GYILKOSSÁG

4:29
Fókusz22 év után fény derülhet a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb leszámolásának rejtélyére
2021. október 11. 19:37

22 év után fény derülhet a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb leszámolásának rejtélyére

Döcher gyilkosság nyomozói hosszú éveken keresztül olyasvalakit kerestek, aki valószínűleg egy profi bérgyilkos. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a TEK múlt hét pénteken őrizetbe vett egy férfit a Pasaréti téren, aki egyébként sikeres építési vállalkozóként él Szlovákiában. Ki ez az ember, és miért ölhette meg Döcher Györgyöt, vagyis Csontkezűt és testőrét 1999-ben?
2:10
HíradóIskolából hazatérve holtan talált rá a szüleire
2021. október 8. 16:57

Iskolából hazatérve holtan talált rá a szüleire

A gyanú szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Tiszaföldváron. A 40-es éveikben járó szülőket a gimnazista fiuk találta meg, miután csütörtökön hazaért az iskolából. Az egyik szomszédtól kért segítséget, aki azt mondta Híradónknak, hogy a fiú sokkos állapotba került. A környékbeliek értetlenül állnak a történtek előtt. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2:08
HíradóHalálra késelte főbérlőjét, majd felgyújtotta az ágyát
2021. október 6. 16:51

Halálra késelte főbérlőjét, majd felgyújtotta az ágyát

Tudja, hogy meg kell bűnhődnie - erről beszélt a bíróságon az utolsó szó jogán az a férfi, aki 2019 januárjában megkéselte főbérlőjét Budapesten. A holttestet ezután bevitte a szobájába, majd felgyújtotta az ágyát. A tűzben elpusztult az áldozat egyik kutyája is. A két férfi azért veszett össze, mert a vádlott nem fizette a lakbért. A bíróság 17 év fegyházra ítélte, nem jogerősen.
2:15
HíradóMobiltelefon miatt vert halálra egy nőt - feltételesen sem szabadulhat az életfogytig tartó büntetéséből
2021. október 4. 18:04

Mobiltelefon miatt vert halálra egy nőt - feltételesen sem szabadulhat az életfogytig tartó büntetéséből

Felkavaró tudósítás! Feltételesen sem szabadulhat az életfogytig tartó büntetéséből az ózdi gyilkos, aki egy mobiltelefon miatt vert halálra egy nőt 2019 telén. Puszta kézzel bántalmazta, megtaposta a 65 éves áldozatot, aki felrótta neki, hogy erőszakkal elvette tőle előző nap a készüléket. Ezután magára hagyta a nőt, akinek holttestét két nappal később a húga találta meg.
2:45
HíradóA lehető legsúlyosabb büntetést adná lányának a kisfiát megölő nő anyja
2021. október 4. 18:01

A lehető legsúlyosabb büntetést adná lányának a kisfiát megölő nő anyja

Megrázó történet! Soha többé nem akarja látni a lányát, és a lehető legsúlyosabb büntetést adná neki - ezt mondta Híradónknak a kisfiát Olaszországban megölt magyar nő anyja. A megtört asszony először a Blikknek nyilatkozott. Szerinte lánya a tragédia előtt őt is felhívta azzal, hogy végezni fog a gyerekével, de hiába próbálta lebeszélni, a kétéves Alexet már nem tudták megmenteni. Az olasz hatóságok ma letartóztatták a nőt.
3:06
HíradóFolyamatosak voltak a viták a megölt kisfiú anyjával – ezt mondta az apa
2021. október 2. 18:01

Folyamatosak voltak a viták a megölt kisfiú anyjával – ezt mondta az apa

Megrázó történet! Megölte kétéves kisfiát a gyanú szerint egy magyar nő Olaszországban. Folyamatosak voltak a viták a megölt kisfiú anyjával. Ezt a gyerek apja nyilatkozta az RTL Híradónak. Azt mondta: az elmúlt két évben mindig pereskedtek. Az asszony volt ügyvédje szerint a legutóbbi bírósági végzés hozta a tragikus fordulatot az ügyben, ugyanis az apának ítélték a gyereket.
2:16
HíradóMegölte kétéves kisfiát, majd egy áruház futószalagjára tette a testét egy magyar nő Olaszországban
2021. október 2. 18:00

Megölte kétéves kisfiát, majd egy áruház futószalagjára tette a testét egy magyar nő Olaszországban

