3:07A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Vajon a csapatok a desszertjeikkel is villantottak?Miután mindkét csapat elmerült a desszertek világában, és újra kreálták Rozina és a séf kedvenc édességeit, jöhetett a kóstolás!
2:48A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Kié lesz az első nap utolsó pontja?A desszertek kóstolása után jöhetett a külön értékelés, majd pedig az eredményhirdetés. Most azonban senki sem esett ki, hiszen a héten pontokat gyűjtenek a csapatok. Az elsőt a zöldek, a másodikat a kékek szerezték. A harmadik kié lett?
7:53A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Óriási ellentét a zöld csapatban: Móni és Roland egymásnak feszültekA zöld csapat tagjai közül Móni és Roland nem igazán értették meg egymást a konyhában. Miközben Roland hiányolta, hogy feladatokat osszanak rá, Móni semmiben sem bízott, amit a csapattársa készített.
4:59A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Márk tanult a hibákból, végig szemmel tartotta Gábor ténykedésétMiután a japán étteremben folyamatosan Gábor hibáit korrigálták, Márk konyhafőnökként elhatározta: végig maga mellett tartja csapattársát, hogy minden flottul mehessen.
3:10A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20A csapatoknak sikerült igazán vágyserkentő ételeket kreálniuk?A második feladatban az afrodiziákumok kerültek a középpontba és mindkét csapatnak egy-egy főételt kellett alkotnia a választott alapanyagokból. A zsűri a kóstolás során értékelte a munkájukat.
2:17A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Desszertek előre: Rozina és a séf is bemutatták a nagy kedvenceiket!A harmadik feladatban ismét másolniuk kellett a versenyzőknek. Hogy mit? Rozina és a séf is bemutatta a kedvenc édességeit: a csupa csokis finomság és az eszterházy torta közül kellett választania a csapatoknak.
7:16A Konyhafőnök2016. október 24. 20:20Desszert krízis: Móni nem bírta a feszültséget, végig zokogta a 3. feladatotA zöldek közötti feszültség a harmadik feladatra sem apadt, ami kikészítette Mónit. A zeszterházy tortát könnyek között próbálta meg elkészíteni a fiúkkal, végül a séf is lement megnyugtatni őket.
3:27A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Heni: "Csak én voltam, a hal és a vágódeszka"Heninek az volt a stratégiája, hogy mindent elkészít, és a végére hagyja a halat, hogy nyugodtan foglalkozhasson vele. Azonban az idő fogyott: az utolsó öt percben még a lepényhallal foglalkozott.
4:23A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Heni elveszett az alapanyagok közöttÁdámon kívül Heni volt a másik, aki semmit sem láthatott Rozina főzéséből. A kikészített alapanyagok között nem igazán tudott eligazodni: tanácstalanul próbálta eldönteni, mit mihez használjon.
5:02A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Barna feszültségéből kapkodás, abból pedig sérülés lettBarna nehezen boldogult a lepényhal filézésével, ezért bepánikolt. Végül nagy nehezen meglettek a filék, azonban nem sikerültek szépen, ráadásul a kapkodásban sikerült megvágnia magát.
6:17A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Vajon a versenyzők jól bántak a különleges alapanyagokkal?Az első feladatban lepényhallal és jégkáposztával kellett dolgoznia a versenyzőknek, a séftől útravalóul még egy-két jó tanácsot is kaptak a filézésről. Miután elkészültek az ételek, a zsűri végigkóstolta őket.
3:27A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20László előnye mellett, izgalmas hátrányokat is osztogathatottAz első feladatban László szerezte meg magának az előnyt, azonban emellé még érdekes hátrányokat is osztogathatott a csapattársainak: eldönthette, hogy négyük közül kik kapják a legrosszabb és legenyhébb hátráltatást.
6:53A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20A séf után a versenyzőknek most Rozina extravagáns ételét kellett lemásolniukMost Rozina mutatott egy izgalmas receptet a versenyzőknek: sütőtökből készült tökfőzeléket készített japán omlettel. Miután csak László nézhette végig a főzést, a versenyzőknek újra kellett kreálniuk az ételt.
3:26A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Barna kísérletezéssel helyettesítette, amit nem tudottBarna ugyan csak hallgathatta, hogy készíti Rozina a japán omlettet, magabiztosan állt az elkészítéséhez. Ami viszont már nagyobb gondot okozott, hogy hogyan készült a vajföld... de nem adta fel, új irányt keresett.
6:29A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20A versenyzőknek sikerült lemásolnia Rozina ételét?A második feladatban Rozina étele került porondra: a japán omlettel tálalt tökfőzeléket kellett lemásolnia a versenyzőknek. A kóstoláson eldőlt, ez mennyire sikerült.
