HALOTTAK

2:56
Híradó213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt
2021. március 19. 18:12

213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt

Minden eddiginél több, 213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt. És lélegeztetőgépen sem voltak még annyian, mint a legfrissebb adatok szerint. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, az ápolók nagyon leterheltek. Orbán Viktor az állami rádióban reggel arról beszélt, hogy amikor a kórházigazgatókkal tárgyalt, mindegyiküknek hiányzott valami, például orvos, vagy ápoló.
2:13
HíradóA sok új fertőzött miatt megyénként eltérő járványügyi szabályokat vezethetnek be
2021. március 15. 18:07

A sok új fertőzött miatt megyénként eltérő járványügyi szabályokat vezethetnek be

Egy nap alatt több mint ötszázzal emelkedett a koronavírus miatt kórházban kezelt betegek száma és 7700 új fertőzöttet azonosítottak. A sok új fertőzött miatt megyénként eltérő járványügyi szabályokat vezethetnek be - ezt Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője mondta. Magyarországon népességarányosan a negyedik legtöbb a koronavírus miatti haláleset az Európai Unióban. Az első oltást viszont Málta után nálunk kapták meg a legtöbben.
4:18
FókuszSzlovákiában a krematóriumok már nem bírják az elhunytak hamvasztását
2021. február 19. 19:00

Szlovákiában a krematóriumok már nem bírják az elhunytak hamvasztását

Szakértők szerint a szlovák egészségügy az összeomlás határán van. Az öt és fél milliós országban hozzánk hasonlóan 100 körül mozog naponta a halottak száma, ez lakosságarányosan a világon a legmagasabb. Egyes hírek szerint a krematóriumok már nem bírják az elhunytak hamvasztását. Szlovákiában tavaly december óta még a miénknél is szigorúbb intézkedéseket hoztak, úgy tűnik, hiába.
4:20
HíradóOSTROM: elfoglalták a Capitoliumot Trump hívei
2021. január 7. 14:06

OSTROM: elfoglalták a Capitoliumot Trump hívei

Világszerte megdöbbenést okozott a szerdai négy halálos áldozattal járó washingtoni zavargás. Donald Trump leköszönő elnök szimpatizánsai megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét, a Capitoliumot, amikor a képviselők és a szenátorok Joe Biden győzelmét szentesítették volna. A politikusokat ki kellett menekíteni. Trumpot ellenzéki képviselők, sőt már több párttársa is felkelés szításával és esküje megszegésével vádolja. Megdöbbentő felvételek Washingtonból.
2:15
HíradóKudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke
2021. január 5. 17:15

Kudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke

Kudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke, miután kedden átlépte a 10 ezret a járványban hivatalosan elhunytak száma. Jakab Péter szerint a miniszterelnöknek vállalnia kellene a felelősséget, és le kellene mondania. Ugyanis Orbán Viktor korábban arról beszélt: a védekezés sikerét az emberéletekben számolja, és azt is mondta: a felelősséget a kormánynak és személyesen neki kell viselnie. A kormány kedden kérdésünkre azt közölte: a védekezés sikeres, mert a második hullámban a fertőzöttek életét az elsőnél is nagyobb arányban sikerül megvédeni.
2:22
HíradóMár több mint 10 ezren haltak meg a koronavírus miatt Magyarországon
2021. január 5. 16:45

Már több mint 10 ezren haltak meg a koronavírus miatt Magyarországon

Tízezer fölé emelkedett Magyarországon a koronavírus miatt elhunytak száma. Az elmúlt napon 103-an vesztették életüket a fertőzés következtében. Az országos tisztifőorvos szerint már napok óta javulnak a számok. Az operatív törzs tájékoztatóján arról beszéltek: a szigorítások egyelőre érvényben maradnak, feloldásukról vagy enyhítésükről hamarosan dönt a kormány. Az RTL Híradónak nyilatkozó virológus szerint még hetekig nem lenne szabad engedni a szigorból.
2:32
HíradóVita a halottak száma miatt
2021. január 2. 17:13

