GYILKOSSÁG

1:11
Bűnös lelkekElmeorvos-szakértő véleménye: Péntek László magas intellektussal rendelkezik
2020. május 21. 20:00

Elmeorvos-szakértő véleménye: Péntek László magas intellektussal rendelkezik

Az igazságügyi elmeorvos-szakértő véleménye szerint Péntek László magas intellektussal rendelkezik, legalábbis sokkal magasabbak, mint az az alapfokú végzettségéből feltételezhető. Exhibicionista személyiség, imád szerepelni ugyanakkor hajlamos agresszív cselekedetekre, de hamar lehiggad. A pszichológus szakértő szerint Péntek hiába ittas és hiába fogyaszt drogot a gyilkosság idején nincsen emlékezetkieséssel járó beszűkült tudatállapotban.
0:45
Bűnös lelkekElőzetes: A Bándy Kata-gyilkosság rejtélyei
2020. május 14. 22:00

Előzetes: A Bándy Kata-gyilkosság rejtélyei

Nyolc évvel a tragédia után sem ismeri el Péntek László, hogy ő ölte meg a rendőrségi pszichológus Bándy Katát. A lány aznap barátaival ünnepelt, majd hazaindult. Aztán valamiért meggondolta magát a ház előtt és tovább ment. Máig rejtély, hogy miért. A rendőrök arra gyanakodtak, hogy el akarta csalni támadóját. Péntek több vallomást is tett. Volt, hogy azt mondta, hogy semmi köze a gyilkossághoz, volt, hogy beismerte, és olyan vallomása is van, hogy ismerték egymást Katával. Péntek László hosszú idő után először nyilatkozott a börtönben nekünk.
4:27
FókuszEgykori közös otthonukban fogadta Szilágyi István özvegye az RTL stábját
2020. május 5. 19:56

Egykori közös otthonukban fogadta Szilágyi István özvegye az RTL stábját

Letartóztatták Szilágyi István fiát. Az apja meggyilkolásával gyanúsított Pétert az anyja hazavárja, szerinte nem tehet arról, hogy kiborult. A meggyilkolt színművész özvegye, Humenyánszky Jolán a tragédia óta is abban az áram nélküli házban tölti a napjait, ahol már 22 éve élnek és azon a véres ágyon alszik, ahol a gyanú szerint Sz. Péter vasárnap kora reggel egy kalapáccsal gyilkolta meg saját édesapját, Szilágyi Istvánt.
2:43
HíradóNem haragszik a fiára, sőt, hazavárja őt a meggyilkolt színész, Szilágyi István özvegye
2020. május 5. 18:17

Nem haragszik a fiára, sőt, hazavárja őt a meggyilkolt színész, Szilágyi István özvegye

A férjét gyászoló asszony az RTL Híradónak azt mondta: a fia 10 éve pszichiátriai kezelés alatt állt, de nemrég elfogytak a gyógyszerei. Anyja szerint emiatt volt ideges, és ezért verhette agyon apját egy kalapáccsal. A bíróság kedden letartóztatta a 49 éves férfit, és elmeorvoshoz küldték. Úgy tudjuk, a színész fia azt állítja: önvédelemből ölt. Figyelem, megrázó riport következik!
5:25
FókuszA Szilágyi Istvánnak segítő zenekarnál látták, hogy a nagy a baj, de tehetetlenek voltak
2020. május 4. 19:10

A Szilágyi Istvánnak segítő zenekarnál látták, hogy a nagy a baj, de tehetetlenek voltak

A 83 éves Szilágyi Istvánt vasárnap reggel gyilkolták meg otthonában. A bűncselekménnyel 49 éves fiát gyanúsítják. Aki korábban 2 év és három hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott apja megveréséért. A bántalmazást annak idején az orvos jelentette be hivatalból, a megvert színész magától nem tett volna ilyet. Goreczki Szabolcs, az Auróra zenekar basszusgitárosa évek óta baráti kapcsolatban volt Pityi bácsival. A színész több klipjükben is szerepelt, Szabolcs egyfajta pótnagypapaként is tekintett rá. Rendszeresen látogatták és támogattákAggódtak érte, mert látták a bántalmazások nyomait, látszott, hogy nagy a baj, de tehetetlenek voltak.
2:33
HíradóMeghalt Szilágyi István, a fia ölhette meg
2020. május 3. 17:00

