MNB

2:19
Híradó
2021. november 21. 18:35

Mélypont közelében a forint

Hajszál választja el a forintot történelmi mélypontjától. Bár nagyobb mértékben és gyorsabban emelt kamatot a jegybank, hogy fékezze az inflációt, de a GKI szerint újabb drágulás jöhet. Bod Péter Ákos a jegybank korábbi elnöke az RTL Híradónak kevésnek nevezte az eddigi intézkedéseket. A bankközi piacon most 368 forintot kérnek egy euróért. Néhány élelmiszer ára azonnal emelkedhet az árfolyamgyengülés miatt.
6:20
Reggeli
2021. április 29. 6:58

246 millió forint, jogosulatlanul elvont összegeket térítettek vissza a bankok az ügyfeleknek

Az elmúlt két évben mintegy 246 millió forintot térítettek vissza a bankok az ügyfeleknek. Ezek olyan jogosulatlanul elvont összegek, rejtett díjak voltak, amikkel megkárosították az ügyfeleket.  Ez egy bizalmi viszony bank és ügyfél között, ez pedig a feltárt ügyek által erősen sérült. Binder Istvánt, a MNB felügyeleti sajtószóvivője mondta el, a bankok, hogyan kártalanították ügyfeleiket.
2:15
Híradó
2021. március 23. 18:35

MNB: kiugró drágulás jön

Kiugró drágulás jöhet a következő hónapokban a Nemzeti Bank szerint. Matolcsy György néhány órája azt mondta, átmenetileg gyorsul az áremelkedés a következő hónapokban. Szerinte az infláció jövő év elejére 3 százalék körül stabilizálódhat. Ma újra 367 forintot kértek egy euróért. A pénzünk így 17 százalékkal kevesebbet ér, mint 3 éve, miközben például a cseh korona 3 százalékot se veszített értékéből.
2:09
Híradó
2020. szeptember 28. 18:30

Az élelmiszerek és az üzemanyagok további drágulására figyelmeztetnek

Az élelmiszerek és az üzemanyagok további drágulására figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank. A Matolcsy György vezette jegybank legfrissebb elemzése szerint ez leginkább a nyugdíjasoknak és a szegényebb családoknak okoz majd gondot. A DK szerint azonnali lépésekre lenne szükség, de a kormány láthatóan tehetetlen. A kormány szerint a kulcs a munkahelyek megőrzése és az újak teremtése.
2:13
Híradó
2020. szeptember 25. 18:35

Akár 160 ezren is elveszíthetik munkájukat 2021 elejéig

Akár 160 ezren is elveszíthetik munkájukat 2021 elejéig - ezt állítja az MNB elemzési igazgatóságának vezetője. A jegybankban készült elemzés szerint a vállalkozások a fogyasztás visszaesése, és a csökkenő export miatt kényszerülhetnek arra, hogy elbocsássák dolgozóik egy részét. A miniszterelnök a hét elején még arról beszélt, hogy többen dolgoznak, mint a járvány előtt. Ma nem akarták kommentálni az MNB elemzését.
1:54
Híradó
2020. január 19. 18:32

Kétszer vette meg a Magyar Nemzeti Bank ugyanazt az épületet a Budai Várban

Nem válaszolt érdemben Matolcsy György arra az ellenzéki képviselői kérdésre, hogy miért vette meg a Magyar Nemzeti Bank kétszer is ugyanazt az épületet a Budai Várban. A Nemzeti Bank először majdnem 2 milliárd forintot, később csaknem 9 milliárdot fizetett az ingatlanért. A két vásárlás között az épületet a jegybank egyik alapítványa 4 milliárd forintból felújította. A kérdést feltevő ellenzéki politikus, Burány Sándor szerint a Nemzeti Bank így talicskázza ki az adófizetők pénzét a jegybankból.
1:59
Híradó
2019. június 28. 18:25

