MEGÖLTÉK

1:27
HíradóFelváltva ütötték, rugdosták ismerősüket, aki befogadta őket, majd magára hagyták
2023. augusztus 28. 18:24

Felváltva ütötték, rugdosták ismerősüket, aki befogadta őket, majd magára hagyták

Véresre verték, majd hagyták meghalni ismerősüket, ezzel vádol két férfit az ügyészség. Az áldozat korábban segíteni akart későbbi támadóinak, józsefvárosi lakásába is befogadta őket. Tavaly októberben együtt ittak, majd összevesztek a pénz miatt. A két vendég ezután kegyetlenül bántalmazta, majd lefeküdtek aludni. Csak másnap hívtak hozzá mentőt, de addigra a férfi meghalt. Az egyik támadó azt vallotta, hogy csak néhányszor ütötték meg, így áldozatuk nem a veréstől halt meg.
2:18
HíradóTagadták, hogy megölték volna az egykori MTK-focistát
2022. október 7. 18:29

Tagadták, hogy megölték volna az egykori MTK-focistát

Mindent tagadnak a Katzenbach-gyilkosság vádlottjai. Az ügyészség 19, illetve 20 évre küldte volna fegyházba őket, ha beismerik: megölték az egykori MTK-focistát. Ők azonban ártatlannak vallották magukat. Az áldozat 2009-ben tűnt el Budapestről, holttestét tavalyelőtt találták meg Baranya megyében. A vád szerint gyilkosai pénzügyi vita miatt ölték meg: csákánnyal agyonverték, majd elásták.
2:25
HíradóÉvekkel ezelőtt már beismerte a gyilkosságot
2015. december 1. 18:10

Évekkel ezelőtt már beismerte a gyilkosságot

Újra vádat emeltek a Balla Irma gyilkosság ügyében. A debreceni önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján ölték meg. A gyilkosságot kétszer is beismerte egy férfi, aki a szomszédban dolgozott egy építkezésen. De miután mindkétszer visszavonta vallomását, nem emeltek vádat ellene. Az asszony fiát viszont el is ítélték a gyilkosság miatt, de jogerősen végül bizonyítottság hiányában felmentették. Most a bűncselekményt korábban bevalló férfi a vádlott.