerzéshez, ám a kapu előtt az angolok nem hoztak jó döntéseket. A Juve gyakorlatilag nem veszélyeztetett az első félidőben, a másodikban viszont vezetést szerzett: az 53. percben Vlahovic 4 méterről fejelt a kapuba. A City ezután szinte egykapuzott, ám a 75. percben megint a házigazda szerzett gólt, egy szép kontra végén McKennie kapásból vágta a labdát Ederson hálójába. Pep Guardiola csapata nem tudott kijönni a gödörből, újabb vereségével a 22. helyre zuhant vissza a tabellán. 
3:30
UEFAGriezmann duplázott, az Atleti könnyen nyert az így biztos kieső Slovan ellen
2024. december 11. 23:58

Griezmann duplázott, az Atleti könnyen nyert az így biztos kieső Slovan ellen

Az esélyeknek megfelelően a középmezőny elejéhez tartozó Atleti vette magához az irányítást a pont nélküli szlovák csapat ellen. Álvarez már negyedóra után gyönyörűen csavart a bal felső sarokba, majd az első félidő hajrájában Griezmann a védők hibáját kihasználva közelről fejelt a kapuba, megduplázva a spanyol együttes előnyét. Szünet után a Slovan tizenegyesből szépíteni tudott, de kisvártatva Griezmann újra kihasználta helyzetét, és visszaállította a kétgólos különbséget. Az eredmény a végéig már nem változott, 3-1-re győzött az Atlético, a Slovan a vereséggel már biztosan nem folytathatja a szereplését a ligaszakasz után.
2:37
UEFAKözel volt a Sturm Graz a pontszerzéshez, de a végén az esélyes Lille örülhetett
2024. december 11. 23:57

Közel volt a Sturm Graz a pontszerzéshez, de a végén az esélyes Lille örülhetett

A nemzetközi porondon két éve veretlen franciák az első pillanattól uralták a meccset a forduló előtt egy győzelemmel és négy vereséggel álló Sturm ellen, de a vezetést csak a 38. percben szerezték meg. A félidő ráadásában Bakker is betalált, de újabb egy perc elteltével Kiteishvili szépíteni tudott. A vendégek a szünet után is lendületben maradtak, sőt, Biereth szinte azonnal ki is egyenlített. Hogy végül az esélyek mégsem borultak, arról Haraldsson tett, az izlandi szélső a 81. percben belőtte a mindent eldöntő gólt, ezzel a Lille 3-2-re nyert, és továbbra is ott van a tabella első nyolc helyezettje között.   
3:43
UEFAKétszer egyenlített a Dortmund, de Torres duplájával nyert a Barcelona
2024. december 11. 23:37

Kétszer egyenlített a Dortmund, de Torres duplájával nyert a Barcelona

Nagy sebességgel kezdte a meccset a vendég Barcelona, már az első néhány percben több lehetőséget dolgozott ki a hazai kapu előtt, de a helyzetek kimaradtak. A 14. percben Yamal gyönyörű beadása után Raphinha kevéssel lőtt mellé. A második félidő meghozta a gólt, az 52. perc végén Raphinha a leshatáron lépett ki, és higgadtan gurított a bal sarokba. Néhány perc múlva 11-est kapott a Dortmund, ezt a sértett Guirassy magabiztosan értékesítette. Negyedórával a vége előtt újra vezetett a Barca, a csereként beállt Torres egy kipattanót lőtt a kapuba. De nem örülhettek sokáig a spanyolok, a 78. percben megint Guirassy volt eredményes. Nem volt vége, kevéssel a vége előtt Torres is megszerezte a második gólját, erre már nem érkezett válasz. A Barca a tabellán feljött a második helyre, míg a Dortmund visszacsúszott a kilencedikre.  
2:26
UEFANem volt kérdés: a Leverkusen minden fontosabb mutatóban jobb volt, és nyert is az Inter ellen
2024. december 11. 0:36

Nem volt kérdés: a Leverkusen minden fontosabb mutatóban jobb volt, és nyert is az Inter ellen

A Leverkusen harmadik hazai meccsét is kapott gól nélkül nyerte meg a Bajnokok Ligájában. Az első félidőben Tella még a kapufát találta el, a mérkőzés utolsó pillanataiban viszont Mukiele közelről betalált, és ez elég is volt a három ponthoz az Inter ellen. Xabi Alonso csapata a játék minden statisztikai elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél.
2:14
UEFAA Real Madrid úgy győzött 3-2-re, hogy az Atalantának labdája volt a döntetlenhez a 94. percben
2024. december 10. 23:25

A Real Madrid úgy győzött 3-2-re, hogy az Atalantának labdája volt a döntetlenhez a 94. percben

Roppant izgalmas mérkőzést hozott az olasz bajnokságot vezető Atalanta és a címvédő Real Madrid csatája a Bajnokok Ligája alapszakaszában. Kylian Mbappé ezúttal bizonyított (korai góljával szerzett vezetést a Real), aztán viszont megsérült, és le kellett cserélni. A sokáig jól védekező Atalanta a második félidőben pár percre kihagyott, ennek lett az eredménye Vinícius Júnior és Bellingham gólja. Lookman szépített, majd a 94. percben az ő beadása után nem tudta beterelni az üres kapuba a labdát közelről a csereként beálló, az olasz góllövőlistát vezető Retegui, így a Madrid nyert 3-2-re.
4:23
UEFANagyon közel a továbbjutás a Ferencvárosnak az Európa-ligában
2024. november 28. 23:26