Jókor léptek Matolcsiék üzlettársai is

Nemcsak Matolcsy György gyerekei, hanem üzlettársaik cégei is pár nappal azelőtt hagyták el Matolcsy György unokatestvérének a bankját, hogy a Matolcsy György vezette jegybank korlátozta a kifizetéseket a pénzintézetnél. Az MNB szerint ők nem vizsgálhatják magánszemélyek üzleti döntéseit. Matolcsy Ádám azt közölte az RTL Híradóval: nem szokott a cége pénzügyeiről az édesapjával beszélni.
2:16
Híradó
2019. április 18. 18:47

Figyelmeztető levél az MNB-től

130 ezer család kap figyelmeztető levelet bankjától, hogy fix törlesztőkre cserélje változó kamatozású lakáshitelét - jelentette be a jegybank. Megállapodtak a kereskedelmi bankokkal, azok kapnak ajánlatot nyártól, akiknél még legalább 10 év van hátra a futamidőből. A havi részlet drágulhat az új, kiszámítható konstrukcióval, de maga a váltás minimális egyszeri költséggel jár majd a Nemzeti Bank szerint.
2:06
Híradó
2019. március 7. 18:27

Első lakás illetékmentesen?

Illetékmentessé tenné az első lakás vásárlását a jegybank, ezzel a fiatalok százezreket, sőt akár milliókat is spórolhatnának. Az összes vásárló több mint ötöde volt tavaly olyan vevő, aki első otthonát vette meg, ám jelenleg csak akkor jár illetékkedvezmény, ha az ingatlan vételára nem haladja meg a 15 millió forintot. Ennyiért viszont már vidéken is nehéz lakáshoz jutni, Budapesten és a nagyvárosokban pedig szinte lehetetlen. A kancelláriaminiszter ma kérdésünkre azt mondta: vizsgálják a jegybank javaslatát.
2:08
Híradó
2019. január 26. 18:29

Milliárdokért vettek műkincset

Tízmilliárdos nagyságrendben költött műkincsekre a Nemzeti Bank az elmúlt öt évben. Az erre szánt 30 milliárdos keretet azonban nem használták fel - ezt a jegybank közölte az RTL Híradóval. 2014-ben azért indították el az Értéktár programot, hogy a korábban magyar tulajdonban lévő műkincsek újra Magyarországra kerülhessenek. A legdrágább műtárgy egy Tiziano-festmény volt, amit 4 és fél milliárd forintért vett meg a jegybank.
2:10
Híradó
2017. május 25. 18:40

Az MNB-nél kapott állást Polt Péter legfőbb ügyész lánya

A 24.hu írta meg, hogy Polt Petra januártól dolgozik jogászként a jegybankban, ahol a személyzeti ügyekért éppen apja felesége felel. A lány a főügyész előző házasságából született. Az ellenzék szerint Polt Péter családja anyagilag függ Matolcsy György jegybankelnöktől. Az MNB annyit közölt, Polt Petra az általános felvételi eljárás eredményeképpen kapta meg a munkát.
2:17
Híradó
2017. január 7. 18:45

Jelentősen csökkent a jegybank tartaléka

Több mint 10 milliárd euróval, azaz háromezer milliárd forinttal csökkent a jegybank devizatartaléka - írta a portfolio.hu. A tartalék azért fontos, mert így szerezhet valutát az állam, és ez az a pénz, amellyel válság esetén stabilizálni lehet a forint árfolyamát. A szocialisták szerint kisebb tartalék sérülékenyebb forintot jelent, de a Nemzeti Bank szerint most már ennyi pénz is elég az ország stabilitáshoz.
1:59
Híradó
2016. október 25. 18:35

MNB: 1,2 milliárd utazásokra

1,2 milliárd forintot költhet a Magyar Nemzeti Bank a következő négy évben utazásra, az erről szóló közbeszerzési kiírást a HVG.hu találta. A jegybank egy utazásszervezőt bízna meg a munkatársak utazásaival kapcsolatos feladatok elvégzésére. A Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint túlzott és képmutató a költekezés. A Magyar Nemzeti Bank azt közölte, munkatársaik nemzetközi kötelezettségeik kapcsán több mint 240 munkacsoportban dolgoznak, és emiatt sokat kell utazniuk.
2:05
Híradó
2016. október 6. 18:35

