INTERJÚK

2:04
Híradó„Tisztázni kell a helyzetet”
2018. október 17. 18:40

„Tisztázni kell a helyzetet”

Nem az ő hibája, hogy meghalt a beteg - így reagált híradónknak az elbocsájtott szívsebész a főügyészségi nyomozás hírére. Székely László azt mondta, ő legfeljebb adminisztrációs hibát vétett. Egy betege azután halt meg, hogy őt elbocsátották az Országos Kardiológiai Intézetből, szabályszegésekre hivatkozva. A főügyészség kedden közölte, hogy nyomozás indul, szerintük nem zárható ki, hogy az orvos hibázott. A szívsebésszel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
8:10
FókuszKÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”
2018. szeptember 18. 13:55

KÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”

Kameránk elé állt és elmondta a saját verzióját a nemi erőszakkal vádolt olimpikon vízilabdázó. Kósz Zoltán az óriási botrány egyik szereplője, aki egy kislány szerint többször is megerőszakolta őt még 11 éves korában. A sztársportoló már januárban kapott levelet a kislány anyukájától, az ügy azonban csak most robbant ki, az olimpikon mindent tagad, a Fókusznak erről is mesélt.
4:57
HíradóRTLII Híradó: Nagyon fontos kérdés a Trump-kormánynak a CEU-ügy
2018. július 19. 21:30

RTLII Híradó: Nagyon fontos kérdés a Trump-kormánynak a CEU-ügy

Nagyon fontos kérdés a Trump-kormánynak a CEU-ügy, ideje, hogy elháruljon az egyetem Budapesten maradásának utolsó akadálya, és a magyar kormány aláírja a megállapodást New York állammal - egyebek közt ezt mondta az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban az új amerikai nagykövet. David Cornstein a lehetséges Orbán-Trump találkozóról és a magyar-orosz barátkozás amerikai megítéléséről is beszélt. Rédli Balázs interjúja.