Barátok közt2017. április 18. 22:30Következő rész (2017. április 19.)Gigi terve Margóval beválni látszik. Gizella aggódik Stella iskolája miatt. Kristóf örül a kollégái és barátai támogatásának. Vajon Ágnes és Liza megkönnyebbülhetnek végre?
3:45Fókusz2017. március 24. 18:15Nem késő újrakezdeniAmikor autót vezetünk vagy jelentkezünk egy állásra, a legtöbben bele se gondolunk, hogy mik az alapfeltételei annak, hogy ezekben részt vehessünk. Az egyik például a nyolc általános. Nagyon sokan vannak, akiknek elképesztően nehéz élethelyzetük miatt nem sikerült elvégezniük az alapképzést, ezért most, felnőttként próbálják pótolni egy különleges iskola diákjaiként.
29:27Magyarul Balóval2017. március 16. 23:50Változzon a gyerek és a szülő, mert az iskola nem tud?Mintha lassan természetesnek és magától értetődőnek kellene tekinteni, hogy a szegényebb sorsú gyerekek leginkább más szegényebb sorsú gyerekekkel járnak együtt iskolába és ne is reménykedjenek abban, hogy az oktatási rendszer képes lenne bármit is tenni azért, hogy hátrányaik legalább csökkenjenek. Másképpen fogalmazva: a közoktatással nincs is olyan nagy baj, a szerencsésebb sorsú diákokból válogató elit iskolák jól teljesítenek, de az országos átlagokat vagy a PISA felmérés magyar eredményeit a rosszul teljesítő szegény diákok rángatják lefelé – és ez így rendeltetett. Vagy mégsem?
2:04Híradó2017. március 9. 17:23Nem segítenek az autista lányonJanuártól nem járhat iskolába egy tizennégy éves autista kislány. A család Alsózsolcán él, speciális, fejlesztő iskola azonban legközelebb csak a 20 kilométerre lévő Miskolcon van. Eddig szállító szolgálat vitte a kislányt iskolába, de az tavaly évvégén gazdasági okok miatt megszűnt. A lány a betegsége miatt nem tudja igénybe venni a tömegközlekedést, édesanyja egyedül neveli, kocsijuk nincs. Az anya harmadik hónapja hiába próbálkozik, senki nem segít.
Sorozat Klub2017. január 23. 11:50Claire Danes különös fóbiával küzdöttA Homeland sztárja nemrég elárulta, hogy miért volt diákként magányos, és hogyan sikerült legyőznie félelmét.
1:51Híradó2017. január 8. 17:38Nem először üthetett a tanárRendszeresen kezet emelhetett a diákokra az a tanár, akiről videófelvétel készült miközben hosszasan üti egy tanítványa fejét. Ez a pszichológus véleménye. A felvételt, amit az egyik tanuló készített elsőként a Híradó mutatta be. Az egyik tanári érdekképviselet elnöke szerint ez elfogadhatatlan és egy tanár soha nem emelhet kezet egy tanulóra. Az érintett pedagógus ellen belső vizsgálat indult, de addig is taníthat.
28:44Magyarul Balóval2016. november 17. 23:50Kudarctörténet a KLIK?Központosítás, adóssághegyek, már-már működésképtelen iskolák, gúzsbakötött igazgatók, krétáért is kérvényt kell írni – ez 4 év mérlege. Arról volt szó, hogy megszüntetik. Nem. Feldarabolják, és minden eddiginél nagyobb államosításba kezd: elveszi az önkormányzatoktól az iskolák működtetését. Milyen az új KLIK, kérdezzük korábbi bírálóját, új igazgatóját, Pölöskei Gábornét.
2:54ValóVilág2016. november 3. 15:46A Villa diákok múltidézésbe kezdtek!A villalakók arról nosztalgiáztak, hogy velük milyen cikis dolgok történtek nebuló korukban. Somának és Krisztiánnak a legkínosabb sztorija a vécéhez köthető, Micinek pedig két csomag rágó okozott kellemetlen pillanatokat.
6:28ValóVilág2016. november 2. 22:29Kemény edzésben volt részük a villalakóknakMeglátszik, hogy nem sokat mozognak a villalakók, ugyanis egy testnevelés óra elég volt ahhoz, hogy teljesen lefáradjanak...