Bankelnök lakását használja Matolcsy

Budapest egyik legdrágább társasházában használ lakást Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Népszabadság úgy tudja, hogy Patai Mihálynak, az Unicredit Bank elnök-vezérigazgatójának és a Bankszövetség elnökének budai luxuslakását használja. Több ellenzéki párt szerint a jegybankelnöknek összeférhetetlenség miatt le kell mondania, ám a kormány szerint kizárt, hogy Matolcsy elfogultan végezné a munkáját.
2:23
Híradó
2016. szeptember 13. 18:35

A hölgyismerős négy helyről kap fizetést

Távozott a nemzeti banktól, de rövid időn belül már két jegybanki alapítványtól négy jogcímen kapott pénzt Matolcsy György hölgyismerőse. A Népszabadság írt arról, hogy a 32 éves nő, 1 millió 700 ezer forintos jegybanki fizetése után most is milliós tiszteletdíjat kap. A jegybanki alapítványok az RTL Híradó kérdésére sem árulták el, hogy pontosan mennyit. Az Együtt szerint, ha Vajda Zita valóban együtt él Matolcsy Györggyel, akkor nemcsak a jegybanknál, de az alapítványoknál vállalt munkája is összeférhetetlen a magánéletével a jegybanktörvény alapján.
1:58
Híradó
2016. szeptember 10. 18:39

Matolcsy válásáról írt a jegybank

Havonta nettó 1,1 millió forintot keresett a jegybanknál az a 32 éves nő, akivel kapcsolatban Matolcsy György válásáról írt az MNB egyik közleménye. A nő fizetésére a Népszabadság kérdezett rá, és az összeg mellé a jegybank odaírta, a Matolcsy házaspár válása magánügy. A nő egyébként már nem dolgozik a nemzeti banknál, de két pozíciója is van a jegybank alapítványainál. A Párbeszéd Magyarországért feljelentést tesz, mert szerintük a nő kinevezése jogilag és erkölcsileg is összeférhetetlen volt.
1:50
Híradó
2016. augusztus 9. 18:40

Volt kémelhárítókat alkalmaz az MNB

A kémelhárítás volt vezetője, annak helyettese és a terrorelhárítás egyik volt kommandós kiképzője is a Magyar Nemzeti Bank biztonsági cégeinél dolgoznak – tudta meg az Index. A jegybank elismerte, hogy volt titkosszolgákat alkalmaz. A Matolcsy György vezette intézmény szerint a szakmai tapasztalatukkal segítik a jegybank biztonságpolitikai munkáját. A DK szerint viszont semmi szüksége a jegybanknak ezekre a szakemberekre.
2:11
Híradó
2016. augusztus 8. 18:45

MNB-s szerződéseknek is köszönheti a sikert

Egy év alatt tizenháromszorosára növelte árbevételét az a cég, amely csaknem 100 millió forinthoz jutott a jegybanktól és alapítványaitól. A Frank Digital a vs.hu 31 éves tulajdonosáé, erről a Népszabadság írt. A DK szerint az Orbán-kormány haveroknak osztogatja az adófizetők pénzét. Száraz István azt közölte, hogy szerinte megtévesztő a 2014-es csonka üzleti év eredményét összehasonlítani a 2015-ös év forgalmával.
1:54
Híradó
2016. július 19. 18:32

Luxuslakásban él Matolcsy György fia

Többszáz millió forintos fővárosi luxuslakást használ Matolcsy György jegybankelnök fia - írta meg a Népszabadság. A lakást Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak egy családi cége vette meg. A vállalkozó korábban bankján keresztül a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjából adott kölcsön a Matolcsy fiú cégvásárlásához. Matolcsy Ádámot hiába kerestük, nem nyilatkozott. Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy a közpénzek és a Szemerey-család közreműködésével a Matolcsy-család gazdagszik.
1:38
Híradó
2016. június 4. 18:25