Megrázó történet! Megölte kétéves kisfiát a gyanú szerint egy magyar nő Olaszországban, Perugia megyében. A gyerek holttestével – akárcsak egy horrorfilmben – segítségért kiabálva berohant egy szupermarketbe, és a pénztár futószalagjára tette. A kisfiún már nem lehetett segíteni. A 44 éves anyát elfogták a rendőrök, és letartóztatták. Az olasz sajtó szerint először azt vallotta: látta, ahogy megölték a gyerekét. Később viszont arról beszélt, már holtan találta, és nem tudja, hogy ki és miért ölhette meg. Az apával készült riportot itt nézheti meg.
2:11
HíradóAlvajáró, ezért nem emlékszik arra, hogy gyilkolt volna - ezzel védekezett a bíróságon
2021. október 1. 18:01

Alvajáró, ezért nem emlékszik arra, hogy gyilkolt volna - ezzel védekezett a bíróságon

Alvajáró, ezért nem emlékszik arra, hogy gyilkolt volna - ezzel védekezett a bíróságon az a munkás, aki egy kaparós sorsjegy miatt kipattant vita hevében késelhette halálra munkatársát tavaly Érden. A vádlott - egy tanúvallomás szerint - korábban több milliós nyereményről beszélt, de az állítólagos szelvényt nem találták meg. A férfi ma az utolsó szó jogán is tagadta, hogy megölte gyerekkori barátját, akivel egy ház felújításán dolgoztak együtt. A bíróság szerint azonban ő gyilkolt. 10 év börtönre ítélték.
1:55
HíradóTagadja a gyilkosságot az a hajléktalan, akit a soroksári futónő megölésével vádolnak
2021. szeptember 30. 17:44

Tagadja a gyilkosságot az a hajléktalan, akit a soroksári futónő megölésével vádolnak

Tagadja a gyilkosságot a soroksári futónő megölésével vádolt hajléktalan. Több évnyi hallgatás után most először tett vallomást, de csak írásban. Ebben azt állítja: ő már holtan találta a nőt az erdős területen, amikor arra biciklizett. Azt is írta: csak a tévéből tudta meg, hogy gyilkosság történt, és a nő halálához nincs köze. Ha elítélik, életfogytiglant is kaphat.
0:35
HíradóElfogatóparancsot adott ki az FBI a holtan talált Gabby Petito vőlegénye ellen
2021. szeptember 24. 17:11

Elfogatóparancsot adott ki az FBI a holtan talált Gabby Petito vőlegénye ellen

Elfogatóparancsot adott ki az FBI a holtan talált Gabby Petito vőlegénye ellen az Egyesült Államokban. Lakóautójukkal körutazáson voltak, és hamar sztárokká váltak az instagramon. Csakhogy a fiú a hónap elején a lány nélkül tért haza Floridába. Senkinek semmit nem volt hajlandó mondani arról, hogy mi történt a párjával, aztán neki is nyoma veszett. Gabby holttestét a napokban találták meg egy wyomingi nemzeti parkban. A fiút jelenleg is keresik.
1:45
HíradóA gyilkosságot most is tagadta a Novozánszki Fanni megölésével vádolt férfi
2021. szeptember 21. 18:05

A gyilkosságot most is tagadta a Novozánszki Fanni megölésével vádolt férfi

Egy siófoki utcában kitette Novozánszki Fanni bőröndjeit - ezt beismerte a mai helyszíni tárgyaláson a lány meggyilkolásával vádolt egykori dunaújvárosi önkormányzati képviselő. A gyilkosságot azonban tagadta. A korábbi valóságshow szereplő holtteste 2017-es eltűnése óta nem került elő. A bíróság egész nap úton volt, bejárták azokat a helyszíneket, amerre a férfi járt a gyilkosság után.
7:29
FókuszCsaládon belüli erőszak elszenvedői meséltek lehetetlen helyzetükről: ki segít nekik?
2021. szeptember 16. 19:18

Családon belüli erőszak elszenvedői meséltek lehetetlen helyzetükről: ki segít nekik?

