ÖSSZEFOGÁS

29:22
Magyarul Balóval
2017. október 7. 1:00

Egészségügy: ellenzéki összefogás

Az egészségügyben baj van, baj volt és baj lesz. Az ellenzék – ezt nagyon ritkán lehet kimondani - teljes egésze is így gondolja. Nem magától: Kincses Gyula, korábbi egészségügyi államtitkár írt egy vitaindítót azzal a céllal, hogy az összes párt dolgozzon ki egy olyan minimálprogamot, amelyhez ki-ki tartani fogja magát. Ez majdnem sikerült: az összes párt helyett az összes ellenzéki párt csatlakozott, a Fideszt hiába várták.
1:46
Híradó
2017. augusztus 24. 18:35

Segítenek a leukémiás tanárnőnek

Összefogás egy pécsi tanárnőért. Nem csak vérre, őssejt donorra is szüksége van egy pedagógusnak, hetekkel ezelőtt ugyanis egy rutinvizsgálat kiderítette, hogy leukémiás. Egyik szomszédja összefogásra buzdította az ismerősöket és a volt tanítványokat, így a kezelés első három hetében elegendő véradó jelentkezett. A pedagógust megviseli a folyamatos kemoterápia, jelenleg otthon van, de hétfőtől újra a kórházban kezelik. A gyógyulást csontvelő átültetés jelentené, de őssejt donor egyelőre még nem jelentkezett.
5:23
Fókusz
2017. február 20. 19:15

Összefogás: azért küzdenek, hogy a kislány kimehessen a levegőre

Hétfőn ünnepli születésnapját az a kilencéves kislány, akit három évvel ezelőtt anyja kilökött az emeletről, majd ő is utána ugrott. Johanna csodával határos módon túlélte a zuhanást, édesapja neveli, a nagymama állandó segítségével. Egy pocakos férfiakból álló rocker baráti kör állt nemrég melléjük, látva a család hatalmas kitartását és hitét. A hat jótevő most azért küzd, hogy a kislánynak rámpát építsen a nagymamája házába, hogy kerekesszékkel is ki tudjon menni a levegőre.
3:19
Fókusz
2016. november 17. 19:30

Fontos az összefogás a Koraszülöttek Világnapján

November 17-e a Koraszülöttek Világnapja. Ebből az alkalomból világszerte számos épületet lila színnel világítanak meg, köztük a Lánchídat és a szegedi Reök Palotát is. Az egyesület egy szimpátiasétával a koraszülés problémájának jelentőségére is felhívja a figyelmet. Ők ugyanolyanok, mint a többi kisbaba, egyszerűen csak a természet úgy döntött, hogy hamarabb szülessenek erre a világra.    
28:43
Magyarul Balóval
2016. november 16. 0:25

Baloldal: előválasztás?

Az ellenzék egy része arról szövöget terveket, hogy két kiadós választási vereség után hogyan győzhetné le a Fideszt 2018-ban, óvatosabban: hogyan akadályozhatná meg a Fidesz kétharmados győzelmét. A mágikus szó: összefogás, ennek jegyében minél több ellenzéki pártot meggyőzni arról, hogy közös jelöltekre van szükség, akiket előválasztásokkal találnának meg. Előválasztási utak kedden este.
4:27
Fókusz
2016. szeptember 20. 17:40

Példátlan összefogás Mátraverebélyért

A Fókusz tizenkilenc éve alatt nem tapasztaltunk még hasonlót. Sok riportunk késztetett már nagyon sok nézőnket arra, hogy segítsen, ahogy csak tud. De, olyan még nem volt, hogy egy több, mint másfél éve forgatott történetünket az RTL internetes oldalán felfedezze egy baráti társaság és ezután gyűjtést szervezzen. Minket is megrendített az összefogás, és ami aztán Mátraverebélyen történt.
2:15
Híradó
2016. március 25. 18:05

Összefogást teremt a terror elleni küzdelem

A brüsszeli tragédia összehozta a máskor szembenálló vallonokat és flamandokat, Belgium államalkotó népeit. Az egész társadalmat foglalkoztatja, hogy mennyiben felelős a kormány, illetve a titkosszolgálat a hibákért. De ahogy munkatársunk Brüsszelben végzett rögtönzött közvélemény-kutatása mutatja: politikai és etnikai hovatartozástól függetlenül a belgák számára a legfontosabb, hogy közös erővel gyűrjék le a terrorizmust.
Barátok közt
2015. október 22. 22:00

Ez történt a 43. héten

Balázs egyre közelebb kerül Hannához, de mégsem biztos magában. Vajon hogyan alakul a két fiatal kapcsolata? Ludwig és Ágnes összefognak Brigittáék ellen. Attila félti a céget Ludwigtól, ezért Miklóshoz fordul segítségért. Péter eljátssza a pénzét, ami komoly problémát okoz neki. László segít az egyik táncos lánynak, aki hálából megbonyolítja az életét. Gizella egyáltalán nem nézi jó szemmel a táncos lány felbukkanását. Vajon Gizella és László kapcsolata kiállja ezt a próbát?  
2:11
Híradó
2015. május 9. 18:35

Összefogás a fél karral született kisfiúért

Beteg kisfiúért fogott össze Fertőszentmiklós. A Győr-Moson-Sopron megyei kisvárosban él a 10 hónapos Péter, aki fél karral született, és a gerincével is problémák vannak. Szülei 1000 kilométert autóznak vele havonta a kezelésekre. A helyi szociális intézmény munkatársai most az ő támogatásukért szerveztek futónapot. Minden ötödik fertőszentmiklósi elment és sokan érkeztek a környékbeli településekről is.