6:42ValóVilág2016. november 2. 22:26Soma felmentettként volt a legjobb matekból...Soma iskolásként fel volt mentve matematikából, most mégis ő jelentkezett a legtöbbett, és mindenre tudta a helyes választ. Vajon akkor hányas tanulók lehettek a többiek?
6:36ValóVilág2016. november 2. 22:15Vivien a legbutább tanuló?A villalakók megszavazták, hogy szerintük ki a legtanulatlanabb diák. A végeredmény nem lepte meg Vivient, de azért nem esett jól neki...
1:23ValóVilág2016. november 2. 22:02Mici és Krisztián a mosdóban ölelkeztek történelem óra helyettA Villa szerelmespárja annyira belefeledkezett a csókolózásba, hogy még a töri órát is lekésték...
1:06ValóVilág2016. november 2. 22:00Szexi diáklányok próbálták elcsábítani KrisztiántA villa izmos lakója vette át a tanári szerepet, amit a lányok gyorsan ki is használtak. Mici és Gina megmutatta, miket tennének meg Krisztiánnak a jobb jegy érdekében. Ezt már Vivien se nézhette tétlenül...
ValóVilág2016. november 2. 19:36Kvíz – Milyen válaszokat adtak a villalakók?Elkezdődött az iskolahét a Villában, amit természetesen egy szintfelmérővel indítottak a villalakók. Emlékszel még, hogy miket válaszoltak a tanárok kérdéseire?
0:36ValóVilág2016. november 2. 19:10Mici túl sokat mutatott magából a tanár úrnak...A szőke bombázó diáklánynak öltözött a tanórára, méghozzá nem is akármilyennek. A tanár úr nem tudta nem észrevenni és szó nélkül hagyni a látottakat...
0:38ValóVilág2016. november 1. 17:15Ennyire vannak képben a villalakók az általános iskolás tananyaggal...Indulhat az iskolahét! Ehhez azonban természetesen szükség van egy szintfelmérőre is. Lássuk, hogyan teljesítettek a villalakók!
Celebklub2016. október 13. 15:40Vacsorázz együtt Istenes Bencével!Ha szeretnél személyesen találkozni és együtt vacsorázni a ValóVilág powered by Big Brother műsorvezetőjével, most itt a lehetőség!
6:54Fókusz2016. október 12. 17:30Tanulás: otthon vagy iskolában?Megoszlanak a vélemények, hogy jót tesz-e a gyereknek, ha otthon tanul az iskolai oktatás helyett. Utána kérdeztünk, kinek, mi a tapasztalata, véleménye erről.
ValóVilág2016. szeptember 18. 19:30Kisiskolások korrepetálása: vaktérkép, hittan, szaporodásFelcseperedetek a kisbabák, és visszatértek szüleikhez az iskolából a Villába, hogy együtt tanuljanak anyuval és apuval. A hittan gyorsan átalakult az élet iskolájává, a matekozás befulladt az XY tengelynél, Közép-Amerika pedig eltűnt a vaktérképről - illetve meg se volt soha.
1:37ValóVilág2016. szeptember 17. 23:48Micin csúnyán kifogott egy általános iskolás feladatEgy gyerekeknek szóló találós kérdést kellett megoldania Krisztiánnak és Micinek. Te tudnád a feladat megoldását?
1:16ValóVilág2016. szeptember 17. 23:42Evelin Supermanhez hasonlította az isteneketHa kíváncsi vagy mindenre, ami az istenekkel kapcsolatos, hallgasd végig Evelin és Dávid oktató kisfilmjét, melyben arra is fény derül, hogy ki Superman!
1:49ValóVilág2016. szeptember 17. 23:38Soma és Ati a dolgozat helyett az életre készítették fel gyereküketSomáék ahelyett, hogy a dolgozatra készítették fel volna gyereküket, a csajozás minden apró trükkjét elárulták neki. Kérdéses, hogy így hogy fog sikerülni a kölyök dolgozata...
2:52ValóVilág2016. szeptember 17. 23:27Dinának és Lórinak meggyűlt a baja a földrajzzalDina és Lóri már azzal megelégednének, ha kisfiuk hármast hozna haza földrajzból. Hogy miért ennyire pesszimisták? Mert ők sem sokat konyítanak a tantárgyhoz...
