KARANTÉN

3:16
Híradó„Se teszt, se tájékoztatás”
2020. április 1. 18:10

„Se teszt, se tájékoztatás”

Senki nem tesztelte őket és nem kaptak tájékoztatást a kötelező karanténról - ezt állítja az RTL Híradónak több magyar is azok közül, akik hétfőn éjszaka külügyminisztériumi segítséggel jöttek haza Tirolból. 500 ember érkezett, Szijjártó Péter szerint két hét karantén vár rájuk. Az operatív törzs szerint viszont nem kell karanténba vonulniuk, mert negatívak a tesztjeik. A hazatérők szerint nem is tesztelték őket.
8:36
FókuszA bezártság miatt a házi karanténban súlyosbodhat a családon belüli erőszak
2020. március 30. 19:40

A bezártság miatt a házi karanténban súlyosbodhat a családon belüli erőszak

Magyarországon hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak miatt. Ez a szám még rosszabbá válhat a jelen helyzetben. Zárt ajtók mögött. És mivel a bántalmazott a házat is alig hagyja el, az esetleges sérülésnyomokkal sem kell elszámolnia senkinek. Kínában csak a bejelentett bántalmazások száma megháromszorozódott februárban – a tavalyihoz képest – a koronavírus okozta helyzet, vagyis a karantén, az összezártság miatt. Ha segítségre van szüksége, a következő telefonszámokat hívhatja: NANE segélyvonal – +36 80 505 101 Patent segélyvonal – +36 70 2202 505 OKIT segélyvonal – +36 80 205 520
5:39
FókuszAz Álarcos énekes versenyzőinek jótanácsai karantén idejére
2020. március 29. 19:10

Az Álarcos énekes versenyzőinek jótanácsai karantén idejére

A Kutya abban reménykedik, hogy hamarosan újra találkozhat négylábú társaival a szabadban. A Fagyi arról beszélt, hogy most nagymamájára is különösen kell vigyáznia. A Robot tanácsokat is ad ahhoz, hogyan töltsük el az időt a kicsikkel otthon, a Krokodilnak pedig arra vannak tippjei, hogyan mozogjunk a négy fal között. A Nyuszi azokra is gondol, akik most különösen fontos munkát végeznek értünk.
7:27
FókuszKreatív karantén - így töltik mindennapjaikat a sztárok
2020. március 26. 19:05

Kreatív karantén - így töltik mindennapjaikat a sztárok

Hírességeket kértünk meg, hogy mutassák meg videóban, mivel töltik az időt és hogyan viselik a bezártságot. Mit talál ki Lékai-Kiss Ramóna és kézilabdázó férje kisfiúkkal együtt és hogyan stand up-ozik Orosz Gyuri a nappalijából? Milyen pazar ötletek születnek az otthoni karanténban? Például hét magyar ismert ember az otthonában énekel, így szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy bár a jelenlegi járványhelyzetet komolyan kell venni, a humorérzékét senki ne veszítse el.
7:15
FókuszPokorny Lia hiszi, hogy ebből az új helyzetből is tanulhatunk valamit
2020. március 25. 19:05

Pokorny Lia hiszi, hogy ebből az új helyzetből is tanulhatunk valamit

Pokorny Lia vasárnap este lepleződött le az Álarcos énekesben. A Mi kis falunk postásnője nagyon komolyan vette ezt a játékot: a megtévesztés mesterévé vált. De alig került le róla a maszk, máris új kihívással találta szemben magát: önkéntes karanténba vonult fiával. Ráadásul színésznőként az elsők között volt, aki egy időre elvesztette munkáját, de úgy érzi, amikor túl leszünk ezen a nehéz időszakon, igenis szükség lesz a minőségi szórakozásra, így a színházra is. Abban hisz, hogy semmi sem véletlen, és mindenből lehet valamit tanulni.  
8:44
FókuszHogyan hat a bezártság az egyedülállókra?
2020. március 24. 19:25

Hogyan hat a bezártság az egyedülállókra?

Nem mindegy, hogy vágyunk arra, hogy kicsit otthon legyünk egyedül akár egy hosszabb pihenőn, vagy kötelezően nem mozdulhatunk ki a lakásból. És ezt teljesen máshogy érzik, élik meg a családok, a párok és az egyedülállók is. Például a szingliknek különösen nehéz időszak ez, hiszen nincs baráti összejövetel, nincs randizás és tulajdonképpen még a családjukkal sem találkozhatnak, ezért most teljesen egyedül vannak. Meddig és hogyan lehet ezt bírni? Csonka András és Baukó Éva is elmesélte, hogyan töltik mindennapjaikat a karantén idején.
1:47
HíradóOnline örömzene a nappaliból
2020. március 24. 18:41

