GAZDASÁG

1:54
Híradó
2021. augusztus 14. 18:26

53 milliárd forintos hitelre vállalt kezességet az állam

53 milliárd forintos hitelre vállalt kezességet az állam, az összegből a korábbi londoni nagykövet, és Habony Árpád korábbi üzlettársa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf vásárolna részesedést egy cseh repülőgépgyárban. A kormány a döntést azzal indokolta: stratégiai befektetésnek tekintik a védelmi- és hadiiparban a vásárlást. A DK szerint a kormány a választási vereségtől tartva próbálja kimenteni az adófizetők vagyonát fideszközeli vállalkozókhoz.
2:10
Híradó
2021. augusztus 14. 18:24

Sokat bukhat, aki marad a hitelmoratóriumban

1 egész 3 tized millió olyan adós van, aki mostanáig nem lépett ki a hitelmoratóriumból a Nemzeti Bank figyelmeztetése ellenére sem - az adatokat a Népszava hozta nyilvánosságra. Január óta csak 184 ezren léptek ki, pedig a bankok felmérései szerint az ügyfelek négyötöde fizethetne, de mégsem teszi. A Bankmonitor számításai szerint egy átlagos 10 milliós hiteltartozásnál majdnem 1 millió forinttal nőtt a hitel, és 26 hónappal a futamidő, ha valaki a félév végéig a moratóriumban maradt.
1:59
Híradó
2021. augusztus 12. 16:22

Fejenként havi 136 ezer forint kellett az átlagos életszínvonalhoz tavaly

Fejenként havi 136 ezer forint kellett az átlagos életszínvonalhoz tavaly a magyarok szerint. 4 és fél százalékkal több, mint tavalyelőtt - ez a KSH friss felméréséből derült ki. Hiába maradt másfél millió család a hitelmoratóriumban, a többség az összes bevételét elköltötte a járvány alatt. Kölcsönt viszont alig több mint 2% vett fel megélhetésre a Statisztikai Hivatal szerint.
2:30
Híradó
2021. augusztus 10. 18:37

Matolcsy: Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát

Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát - ezt írta legújabb, a kormányt ismét kritikával illető, a Magyar nemzetben megjelent cikkében Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a hibás kormányzati gazdaságpolitika miatt még Románia is gyorsabban közelíti az uniós fejlettségi szintet, mint Magyarország. A Gazdaságkutató zrt. vezérigazgatója úgy látja, Matolcsy György állítása helyes, az elmúlt tíz évben Románia gazdasági fejlettsége utolérte Magyarországot.
2:07
Híradó
2021. augusztus 8. 18:30

Az osztrákok is tiltakoznak Fertő-tó magyar oldalára tervezett beruházás miatt

Az osztrák kormány is tiltakozik a Fertő-tó magyar oldalára, közpénzből tervezett turisztikai beruházás miatt. Az osztrák környezetvédelmi miniszter a magyar kormányhoz fordul azért, hogy Ausztria szakhatóságait is vonják be a szálloda és kikötőépítés környezeti hatásainak vizsgálatába. A Greenpeace szerint a szabályok szerint ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, az érintett természetvédelmi terület ugyanis átnyúlik Ausztriába.
1:37
Híradó
2021. augusztus 8. 18:21

Többszáz forinttal emelkedhet a házhoz szállított ételek ára

Többszáz forinttal emelkedhet a házhoz szállított ételek ára, augusztus elsejével ugyanis megszűnt a rájuk vonatkozó 5 százalékos Áfa. Novemberben csökkentette az áfát a kormány a házhoz szállított valamint az elviteles ételekre és italokra. A Vendéglátósok Ipartestülete szerint időközben a nyersanyag és a munkaerő is drágult, így kénytelenek lesznek a vásárlókra hárítani az éttermek az adó visszaemelését.
2:45
Híradó
2021. augusztus 6. 18:32

Tovább drágul a kenyér

Tovább drágulhat ősztől a kenyér a rendkívül magas gabonaárak miatt - erről beszélt a Gabonaszövetség egyik képviselője a Népszavának. Lakatos Zoltán szerint könnyíthetne az ágazat helyzetén, ha a kenyér is bekerülne az 5 százalékos áfakörbe. A Pénzügyminisztérium kérdésünkre azt közölte, általánosságban az adócsökkentés a céljuk, de az áfacsökkentésből származó plusz bevételt többnyire a kereskedők, gyártók nyelik le.
2:22
Híradó
2021. augusztus 5. 18:41