1:18ValóVilág2016. szeptember 17. 23:04Tivy és Zseri verset tanítottak a kislányuknakMíg Zseraldin egy német verset szavalt el, addig Tivy az Altatót tanította meg közös gyermeküknek. A kislány nem is kaphatott volna ennél jobb felkészítést az irodalom órára!
0:35ValóVilág2016. szeptember 17. 19:00A csemeték megleckéztetik szüleiketFelnőttek a gyerkőcök és lassan kirepülnek a családi fészekből. De előbb még egy nagy feladat hátra van, amiben a szülők, vagyis a villalakók próbálnak segíteni nekik.
Celebklub2016. szeptember 3. 13:50Egy csodálatos ügy miatt fogtak össze a Muzsika TV sztárjai!A mulatós zenei élet kiválóságai az országot járva, rengeteg nehéz sorsú családdal találkoznak. Éppen ezért úgy döntöttek, segítenek a rászorulókon. Ráadásul Balázs Pali egy különleges ajándékkal is készült!
5:06Fókusz2016. augusztus 31. 18:00Erős Antónia és Sebestyén Balázs gyerekei is most kezdik az iskolátBalázs fia lazán veszi, csak az izgatja, kell-e ott is aludni, és kimehet-e játszani, ha unja az órákat. Erős Antónia szerint a beilleszkedéssel nem lesznek gondjai a kicsiknek, de azt még nem tudja, hogy megy majd a korán kelés. Ismert szülőknél jártunk, hogy megnézzük, ők hogy készülnek az iskolakezdésre.
2:19Híradó2016. június 14. 18:25Kerülik a gyerekek a koszos iskolai mosdókatRendkívül koszosnak tartják a gyerekek az iskolai mosdókat, ezért negyedük kerüli is a helyiséget. A Kutatópont 900 iskolást kérdezett meg higiénés szokásairól. Eszerint a gyerekek rendszeresen visszatartják szükségleteiket, csak hogy ne kelljen használni a szerintük mocskos mellékhelyiségeket. A kutatásból az is kiderült, a gyerekek negyede nem mos kezet az iskolában.
Celebklub2016. június 8. 18:00Istenes Bencéből felelősségteljes apuka lett!A műsorvezető mindig is híres volt róla, hogy szeret bolondozni, hiszen a humor nagyon is közel áll hozzá. Azonban a fontos ügyekre ő is mindig nagy figyelmet fordít, főleg mióta édesapa lett!
2:23Híradó2016. június 7. 18:00Verték, rugdosták a tanárnőtÖköllel arcon vágtak egy tanárnőt az egyik pesterzsébeti általános iskolában hétfőn délután. Szülők támadtak rá, mert szerintük megverte a gyereküket. Az iskola biztonsági kamerái azonban ilyet nem rögzítettek. A tanárnő megverését viszont igen. Az RTL Híradónak könnyeivel küszködve nyilatkozott a megvert tanárnő. Azt mondta, csak a gyerekeket sajnálja, akiknek végig kellett nézniük az egészet.
2:30Híradó2016. június 7. 16:28BRUTÁLIS: Ököllel vágták arcon a tanárnőtSzülők támadtak rá a pedagógusra tegnap egy pesterzsébeti általános iskolában, akit azzal vádoltak, hogy megverte a gyereküket. A verekedés minden pillanatát rögzítette az iskola biztonsági kamerája.Az RTL Híradónak nyilatkozott a megvert tanárnő is.
29:14Magyarul Balóval2016. május 25. 0:30Iskola-államosítás: a győztes mindent viszAz összes iskolát kötelezik arra, hogy minden vagyonát, beleértve az épületet és összes berendezését sürgősen adja át az államnak vagyonkezelésre ingyen. Majdnem 3000 iskoláról van szó, főleg népesebb településeken. Mi a garancia arra, hogy az állam vagyonkezelőként gondos, értékmegtartó, meglehet értéknövelő gazdaként jár el ezzel a kicsikarandó önkormányzati vagyonnal?