Vita a halottak száma miatt

A 16. legrosszabb helyen szerepel Magyarország 200 ország közül a járvány okozta halálesetek számát népességarányosan tekintve. A portfolió összesítése szerint egymillió lakosra vetítve 1002-en haltak meg Magyarországon 2020-ban, míg a mintaként tekintett Ausztriában, bár több fertőzött volt, de 30 százalékkal kevesebb az áldozat. Az ellenzék szerint megbukott a kormány járványkezelése, a Fidesz szerint azonban egészségügyi és nem politikai kérdésről van szó. Közlésük szerint a kormány a járványügyi szakemberek javaslatai alapján dönt a lépésekről.
2:37
HíradóKarácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírusban, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek
2020. december 28. 17:04

Karácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírusban, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek

Karácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírus-fertőzésben ősszel, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek. A főpolgármester Híradónknak azt mondta: volt olyan időszak az elmúlt hetekben, amikor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint amennyit a járvány hivatalos statisztikáival meg lehet magyarázni. A Miniszterelnökség szerint Karácsony Gergely rémhíreket terjeszt. Közben ismét száz fölé emelkedett a napi áldozatok száma, az operatív törzs szerint így is kedvező a járvány hazai alakulása.
2:31
HíradóNem lassul a járvány: 171-en haltak meg koronavírusban az elmúlt napon
2020. december 11. 17:14

Nem lassul a járvány: 171-en haltak meg koronavírusban az elmúlt napon

Nem lassul a járvány: 171-en haltak meg koronavírusban az elmúlt napon, és 6197 új fertőzöttet regisztráltak. A kormány kampányt indított, a videóban a mentőszolgálat szóvivője buzdít arra, hogy minél többen regisztráljanak az oltás internetes oldlán. Az operatív törzs megerősítette: elkezdték postázni a nyugdíjasoknak az oltásról szóló tájékoztató levelet, ők azzal is regisztrálhatnak majd. Szlávik János infektológus szerint nagyon sok tévhit kering a vakcinákról.
2:08
HíradóEgymásra pakolva feküdtek a halottak a szombathelyi kórházban
2020. november 24. 18:25

Egymásra pakolva feküdtek a halottak a szombathelyi kórházban

Egymásra pakolva, néhol fedetlenül a földön feküdtek a halottak a szombathelyi kórházban. Ez egy olvasói fényképen látszik, amit a nyugat.hu és a 24.hu is megkapott. A kórház nem cáfolta, hogy a kép az ottani halottasházban készült, de szerintük nem alakult ki méltatlan helyzet. Közben információink szerint a katasztrófavédelem elkezdte felmérni az ország hűtőházainak kapacitását.
3:29
Híradó„Meg kell adni a lehetőséget, hogy elbúcsúzzanak a haldoklóktól”
2020. november 12. 17:00

„Meg kell adni a lehetőséget, hogy elbúcsúzzanak a haldoklóktól”

Újabb 20 éves a koronavírus áldozatai között. Egy nap alatt 87-en vesztették életüket a járvány miatt. Tovább nőtt a kórházban ápoltak száma is. Fehérgyarmaton újabb járványkórházat nyitottak, miután a nyíregyházi Jósa András kórház megtelt. Az intézmény Covid-részlegéről megrázó felvételeket hoztak nyilvánosságra. Ebben azt kérik az orvosok és az ápolók, hogy mindenki vegye komolyan a szabályokat.
3:01
HíradóSokan kerültek lélegeztetőgépre
2020. november 10. 17:02

Sokan kerültek lélegeztetőgépre

Még soha nem ugrott ekkorát egy nap alatt a lélegeztetésre szoruló betegek száma, mint most - 46-tal többen vannak lélegeztetőgépen, mint előző nap. A szombathelyi polgármester azt mondta Híradónknak, az ottani kórházban 32 beteget tudnának lélegeztetni, de csak 17-hez van elég személyzet. A Híradónknak nyilatkozó víruskutató szerint a mostani szigorításoknak leghamarabb két hét múlva lehet eredményük.
2:35
HíradóKeddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket
2020. november 7. 18:06