Online örömzene a nappaliból

Nem bírták tovább az otthoni karantént, és megmutatták, hogyan lehet a konyhából, és a gyerekszobából online, együtt, örömzenélni. Az Óbudai Danubia Zenekar 44 tagja a Tavaszi szél című dallal kezdte online fellépését, de azt ígérték, hogy naponta új dalt játszanak. Követőik kommentben rendelhetnek a Facebookon. Ide kattintva a Radio Ga Ga-t hallgathatják meg teljes hosszában, ide kattintva pedig a Tavaszi szél feldolgozást.
16:09
Fókusz50 állattal vonultak karanténba a cirkuszosok
2020. március 24. 18:20

50 állattal vonultak karanténba a cirkuszosok

Az egyik világhírű magyar cirkusz minden tagja karanténban tartózkodik. A premierjük internetes közvetítése után most a téli szállásukra vonultak vissza, hiszen több száz előadásuk is elmarad. A cirkusz művészei másfél hónapra rendezkedtek be, ki lakókocsiban, ki Budapesten szállásolta el magát, kisebb lakásokban. Az állatok a karanténból semmit sem éreznek, békésen élik az életüket, úgy, ahogy előtte, csak a taps hiányzik nekik.
2:05
HíradóNem vonult karanténba - 9 orvos esett ki miatta a munkából
2020. március 23. 18:11

Nem vonult karanténba - 9 orvos esett ki miatta a munkából

Negatív lett annak a kisfiúnak a koronavírus tesztje, akit március 13-án műtött a szegedi egyetem orvos-rektora – ezt a gyerek édesanyja mondta Híradónknak. Rovó László vasárnap ismerte be, hogy koronavírusos, és olaszországi sítúrája után nem vonult karanténba. 120 embert teszteltek miatta. Az orvosi kamaránál azt mondták, 6 minta lett pozitív, és 9 orvos esett ki a karantén miatt a munkából.
5:21
FókuszKaranténsláger: Zenés videó a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókért
2020. március 20. 19:25

Karanténsláger: Zenés videó a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókért

Rengeteg zenész, énekes, színész és művész maradt munka nélkül a koronavírus járvány miatt. Nincs fellépés, nincs klipforgatás, nincs stúdiófelvétel és nincs koncert sem. Egy dolog azonban mindegyikőjüknek megmaradt: az éneklés. Tehetségüket pedig most arra használják fel, hogy összefogásra és otthon maradásra buzdítsák az embereket ebben a nehéz helyzetben.
1:38
HíradóSzükség esetén karantént rendeznek be a kiürített kollégiumokban
2020. március 17. 18:19

Szükség esetén karantént rendeznek be a kiürített kollégiumokban

Szükség esetén karantént rendeznek be a kiürített kollégiumokban - erősítette meg az RTL Híradónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca szerint az egyetemisták eddigi lakóhelyén azokat helyezik majd el, akik tünetmentesek, nem szorulnak kórházi kezelésre és nem tudják megoldani az otthoni karantént. Tegnap este több kollégiumnál is óriási tömeg alakult ki a kiköltöző kollégisták miatt.
2:22
HíradóFáradtak és feszültek a karanténban dolgozó orvosok és ápolók
2020. március 15. 17:55

Fáradtak és feszültek a karanténban dolgozó orvosok és ápolók

Fáradtak és feszültek a karanténban dolgozó orvosok és ápolók, ez derül ki abból a videóból, ami a Szent László kórház fertőző osztályán készült. Az egyik páciens arról beszélt: jobban sajnálja a stresszes orvosokat és nővéreket, mint saját magát. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta egyre nagyobb a nyomás az amúgy is túlterhelt nővéreken és orvosokon.
4:10
FókuszMár 67 embert tartanak karanténban Magyarországon koronavírus-gyanúval
2020. március 9. 19:53

Már 67 embert tartanak karanténban Magyarországon koronavírus-gyanúval

Már 67 embert tartanak karanténban Magyarországon koronavírus gyanúval. Ugyanakkor jó néhányan már haza is mehettek. Például az Olaszországból hazatérő diákcsoport, vagy az a két egészségügyi dolgozó, akik kapcsolatba kerültek Ausztriában élő fertőzöttekkel. A szakértők szerint pánikra semmi okunk. Jelenleg a lakosság egy dolgot tehet; megpróbálja elkerülni a fertőzés lehetőségét; sok kézmosással, fertőtlenítéssel. És egy esetleges fertőzés kapcsán együttműködik a hatóságokkal: mivel a járványügyi szabályok be nem tartása bűncselekménynek minősül.
4:39
FókuszA jelenlegi tervek szerint április 3-áig tart az olaszországi karantén
2020. március 9. 19:40

