KÜLFÖLD

2:39
HíradóKanadait ítéltek el kémkedésért
2021. augusztus 11. 17:13

Kanadait ítéltek el kémkedésért

11 év börtönre ítéltek kémkedésért Kínában egy kanadai üzletembert. A férfit egy másik kanadai állampolgárral együtt még 2018-ban tartóztatták le. Néhány nappal azután, Hogy Kanada amerikai kérésre őrizetbe vette a Huawei kínai mobilgyártó pénzügyi vezetőjét. Mivel a telekommunikációs óriáscég igazgatójának ügyében nemsokára döntés várható, szakértők szerint Kína most nyomást gyakorol. A másik kémkedéssel vádolt kanadaiért dalt írt egy magyar zenekar is.
1:13
HíradóIsmét kitört az Etna Olaszországban
2021. augusztus 10. 19:41

Ismét kitört az Etna Olaszországban

A hatalmas hamufelhővel és látványos lávafolyammal járó kitörés a jelentések szerint nem okozott károkat. A közeli Catania városának repterét sem kellett lezárni, még a nézelődőket sem zavarták el a tűzhányó közeléből. Olaszországnak három, ma is aktív vulkánja van, az Etna mellett a Stomboli és a Vezúv. Utóbbi utoljára 1944-ben tört ki. Akkor a láva több települést is elpusztított.
0:31
HíradóEgy alpakáért tüntettek Londonban
2021. augusztus 9. 18:46

Egy alpakáért tüntettek Londonban

Egy alpaka miatt vonultak utcára az emberek Londonban. A tiltakozók Boris Johnson miniszterelnök hivatala elé mentek, ahol a környezetvédelmi miniszter leváltását követelték. Hosszas jogi huzavona után ugyanis a szaktárca úgy határozott, meg kell ölni az állatot, mert kimutatták, hogy megfertőződött a szarvasmarha-tuberkulózissal. Ez az állatok esetében gyógyíthatatlan betegség. A tulajdonos azonban ebben nem nyugodott bele, szerinte alpakája nem beteg, nincsenek tünetei, és a teszteket is rosszul végezték el. A Geronimo megmentéséért indított petíciót már 100 ezren írták alá.
2:00
HíradóTöbb mint kétezer embert kellett kimenekíteni egy görög szigetről az erdőtüzek miatt
2021. augusztus 9. 18:37

Több mint kétezer embert kellett kimenekíteni egy görög szigetről az erdőtüzek miatt

Már több mint kétezer embert kellett kimenekíteni Görögország második legnagyobb szigetéről az erdőtüzek miatt. Több száz otthon pusztult el, és a lángok legalább 35 ezer hektárt perzseltek fel. A helyiek szerint semmilyen segítséget nem kaptak. Európa déli részén több országban is tombolnak a tüzek, ezek nagy részéért a klímaváltozás a felelős, de van, ahol a maffiát sejtik a háttérben.
1:59
HíradóRekordszámú LMBTQ sportoló az idei olimpián
2021. augusztus 7. 18:39

Rekordszámú LMBTQ sportoló az idei olimpián

Soha annyi, másságát nyíltan vállaló sportoló nem vett még részt ötkarikás játékokon, mint a vasárnap véget érő tokiói olimpián. Egy ezt összesítő honlap szerint összesen 182 szexuális kisebbséghez tartozó, és ezt felvállaló sportoló volt az eseményen. Többen, mint az összes eddigi modern olimpián együttvéve. A következő játékokat szervező Franciaország sportminisztere szerint azonban még az elfogadásért folytatott harc elején járnak.
1:54
HíradóPedofilokat buktatna le új szoftverével az Apple
2021. augusztus 7. 18:36

Pedofilokat buktatna le új szoftverével az Apple

A pedofilokat buktatná le az az új eszköz, amelyet az amerikai Apple cég készül telepíteni telefonjaira, óráira, számítógépeire, tabletjeire. A szoftver az ezeken tárolt képeket vizsgálná át, és értesítené a hatóságokat, ha gyanús felvételt talál. A rendszer a felhasználók egymás közötti titkosított csevegéseiből is kiszűrné az illegális pornográf tartalmat. Biztonsági szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek: az eszközt a kormányok is bevethetik politikai ellenfeleik ellen.
2:13
HíradóMár legalább két település teljesen megsemmisült az erdőtüzek miatt
2021. augusztus 7. 18:15