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és szinte minden kórházat kijelölnek koronavírusos betegek ellátására - erről döntött az Emberi Erőforrások minisztere. Ezzel Kásler Miklós azt szeretné biztosítani, hogy minden koronavírusos beteget el tudjanak látni. Szombaton újabb szomorú rekord dőlt meg: 107 koronavírussal fertőzött beteg hunyt el egy nap alatt és több, mint 5300 új fertőzöttet is találtak. A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint már most is akadnak olyan kórházak, ahol kritikus a helyzet.
3:50
HíradóElőször emelkedett 100 fölé az egy nap alatt koronavírusban elhunytak száma
2020. november 6. 18:01

Először emelkedett 100 fölé az egy nap alatt koronavírusban elhunytak száma

Először emelkedett 100 fölé az egy nap alatt koronavírusban elhunytak száma Magyarországon. A miniszterelnök szerint a helyzet tovább romlik a következő hetekben. Orbán Viktor az állami rádióban azt mondta: a kormány úgy számol, hogy december 10-re csaknem 4500 koronavírus fertőzöttet kell majd intenzív osztályon ápolni. Emiatt is döntöttek a halasztható műtétek felfüggesztéséről. Az RTL Híradó azt is megtudta, hogy a debreceni Kenézy Kórház szülészetét ma reggel Covid-osztállyá alakították.
3:22
Híradó90 halott, 4219 új megbetegedés
2020. november 4. 16:33

90 halott, 4219 új megbetegedés

Újabb rekord. 4219 új beteget azonosítottak az elmúlt 24 órában, kilencvenen pedig belehaltak a koronavírusba. A legfiatalabb 28 éves volt. Az országos tisztifőorvos szerint napról napra egyre nagyobb mértékben nő a fertőzöttek száma, így egyre többen igényelnek kórházi ellátást is. Sok kórházban azonban már most teljes kihasználtsággal működnek a Covid-osztályok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint mindenkinek biztosítva lesz az ellátása, mert lépcsőzetesen nyitják meg az intézményeket.
0:31
HíradóTerrortámadás történt hétfőn este Bécs belvárosában
2020. november 3. 7:19

Terrortámadás történt hétfőn este Bécs belvárosában

Terrortámadás történt hétfőn este Bécs belvárosában. Legalább hárman, két civil és egy rendőr meghaltak, de vannak olyan források is, amelyek szerint 7 áldozata van a lövöldözésnek. Többen is felvételeket töltöttek fel az internetre az eseményekről. Úgy tudni, a terroristák hat helyen támadtak, a rendőrség Bécs egész belvárosát lezárta. 15 embert vittek kórházba, közülük több sérültnek is súlyos az állapota. A támadók közül többet is elfogtak, az osztrák hatóságok szerint azonban egyikük még szökésben van.
3:11
HíradóTovábbi intézkedések nélkül drasztikusan romlik a járványhelyzet?
2020. október 2. 16:54

További intézkedések nélkül drasztikusan romlik a járványhelyzet?

Rekordszámú, 1322 új koronavírus esetet azonosítottak és 17 en haltak meg az elmúlt 24 órában. Jakab Ferenc virológus szerint gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe, és ha nem történnek komolyabb intézkedések, drasztikusan nőni fognak az esetszámok. A kormány által felállított koronavírus akciócsoport vezetője egy online beszélgetésben úgy fogalmazott: lassan kimerítjük a tesztelési kapacitást Magyarországon. Orbán Balázs parlamenti államtitkár még a mai adatok nyilvánosságra kerülése előtt azt mondta az atv-ben: az első hullámnál is voltak ilyen riogatások.
2:32
HíradóOktóber elején jelentősen megnőhet a halálozások száma
2020. szeptember 25. 18:03