Nagyon közel a továbbjutás a Ferencvárosnak az Európa-ligában

Akárcsak előző El-mérkőzésén, ezúttal is négy gólig jutott a Ferencváros az Európa-ligában. A Malmö elleni hazai találkozónak voltak izgalmas pillanatai, például amikor nem kapott meg egy jogosnak tűnő büntetőt a Fradi, és egy percen belül Dibusz Dénesnek kellett bravúrt bemutatnia. Ha akkor gólt szerez a Malmö, feljön 2-3-ra, így viszont végig a Ferencváros vezetett. Varga két gólja után Kady a saját térfeléről indulva lőtt szép szólógólt, a 4-1-es végeredményt pedig Cissé állította be.
2:01
UEFAMár az 1. percben vezetett, végül mégis fordítania kellett a Manchester Unitednek a Bodö/Glimt ellen
2024. november 28. 23:17

Már az 1. percben vezetett, végül mégis fordítania kellett a Manchester Unitednek a Bodö/Glimt ellen

Bár egy óriási norvég kapushiba után már az 1. percen vezetést szerzett (Garnacho) a Manchester United, végül hazai pályán hátrányból kellett fordítani. Merthogy a norvég Bodö/Glimt két remekbe szabott gólt is lőtt, ám Höjlund duplája végül 3-2-es manchesteri győzelmet ért, így három pontot szerzett első manchesteri tétmérkőzésén Rúben Amorim menedzser.
1:43
UEFAKabaréba illő öngól és döntetlen Glagow-ban
2024. november 28. 0:36

Kabaréba illő öngól és döntetlen Glagow-ban

Szilveszteri válogatásba illő öngóllal szerzett vezetést a Brugge a 26. percben: veszélytelen helyzetben Carter-Vickers gurított a saját kapujának bal alsó sarkába, úgy, hogy a kapus Schmeichelnek esélye sem volt hárítani a nem éppen erős lövést. Félidőben úgy vezettek a belgák, hogy kaput eltaláló lövésük nem is volt - igaz, a Celtic sem villogott a Brugge kapuja előtt. A 61. percben aztán a skótok az ellenfél kapuját is bevették, Maeda egyenlített. A vége 1-1-es döntetlen, mellyel egyelőre mindkét csapat ott van a 24 továbbjutó együttes között.
2:01
UEFAMukau duplájával győzött a Lille Bolognában
2024. november 28. 0:35

Mukau duplájával győzött a Lille Bolognában

A 6. percben a hazaiak lesgólig jutottak, ez felébresztette a vendég franciákat, akik előbb a kapufát találták el, majd az első félidő utolsó percében, egy szerencsés labdaszerzést követő akció végén a vezetést is megszerezték Mukau találatával. A 63. percben a Bologna Lucumi góljával egyenlített, de nem örülhettek sokáig az olaszok, három perccel később Mukau újabb gólt lőtt. A Lille 2-1-re nyert, immár 10 pontos, míg a Bologna továbbra is egyetlen ponttal áll.
4:32
UEFAA 87. percben még 2-0-ra vezetett a Sahtar, innen fordított a PSV
2024. november 28. 0:34

A 87. percben még 2-0-ra vezetett a Sahtar, innen fordított a PSV

A meccs első helyzetét az eindhoveni Bakayoko elpuskázta, egy perccel később a másik oldalon Sikan higgadtabb volt, így az ukránok szerezték meg a vezetést. A 37. percben a volt ferencvárosi Zubkov megduplázta a második győzelmükre hajtó vendégek előnyét. A 69. percben esélyt kaptak a hazaiak, Pedrinhót durvaségért egyből kiállította a játékvezető. A PSV nagy rohamokat indított, Tillman a 87. és a 90. percben is betalált, sőt, Pepi a 95. percben megfordította a mérkőzést. A holland csapat ritkán látható hajrával 3-2-re nyerni tudott, így megtartotta esélyét a továbbjutásra.
4:37
UEFAAz utolsó percekben fordított a Benfica, és elvette a Monaco veretlenségét
2024. november 28. 0:34

Az utolsó percekben fordított a Benfica, és elvette a Monaco veretlenségét

A forduló előtt veretlen, három győzelemmel és egy döntetlennel álló Monaco jobban kezdte a mérkőzést, és Ben Seghir a 13. percben be is talált a vendégek kapujába. A folytatásban a Benfica feljavult, a két csapat teljesen kiélezett meccset játszott. Sőt, fordulás után a portugál csapat hatalmas védelmi hibák sorozata után ki is egyenlített, Pavlidis használta ki a kínálkozó lehetőséget. A következő néhány percben mindkét csapat betalált az ellenfél kapujába, ám mindhiába, mindkét gólt néhány centis les előzött meg. Az 58. percben emberhátrányba került a Monaco, ám így is újra előnybe került Magassa találatával. A Benfica nem adta fel, a hajrában Di María szép beadása után Cabral fejjel másodszor is kiegyenlített. A fantasztikus csata még ekkor sem ért véget, a 88. percben egy újabb parádés Di María beadást Amdouni fejelt a léc alá. A Benfica 3-2-re győzött, és jó esélye van a továbbjutásra. A Monaco első vereségét szenvedte el, de egyelőre így is a 8. - még épp közvetlen továbbjutást jelentő - helyen áll.