A dunakeszi hármasgyilkosság ismét rávilágított arra, hogy a családon belüli erőszak elszenvedői Magyarországon egyedül vannak. Ki milyen törvényi erővel, milyen intézményi háttérrel előzhette volna meg a tragédiát? A nekünk nyilatkozó nők is úgy kutyaszorítóban érzik magukat, azt tapasztalják, hogy egyedül vannak a bajban. Aki fenyegetve érzi magát, hívja a rendőrséget vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat telefonszámát, a 0680205520-at.
1:50
HíradóKitartanak apjuk ártatlansága mellett a gyilkossággal vádolt győri vállalkozó gyerekei
2021. szeptember 15. 18:16

Kitartanak apjuk ártatlansága mellett a gyilkossággal vádolt győri vállalkozó gyerekei

Kitartanak apjuk ártatlansága mellett a villanyszerelők meggyilkolásával vádolt győri vállalkozó gyerekei. A bíróság ma a férfi családtagjait hallgatta meg, vallomásaikban többször is ellentmondásba keveredtek. Állították, apjuk letartóztatása óta nem nagyon beszéltek az ügyről a családban, később viszont kiderült, a vállalkozó többször is tett említést arról, hogy szerinte az eltűnt szakemberek életben vannak.
1:45
HíradóA vád szerint kirabolta és brutálisan meggyilkolta a 81 éves asszonyt
2021. szeptember 15. 18:09

A vád szerint kirabolta és brutálisan meggyilkolta a 81 éves asszonyt

Tagadta a bíróságon a most 34 éves vádlott, hogy 10 éve megölt egy 81 éves kovácsvágási asszonyt. A gyilkosság ügyében ma tartottak előkészítő ülést. A vád szerint a férfi kirabolta, és brutálisan meggyilkolta az idős nőt. Ítélet egyelőre nem született. A gyilkosság miatt 2014-ben első fokon egy másik férfit már elítélt a bíróság, de három évvel később felmentették. A mostani vádlottat tavaly novemberben fogták el a rendőrök.
1:49
HíradóEgy 14 és egy 16 éves fiú vert agyon egy 77 éves embert a gyanú szerint
2021. szeptember 15. 18:07

Egy 14 és egy 16 éves fiú vert agyon egy 77 éves embert a gyanú szerint

Megrázó történet következik! Egy 14 és egy 16 éves fiú vert agyon tegnap a gyanú szerint egy 77 éves embert a monoki tónál. Az áldozat gátőrként dolgozott. A tragédia előtt a két fiatal elvitte a férfi autóját, amit szóvá tett, ezért verhették meg. A történteket egy helyi horgász is látta, neki azt mondták a támadók, a gátőr csak elesett. Ő nem hitt nekik, és hívta a 112-t.
2:39
HíradóBÁNTALMAZÁS: Tízből egyszer rendelik el a hatóságok a távoltartást
2021. szeptember 15. 15:00

BÁNTALMAZÁS: Tízből egyszer rendelik el a hatóságok a távoltartást

A rendőrség az ideiglenes távoltartást 72 órára rendelheti el, ezt a járásbíróság változtathatja megelőző távoltartássá, legfeljebb 60 napra. A Híradónak nyilatkozó jogász azt mondja, a hatóságok jellemzően csak az esetek tizedénél rendelnek el távoltartást. A végzés betartását ugyanis nagyon nehéz ellenőrizni, ezért az inkább csak papíron működik. Borítókép: Photo by Anete Lusina from Pexels
2:35
HíradóKisfia megölésével is fenyegetőzött korábban a dunakeszi családirtó
2021. szeptember 14. 18:00

Kisfia megölésével is fenyegetőzött korábban a dunakeszi családirtó

Nemrég pisztolyt is vett és korábban kisfia megölésével is fenyegetőzött a férfi, aki vasárnap kiirtotta a családját Dunakeszin. Így tudják a lelőtt anya munkatársai. A nő beszélt nekik arról, hogy a volt párja fenyegeti őt és a családját. Egyelőre nem volt távoltartási végzés a férfi ellen, az asszony a múlt héten járt ügyvédnél, hogy megtudja, milyen jogi lehetőségei vannak.
2:47
HíradóBRUTÁLIS: Megtörten nyilatkozott a Dunakeszin megölt nő párja
2021. szeptember 13. 16:33

BRUTÁLIS: Megtörten nyilatkozott a Dunakeszin megölt nő párja

Brutális családirtás történt tegnap este Dunakeszin. Egy középkorú férfi végzett a családjával. A láthatásról vitte vissza volt párjához közös gyereküket. Valamin összevitatkoztak, ezután vadászpuskájával először korábbi barátnője anyját lőtte le az utcán, majd volt párjával is végzett. A kisfiú is az utcára szaladt, őt sem kímélte. Úgy tudjuk: ő azt kérdezte apjától: „Engem is le akarsz lőni?” A férfi végül magával is végzett.
2:14
HíradóAz eltűnt váci villanyszerelő rokonai szerint gyilkosság történt
2021. szeptember 8. 18:06