65 milliós kisjátékfilm jegybanki pénzből

Filmet is készíttet a nemzeti bank egyik alapítványa. Több mint 65 millió forint közpénzt költenek erre - derítette ki az RTL Híradó. A kisjátékfilm a magyar találmányokról szól majd. A céget, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd. Az DK-nál úgy látják: az alapítványoknak nem dolguk, hogy filmeket finanszírozzanak.
Híradó
2016. június 4. 17:58

Többmilliós játékfilm jegybanki pénzből

Több mint 65 millió forint közpénzt költ egy kisjátékfilm elkészítésére a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa – derítette ki az RTL Híradó. A film a magyar találmányokról szól majd. A Talentum Film Kft.-t, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az DK szerint az alapítványoknak nem dolga, hogy filmeket finanszírozzon, az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd.
9:07
Házon kívül
2016. június 1. 23:00

Százmilliónyi közpénz Matolcsy rokonainak

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzköltését már több szemszögből vizsgáltuk, de a családi vonalról részletesen még nem beszéltünk. Kezdjük Györggyel, aki egy jegybankot irányít, amely alapítványokat hoz létre. Van Tamás, György unokatestvére, akinek a bankja és a hozzá köthető vs.hu hírportál is sok pénzt kapott az alapítványoktól. Van Ádám, György fia, akinek a cége Tamás bankján keresztül rengeteg hitelt kap arra, hogy megvegyen egy bútorgyárat. És van Szabolcs, a másodunokatestvér, akihez pedig az egyik alapítvány kecskeméti terjeszkedése köthető. Szabolcs felesége egyébként Kecskemét polgármestere. Az MNB-alapítványok rokoni szálait bogozgattuk.
2:20
Híradó
2016. május 27. 18:42

A botrány kirobbanása előtt is kaptak pénzt

A botrány kirobbanása előtt is milliárdokat kaptak a Nemzeti Banktól a jegybanki alapítványok. Ez az MNB most közzétett éves beszámolójából derült ki. A Pallas Athéné Alapítványok működését 12 milliárd forinttal támogatták, és több mint 4 milliárd forintért kaptak ingatlanokat. A Fidesz szerint a jegybank pénzügyileg és gazdaságilag megerősítette az országot, a liberálisok viszont úgy látják, hogy Matolcsyék szórják a pénzt.
2:29
Híradó
2016. május 26. 18:35

„Matolcsy szellemi muníciója mozgatja a GDP-t”

„A Matolcsy György fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t” - ezt Lentner Csaba, az MNB egyik alapítványának kuratóriumi tagja mondta a 168 óra című lapnak. Szerinte nem közpénzt költenek a jegybanki alapítványok, és az Alkotmánybíróság hátba döfte Matolcsy Györgyöt, amikor ennek ellenében döntött. Másfél hete arról beszélt, hogy a következő választás sikere múlhat az alapítványok munkáján. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem a jegybank elnöke irányítja a gazdaságpolitikát.
1:45
Híradó
2016. május 17. 18:33

Matolcsy: Blöff, Blöff és blöff

Blöffnek nevezte Matolcsy György azokat az állításokat, amelyek a jegybanki alapítványok pénzköltéseiről szólnak. A Magyar Nemzeti Bank elnökét Bárándy Gergely kérdezte a Parlamentben. A szocialista politikus szerint a jegybanki alapítványok pénze Matolcsy György rokonaihoz folyik, és így jutott pénz a jegybankelnökről szóló könyv kiadására is. Matolcsy György válaszában azt mondta: balliberális politikai támadás folyik a jegybank ellen.
5:35
Házon kívül
2016. május 5. 0:05