CinemaKlub2016. április 14. 17:00Dokumentumfilmek, amiket mindenképpen látnod kellHa dokumentumfilmről van szó, sajnos sokunk fejében az unalmas, lassú tempójú okatatófilmek jellenek meg. Ez azonban csak a műfaj egy részére igaz. Íme 5 fantasztikus dokumentumfilm, ami megváltoztathatja a világról alkotott képedet. Szerintünk ezek a legjobbak.
4:21Fókusz2016. március 30. 17:30Tanítanék: tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellenTöbb ezer diák és tanár döntött úgy szerda reggel, hogy részt vesz, a Tanítanék elnevezésű mozgalomban. Ezzel tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellen. A legtöbben a tananyag mennyiségével és az arra szánt idővel nem értenek egyet. Úgy tudjuk ennek nem mindenhol örültek.
14:04Fókusz2016. március 26. 18:50Iskolák, ahol a sztárok tanulnakAmerikában szinte minden középiskolában és egyetemen elképesztő pénzt és energiát fordítanak a tehetséges sportolók fejlesztésére. Ezen iskolák közül is kiemelkedik két kaliforniai intézmény, ahol Hosszú Katinka is berobbant az élvonalba, és ahol most is több magyar fiatal nap, mint nap kap érezhető támogatást.
1:58Híradó2016. március 20. 17:42Van egy jó programjuk a robotok számáraRobot-programozó versennyel dobják fel az unalmas iskolai fizika órákat Debrecenben. A robotokat diákok építik. A verseny szervezője szerint a fiatalokat motiválni kell arra, hogy a műszaki pályát is válasszák, ezért is jó a verseny, amire egész közép-Európából érkeztek diákok, na meg robotok.
2:25Fókusz2016. február 26. 16:11HORGAS ESZTER: "Félelemben és feszültségben nem lehet jól teljesíteni!"„Nem leszek suliban!” - egy felhívás, amihez már huszonötezernél is többen csatlakoztak. Horgas Eszter nem csak édesanyaként, de óraadó tanárként is érintett a közoktatásban. Elmesélte mit gondol a mozgalomról és hogyan látja iskolás lányának jövőjét.
1:24Híradó2016. február 17. 17:40Tantárgy lett a bánásmód az állatokkalTantárgy lett az állatokkal való megfelelő bánásmód a romániai általános iskolákban. Egyelőre kísérleti jellegű az oktatás, de siker esetén kötelező lesz. Romániának fontos, hogy ez ügyben jó képet mutasson magáról, évek óta ugyanis brutálisan ritkítják a kóbor kutyákat, ami nemzetközi felháborodást keltett.
2:00Híradó2016. január 31. 17:01A szülők szerint zaklatja a diákokat a tanárSzexuális zaklatással vádolja több szülő egy alapítványi középiskola tanárát. Az egyik diáklány hívta fel az anyját azzal, hogy a tanár úr jobb jegyért cserébe szexet kért az egyik osztálytársától. Az iskola udvarán álló faházban kellett volna megtörténnie az együttlétnek, hogy a lány ne bukjon meg. Megbukott.
1:30Híradó2016. január 23. 17:25Megmenekülhetnek az esztergomi denevérekÚgy néz ki, sikerülhet megmenteni az esztergomi iskola falai közt rekedt több ezer denevért. Ahogy azt korábban elmondtuk már Híradónkban: a 80-as években épült iskolát néhány hete szigetelték le, de nem sokkal később kiderült, hogy a falak között téli álmot alvó denevérek laknak. A falakba most lyukakat vájnak, hogy a csapdába került állatok ne fulladjanak meg.
29:35Magyarul Balóval2016. január 19. 0:10Közoktatás: tömeges tiltakozásMai vendégeinkkel január 8-án elkezdtünk egy alaposabb beszélgetést a központosított magyar közoktatás helyzetéről az után, hogy a miskolci Herman Ottó gimnázium tantestülete a miniszternek írt nyílt levélben részletezte a tanárok sokféleképpen tarthatatlan helyzetét, hangsúlyozva, hogy féltik a diákokat. Ezt a beszélgetést folytatjuk most: Hámori Veronika 15 évig vezette az ország legsikeresebb iskoláját, a budapesti Fazekas Mihály gyakorló általános iskolát és gimnáziumot, Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó gimnázium tanára és Szüdi János oktatáskutató.