5:43A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20László, Tomi és Ádám is a középdöntőben!Az elődöntő nagy döntése is elérkezett: kiderült, hogy melyik három versenyző juthat tovább a középdöntőbe. Végül Barna és Heni búcsúztak a versenytől az elődöntő utolsó napján.
2:22A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Így értékelte a zsűri a második feladat tökfőzelékeitMiután lemásolták Rozina ételét, a zsűri pedig megkóstolta őket, jöhetett az értékelés fázisa. Rozina, Zé és a séf megbeszélték, ki az a három versenyző, aki a középdöntőbe jut.
3:38A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Kialakult a középdöntő top 12-es mezőnye!Miután Ádám, László és Tomi is a középdöntőbe jutottak, az előző három hét továbbjutói is visszatértek a konyhába és csapatok alakultak. A felosztás pedig: Ottilia, Gábor és Márk (kékek), Ákos, Kriszti és Dávid (pirosak), Móni, Dávid és Roland (zöldek), László, Tomi és Ádám (sárgák).
2:33A Konyhafőnök2016. október 21. 20:20Így értékelte a zsűri az első feladat lepényhal ételeitMiután minden versenyző meglepődött az alapanyagokon, jöhetett a főzés, a tálalás, és az ételek kóstolása. Ezek után a zsűri elvonult, hogy értékelhesse a versenyzők tányérjait.
3:59A Konyhafőnök2016. október 21. 19:35A séf eloszlatta a lepényhal kételyeketMiután a versenyzőket a lepényhallal és az eddig ismeretlen jégkáposztával is lesokkolták, a séf segített nekik: adott néhány hasznos tanácsot a lepényhal filézésével kapcsolatban.
0:46A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20Új versenyző érkezett: Gábor!A 24 éves Gábor Szegedről érkezett és szakácsként dolgozik. Az élete a főzés, ezért az a célja, hogy egy Michelin-csillagos fine dining étteremben dolgozhasson, ezért folyamatosan képzi magát.
6:05A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A kékek nem igazán tudták mit kezdjenek a nyúllalAz első feladatban a vadast kellett újragondolni, nyúlhússal. Miután sem Barna, sem Heni nem dolgozott még vele, egy kissé vak vezet világtalant főzés alakult ki közöttük.
6:35A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A piros csapat bemutatta, milyen is egy igazi gravitációs tálalás!Tomi és László munkatempója teljesen különböző volt az első feladat alatt: miközben Tomi akár a maratont is lefutotta volna (annyira túlpörgött), Laci nyugalmával irányította a csapattársát. Végül még arra is maradt idejük, hogy különleges "plecsnit" alkossanak a tányérjukra.
2:54A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A zöldeket egy hajszál választotta el a kudarctól?A munkatempó a zöldeknél sem egyezett: Ádám próbálta minél jobban hajtani Gábort, nehogy a végén semmi se kerüljön a tányérra.
4:54A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20Vadast nyúlból: melyik csapat hogyan teljesített?A klasszikus receptet újragondolva kellett elkészítenie a csapatoknak. A zsűri végigkóstolta az ételeket és értékelte is őket!
2:18A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A pirosak kapták az előnyt az első feladat után!A piros csapat tagjai ügyesen egymásra találtak, hiszen az első feladatban ők teljesítettek a legjobban, ezért a második kihívásnak már egy előnnyel indulhattak neki.
3:16A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A kékek összehozták a tökéletes fánk tésztát?Annak ellenére, hogy az elején rossz fejjel kezdték el kikeverni a tésztát, a végére sikerült egy igazán légies masszát alkotniuk. A kérdés már csak az volt: a díszítés is ennyire jól sikerült?
5:53A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20Piros csapat: „Nyitunk egy fánkozót, mit szólsz?”Lászlót teljesen lesokkolta, hogy fánkokat kell készíteniük, így a második feladatban fordult a kocka, ő volt az, akit nyugtatgatni kellett. Szerencsére Tomi nagyon élvezte a cukrászkodást, a végén már közös fánkozót tervezgetett csapattársával.
10:13A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20Ádámot lesokkolták a fánkok, a végén már majdnem feladtaA zöld csapatban eluralkodott a pánik: egyrészt ők kapták a hátrányt, így nem használhattak gépeket, másrészt egyáltalán nem mozogtak otthonosan a fánkok világában. A vége felé Ádám már kezdete elengedni az egészet.
5:11A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A vadas után jöhetett a desszert-kóstolás!Az újragondolt vadasok után fánkokat kellett készítenie a csapatoknak, a többség bepánikolt a feladattól, a végén mégis mindenki a zsűri elé vitte a kicsinosított desszertjeit.