Meghalt Szilágyi István, a fia ölhette meg

Megölték a gyanú szerint a színész Szilágyi Istvánt. A legtöbben Lópici Gáspárként emlékezhetnek rá, de nagyon sok tévéfilmben játszott. A 82 éves színészt fia ölhette meg, akit a gyilkosság helyszínén, 17. kerületi házukban elfogták. Szilágyi István az utóbbi években szerény körülmények között élt. Fia korábban többször bántotta, 2018-ban ezért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Koltai Róbert az RTL Híradónak így emlékezett: "nagyon szerethető, drága ember volt".
4:30
FókuszA gyilkosok állandó tagadásban élnek
2020. április 30. 19:00

A gyilkosok állandó tagadásban élnek

Az RTL új, saját gyártású bűnügyi műsorában, a Bűnös lelkekben utolsó interjújában bevallotta Szita Bence gyilkosa, hogy ők követték el Magyarország egyik legszívszorítóbb bűncselekményét. Az eset az egész országot megrázta, és rengeteg kérdést hagyott maga után. Balogh Zsuzsa a Bűnös lelkek felelős szerkesztője és riportere több mint 10 éve foglalkozik a legmegbotránkoztatóbb bűnügyekkel, Szita Bence gyilkosainál is többször járt a börtönben.
6:29
FókuszA Bűnös lelkek az RTL legújabb saját gyártású bűnügyi riportmagazinja
2020. április 24. 19:37

A Bűnös lelkek az RTL legújabb saját gyártású bűnügyi riportmagazinja

A Bűnös lelkek az RTL legújabb saját gyártású bűnügyi riportmagazinja, ami az ország legnagyobb bűneseteit mutatja be. Kiderül, milyen okok húzódnak meg egy tragédia hátterében, és hogyan változtatnak meg örökre más életeket. Hogyan lehet észrevenni, hogy valami nincs rendben egy emberrel vagy egy családban? Hogy veszély fenyeget valakit? Miért siklanak el fontos információk mellett a rendőrök? Miért telnek el évek, míg egy elkövetőt végre megtalálnak, bűncselekményeket felgöngyölítenek?
2:10
HíradóKét tárgyalás között ölhetett
2020. április 21. 18:24

Két tárgyalás között ölhetett

Alig két hónapja szabadult a letartóztatásból a csütörtöki, Bajza utcai gyilkosság gyanúsítottja - tudta meg az RTL Híradó. A hajléktalan nő, aki pár napja ölhetett meg egy férfit Budapesten, pár éve szintén késelés miatt állt bíróság előtt. Akkor első fokon több mint 3 évre ítélték, de úgy tudjuk: a másodfokú, jogerős döntésig kiengedték a letartóztatásból. Vagyis éppen szabadlábon volt, amikor 40 késszúrással végezhetett áldozatával.
3:30
FókuszMegrázó: Összeomlott a bíróságon a meggyilkolt lány édesanyja
2020. március 3. 19:25

Megrázó: Összeomlott a bíróságon a meggyilkolt lány édesanyja

Soha semmi nem enyhítheti egy szülő fájdalmát, aki elvesztette a gyermekét. A kínkeserves érzéssel maximum együtt élni lehet, de elengedni nem. A tehetetlenséget pedig csak fokozni tudja, amikor a gyermek gyilkosa a szülő szerint nem kap megfelelő büntetést. Csenge 17 éves volt, amikor B. Roland a vád szerint megütötte majd az ájult lányt egy vizes aknába tette. Mindezért 4 év fogházat kapott és kedden szabadlábra helyezték, amit az áldozat édesanyjának is végig kellett néznie. Megrázó riport következik.
4:56
FókuszSoroksári gyilkosság: mikor derülhet ki az igazság?
2020. március 3. 19:10

Soroksári gyilkosság: mikor derülhet ki az igazság?

Szinte már mindenki hallotta Krisztina történetét, akit futás közben gyilkoltak meg Soroksáron. A feltételezett gyilkos ugyan megvan, de nem vállalja el, hogy ő ölt. Az első pillanattól kezdve nagyon rejtélyes az ügy. A nyomozás már 7 éve tart, amiben már volt összecserélt DNS és évekkel később előkerült bizonyíték is. Miért van az, hogy ilyen sok információval sem sikerült még kideríteni az igazságot?
6:00
FókuszKét éve tűnt el a férje, azóta várja haza
2020. február 25. 19:30

