KONCERT

5:16
Fókusz
2020. március 18. 19:25

A járvány elképesztő kreativitást és összefogást hozott a világhálón

Interneten közvetítik koncertjeiket üres nézőtér előtt, a koronavírus-járvány elképesztő kreativitást és összefogást hozott a világhálón. A gyors reagálású rockbandák és szimfonikus zenekarok mellett a múzeumok is kinyitottak online, több száz kulturális intézményben nézelődhetünk úgy, hogy ahhoz el sem hagynunk a kanapét. A civilek pedig varró, főző, táncos, edzős és felolvasós videókkal szórakoztatják egymást. Mintha a bezártság eddig elfojtott energiákat szabadítana fel, jó látni hogyan találnak egymásra az emberek a virtuális térben.
6:33
Fókusz
2020. február 24. 19:20

USNK: a csúcsra törnek!

Elkísértük a 2018-as X-Faktor győzteseit első önálló koncertjükre. A Kolozsvárról származó duó a tehetségkutatót követő évet végig dolgozta, az összes nyári fesztiválon felléptek , 120 estén láthatta őket a közönség. Miközben egymás kabalái, a sors furcsa fintora, hogy éppen Kolozsváron érte egyiküket baleset, a koncertet is le kellett állítani miatta. Kund fejét összevarrták és ma már nevetve idézik fel a történteket.
10:19
Fókusz
2020. február 3. 18:20

Manuellel töltöttünk egy napot és megnéztük, mi történt vele december óta

Hatalmasat fordult a világ Manuellel az X-Faktor óta. Koncertről koncertre utazik, a színpad előtt sikoltozó tinilányok tömkelege fogadja őt, és hosszú sorokban várják, hogy egy közös fotót készíthessenek vele. Vele tartottunk egy egész napon keresztül és megnéztük, mi történt vele december óta: hogyan éli meg, hogy ismert lett és mit szól az ország fiataljai között tomboló már-már mondhatni Manuel-lázhoz.
0:31
Fókusz
2020. január 28. 19:28

5 éves, de úgy légdobol, hogy még a Slipknot is ajándékot adott neki

Bejárta az internetet az a videó, amiben egy öt éves kisfiú a Slipknot koncerten profi dobosokat megirigylő módon légdobol a közönség soraiban. Caleb hatalmas metál rajongó, így nem is volt kérdés hogy elkíséri édesapját a koncertre. A videó a zenekarhoz is eljutott, akik a birminghami fellépésükre meghívták a kissrácot. A legkisebb rajongójuk a színpadra is felmehetett és egy egyedi készítésű pergődobot kapott ajándékba. 
23:56
XXI. század
2020. január 6. 23:25

Egy különleges koncert, amikor egy estére úgy tettek, mintha mindent szabad lenne

Sting 1988-ban az emberi jogok élharcosaként más világsztárokkal együtt jött Magyarországra. Budapest volt ugyanis a „Human Rights, Now!”, vagyis „Emberi jogokat, most!” elnevezésű hat hetes koncertsorozat egyik állomása. Akkor, amikor az emberi jogok betartása még egyáltalán nem volt fontos itthon és amikor mindent a Magyar Szocialista Munkáspárt irányított, amely furcsa mód lelkesen támogatta a  rendezvényt.
1:49
Híradó
2019. december 15. 18:20

Elszabadultak az indulatok a félbeszakadt koncert után

Verekedés a bombariadó után – többen megsérültek, egy embert kórházba kellett vinni egy félbe szakadt koncert után Szombathelyen. 2500-an buliztak a Delta együttes szombat esti fellépésén, amikor azzal hívták a rendőrséget, hogy bomba van a koncert helyszínén. Mindenkit kitereltek a sportcsarnokból, ezután elszabadultak az indulatok az utcán. Ha elfogják a fenyegetőzőt, akár 2 év börtönt is kaphat.
0:39
Fókusz
2019. november 22. 19:42

Környezetvédelmi okok miatt lemondta koncertjeit a Coldplay

Lemondta az összes koncertjét a Coldplay, környezetvédelmi okokra hivatkozva. Cserébe az angol együttes legújabb albumának, az Everyday Life bemutatókoncertjét élőben közvetítették Jordániából. A zenekar tagjai szerint így tudnak leginkább karbonsemlegesek maradni, amíg pedig nem találnak megoldást a környezetbarát koncertezésre, a rajongók csak az interneten hallhatják a kedvencüket.
4:08
Fókusz
2019. október 1. 12:55

OTT VOLTUNK: Bryan Adams a Hősök terén koncertezett

Több mint hetvenezer ember bulizott Bryan Adams ingyenes koncertjén szombat este a Hősök terén. A kanadai rocker két órás fellépésén előadta karrierjének legnagyobb slágereit, így elénekelte többek közt a Somebody-t, a Summer of 69-t vagy az Everything I Do, I Do It For You-t is. Az év legnagyobb szabadtéri koncertjére 500 négyzetméteres színpadot építettek a szervezők és több mint 200 hangfalon dübörgött a zene.
6:21
Fókusz
2019. július 24. 19:05

A latin zene feltámadt: ezrek tomboltak Juanes budapesti koncertjén!

A kétezres évek elején szinte nem volt olyan szórakozóhely, ahol a basszus helyett ne dübörögtek volna a latin dallamok. A lejátszókban egymást váltották Enrique Iglesias, Ricky Martin, Eros Ramazotti, Juanes, Shakira vagy éppen Natalia Oreiro örökbecsűi. Manapság a latin zene újra reneszánszát éli, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kolumbiai Juanes budapesti koncertjén ezrek tomboltak hétfő este.