Az eltűnt váci villanyszerelő rokonai szerint gyilkosság történt

Nem lehet más magyarázat a gyilkosságon kívül szerettük eltűnésére a váci villanyszerelő rokonai szerint. Ezt mondta a szerdai tanúmeghallgatáson a 2015-ben eltűnt férfi özvegye és nevelt fia. Eltűnésének körülményei hasonlóak a 2018-ban eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelőéhez. A két férfi egykori munkaadója a vádlott: ő szerdán azt mondta, a családtagok valótlanságokat állítanak.
2:11
HíradóBeismerte, hogy megölte párját, majd telekocsival vitte haza a férfi maradványait
2021. szeptember 3. 17:56

Beismerte, hogy megölte párját, majd telekocsival vitte haza a férfi maradványait

Beismerte, hogy megölte és feldarabolta párját, de önvédelemből ölt – ezt mondta a bíróságon az a nő, aki a vád szerint két éve halálra késelte élettársát Bécsben. Ezután bőröndben, telekocsival hozta haza a maradványokat. A holttestet egy csatornában rejtette el Jászalsószentgyörgyön, ebben – a vád szerint - anyja segített neki. A gyilkossággal vádolt nő ma azt mondta: be akarja bizonyítani, hogy párja támadt rá, és ő csak az életét védte.
2:16
HíradóHoltan találták a fehérorosz ellenzékit
2021. augusztus 3. 18:42

Holtan találták a fehérorosz ellenzékit

Holtan találtak egy fehérorosz ellenzékit Ukrajnában. Vitalij Sisov a Lukasenka-rezsim elől menekülő honfitársainak segített a szomszédos országban. Kollégái szerint a belorusz titkosszolgálatok ölték meg, majd öngyilkosságnak álcázták halálát. Közben megszólalt a fehérorosz atléta, aki a tokiói lengyel nagykövetségtől kért menedéket, miután csapata erőszakkal haza akarta küldeni az olimpiáról. Azt mondta, félti otthon maradt szüleit.
1:48
HíradóTagadja a gyilkosságot a férfi, aki agyonverte élettársát
2021. július 31. 18:03

Tagadja a gyilkosságot a férfi, aki agyonverte élettársát

Tagadja a gyilkosságot a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy agyonverte élettársát a budapesti Hős utcában. A 47 éves nő holttestét pénteken reggel találták meg. A férfit a helyszínen fogták el a rendőrök, kezdeményezik a letartóztatását. Erről a bíróság vasárnap dönthet. Környékbeliek azt mondták az RTL Híradónak, hogy a pár sokat veszekedett, volt, hogy rendőrt is hívtak hozzájuk.
1:47
HíradóIsmerősei szerint megváltozott Pénzes Henrietta gyilkosa
2021. július 22. 18:06

Ismerősei szerint megváltozott Pénzes Henrietta gyilkosa

Letöltötte 15 éves büntetését, kiengedték a börtönből a magyarcsanádi Pénzes Henrietta gyilkosát. 16 éves korában, különösen kegyetlenül ölte meg áldozatát. Mivel nem feltételesen szabadult, a most 31 éves férfi mellé pártfogót sem rendelhettek ki. Úgy tudjuk, néhány napot Makón töltött a testvérénél, de csütörtökön elutazott a városból, máshol akar új életet kezdeni.
2:13
HíradóVizsgálják, hogy a koronavírus váltotta-e ki a kínai szakács őrjöngését
2021. július 11. 18:09

Vizsgálják, hogy a koronavírus váltotta-e ki a kínai szakács őrjöngését

Vizsgálják, hogy a koronavírus váltotta-e ki a kínai szakács őrjöngését a Honvédkórház Covid-osztályán. Erről az áldozat családjának ügyvédje beszélt az RTL híradónak. A férfi ollóval támadt egy betegtársára még márciusban – a nő később meghalt. Az orvosok azt már kizárták, hogy drog vagy túl sok nyugtató lett volna a támadó szervezetében.
1:32
HíradóAfgán menekültek gyilkolhattak
2021. június 30. 18:24

Afgán menekültek gyilkolhattak

16 és 18 éves afgán menekültek ölhettek meg egy 13 éves lányt Bécsben. A rendőrség szerint az áldozat ismerte támadóit, önszántából ment velük a lakásba, ahol bedrogozták, szexuálisan bántalmazták és megfojtották. A holttestet ezután egy közeli parkban egy fának támasztották. Itt találtak rá járókelők még szombaton. A gyilkosság miatt ismét előtérbe került a menekültek kitoloncolásának kérdése Ausztriában.