Újságírók, akik felmondtak a jegybanki alapítványok támogatása miatt

Mit tegyen az ember, ha azzal szembesül, hogy ahogyan kapja a fizetését, az – szerinte – vállalhatatlan? Elfogadhatja ezt a helyzetet vagy felállhat. Ez utóbbit választotta a a vs.hu nevű hírportál sok újságírója, akik elvi döntést hoztak, amikor megtudták, hogy a pénzük a nemzeti bank alapítványaitól érkezik. Serdült Szilvia hármukkal beszélgetett közülük, akik még nem tudják, miből élnek meg a következő hónapban, de képtelenek voltak maradni abban a szerkesztőségben, amely a korábban eltitkolt százmilliók miatt igencsak támadhatóvá vált.
9:26
Házon kívül
2016. május 5. 0:05

Elképesztő pénzszórás a nemzeti bank alapítványainál

A jegybankelnök, aki közpénzből 70 milliót szán a saját könyve kiadására. Cégek, amelyek a jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségébe tartoznak, és milliárdok jutnak nekik, szintén közpénzből. Kormányközeli vállalkozók, akik 100 milliós megbízásokat kapnak a jegybanki alapítványoktól, nekik is bőven jut tehát a közpénzből. Az igazságügyi miniszter ügyvédi irodája, amely 10 milliókat kapott az alapítványokon keresztül, közpénzekből. És még órákig sorolhatnám, mikre költöttek vagyonokat a Matolcsy György vezette jegybank alapítványai. Amiket eddig gondosan próbáltak titkolni, de nem sikerült.
2:39
Híradó
2016. május 3. 18:30

Drágán vettek állampapírt az alapítványok

Jutalék fizetése nélkül is vehettek volna állampapírokat, mégis 2 milliárd forintos jutalékhoz jutattak négy kereskedelmi bankot a Magyar Nemzeti Bank alapítványai. Az alapítványok összesen 197 milliárd forintot fektettek államkötvényekbe, amelyeket azonban nem a Magyar Államkincstártól, hanem például a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének tulajdonában lévő NHB Banktól vásároltak meg. Az MSZP szerint tudatosan vásároltak drágábban az alapítványok, a miniszterelnök kabinetfőnöke viszont megérti a döntést.
2:57
Híradó
2016. április 25. 18:45

Felesége miatt lemondatnák a legfőbb ügyészt

Két jegybanki alapítványban is van tisztsége a legfőbb ügyész feleségének. Polt-Palásthy Marianna ezek mellett az egyik alapítvány által létrehozott cégben is dolgozik, és ügyvezetője az MNB-nek, havi majdnem 5 milliós fizetésért. Az Együtt szerint le kellene mondania, az MSZP szerint pedig a legfőbb ügyésznek is ezt kellene tennie. Polt Péter a Parlamentben erre úgy reagált, a felesége ellen nincs eljárás, és nem is követett el bűncselekményt.
1:41
Híradó
2016. április 24. 18:30

Együtt: A rokonainak kedvez Matolcsy

Több százmillió forint támogatást kapott a kecskeméti főiskola is a jegybanki alapítványoktól. Kecskeméten éppen a főiskolával együttműködésben alapított 12 milliárd forintért egy gazdasági képzéssel foglalkozó céget a jegybank hat alapítványa. A céget a kecskeméti fideszes polgármester férje, Szemerey Szabolcs vezeti, aki maga is Matolcsy rokona. Az Együtt azt állítja: a Nemzeti Bank alapítványainak pénzét Matolcsy György családtagjain keresztül folyatja ki.
2:08
Híradó
2016. március 30. 18:35

Kúria: közpénzt kezelnek az MNB alapítványai

Nem titkolhatják a Nemzeti Bank Alapítványai, mire költenek, mert közpénzből gazdálkodnak - ezzel indokolta a Kúria a döntését, hogy miért kell nyilvánosságra hoznia a Jegybank három alapítványának a 2014. szeptember 26-a előtti gazdálkodási adatait. A Világgazdaság újságírója ekkor kérte közérdekű adatigénylésben a Nemzeti Bank, akkor még csak három alapítványának adatait. De semmilyen adatot nem kapott, ezért pert indított. Most ebben az ügyben mondta ki a Kúria, hogy a Nemzeti Bank alapítványainak meg kell mondaniuk, hogy mire és mennyit költöttek.