KÜLFÖLD

2:35
Híradó
2017. június 18. 18:00

Nem menekülhettek a lángok elől

Drámai tűzvész Portugáliában. Néhány óra alatt több mint 60-an haltak meg egy hatalmas erdőtűzben. Egyelőre szakértők sem találnak magyarázatot arra, hogy miért terjedtek annyira gyorsan a lángok. A legtöbb áldozat az autójában vesztette életét, mert a tűz még annál is gyorsabban terjedt, minthogy kocsival el lehessen menekülni. A hatóságok azt mondják, ilyenre még nem volt példa. A halálos áldozatok száma még emelkedhet, mert több települést bekerített a tűz, és még a tűzoltók sem tudták megközelíteni.
1:44
Híradó
2017. június 13. 18:57

Trumpot dicsőítik a kormánytagok

Saját országának államai perlik az amerikai elnököt. Az Egyesült Államok történetében először fordul elő ez. Maryland és Wasington D.C. szerint ugyanis alkotmányellenes, hogy Donald Trump cégei - amelyeket elnöki beiktatása után nem adott el, csak átadta azok irányítását fiainak - juttatásokat kapnak külföldi kormányoktól, és így korrumpálhatóvá tehetik Donald Trumpot. Közben az elnökkel kritikus amerikai sajtó szerint: Donald Trump minden idők legbizarrabb kormányülését tartotta tegnap.
4:20
Híradó
2017. június 9. 18:40

Mire számíthatnak a Nagy-Britanniában élő magyarok?

Nem lábon, hanem fejbe lőttük magunkat - állapította meg egy brit kormánypárti képviselő az előrehozott választások eredményéről. A konzervatívok ugyanis nem hogy megerősödve kerültek volna ki belőle, hanem még eddigi többségüket is elvesztették a parlamentben. Theresa May egy kis északír párt külső támogatásával maradna miniszterelnök egy kisebbségi kormány élén. Londonból jelentkezik tudósítónk Erdélyi Angelika.  
4:49
Fókusz
2017. május 26. 17:40

Esküvők, ahol világsztárok lepik meg a násznépet

Sajnos csak ritkán és legtöbbször nem Magyarországon történik meg, hogy egy lakodalmon egy híres zenés tűnik elő a semmiből. Most ez Magyarországon is megtörtént. Néhány napja a Hajógyári szigeten tartotta esküvőjét Gulyás Erika és Kendelényi Ádám, akik 2 éve a Volt Fesztiválon ismerkedtek meg egymással, tavaly pedig ugyanott kérte meg a fiú a lány kezét. A Sziget szervezői is tudtak az esküvőről, így poénból meghívták ide az egyik hazai popsztárt.
0:49
Híradó
2017. május 26. 17:08

BÁTOR: Ablaktörlőbe kapaszkodva védi autóját

A benzinkút térfigyelő kameráján látszik, ahogy a piros felsős nő kiszáll hobbiterepjáróból és átmegy a kocsi másik oldalára, hogy megtankolja. Épphogy befejezi, amikor elé kanyarodik egy fekete autó, hátsó üléséről pedig kiszáll egy feketeruhás, maszkos férfi és beugrik a terepjáróba. Amikor a nő ezt észreveszi, próbálja megállítani a tolvajt: felugrik a motorháztetőre és az ablaktörlőkbe kapaszkodik.
Híradó
2017. május 23. 10:30

22-en haltak meg a manchesteri robbantásban, Ariana Grande koncertje után

Helyi idő szerint hétfőn este pár perccel fél 11 után hatalmas robbanás rázta meg a Manchester Arénát, ahol Ariana Grande amerikai énekesnő adott teltházas koncertet. A 21 ezer férőhelyes koncertteremben a robbanás után hatalmas pánik tört ki, az emberek fejvesztve menekültek. Valószínűleg terrorcselekmény történt, egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát. A legfrissebb adatok szerint 22-en meghaltak, és 59-en megsebesültek.
2:09
Híradó
2017. május 7. 18:52

Macron vagy Le Pen?

Világszerte feszülten figyelik a francia elnökválasztás második fordulóját. Az előzetes felmérések szerint magabiztosan vezet a centrista Emmanuel Macron, de az elemzők bármit elképzelhetőnek tartanak, mióta Trump nyert Amerikában, a britek pedig megszavazták a kilépést az unióból. Befolyásolhatja az eredményt a pénteki hekkerbotrány is. A francia nagyvárosokban este 8-kor zárják a szavazóhelyiségeket. Az első eredmények ez után várhatóak.
2:02
Híradó
2017. május 6. 18:52

Befolyásolnák a francia elnökválasztást

A holnapi francia elnökválasztást akarják befolyásolni azok a hekkerek, akik éjjel, néhány órával a kampánycsend beállta előtt nyilvánosságra hozták Emmanuel Macron stábjának e-mailjeit. A közvélemény-kutatások szerin a győzelemre esélyes jelölt mozgalma annyit reagált, a dokumentumok egy része valódi, de azokat hamis szövegekkel keverték a hekkerek, hogy lejárassák Macront. A kampánycsend miatt ennél többet azonban nem közölhettek.
1:40
Híradó
2017. április 28. 18:10

Börtönbe került a menekülteket ijesztgető kamionos

3 év börtönre ítélte egy angol bíróság azt a magyar kamionost, aki még 2015-ben ráhúzta a kormányt az autópálya szélén vonuló menekültekre a franciaországi Calais közelében. Ezt az Alfahír nevű portál írta meg. A 47 éves férfit azonban nem a veszélyes manőverért, hanem csempészésért csukták le. A brit határőrök 62 millió forint értékű cigarettát és kábítószert is találtak nála.
1:56
Híradó
2017. április 19. 18:45

