KARANTÉN

5:33
FókuszA világ egyik legnagyobb luxushajóján ragadt, olyan, mint egy börtön
2020. május 15. 20:02

A világ egyik legnagyobb luxushajóján ragadt, olyan, mint egy börtön

Szilvia két hónapja nem léphetett szárazföldre, sőt, négy hétig a kabinjából sem tehette ki a lábát és a szigorú karanténnak még mindig nincs vége. Azt mondja, sok tízezren vesztegelnek hajókon március közepe óta, többen az idegösszeroppanás szélén. Szilvia többször elsírta magát az interjú közben, most valahol Miami közelében van már, és legalább átszállhatott egy olyan hajóra, ahol a különböző óceánjárókon dolgozó magyar személyzetet gyűjtik össze. Valószínűleg Angliáig még el kell hajózniuk, hogy végre kiszállhassanak.
9:18
FókuszGeszti Péteréknél igazi családi élet váltotta fel az őrült tempót
2020. május 12. 20:02

Geszti Péteréknél igazi családi élet váltotta fel az őrült tempót

Van az a pont, amikor az ember akkor érzi magát a legsikeresebbnek, amikor lesz ideje rendesen a családjával foglalkozni. Geszti Péter talán még sosem élte át azt, amire most a koronavírus járvány kényszerítette. Otthon maradt, vagy ahogyan ő fogalmaz - az Édenkertbe került és az állandó pörgést felváltották a boldog családi hétköznapok. De egy olyan kreatív elmének, aki ráadásul állandóan csak ötletel, biztos, hogy erős váltás - viszont még a munkáira is csak jó hatással volt. KLIPPREMIER A FÓKUSZBAN! Íme Geszti Péter feat. Káté: Neó című dalának klipje >>>
0:44
FókuszII. Erzsébet már soha többé nem jelenik meg hivatalos eseményen?
2020. május 12. 19:13

II. Erzsébet már soha többé nem jelenik meg hivatalos eseményen?

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a koronavírus márciusi kirobbanása óta a windsori kastélyban tölti önkéntes karanténját – és a legfrisseb hírek szerint mostanában nem is hagyják el azt. A királynő már 94 éves, így a fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozik. Andrew Morton szerint, aki több életrajzi könyvet is írt már a királyi család tagjairól, az sem kizárt, hogy II. Erzsébet talán sosem jelenik már meg hivatalos eseményeken, és a jövőben csak tévén keresztül szól majd az emberekhez.
5:35
FókuszA sztárok is csak híztak a négy fal között, de mit mond az orvos erről?
2020. május 12. 19:10

A sztárok is csak híztak a négy fal között, de mit mond az orvos erről?

Peller Anna sem szeretné, hogy szó érje a ház elejét, ezért még a négy fal között is rendszeresen gyúr. Lakatos Márk követi kolléganőjét, speciális hűtőajtó nyitó tricepsz gyakorlatokkal. Kovács Dóri pedig, háát.. rá azt mondta a barátja, hogy kicsit megasszonyosodott. De miért ne ehetne otthon valaki annyit, amennyit csak szeretne? Azért megkérdeztük az orvost is.
3:54
FókuszVilágsztárok, ahogyan soha nem láthattuk őket – avagy kiből mit hoz ki a bezártság?
2020. május 7. 19:15

Világsztárok, ahogyan soha nem láthattuk őket – avagy kiből mit hoz ki a bezártság?

A közösségi oldalakon szórakoztatják egymást a hollywoodi sztárok is. Drew Barrymoore most például lépcsőn csúszik le, mert valamelyik világsztár ezt a kihívást találta ki. Viszont részt vesz abban a parádés kaszkadőr videóban is, amit az Oscar-díjra jelölt magyar kaszkadőr, Piroch Gábor szerint egyáltalán nem volt könnyű ilyen profin összehozni. 
FókuszCserháti Tamara bikinis fotói
2020. május 7. 15:13

Cserháti Tamara bikinis fotói

Cserháti Tamara, egykori szépségkirálynő 8 hónappal ezelőtt adott életet második gyermekének, Ellának. A terhessége előtt fontos része volt az életének a sport, ám a várandósság utolsó heteiben teljesen leállt az edzésekkel és azóta sem tudta magát újra rávenni a mozgásra. Jelenleg hét hete van karanténban a családjával. A bikniszezonra most úgy készül, hogy leginkább otthon fog fürdőruhát viselni, hiszen olyan szerencsések, hogy van medencéjük. A divatot persze ezúttal sem hagyja figyelmen kívül.
10:58
FókuszMit csinálnak a Tankcsapda zenészei a karanténban?
2020. május 5. 19:00

Mit csinálnak a Tankcsapda zenészei a karanténban?