Már legalább két település teljesen megsemmisült az erdőtüzek miatt

Már legalább két település teljesen megsemmisült az Egyesült Államok keleti partvidékén tomboló erdőtüzek miatt. Száznál is több nagyobb tűzfészekről tudni, és a lángok már akkora területen pusztítanak, mint Bács-Kiskun Megye. A tűz pokolbéli tájat és felperzselt földet hagyott maga után, és százak otthonát pusztította el. Szakértők szerint mindez a klímaváltozás következménye.
2:12
HíradóA mobiljával kért segítséget az a sprinter, akit erőszakkal akartak hazaküldeni edzői
2021. augusztus 6. 18:37

A mobiljával kért segítséget az a sprinter, akit erőszakkal akartak hazaküldeni edzői

A mobilját megmutatva kért segítséget a japán rendőröktől a reptéren az a fehérorosz sprinter, akit fenyegetőzéssel és erőszakkal akartak hazaküldeni edzői a tokiói olimpiáról. A sportoló most először beszélt hosszabban arról, hogyan sikerült végül megszöknie. Lengyelországtól kapott humanitárius vízumot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszavonta edzőinek akkreditációját.
5:49
FókuszEgy éve történt a bejrúti robbanás, ami megrázta az egész világot
2021. augusztus 5. 19:20

Egy éve történt a bejrúti robbanás, ami megrázta az egész világot

2020. augusztus 4-e, ekkor történt a bejrúti robbanás, ami az egész világot megrázta. A történelem egyik legnagyobb nem nukleáris detonációjának képsorai bevésődtek az emberek emlékezetébe. A katasztrófának több mint 200 áldozata van és 300 ezer ember otthona semmisült meg. Azok, akik testközelből élték át a katasztrófát még mindig nem tudták feldolgozni az eseményeket.
2:44
HíradóBejrúti robbanás: egy év után sincsenek válaszok
2021. augusztus 5. 18:42

Bejrúti robbanás: egy év után sincsenek válaszok

Tízezrek vonultak az utcára a libanoni fővárosban, hogy megemlékezzenek az egy évvel ezelőtti robbanás áldozatairól, és a valódi felelősök megbüntetését követeljék. A közel-keleti ország kikötőjét és Bejrút jó részét a világtörténelem egyik legnagyobb, nem nukleáris eredetű detonációja tarolta le. Már addig is káosz volt, a robbanás viszont teljes válságba taszította Libanont.
1:59
HíradóNem működik Kínában a „zéró tolerancia”?
2021. augusztus 5. 18:30

Nem működik Kínában a „zéró tolerancia”?

Kikezdte a koronavírus delta variánsa az eddig jól működő kínai járványkezelési stratégiát. Az ázsiai ország a zéró tolerancia elvét alkalmazva, drága intézkedésekkel próbálja minimálisra szorítani a fertőzést. Ennek is köszönhető, hogy Kína gazdasága a járvány idején is nőtt. Most azonban úgy tűnik, már nem elég hatékony ez a védekezés: a delta variáns a tartományok több, mint felében jelen van.
0:37
HíradóGyerekekre tolatott egy 15 éves fiú Brazíliában
2021. augusztus 5. 17:23

Gyerekekre tolatott egy 15 éves fiú Brazíliában

Figyelem, sokkoló képek Brazíliából. Súlyos balesetet okozott egy 15 éves tini a nagyapja kocsijával. Miután beült a volán mögé, hátramenetbe kapcsolt, gázt adott, áttörte a kaput, és elütött három gyereket, akik épp arra szaladgáltak. A nyolc éves fiú, a kilenc és a 11 éves kislány fej és végtagsérüléseket szenvedett, de már mindannyian hazatérhettek a kórházból. Úgy tudni, a nagyapa kártérítést ad a gyerekek szüleinek, a rendőrség pedig még nem döntött arról, hogy eljárást indít-e az ügyben.  
1:29
HíradóÚjra elővették a régi ügyet: a gyanúsított egy gyulai nyugdíjas tornatanár
2021. augusztus 4. 18:14

Újra elővették a régi ügyet: a gyanúsított egy gyulai nyugdíjas tornatanár

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le egy gyulai nyugdíjas tornatanárt. A békés megyei város sportéletében ismert férfi a legutóbbi önkormányzati választáson a JOBBIK politikusaként indult, de nem nyert. Információink szerint dns mintát vettek tőle, ezután a városi kapitányságtól a Nemzeti Nyomozóiroda vette át az ügyet. Úgy tudni, hogy ők egy 23 évvel ezelőtti gyilkosság kapcsán nyomoznak. 1998-ban egy akkor hét és fél éves kislányt, Szathmáry Nikolettet ölték meg a városban
0:29
HíradóMegszökött a megmentett mackó
2021. augusztus 4. 18:04

