JÁRŐR

A reflektor sem állította meg: maszkos férfi mászott be éjszaka a nagytétényi házak udvarára

A reflektor sem állította meg: maszkos férfi mászott be éjszaka a nagytétényi házak udvarára

1:55
Híradó
2024. március 8. 19:34

Hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten

Kínai rendőrök járőrözhetnek hamarosan a magyar utcákon. A Belügyminisztérium szerint erre azért van szükség, mert az utóbbi években egyre több a kínai turista, és ez növelné a biztonságérzetüket a sűrűn látogatott helyeken. A Momentumnál attól tartanak, a Kínai Kommunista Párt meghosszabbított kémszervezeteként tevékenykednek majd itt a rendőrök, és megfigyelhetik az itt élő kínaiakat.
6:07
Fókusz
2023. május 11. 20:02

Fordulat Babicsek Bernát halálának ügyében? – Több szabályszegést is talált a nyomozás egyik szakértője

Akár még ma is élhetne Babicsek Bernát. Ezt mondja a tragikus körülmények között, a saját házában, füstmérgezés következtében elhunyt színész édesanyja. Bernát házához azon az éjszakán, 2021. december 31-én hajnalban ugyan kivonult a biztonsági szolgálat járőre, de mivel nem látott semmi gyanúsat, nem intézkedett. Babicsek Márta azt mondja, a cég még csak részvétet sem nyilvánított a családnak.
2:17
Híradó
2023. április 7. 18:24

Emlékezett rá a börtönből, így buktatta le a gyrososhoz betörő férfit egy budapesti járőr

Emlékezett rá a börtönből, így buktatta le a betörőt egy járőr Budapesten. Korábban börtönőr volt ott, ahol a gyanúsított lopásért ült. A férfit most azért keresték, mert betört egy gyros-oshoz, ahonnan 4 ezer forintot vitt el. Ezt végig kamerák rögzítették. Elfogása után azt vallotta: csak tesztelni akarta a járőrök éberségét. A bíróság letartóztatta. 
0:49
Híradó
2016. május 18. 15:41

DRÁMAI MENTÉS: Égő autó alól húzták ki a férfit

Égő autója alól húzták ki Alaszkában, azt a férfit, akinek a keze a baleset következtében beszorult. A felborult autó már füstölt és néhányan álltak is körülötte, amikor egy rendőr megérkezett a helyszínre. A mentés az elején nehezen ment. Végül az utolsó pillanatban, a már lángra kapott roncs alól sikerült kiszedni a férfit. A szerencsés túlélő karcolás nélkül megúszta a balesetet. A rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette a drámai mentést.