Az építőanyag forgalmazók kétharmadánál talált hiányosságot a fogyasztóvédelem

Az építőanyag forgalmazók kétharmadánál talált valamilyen hiányosságot a júliustól indult ellenőrzések során a fogyasztóvédelem. Az ellenőrzéseknek azonban rövidtávon nem lesz érezhető hatása az elszabadult építőipari árakra a Híradónak nyilatkozó gazdasági szakértő szerint. Az újépítésű lakások csak az év első negyedévében 10 százalékkal drágultak.
9:00
Fókusz
2021. augusztus 3. 19:00

Egyre drágább az étel és így az élet is Magyarországon

Hónapról hónapra egyre drágább az étel és így az élet is Magyarországon. Az elmúlt 1 évben a 10 darabos tojás átlagosan 38 forinttal, a fehér kenyér kilója 29 forinttal, a tej pedig 11 forinttal drágult a KSH adatai szerint. Az egyik legnagyobb, mintegy 25,5 százalékos áremelkedést az étolaj érte el, tavaly júniushoz képest idén 157 forinttal kell többet fizetnünk egy literért.
2:20
Híradó
2021. augusztus 2. 18:39

750 ezer magyar nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen

750 ezer ember, azaz a szegénységi küszöb alatt élő magyarok 72%-a nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen. Egyebek között ez derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség friss felméréséből. Az erről szóló listán a 27 uniós ország közül, Magyarország a 22. A Dk szerint a kormány magára hagyta a kis pénzből élő embereket. A kormánynál azt mondják, az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent a szegénység, és az Erzsébet táborban ingyen is nyaralhatnak a rászoruló családok gyerekei.
2:01
Híradó
2021. augusztus 2. 18:36

Tízmilliókból építettek pihenőket zarándokoknak

Tízmilliókból épített pihenőket zarándokoknak egy egyesület néhány nógrádi faluban pár éve – ezt Hadházy Ákos független képviselő hozta nyilvánosságra. A politikus szerint elképesztő pazarlás, hogy néhány imahelyet, faszobrot és esőbeállót egy ház árának megfelelő uniós támogatásból építettek fel. Az egyesület csak 400 ezer forintért adja ki a pontos szerződéseket. Híradónkkal azt közölték: a pályázat szabályosan és a céloknak megfelelően lezárult.
2:30
Híradó
2021. augusztus 1. 18:35

Több szakszervezet is bírálja a légiirányítók sztrájkját tiltó rendeletet

Több magyar és nemzetközi szakszervezet is tiltakozik a kormányrendelet ellen, ami megtiltotta a sztrájkot a légiirányítóknak. A légiirányítást végző cégnél, a Hungarocontrolnál három éve folynak bértárgyalások a vállalat és három szakszervezet között. Kettővel egyezségre jutottak, a harmadik viszont nem fogadta el a cég ajánlatát, ezért döntöttek a munkabeszüntetés mellett.
1:59
Híradó
2021. július 22. 18:36

Hatvanmilliárd forintnyi osztalékot vettek ki tavaly a kormányközeli építőipari cégek tulajdonosai

Hatvanmilliárd forintnyi osztalékot vettek ki tavaly a kormányközeli építőipari cégek tulajdonosai, miközben csaknem 3700 dolgozójuknak összesen feleennyi bért fizettek. Ezt a G7 számolta össze. A gazdasági lap szerint más cégeknél jellemzően a dolgozóknak jutott több pénz, amit azt jelzi, hogy a kormányközeli cégek nagyon jól keresnek az állami megrendeléseken.
2:25
Híradó
2021. július 16. 18:27

A munkahelyi kirekesztés miatt évente akár száz milliárd forintot is veszíthet a gazdaság

Nem érhet hátrányos megkülönböztetés a munkahelyén senkit azért, mert meleg. A megkérdezettek kétharmada így gondolja a Závecz research felmérése szerint, amit az RTL Magyarország megbízásából készítettek. Korábban minden negyedik érintett nyilatkozta azt, hogy érte hátrány a mássága miatt. Márpedig ha a cégek kirekesztik, vagy nem fogadják el az LMBTQ munkavállalókat, azzal az Open for Business kutatása szerint évente akár száz milliárd forintot is veszíthet a gazdaság.
2:12
Híradó
2021. július 15. 16:37

Egyetemi oktatók fizetése: „Siralmas állapotok vannak!”