Október elején jelentősen megnőhet a halálozások száma

Az elmúlt 24 órában 927 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, elhunyt kilenc beteg. A Népszava úgy tudja, az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi csoportjának előrejelzése szerint október elején jelentősen megnőhet a halálozások száma. Ezt a tisztifőorvos is elképzelhetőnek tartja. A Híradónk által megkérdezett víruskutató szerint a nemzetközi példák is ezt erősítik. Rusvai Miklós úgy becsüli, jelenleg legkevesebb 30 ezer fertőzött lehet Magyarországon.
4:26
FókuszKözeli ismerősét gyászoló magyar nő beszélt a bejrúti állapotokról
2020. augusztus 6. 19:05

Közeli ismerősét gyászoló magyar nő beszélt a bejrúti állapotokról

Bejrútban a keddi robbanás után harminc órával is találtak túlélőt és tovább kutatnak a romok alatt. Pénteken indul a katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánított városba a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja, egy hétig segítenek majd. A Fókuszban most egy Bejrútban élő, közeli ismerősét gyászoló magyar nő is megszólal. A robbanás következtében az ügyvédként dolgozó férfi irodája szinte eltűnt. Tegnap még reménykedtek, hogy a férfit életben találják.
1:35
HíradóROBBANÁS: A lakásuk teraszáról nézte végig a bejrúti robbanást
2020. augusztus 5. 10:24

ROBBANÁS: A lakásuk teraszáról nézte végig a bejrúti robbanást

Hatalmas robbanás volt kedden Bejrúban. A robbanás a kikötőben történt, az okát még nem tudni, első hírek szerint egy petárdaraktár gyulladt ki. Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület. Először puskaropogás szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás, amelyet a felvételeken látni. Németh Ágoston felvétele.
3:24
FókuszKoronavírus: a napi halálozások április közepe óta csökkennek
2020. április 28. 19:10

Koronavírus: a napi halálozások április közepe óta csökkennek

A naponta regisztrált új betegek száma április eleje óta nem növekszik érdemben. Ahogy a súlyos vagy életveszélyes állapotban lévő betegeké is tetőzik a világon. Az igazán jó hír azonban az, hogy a napi halálozások április közepe óta csökkennek. Vagyis most szinte minden nap egyre kevesebben halnak meg a koronavírus miatt. És bár március eleje óta minden nap rekordot dönt az éppen koronavírussal küzdő betegek száma, a víruskutató szerint egy-két héten belül csökkenés várható.
2:50
Fókusz329 ember életét mentették meg a korlátozó intézkedések és az önfegyelem
2020. április 24. 19:10

329 ember életét mentették meg a korlátozó intézkedések és az önfegyelem

Müller Viktor, elméleti biológus - aki járványokat modellez - a Fókusznak kiszámolta, hogyan alakul és hogyan alakult volna a járvány Magyarországon. Eddig 250 ember halt meg Magyarországon a koronavírus járvány miatt. Ha nem csináltunk volna semmit, akkor már csaknem két és félszer ennyi, 579 halott lenne. Vagyis eddig 329 ember életét mentették meg az intézkedések és az önfegyelem. Ha minden így maradna, akkor a betegek és a halottak száma is a mostani, viszonylag alacsony szinten emelkedne, majd a növekedés megállna. Ha jön a lazítás, akkor már főleg rajtunk múlik majd, hogy mennyire kap új erőre, és mennyi áldozatot szed a járvány Magyarországon. 
5:57
FókuszMilyen hatásai lesznek a gazdaságra a koronavírus-járványnak?
2020. március 2. 19:40

Milyen hatásai lesznek a gazdaságra a koronavírus-járványnak?