A Tankcsapda tagjai még sosem engedtek betekintést a magánéletükbe vagy bepillantást az otthonaikba. Ezúttal kivételt tettek és videóüzenet formájában mindhárom tag otthonából jelentkezett. Elmesélték, hogy a zenekar épp egy Európa turnén volt, amikor bejelentették, hogy törlik a tömegrendezvényeket, így a tervezett 15 koncertből csupán hármat tudtak megtartani. A bulikat azonban nem mondják le, csak későbbre halasztják. Ide kattintva láthatod Sidi és kislánya teljes szerzeményét, és a tagokkal készült beszélgetést hosszabban.
11:50
FókuszTANKCSAPDA: Rocksztárok, ahogy még nem láttad őket
2020. május 5. 17:29

TANKCSAPDA: Rocksztárok, ahogy még nem láttad őket

Mit csinálnak a Tankcsapda zenészei a karanténban? Sidi a gitárja helyett a zongora mögé ült kislányával és közös szerzeményüket is előadják. A zenekar dobosa, Fejes Tamás most először mutatja meg otthonát, és azt mondta a karantén alatt azért ő is lelassít egy kicsit. A zenekar frontembere, Lukács László mostanság azzal tölti idejét, hogy gitározik, új dalokon gondolkozik, mert nem szeretne kiesni a gyakorlatból.
0:24
FókuszRocksztárok, ahogy még nem láttuk őket!
2020. május 5. 15:25

Rocksztárok, ahogy még nem láttuk őket!

Mit csinálnak a Tankcsapda zenészei a karanténban? Sidi a gitárja helyett a zongora mögé ült kislányával és közös szerzeményüket is előadják. Fejes Tamás most először mutatja meg otthonát, különleges háziállatát és a helyet, ahová olykor elvonul. Az együttes frontembere Lukács Laci mesél a nehézségekről, a koncertnélküliségről és, hogy mi hiányzik nekik a legjobban?! Mihez kezd egy igazi rockzenész a közönsége nélkül? Kedden este a Fókuszban!
5:50
FókuszAz új sláger: magyar és külföldi dalok koronavírus átdolgozása
2020. május 4. 19:15

Az új sláger: magyar és külföldi dalok koronavírus átdolgozása

Végy egy slágert, amit mindenki ismer, írd át a szövegét úgy, hogy szerepeljenek benne a koronavírus és karantén szavak, és a siker garantált. Az utóbbi hetekben új zenei műfaj született, melynek neve még nincs. Hodász András atya is dalba öntötte fájdalmát. Már eddig is valóságos médiasztárnak számított, de most szívünk szerint tiszteletbeli Tankcsapda-taggá kiáltanánk ki őt. A rockbanda egyik száma lett ugyanis a múzsája.
9:47
FókuszEgy hétig figyeltük Lali karantén-életének legforróbb, legizgalmasabb és legboldogabb pillanatait!
2020. április 29. 19:30

Egy hétig figyeltük Lali karantén-életének legforróbb, legizgalmasabb és legboldogabb pillanatait!

A több mint másfél hónapja tartó karantén-időszak senkinek sem könnyű: az egyedüllét, a bezártság, és a társas kapcsolatok hiánya bárkit megtörhet. Még a mindig vidám Lalit is, aki úgy érzi, a negatív hullámok lassan őt is elsodorják. Ezért takarításba és főzésbe fojtotta bánatát. Egy hétig figyeltük karantén-életének legforróbb, legizgalmasabb és legboldogabb pillanatait
6:30
FókuszHogyan viselik a kismamák és kispapák a babavárást karanténban?
2020. április 27. 19:30

Hogyan viselik a kismamák és kispapák a babavárást karanténban?

Online babaápolási tanfolyamon vesz részt az első kisfiúkat váró Annoni Zita és végülis azt is rugalmasan vette tudomásul, hogy hatvanöt év feletti doktornőjük lemondta az aktuális vizsgálatot a járvány miatt. Király Viktorék még reménykednek az apás szülésben, együtt készülnek mindenre és igyekeznek nem aggódni. Úgy tűnik a babavárás, az új élet eljövetele mindent felülír, bár Voksán Virág nem titkolja, hogy szorongott és aggódott a szülés körülményei miatt.
2:38
HíradóEddig 21 kórházi dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban
2020. április 24. 18:03

Eddig 21 kórházi dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban

Eddig 21 kórházi dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban és rajtuk kívül több mint hatvanan vannak otthoni karanténban. Az intézményben április közepén tört ki a járvány. Az egyik dolgozó lélegeztetőgépen van. A bent fekvő betegek közül is megfertőződtek kilencen. A kórház főigazgatója az RTL Híradónak azt mondta, egyelőre így is el tudják látni a feladataikat.