Siralmas állapotok vannak, egy egyetemi tanársegéd órabére még 900 forint sincs a magyar felsőoktatásban. Erről a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt Híradónknak, miután az ELTE egyik adjunktusa nyilvánosságra hozta a legutóbbi fizetését. Doktori végzettséggel 192 ezer forintot kapott kézhez. A kormány ma harminc százalékos béremelést ígért az egyetemi oktatóknak.
2:01
Híradó
2021. július 13. 18:36

Szijjártó: A tervezett gazdasági növekedést az uniós helyreállítási támogatás nélkül is elérjük

Az idei évre tervezett gazdasági növekedést az uniós helyreállítási támogatás nélkül is eléri Magyarország - ezt nyilatkozta Szijjártó Péter az RTL Híradónak arra reagálva, hogy az Európai Bizottság meghosszabbította a tárgyalásokat a kormánnyal. Sajtóhírek szerint a bizottság azt kifogásolja, hogy a magyar helyreállítási tervben nincsenek megfelelő garanciák a korrupció megelőzésére. A Momentum szerint az uniós vezetők mostanra unták meg a magyar korrupciós botrányokat.
2:10
Híradó
2021. július 13. 18:30

Visszacsábítanák a turizmusból elment dolgozókat

Keresik a megoldást, hogyan lehetne a turizmusból elment dolgozókat visszacsábítani – ezt mondta az RTL híradó kérdésére a Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán elismerte: a járvány alatti hosszú bezárás miatt sokan máshol helyezkedtek el. Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosi szállodákból a dolgozók 20-30 százaléka hiányzik. A Szállodaszövetség szerint nagyon sok pénzbe kerülne a szakembereket visszacsábítani.
2:07
Híradó
2021. július 10. 18:27

Vendéglátás: az idei szezon messze elmarad a két évvel ezelőttitől

Több fővárosi szálloda ki sem nyitott, annyira kevés a vendég. A budapesti Körszállót ráadásul kollégiummá alakítják. A legjobban keresett hotelekben is legfeljebb a szobák 30 százaléka foglalt. A szállodaszövetség szerint a legtöbb hotel még mindig csak a veszteséget termeli. Vidéken, különösen a Balatonnál jobb a helyzet. Mióta nem kell védettségi igazolvány, már akár teltház is előfordul a szállodákban. De az már most, július elején is látszik, hogy az idei szezon messze elmarad majd a két évvel ezelőttitől.
2:11
Híradó
2021. július 9. 18:34

TAO: vita a plusz 25 milliárdról

Csapatsportok helyett inkább egészségügyre kellene költeni azt a huszonöt milliárd forintot, amivel a kormány a napokban megemelte a látványcsapatsportok tao-keretét. Ezt mondja a Demokratikus Koalíció. Szerintük már az eddigi 100 milliárd forint is túlzó volt. A kormány szerint csak visszaadják a korábban átcsoportosított összeget. A csapatok augusztus 15-ig kérhetik az idei évre megítélt támogatásuk növelését.
0:23
Híradó
2021. július 9. 16:41

Jelentős a munkaerőhiány a budapesti szállodákban

20-30 százalékkal kevesebben dolgoznak most, mint a járvány előtt, a szállodaszövetség adatai szerint. A vidéki hotelekben valamivel jobb a helyzet. Sokakat elküldtek, voltak, akik maguktól mentek el, miután majd másfél évig alig volt vendég és így munka a szállodákban. Sokan közülük nem is akarnak visszatérni, mert attól tartanak, egy újabb járványhullámban, újra utcára kerülnek.
0:11
Híradó
2021. július 7. 18:09

Októbertől csak engedéllyel lehet bizonyos építőanyagokat kivinni az országból

Októbertől csak engedéllyel lehet bizonyos építőanyagokat kivinni az országból, vagy eladni külföldre. Addig is előzetes regisztráció vezetnek be, vagyis ezeket a termékeket csak bejelentés után lehet értékesíteni. Ezt Gulyás Gergely jelentette be a kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy az építőanyagok fuvarozását is be kell jelenteni, ezt is nyomon fogják követni. Mindezt az indokolja, hogy az építőanyagok ára drámaian megemelkedett az utóbbi időben - mondta.
2:05
Híradó
2021. július 6. 18:30