Megszökött a megmentett mackó

Megszökött a nemrég megmentett, összeégett medvebocs az Egyesült Államokban. Járni sem tudott, annyira megégtek a talpai. Ezért a mancsait bekötözték, és egy rezervátumba szállították, hogy ott lábadozzon, mintegy hat hónapon keresztül. Egy hétig bírta csak. Alagutat ásott az elektromos kerítés alatt és kereket oldott. Valószínűleg az anyukáját akarja megtalálni. A gondozói szerint viszont ehhez még közel sincs elég jól, ezért most próbálják megtalálni, hogy másodszor is megmenthessék a kis mackót.
2:16
HíradóHoltan találták a fehérorosz ellenzékit
2021. augusztus 3. 18:42

Holtan találták a fehérorosz ellenzékit

Holtan találtak egy fehérorosz ellenzékit Ukrajnában. Vitalij Sisov a Lukasenka-rezsim elől menekülő honfitársainak segített a szomszédos országban. Kollégái szerint a belorusz titkosszolgálatok ölték meg, majd öngyilkosságnak álcázták halálát. Közben megszólalt a fehérorosz atléta, aki a tokiói lengyel nagykövetségtől kért menedéket, miután csapata erőszakkal haza akarta küldeni az olimpiáról. Azt mondta, félti otthon maradt szüleit.
2:09
HíradóEgyre több gyerek kerül kórházba az Egyesült Államokban a delta variáns miatt
2021. augusztus 2. 18:18

Egyre több gyerek kerül kórházba az Egyesült Államokban a delta variáns miatt

Egyre több gyerek kerül kórházba az Egyesült Államokban a koronavírus delta variánsának terjedése miatt. Ráadásul egy másik, eddig inkább a téli időszakban megjelenő vírus is terjed a kicsik között. Floridában a járvány kezdete óta nem kezeltek kórházban annyi beteget, mint most. Az ország vezető virológusa szerint a helyzet romlani fog, de nem várhatóak olyan lezárások, mint korábban.
1:48
HíradóIkreket hozott a világra az egyik kölcsönpanda Franciaországban
2021. augusztus 2. 11:48

Ikreket hozott a világra az egyik kölcsönpanda Franciaországban

A két 10 és 15 dekagramm közötti súlyú nőstény egészséges. Nevet csak három hónap múlva kapnak. A Huan Huan nevű anyjuk is jól van, és szépen gondoskodik kicsinyeiről. Kína csak kölcsönbe ad külföldi állatkerteknek pandákat, így érkezett az anyamedve és a párja is Franciaországba tíz évre. Európában összesen nyolc ország kapott állatokat. A pandadiplomácia alapján a megszületett kis óriáspandákat is vissza kell majd szállítani Kínába.
2:14
HíradóTüntetések Franciaországban a járványügyi intézkedések ellen
2021. augusztus 1. 18:17

Tüntetések Franciaországban a járványügyi intézkedések ellen

Összecsaptak a rendőrökkel a szabadságukat féltő tüntetők Franciaországban. Az ellen tiltakoztak, hogy egyre több helyre csak COVID-igazolvánnyal lehet bemenni, az egészségügyben pedig kötelezővé tették az oltást. Közben Izraelben elkezdték beadni a harmadik oltást a 60 év felettieknek a delta variáns terjedése miatt. Brit tudósok pedig arra számítanak, hogy a koronavírus az influenzához hasonlóan vissza-visszatér szezonálisan, és évente több ezer áldozatot szed majd.
1:58
HíradóEgyelőre nem lesz a világörökség része a Római Birodalom magyar határvonala
2021. július 31. 18:33

Egyelőre nem lesz a világörökség része a Római Birodalom magyar határvonala

A világörökség részévé választotta az UNESCO a Római Birodalom határánák szlovákiai, német és osztrák helyszíneit. Magyar területek azonban nem kerültek fel a listára. A 444.hu írta meg először, hogy a kormány júniusban visszavonta a nevezést. A projekt korábbi miniszteri biztosa szerint a világörökségi státusz fellendíthette volna a turisztikailag elmaradt területeket. A kormány azt írta, folytatják az egyeztetéseket.
1:57
HíradóVIDEÓN: A tengerbe omlott egy ház  Argentínában
2021. július 30. 17:11

VIDEÓN: A tengerbe omlott egy ház Argentínában

Ijesztő videót készítettek argentin vízimentők arról, ahogy egy ház a tengerbe zuhan. Épp a strandot ellenőrizték a viharos időben, amikor hirtelen mozogni látták az egyik tengerparti épületet. Amikor közelebb mentek, észrevették, hogy a hullámok szinte teljesen elmosták az alapzatát - mielőtt azonban bármit is tehettek volna, a ház bele is omlott a vízbe. Mint kiderült, a tulajdonos nem volt otthon, így senki nem sérült meg a balesetben.