A jelenlegi tervek szerint április 3-áig tart az olaszországi karantén

Vasárnap reggel 16 millió ember került vesztegzár alá Olaszországban. A karantén Lombardiat és további 14 régiót érint, és a jelenlegi tervek szerint április 3-áig tart. Ezeken a területeken bezárnak a sportcsarnokok, iskolák, edzőtermek, múzeumok, az éttermek és a kávézók pedig csak megadott szabályok szerint működhetnek. Azok, akik megszegik ezeket, állítólag 3 hónapos börtönbüntetést is kaphatnak.
13:53
Házon kívülKoronavírus: nyakunkon a járvány és a pánik
2020. március 3. 23:50

Koronavírus: nyakunkon a járvány és a pánik

Néhány hete Kínában élő magyarok meséltek a Házon kívülben arról, hogyan változtatta meg a mindennapjaikat a koronavírus-járvány. Azóta változott a helyzet: a vírus már itt van a nyakunkon, és a mi mindennapjainkat is alaposan felforgatta. Mindenki beszél róla, már itthon is jó páran kerültek karanténba, láthattunk kifosztott boltokat, lépten-nyomon elővigyázatosságra intenek, és persze a kormány is akcióba lépett, és úgynevezett operatív törzset állított fel.
5:41
FókuszHogyan védekezzünk a koronavírus ellen, véd a maszk és a kézmosás?
2020. február 25. 20:00

Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen, véd a maszk és a kézmosás?

Már a magyar határ közelében is van koronavírussal fertőzött beteg. Horvátországban és Ausztriában is olyan fiatalok betegedtek meg, akik nemrég Olaszországban jártak. Az általunk megkérdezett háziorvos szerint az influenza tüneteitől nem lehet megkülönböztetni a koronavírussal fertőzöttek tüneteit, a legtöbb, amit mi magunk tehetünk a megelőzésért, a gyakori alapos kézmosás és sorban álláskor a szokottnál nagyobb távolságtartás.
3:29
HíradóKét hét karantén az Észak-Olaszországból hazatért gimnazistáknak
2020. február 24. 18:04

Két hét karantén az Észak-Olaszországból hazatért gimnazistáknak

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért gimnazisták, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük két hétre a budapesti Szent Laszló Kórházba. Egyikük édesanyja beszélt erről az RTL Híradónak. Ő korábban Milánóban volt főkonzul. Timaffy Judit maga szólt a magyar hatóságoknak, hogy lánya és társai a koronavírus miatt lezárt terület környékéről térnek haza. Több észak-olaszországban élő magyar is nyilatkozott Híradónknak, azt mondták, az üzleteket kifosztották, nem lehet szájmaszkot és fertőtlenítőt kapni, sok cég csak otthonról engedi dolgozni alkalmazottait.
2:44
HíradóKORONAVÍRUS: Két hét karantén a hazatért gimnazistáknak
2020. február 24. 16:32

KORONAVÍRUS: Két hét karantén a hazatért gimnazistáknak

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért gimnazisták, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük két hétre a budapesti Szent Laszló Kórházba. Egyikük édesanyja beszélt erről az RTL Híradónak. Timaffy Judit volt milánói főkonzul. Lánya társaival 3 hetet töltött Lombardia tartományban, Milánóban. Szállásuk néhány kilométerre volt attól a helytől, ahol több koronavírusos esetet is regisztráltak. Ő maga szólt a tisztifőorvosnak, hogy a csoport hazaérkezik.
3:53
FókuszHazatérhetett az a 7 magyar, akiket Japán partjainál, egy hajón helyeztek karanténba
2020. február 17. 19:30

Hazatérhetett az a 7 magyar, akiket Japán partjainál, egy hajón helyeztek karanténba

Nem csak az amerikai állampolgárok hagyhatták el a Japán partjainál veszteglő Diamond Princess óceánjárót, hanem az a 7 magyar is hazatérhetett, akiket 14 nappal ezelőtt helyeztek karanténba. A 6 férfi és 1 nő Franciaországon keresztül érkezett Vuhanból a budapesti Szent László Kórházba. Megfigyelésükre azért volt szükség, mert a koronavírus-fertőzés leghosszabb lappangási ideje két hét.
14:37
Házon kívülKoronavírus: megmutatjuk az ott élő magyarok videonaplóját a járvány sújtotta Kínából!
2020. február 11. 23:55

Koronavírus: megmutatjuk az ott élő magyarok videonaplóját a járvány sújtotta Kínából!

Debóra, Bogi, Gábor és Jenő Kínában élnek, és az életüket alaposan felborította a koronavírus. A múlt héten végig azon izgultak, hogy vajon ettől a héttel elindul-e már az élet. Unják, hogy  tulajdonképpen karanténban vannak, nemigen mehetnek sehová, nem dolgozhatnak vagy tanulhatnak, de már kezdik megszokni, hogy ha ételt rendelnek, a csomagon  feltűntetik a futár testhőmérsékletét. A kínai állami média híreit fenntartásokkal kezelik, inkább a közösségi médiából tájékozódnak.