Két éve tűnt el a férje, azóta várja haza

Könnyek között, megtörve, kilátástalanul és mégis reménykedve adott interjút nekünk a két éve eltűnt villanyszerelő felesége. Mácsik Zoltánné 2018. március 31-e óta várja haza férjét, vár valami biztosat, várja, hogy kiderüljön az igazság. Családja szerint a férje és az öt évvel ezelőtt eltűnt másik villanyszerelő, Orlik Vilmos meggyilkolásával gyanúsított férfi szándékosan félrevezeti a rendőrséget. A gyanúsított egyébként a hazugságvizsgálat során megbukott, tavaly már háziőrizetben nyilatkozott a Fókusznak. Az ügyben egyébként a nyomozást két év elteltével hamarosan lezárhatják.
2:03
HíradóKésőbb dönt kér-e kártérítést a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt férfi
2020. február 16. 18:20

Később dönt kér-e kártérítést a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt férfi

A péntek éjszakát már az otthon tölthette a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt férfi. 8 év után szabadult, az emberölés vádja alól is felmentették. Azért tárgyalták újra az ügyét, mert a többször elítélt szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác beismerte: ő ölte meg Prisztás Józsefet. A felmentő ítélet nem jogerős, az ügyészség ugyanis fellebbezett. A férfi ügyvédje szerint később döntik el, kérnek-e kártérítést a börtönben töltött évekért.
1:48
HíradóSzülei mindig féltették azt a francia fiút, akit Budapesten öltek meg
2020. február 16. 16:45

Szülei mindig féltették azt a francia fiút, akit Budapesten öltek meg

Szülei mindig is nagyon féltették, az édesanyja pedig a halála óta minden nap felhívja telefonon, hogy legalább a hangpostáján hallja fia hangját. A múlt héten, Budapest belvárosában meggyilkolt 26 éves francia férfi szülei a Franceinfonak nyilatkoztak. A fiatalt egy amerikai-brit férfi szúrta le, akit azóta elfogtak. A gyilkosságot beismerte, de mindössze annyival indokolta, hogy rossz napja volt.
2:05
HíradóCsaládi tragédia Mosonmagyaróváron
2020. február 15. 16:44

Családi tragédia Mosonmagyaróváron

Megölte 50 éves lányát a gyanú szerint egy 74 éves férfi, majd magával is végezni próbált. Az idős férfira unokája talált rá pénteken, őt a mentőknek még sikerült újraéleszteniük. Információink szerint az apa súlyos beteg és felesége halála óta egyedül ápolta születésétől fogva ágyhoz kötött lányát. Az általunk megkérdezett szakember szerint még az ilyen kilátástalannak tűnő helyzetekben is mindig van megoldás.
1:37
HíradóGyűjtésbe kezdtek a gyermekeit elvesztő, sokkos állapotban lévő anyának
2020. február 14. 17:00

Gyűjtésbe kezdtek a gyermekeit elvesztő, sokkos állapotban lévő anyának

Még mindig nem tudta kihallgatni a rendőrség és továbbra is kezeléseket kap az anya, akinek férje egy hete ölte meg 7 és 9 éves gyerekeiket, majd magával is végzett Tatabányán. A sokkos állapotban lévő asszonyban azóta az édesanyja tartja a lelket. Ő egy bécsi magyar étteremben dolgozik a nyugdíj mellett. Főnöke gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen nekik. Ha segíteni szeretnének az édesanyának itt megtehetik: Név: Brigitta Krautinger AT03 1200 0500 0003 7801 Jelszó: Adrien
10:12
FókuszExkluzív: Most először szólal meg Jozef Rohác hírhedt bérgyilkos gyerekkori barátja
2020. február 11. 19:58

Exkluzív: Most először szólal meg Jozef Rohác hírhedt bérgyilkos gyerekkori barátja

Még soha nem beszélt újságírónak az a férfi, akit most hallanak. Ő Lajos, gyerekkoruk óta ismeri a hírhedt bérgyilkossá lett Jozef Rohác-ot. Azt a Jozef Rohác-ot, aki nyolc éve ül börtönben, Fenyő János meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás miatt. Rohác nemrég beismerte, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet is Óbudán, vagyis nem az a férfi, bizonyos H. István akit emiatt ültettek le nyolc éve. A nekünk nyilatkozó Lajos is Rohác vallomását erősíti meg. Mindketten azt állítják tehát, hogy H. István ebben az ügyben ártatlanul ül börtönben. A bíróság pénteken dönthet arról, hogy elfogadja-e Rohác vallomását.
6:34
FókuszMindig van előjele egy gyilkosságnak?
2020. február 10. 19:10

Mindig van előjele egy gyilkosságnak?