Őszintén kell beszélni a mentális betegségekről

Vilmos herceg és Lady Gaga együtt kampányol a mentális betegségekről való őszinte beszéd mellett. Az angol királynő unokája szerint a depresszió, a szorongás vagy más hasonló betegségek nem lehetnek tabuk többé. Beszélni kell róluk, különben csak újabb problémákat okoznak. Kampányához segítségül hívta Lady Gagát, aki néhány hónapja vállalta fel, hogy poszttraumás stressz-szindrómában szenved azóta, hogy 19 éves korában megerőszakolták.
1:50
Híradó
2017. április 6. 18:42

Újabb robbantásra készülhettek

Újabb bombát találtak egy szentpétervári lakásban a hétfői metrórobbantás ügyében nyomozó hatóságok. A robbanószerkezetet hatástalanították, három embert pedig bilincsben vittek el a lakásból. A hatóságok szerint valószínű, hogy az öngyilkos merénylő társait sikerült letartóztatni. A városban közben arra az anyára emlékeztek, aki a robbantáskor lányát testével védve, saját élete árán mentette meg a haláltól.
0:28
Híradó
2017. április 5. 18:31

Virágoznak a cseresznyefák

Teljes pompájában lehet megcsodálni Japánban a cseresznyefavirágzást. Tetőpontjához ért ugyanis a Szakura-ünnep. A lenyűgöző természeti látványosság március 21-én kezdődött, miután legalább öt bimbó bontott szirmokat a Jaszukuni Szentély egyik fáján. A cseresznyefák Japán déli, melegebb éghajlatú részein bontottak először virágot. A hófehér és világos rózsaszín sziromtengerben milliók gyönyörködnek ilyenkor Japán szerte.
2:28
Híradó
2017. március 28. 18:41

Vita az Unióval a határzárról

Megtiltotta a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy visszaszállítsanak a tranzitzónába 9 menedékkérőt, 8 tinédzsert és egy terhes asszonyt. Mától él a jogi határzár, amely szerint a menedékkérelmeket a határ mentén felállított tranzitzónában bírálják el. Ez alatt a menekültek csak Szerbia felé távozhatnak, vagyis már nem mozoghatnak szabadon az országban. A törvény miatt kedden Budapesten egyeztetett a migrációs ügyekért felelős uniós biztos, aki az RTL Híradónak azt mondta, minden nemzeti jogszabálynak illeszkednie kell az uniós és nemzetközi jogi környezetbe.
1:46
Híradó
2017. március 25. 18:38

Így vitték el a brit kormányfőt

Több hibát is elkövethettek a biztonságiak, amikor kimenekítették a brit kormányfőt a szerdai londoni merénylet idején a Parlamentből - állítják a szakértők. Theresa May komoly veszélyben volt, mert tőle alig 100 méterre követte el a merényletet a támadó. A felvetéseket azonban nem kommentálja a miniszterelnök hivatala. Mindenesetre a tervezettnél gyorsabban felülvizsgálják a biztonsági intézkedéseket a brit Parlamentben.
2:23
Híradó
2017. március 23. 18:00

Ismerték a londoni merénylőt

Brit születésű volt a londoni merénylő, aki szerdán autóval a járókelők közé hajtott, majd megkéselt egy rendőrt. A támadó három embert megölt és több mint harmincat megsebesített, mielőtt lelőtték a rendőrök. Kiderült, hogy az elhárítás szélsőséges iszlamistaként tartotta számon, kilétét azonban egyelőre nem árulták el. Bár a hatóságok szerint egyedül követte el tettét, nyolc embert őrizetbe vettek, akik kapcsolatban állhattak vele.
0:37
Híradó
2017. március 23. 16:14

LEKAPTA: a kislány és a pápa

Lelopták a sapkát a pápa fejéről. Az eset a Vatikánban történt, a tolvaj pedig egy három éves amerikai kislány volt. Ferenc pápa gyerekeket áldott meg szerda délután a Szent Péter téren, amikor a kislányt odavitték hozzá. A katolikus egyházfő hozzáhajolt, hogy megpuszilja, a gyerek ekkor rántotta le a fejfedőt. A pápa és a közelben álló zarándokok jót mulattak az eseten, a testőrök pedig gyorsan visszaszerezték a sapkát.
2:23
Híradó
2017. március 22. 21:30

RTLII: London - Legalább 4-en meghaltak és 20-an megsérültek

A nap legfontosabb híre, hogy legalább négy halottja van a londoni terrortámadásnak. Délután gyalogosok közé hajtott egy autós a brit parlament melletti hídon. Nem sokkal később kiszállt a kocsiból, majd késsel rátámadt a parlamentnél lévő rendőrökre, akik lelőtték. Az áldozatok között van egy rendőr és két civil is. Legalább huszan megsérültek. A hatóságok terrorcselekménynek minősítették a támadást, ezért egész Nagy-Britanniában szigorították a biztonsági intézkedéseket.
1:34
Híradó
2017. március 21. 18:55

Megújult „Jézus sírja”

Befejeződtek Jézus Krisztus hagyomány szerinti sírjának felújítási munkálatai. A jeruzsálemi Szent Sír bazilikában álló építmény már csaknem összedőlt, amikor nemzetközi összefogással elkezdték felújítani. Már megvan a pénz a restaurálás folytatásához is. Ez a Szent Sír bazilika Jeruzsálemben, a kereszténység legszentebb helye. A hagyományok szerint itt volt Jézus keresztútjának utolsó öt állomása. Itt feszítették keresztre, és itt is temették sziklasírba.