1:54Híradó2015. december 14. 17:20Konténerben tanulnak az iskolábanKonténerben tanulnak majd a gyerekek az egyik pécsi általános iskolában, mert nincs elég tanterem. A Dunántúli Napló szerint az elmúlt hónapokban volt, hogy a folyosón tartottak órákat az iskolában. Ezt kérdésünkre cáfolta az intézmény igazgatója. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint várható volt, hogy egyes iskolák túlzsúfoltak lesznek Pécsen. Az elmúlt években ugyanis legalább tíz iskolát zártak be a városban, így sokkal nagyobb körzetek jöttek létre.
3:59Fókusz2015. december 2. 18:05Balul sült el a menzareform?Sokkoló fotók az új menüről, éhes gyerekek és felháborodott szülők. Felemás a fogadtatása a szeptemberben bevezetett menzareformnak. A gyermekek és az óvónők egy része az ételeket ehetetlennek, a változást pedig radikálisnak tartja, mások szerint változatosabb lett a kínálat.
1:52Híradó2015. november 25. 17:30Sok gyerek nem szereti a „reformmenzát”Köleskása, bulgur, hajdina. A gyerekek nem ismerik és a legtöbbször nem is eszik meg ezeket az iskolai menzán. Szeptemberben lépett életbe a menzareform, de még mindig sok étel megy a moslékba. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetben gyakorlati órákat tartottak az élelmezésvezetőknek, hogy új trükköket tanulhassanak. A dietetikus szerint többször kell kóstoltatni. A családügyért felelős államtitkár azt mondja, a szülők és a pedagógusok összefogására van szükség.
0:30Magyarul Balóval2015. november 10. 14:07Polgármesterek, akik visszavették iskolájuk működtetésétTelepülés átadja iskoláját az államnak. És milliókat fizet érte, hogy átvegyék. Majd kiderül, hogy az állam sok tízmillióval többet szed be tőlük, mint amennyit visszaad. Mintha az ablakon dobnánk ki milliókat, mondják a csalódott polgármesterek, akiknek elege lett ebből az egészből, visszavették iskolájuk működtetését – de hogyan tovább?
1:59Híradó2015. november 3. 17:10Kilopták a gyerekek ebédjét a menzárólNem volt repeta, sőt, volt olyan gyerek, akinek még hús sem jutott a körethez egy XV. kerületi iskola menzáján. Az alpolgármester azután jött rá, hogy a konyhások lopják az ebédhez valót, hogy a szülők panaszkodtak a kevés ételre.
1:07Híradó2015. október 14. 18:20Szalmonella két tatabányai iskolábanÖsszesen 58 megbetegedést regisztráltak, köztük sok volt a gyerek. A helyi tisztiorvosi hivatal szerint nem élelmiszer útján terjedt el a szalmonella, hanem egy konyhai dolgozótól. Az iskolákban a közétkeztetést végző cégnél is vizsgálatot indítottak.
1:59Híradó2015. október 8. 18:25A szülők szerint sok óra elmaradtSzeptember óta már több mint 100 óra elmaradt a Budai Nagy Antal Gimnáziumban - így számolnak a szülők az elektronikus napló alapján. Szerintük az újonnan kinevezett igazgató képtelen rendesen megszervezni a tanítást.
2:15Híradó2015. október 7. 18:45Továbbképzésre küldenék a tanárokatTényszerűen, nyitottan és pártatlanul - így kellene az iskolában hozzáállni a menekültkérdéshez a Történelemtanárok Egylete szerint. Szerintük ezért például továbbképzéssel lehet segíteni a pedagógusokat. A köznevelési államtitkár azt mondta, ha kell, segítenek.
2:41Híradó2015. szeptember 23. 18:20Ikerpártól rettegnek MogyoródonKétségbeesett szülők kértek segítséget híradónktól. Azt mondják, a gyerekeket folyamatosan bántalmazza egy másodikos testvérpár a mogyoródi Szent László Általános Iskolában. Van, aki egy verés után az orvosi látlelettel a rendőrséghez fordult, mások az iskola után az önkormányzattól, a gyámhivataltól és a családsegítőtől is próbáltak már segítséget kérni, de hiába. Az iskola igazgatója felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ezután dőlhet el a gyerekek sorsa.