Mi történhet egy szülővel, aki képes megölni saját gyerekeit? A legutóbbi tatabányai tragédia után erre a kérdésre keressük a választ. Pénteken egy apa hét és kilenc éves fiával végzett. A nagymama és az ismerősök szerint semmi előjele nem volt a gyilkosságnak. Szakértőnk szerint azonban minden esetben vannak előjelek. A mérnök apa egy metálzenekarban játszott, a tragédia előtt állítólag összevesztek a feleségével. A szakpszichológus ide kattintva még több részletet mond el az esetről.
1:49
HíradóFogalmuk sem volt arról, hogy a főbérlőjük gyilkosság gyanúsítottja
2020. február 9. 18:10

Fogalmuk sem volt arról, hogy a főbérlőjük gyilkosság gyanúsítottja

Fogalmuk sem volt arról, hogy a főbérlőjük gyilkosság gyanúsítottja. Emiatt került majdnem utcára egy szikszói család. A gyanú szerint a férfi 9 éve megölt egy idős házaspárt. Mivel nem törlesztette a felvett hitelt, így a házát a bank elárverezte. A bérlő családnak mindössze négy órája maradt, hogy elköltözzön. Most egy rossz állapotú, kölcsön kapott házban laknak.
3:01
HíradóNem volt előjele a tatabányai családirtásnak
2020. február 8. 18:03

Nem volt előjele a tatabányai családirtásnak

Nem volt előjele a tatabányai családirtásnak. Zokogva mondta ezt az RTL Híradónak a nagymama, akinek 7 és 9 éves unokája halt meg. Az apjuk ölte meg őket pénteken. A nagymama azt is elmondta, lánya még mindig kórházban van, sokkos állapotban. Úgy tudni, hogy miután a gyerekek anyja hazatért, a férfi őt is megtámadta, majd magával is végzett. A nagymama azt állítja, hogy veje soha nem állt pszichiátriai kezelés alatt. A nagymamával készült interjúból ide kattintva még több részletet láthat.
1:50
HíradóHamis tanúzással is vádolják azt a tizenévest, aki két hajléktalant ölhetett meg
2020. február 3. 18:24

Hamis tanúzással is vádolják azt a tizenévest, aki két hajléktalant ölhetett meg

Hamis tanúzás miatt is elítélhetik azt a tinédzser fiút, aki jelenleg két hajléktalan megölése miatt ül börtönben. Halálra verte áldozatait 2017-ben Tatabányán, amikor még csak 15 éves volt. A bíróságon azzal védekezett, hogy kényszerítették az első gyilkosságra, a másodikat pedig nem is ő követte el. Vallomásáról azonban kiderült, hogy hazugság, így hamarosan újra bíróság elé kell állnia.
26:36
Házon kívülVajon 2020 tényleg az áldozatsegítés éve lesz? Várható érdemi változás?
2020. január 14. 23:25

Vajon 2020 tényleg az áldozatsegítés éve lesz? Várható érdemi változás?

Néhány ügy csak az utóbbi pár hétből: a börtönből szabadult férfi, aki Győrben megölte saját és nevelt gyermekét. A mélykúti nő, akit a gyerekei szeme láttára gyilkolt meg az élettársa. A fiatalember, aki kis híján halálra késelte a volt barátnőjét Budapesten. 2015 eleje és 2017 vége között 651 eset került bíróság elé, de egészen biztos, hogy az erőszakos ügyek száma ennél sokkal nagyobb. A családon belüli erőszak megítélése nem csak a rendőröknek vagy a bíróságoknak jelenthet nehézséget, hanem nekünk, civileknek is: ahhoz például sok tudás és empátia kell, hogy megértsük, hogyan ragadhat benne bárki is egy ilyen kapcsolatban. Boros Krisztina, Serdült Szilvia és Moskovics Judit beszéltek áldozatokkal és a velük foglalkozókkal is, hogy megnézzék, ha már 2020 a kormányzat szerint az áldozatsegítés éve, vajon várható-e érdemi változás.
2:21
HíradóAzt hitte alszik az áldozat
2020. január 3. 18:03

Azt hitte alszik az áldozat

Azt hitte alszik az áldozat - ezt mondta zokogva stábunknak az Oroszlányban szilveszterkor megölt nő ismerőse. Az idős férfi lakásában végeztek a 37 éves asszonnyal, akit két nappal a gyilkosság előtt, szívességből fogadott be. Aznap ő nem volt otthon, hazaérve találta meg az áldozatot, akivel kegyetlen módon végzett támadója. A gyilkosság gyanúsítottját tegnap este fogták el, ma letartóztatták. Az 55 éves támadó információink szerint mindent tagad. Az idős férfival készült teljes interjút itt nézheti meg.
2:29
HíradóHalála előtt járt a rendőrségen a megkéselt mélykúti anya
2019. december 20. 17:29

