KERESÉS search-close

kamionok

19 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kamionok"

E-autópálya Németországban

Felsővezetékekről tölthetik járműveiket a hibrid kamionosok egy németországi autópálya szakaszon. A héten átadott rendszer olyan, mint a városi trolibuszoké. Az áramszedős teherautók egy öt kilométeres részen, az úgynevezett e-autópályán, a külső sávban tölthetik akkumulátoraikat.

 

Helikopterről is vadásszák a szabálytalankodókat a rendőrök

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán csak csütörtökön 14 kamionossal szemben intézkedett, elsősorban azért mert előztek a sztrádán, ami nekik reggel 6 és este 10 óra között tilos. Az RTL Híradó stábja alig tíz perc alatt 3 előző teherautóst is talált. A fokozott ellenőrzés országszerte tart az autópályákon és autóutakon egészen szeptember 23-ig.

Kamionok rohantak egymásba

Összepréselte a fülkét a rakomány, meghalt az egyik váltósofőr. Három kamion rohant egymásba az M5-ös autópályán. Egy útakadály miatt fékezett a kocsisor, az első és a második teherautó meg tudott állni, de hátulról egy harmadik egymásra tolta a kamionokat.

Halálos kamionbaleset az M3-ason

Fékhiba miatt történhetett a csütörtöki halálos baleset az M3-as autópályán. 4 kamion és egy autó ütközött, az egyik teherautó sofőrje halt meg, egy másik pedig megsérült. A balesetet egy ötödik kamion okozta, úgy tudjuk, beragadt a féke, ezért a sofőr a leállósávba húzódott. A mögötte érkezők viszont már nem tudtak megállni. A környéken hatalmas volt a dugó.

A balesetről készült felvételeket itt nézheti meg.

 

Tűzoltók szabadították ki a roncsból

A baleset csütörtök délután történt a 84-es főút Sárvár melletti szakaszán. Nagy Dávi kamionsofőr pillanatokkal az után ért oda, hogy a két autó ütközött, rögtön megállt segíteni. A kisteherautóban működtek a légzsákok, a sofőr és az utas is be volt kötve. Valószínűleg ez védte meg őket a súlyosabb sérüléstől.

TILOS: mégis egymást előzik a kamionok

A KRESZ szerint a kamionok csak 80 km/órával mehetnek az autópályán, míg a kocsik, akár 130-al is elhúzhatnak mellettük. Január óta eddig több mint 100 szabálytalankodó kamionost bírságoltak meg a rendőrök csak Hajdú-Bihar Megyében. A sofőrök több mint fele külföldi volt.

Nemcsak szabálytalan, veszélyes is

Ez az elől haladó kamion is gyorsulásba kezdett. Épp egy másikat próbált lehagyni. A mögötte haladó kocsit pedig feltartotta míg sikerült társa elé vágnia - ez nemcsak szabálytalan, veszélyes is.

NÉZŐI VIDEÓ: 120-szal előzött a lószállító

Nézőnk küldte ezt a felvételt, ami az M5-ös autópályán készült. Egy lószállító kamion előz egy 120-szal közlekedő autót, a szemerkélő esőben.

Hiába tilos, előznek a kamionok

Tilos, mégis egymást előzik a kamionok az autópályákon napközben. Éppen ezért folyamatos a rendőri ellenőrzés, Csak Hajdú-Bihar megyében több mint 100 kamionost bűntettek meg előzés miatt az év eleje óta. A sofőrök több mint fele külföldi volt. A szabálytalankodók akár 50 ezer forintos bírságot is kaphatnak.

 

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon

Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nyolc sofőrt meg is büntettek. Ahol kétsávos a sztráda, a 7 tonnánál nehezebb autók nem előzhetnek. De gyakran a felelőtlen személyautó-sofőrök okoznak életveszélyt, ahogy ez egy nézői felvételen is jól látszik.

Kamionok zötykölődnek az úton

Mintha remegne alattuk a föld! Ezt mondják a szigetváriak a városon áthaladó kamion forgalomról. Alig egy kilométeren több mint száz család érzi a rengést. A városrészben több mint 10 éve építették a szennyvizet, de a munkák után nem készült egybefüggő útburkolat. Emiatt döcögnek a kamionok és teherautók. Az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordult segítségért, választ eddig nem kaptak.

Későn vette észre a sort


szerző:
2017.03.30. 18:04
Későn vette észre a sort

Életveszélyes arc és koponyasérülésekkel vitték kórházba azt a bolgár sofőrt, aki szerdán teherautójával belerohant egy kamionba az M1-es autópályán Győr közelében. A sztrádán útfelújítások vannak, emiatt feltorlódtak az autók a Budapest felé vezető oldalon. A kamion is lassított, de a bolgár sofőr ezt nem vette észre és belement. Az ütközéstől a kamiont egy másik kamionnak lökte. A vétkes sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Megfékezhetetlenül lángolt

Étolajat szállító kamion égett porig hajnalban Martfű és Tiszaföldvár között. A sofőr hiába próbálta megfékezni a tüzet, a teljes rakomány pillanatok alatt izzó lángtengerré vált. Hajnalban egy másik kamion is kigyulladt. Az M7 es autópályán egy kisebb baleset után égett le. Egyik tűzben sem sérült meg senki.

Pusztít az aszály: porrá égtek az autók

Kamionok, autók és egy hajó is porrá égett az egyik autópályán Kaliforniában. Óriási erdőtűz pusztít az aszály miatt az állam déli részén. A lángok útját keresztezte egy autópálya, így amikor a tűz odaért az emberek a kocsikat hátrahagyva menekültek.

Menekültroham nyugaton


szerző:
2015.06.16. 18:30
Menekültroham nyugaton

Menekültek rohamozzák meg az Angliába tartó kamionokat. Mindenáron át akarnak jutni a szigetországba, ezért felkapaszkodnak a teherautókra úgy, hogy a vezető sokszor észre sem veszi őket. Megdöbbentő felvételek járják be erről a világot.

KAMION: Átment a szembejövő sávba

Kamionok ütköztek hajnalban a 4-es úton. Egy román rendszámú teherautó ment át a szembe jövő sávba. Az egyik teherautót csak azután lehetett kihúzni az út menti árokból, ha előtte átpakolták a rakományát egy másik kamionba. A tűzoltók kézzel rakták át az árut, ez óráig tartott. A baleset hajnali kettő körül történt a főút érintett szakaszán délelőtt fél 11-ig teljes útzár volt.

Előzetes: Kamionok ütköztek hajnalban a 4-es úton

Egy román rendszámú teherautó ütközött a szembe jövő teherautóval. A baleset után az egyik járművet csak úgy lehetett kihúzni az út menti árokból, hogy előtte átpakolták a rakományát egy másik kamionba. A vétlen sofőr elmesélte Híradónknak, hogyan úszta meg a balesetet. Este hatkor megmutatjuk.

Letépett vezetékek, óriási kátyúk

Teljesen tönkreteszik az utat a kamionok Dunaszigeten - erre panaszkodnak az ott élők.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való