Csökkenő világgazdasági teljesítmény, ellátási hiányosságok a termelőiparban, visszaeső idegenforgalom, elmaradt turisták, és lefújt nagyrendezvények, koncertek. A koronavírus néhány hatása. Ugyanakkor tisztuló levegő és olcsóbb tankolás. Az optimista forgatókönyv az az, hogy a jó idő majd megállítja a vírus terjedését és április-májusra megoldódik a helyzet, a nyári szezonra pedig már mindenki gond nélkül utazhat és nyaralhat. De van egy másik verzió is.
4:59
FókuszMár újszülötteket is megfigyelnek a vuhani kórházban
2020. február 10. 19:20

Már újszülötteket is megfigyelnek a vuhani kórházban

A koronavírus fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 41 ezret, a halottaké pedig meghaladta a 900-at. A világ egyéb részein legkevesebb 440 fertőzött személyt tartanak nyilván, Kínán kívüli haláleset továbbra is kettő van. A vuhani Union kórházban kínai tévések forgattak, itt több koronavírusos beteget is kezelnek. Az őket ellátók hősies küzdelméről szól a riport. Mutatjuk, hogyan próbálják minden erővel visszaszorítani a járványt.
5:19
Fókusz238 embert vitt magával a halálba a maláj gép pilótája?
2019. június 19. 19:10

238 embert vitt magával a halálba a maláj gép pilótája?

2014. március 8-án hajnalban a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking között közlekedő, MH370-es számú járata a Thai-öböl felett eltűnt a radarok képernyőjéről. A rejtélyre most egy nemzetközi szakértői csoport talált elfogadhatónak tűnő választ: a gép utasait és személyzetét a depresszióval küszködő pilóta nagy valószínűséggel szándékosan megölte, majd az óceánba vezette a repülőt.  
2:16
HíradóSajópüspökin élt korábban az a nő, akinek a holttestét egy fagyasztójában találták meg
2019. május 9. 18:01

Sajópüspökin élt korábban az a nő, akinek a holttestét egy fagyasztójában találták meg

Nem tudja magát túltenni lánya halálhírén, de nem érzi magát felelősnek, ezt mondta Híradónknak az asszony, akinek 34 éves lánya holttestét egy londoni lakás fagyasztójában találták meg, összefagyva egy másik, 38 éves, háromgyerekes anya holttestével. A putnoki asszony a brit nyomozóktól tudta meg hétfőn a lánya halálának körülményeit. Évek óta nem tartották a kapcsolatot, amióta a lánya elhagyta családját, két kisgyerekét, és külföldre ment.
3:54
FókuszA robotpilóta szoftverproblémája okozhatta a tragédiát?
2019. március 13. 19:20

A robotpilóta szoftverproblémája okozhatta a tragédiát?

A vasárnap földbe csapódott utasszállító tragédiája után az Egyesült Államok kivételével mindenhol letiltották azokat a repülőgéptípusokat, amelyek mindössze két éve repülnek és 5 hónap alatt kettő is lezuhant közülük. A két balesetben több mint 340-en haltak meg. Egész Európán még átrepülni is tilos ilyen gépeknek. A kedd esti bejelentés után több járatnak vissza is kellett fordulnia emiatt.
29:06
Magyarul BalóvalNemzeti gyász
2017. január 24. 0:40

Nemzeti gyász

Pénteken éjjel brutális baleset ért egy magyar autóbuszt egy olasz autópályán. A busz kigyulladt, utasai közül 16-an meghaltak, sokan megsérültek, ketten most is életveszélyben vannak. Az áldozatok azonosítása folyamatban van. Most először egy közlekedési szakértőt hallgatunk meg, utána két pszichológussal beszélgetünk, akik rokonoknak, barátoknak, családoknak és egy budapesti középiskola közösségének igyekeznek segíteni, hogy képesek legyenek feldolgozni azt, ami alighanem feldolgozhatatlan.
1:49
HíradóMegégtek a házukban
2016. október 30. 18:03

Megégtek a házukban

Még a mentők sem tudták megmondani, hogy férfi, vagy női holttesteket találtak – annyira összeégett két ember egy péntek éjjeli lakástűzben a Borsod megyei Mezőkeresztesen. A házban egy idős férfi és egy középkorú nő lakott, a helyiek szerint az ő testüket találták meg a tűzoltók. Haláluk előtt próbáltak kimenekülni a lángok közül, egyikük majdnem ki is jutott, de nem messze a bejárati ajtótól összeesett. Hogy mi okozta a tüzet, még vizsgálják.