Halála előtt járt a rendőrségen a megkéselt mélykúti anya

Járt a rendőrségen, de végül nem tett feljelentést az a mélykúti nő, akit néhány órával később brutális kegyetlenséggel, a gyerekei szeme láttára ölt meg 27 éves élettársa. A nő azért mert a rendőrségre, mert a férfi fenyegette. Azt mondták neki, zaklatás miatt feljelentheti, de ezt nem akarta. Élettársa a gyilkosság után felgyújtotta a házat és megpróbált öngyilkos lenni.
1:55
HíradóElásta a díler a vevőjét
2019. december 18. 18:10

Elásta a díler a vevőjét

Két különleges ügyről számolt be a készenléti rendőrség. Az egyik esetben egy kábítószer díler nem a mentőket értesítette, hanem az erdőbe vitte és elásta a nála meghalt embert. Egy férfi látogatta meg, akinek szintetikus kábítószert adott, amitől meghalt. Ezután döntött úgy, hogy elrejti a holttestet. Egy másik ügyben 10 év után találták meg egy 83 éves nő gyilkosát. A nyomozást még 2010-ben felfüggesztették, most a helyszínen talált minták alapján a genetikai profilja buktatta le a gyanúsítottat.
2:13
HíradóRossz előérzete volt a nagymamának, aki a győri családirtásban két unokáját veszítette el
2019. december 17. 18:00

Rossz előérzete volt a nagymamának, aki a győri családirtásban két unokáját veszítette el

Rossz előérzete volt, de hiába kérte a lányát, hogy ne engedje el a gyerekeket – ezt mondta Híradónak a gyászoló nagymama, aki a győri családirtásban vasárnap két unokáját veszítette el. A férfi, aki megölte őket, egyiküknek az apja, a másiknak a nevelőapja volt. A nagymama azt mondta, azóta nem bízott a volt vejében, amióta 2016-ban megpróbálta megölni a lányát.
1:34
Híradó20 évet kapott az óvónő támadója
2019. december 6. 18:10

20 évet kapott az óvónő támadója

Négy lövéssel végzett nászasszonyával egy 67 éves férfi, húsz év fegyházbüntetésre ítélték. A gyilkosság 2018 novemberében történt. A gyilkos az óvónő budapesti lakásához ment és a munkába induló asszonyt szabályosan kivégezte. A tegnapi elsőfokú bírósági döntés szerint bosszúvágyból ölt és mindent előre kitervelt. Csak idős kora miatt nem kapott életfogytiglani büntetést. A férfi enyhítést, az ügyész súlyosbítást kért.
2:13
HíradóHónapokon át gyógyszerekkel mérgezte a férjét egy válófélben lévő asszony
2019. november 27. 18:03

Hónapokon át gyógyszerekkel mérgezte a férjét egy válófélben lévő asszony

Gyógyszerekkel mérgezte férjét, életfogytiglanra ítélték. Szerdán jogerősen is elítélte a Győri Ítélőtábla a szabadbattyáni asszonyt, aki hónapokon keresztül tablettákkal mérgezte a férjét, aki tavaly júniusban egy nagyobb dózis után meghalt. Az asszony az utolsó szó jogán tagadta a vádakat, de a bíróság nem hitt neki. 25 év után szabadulhat feltételesen.
4:07
FókuszGyárfás Tamás azt mondta nincs mit beismernie
2019. november 12. 19:10

Gyárfás Tamás azt mondta nincs mit beismernie

Fenyő János meggyilkolásának felbujtásával vádolják Gyárfás Tamást. A felbujtó szerepe sokáig kérdéses volt, azonban a pár hónappal ezelőtt előkerült hangfelvételek bizonyítékok lehetnek arra, ki ölte és vagy ölette meg Fenyő János médiavállalkozót. A felvételeken az hallható, hogy Gyárfás Tamás az egykori vízilabda szövetség elnöke, megbízza Portik Tamást ölesse meg Fenyőt. A felvételek alapján emeltek vádat Gyárfás ellen. Hétfőn tartották az előkészítő ülést a bíróságon, ahol a Fókusz stábja is ott volt.