2:09A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A csapatoknak sikerült lenyűgöznie a zsűrit a fánkjaival?Miután megkóstolták az édességeket, a zsűri elvonult, hogy kiértékelje a csapatok teljesítményét. Két páros biztosan továbbjutott, azonban egyetlen csapatnak még párbajoznia kellett.
2:01A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20A piros és a kék csapat megúszta a párbajt!Az eredményhirdetés során László és Tomi (pirosak) sétálhattak fel először a galériára, őket pedig Heni és Barna (kékek) követték. Ők már biztosan ott voltak az elődöntő utolsó napján.
5:03A Konyhafőnök2016. október 20. 20:20Ádám párbajon bizonyított: ő is ott van a középdöntő kapujában!Miután a zöld csapat volt a leggyengébb, Ádámnak és Gábornak párbajoznia kellett a bentmaradásért. Egy izgalmas tabulé salátát kellett készíteniük és a legtöbb szavazatot kapott versenyző jutott tovább.
2:58A Konyhafőnök2016. október 20. 19:30Vajon kivel dolgoznának egy csapatban a versenyzők?Újra eljött a csapatverseny napja, így az előző nap legjobbjai választhattak maguk mellé társat: Ádám Gábort (zöldek), László Tomit (pirosak), Barna pedig Henit (kékek) választotta.
1:04A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Új versenyző érkezett: Heni!A 37 éves Heni egy nemzetközi vállalatnál dolgozik belső ellenőrként, azonban a gasztronómia a mindene. Szabadidejében szeret recepteket tökéletesíteni.
4:24A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Ádám megállás nélkül módosítgatta a receptjétÁdám folyamatosan módosítgatta a receptjét, hezitált, nem tudta eldönteni, hogy melyik irányba induljon el a garnélával. Zé javaslatára végül megpróbált egyetlen verziónál maradni.
8:03A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20A versenyzőknek sikerült megküzdenie a garnélákkal?Miután mindenki elkészítette a saját garnélás ételét, jöhetett a zsűri! Kóstoltak és kielemezték a versenyzők tányérjait.
4:52A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20László óriási dilemmában volt, a séf tanácsa végül megihletteLászló még sosem dolgozott ilyen formában garnélával, és nem tudott választani a fejében áramló ötletek közül. Zé tanácsára végül megállt és átgondolt mindent, végül pedig a séf ötlete adott neki ihletet.
3:04A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Rozina: „Így kell egy versenybe megérkezni öt fiú közé!”Heni egyedüli lányként akart bizonyítani az első napján. Noha, a répa püréje elsőre nagyon csípősre sikerült, korrigálta a hibát és még a fiúkat is maga mögé utasította: megszerezte az előnyt.
2:47A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Henié lett az előny az első feladatbanHeni nagyon boldog volt, hiszen már az első napján bizonyítani tudott és maga mögé utasította az öt fiút!
6:34A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20A színek játéka a tányéron: a séf ismét alkotott, a piros szín lett az étele főszereplője!Miután a második adásban a fekete-fehér színekkel kellett játszania a versenyzőknek, a séf megmaradt a színek kavalkádjánál: a piros árnyalatait jelenítette meg a lazac ételében.
2:35A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Heni: „Tőlem várták a legtöbbet, és szerintem én okoztam a legnagyobb csalódást!”Hiába kapott előnyt, a második feladatban nem tudott minden elemet feltenni a tányérjára. A cékla gondok megnehezítették a feladatát, így elúszott az idővel.
7:38A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Ádám teljesen bepánikolt a hátráltatás miatt!Ádám megint bevonzotta a hátrányt és ezért neki a második feladatban egy plusz elemet - piros majonézt - is készítenie kellett. Nagyon beparázott, hogy nem tud mindent a tányérra tenni a séf ételéből.
2:34A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Dávid bestresszelt a cékla-fiaskó miatt?Dávid is megúszott az idővel, miután meggyűlt a baja a cékla püréjével. Emiatt már nem maradt elég ideje tálalni, amit a kóstoláskor a zsűri meg is említett.
4:49A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20Dávid csalódottan, de nem szomorúan távozott a versenybőlMiután kiértékelték a versenyzők ételeit és teljesítményét, a zsűri meghozta a döntését: Dávidnak kellett elhagynia a Konyhafőnök konyháját.
8:56A Konyhafőnök2016. október 19. 20:20A versenyzők könnyedén vették a séf újabb kihívását?A második feladatban a színek és a másolás kerültek a középpontba, hiszen a versenyzőknek reprodukálnia kellett a séf lazacos-céklés-kagylós ételét. A kóstoláskor eldőlt, ez mennyire sikerült!