Indokolatlan költéseket találtak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két projektjében

Túl sok és részben indokolatlan költséget akartak elszámolni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két uniós projektjében. Ez derül ki abból az uniós ellenőrzésből, amit Hadházy Ákos kérésére adott ki a Bizottság. Az egyetem szerint az ellenőrzés szabálytalanságot nem talált, de végül 15 százalékkal kevesebb pénzt kaptak. Hadházy Ákos megkérdezte a legfőbb ügyészt, hogy indult-e nyomozás az ügyben. Polt Péter feljelentésnek értékelte a kérdést.
2:37
Híradó
2021. július 6. 18:27

Veszélyes idők jönnek Orbán Viktor szerint

A miniszterelnök szerint veszélyes idők jönnek, a világ nem tudja ott folytatni, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra van szükség. Orbán Viktor erről akkor beszélt, amikor kedden délelőtt a jegybankelnökkel megnézték az ország aranytartalékát. Az utána tartott tájékoztatón nem esett szó Matolcsy György hétfői írásáról, amiben közepesre értékelte a válságkezelést. A kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent cikkében azt írta, Lengyelország visszaelőzte a magyar gazdaságot, és a járvány elleni küzdelemben leállt az egészségügy normális működése nálunk.
2:04
Híradó
2021. július 5. 17:00

Máris drágulnak a lakáshitelek

Drágultak a lakáshitelek, a nagy bankok kétharmadánál július elsején magasabb volt a THM, mint egy hónappal korábban. Erről a Bankmonitor készített kimutatást. Pénzügyi elemzők szerint, aki már megtalálta az álomotthonát, és kölcsönből szeretné megvenni, jobban teszi, ha minél előbb szerződést köt a bankkal. Arra számítanak, hogy a drágulás a következő fél-egy évben várhatóan folyamatos lesz.
2:25
Híradó
2021. július 4. 18:37

Nem mindenki kapott béremelést az állami vállalatoknál

4 százalékkal emeli a fizetéseket a Posta július elsejével, a MÁV semennyivel, de a vasutasok dupla akkora egyszeri juttatást kapnak, mint a postások.Eltérően hajtják végre az állami vállalatok a 3 éves, összesen 15 százalékos bérfejlesztést, amelyet pénteken jelentett be a miniszterelnök. A szakszervezetek úgy számolnak, 50 ezer dolgozó egyelőre teljesen kimarad az emelésekből.
2:08
Híradó
2021. július 1. 18:42

Többet költhetnek megélhetésre azok, akik belépnek a magáncsődbe

Mától legalább havi 57 ezer forintot költhet megélhetésre egy bedőlt hiteles, ha belép a magáncsődbe. Negyedével többet, mint eddig. Évek után kezdeményezett könnyítést a KDNP. 2015 óta alig több mint 2 ezer család élt a lehetőséggel, pedig a kormánypártok több tízezer csatlakozóra számítottak. Az MSZP szerint a friss módosítás sem csökkenti érdemben a kilakoltatások számát.
1:55
Híradó
2021. június 30. 18:39

Nem árulják el, mi alapján adnák 35 évre magánkézbe az autópályákat

Nem árulja el a kormány, hogy mi alapján adná 35 évre magánkézbe az autópályákat. A közpénzek átláthatóságával foglalkozó civil szervezet adatigénylésére az állami hivatal azt közölte: a háttérszámítások 10 évre titkosak. A szervezet bírósághoz fordul. A koncessziós pályázatra az érdeklődők jövő hétfőig jelentkezhetnek. A kormány szerint a céljuk, hogy a befolyó útdíjakból épüljenek új autópályák. Karácsony Gergely azt mondja, a Fidesz az évszázad lopását készíti elő és ha kormányra kerülnek érvénytelenítik a szerződést.
2:19
Híradó
2021. június 30. 18:36

Drasztikusan emelkednek az építőanyagárak

Hat hónap alatt hatmillió forinttal lett drágább egy 100 négyzetméteres budapesti, újépítésű lakás. Az ingatlan.com elemzése szerint ennek egyik oka az építőanyagok árának drasztikus emelkedése. A miniszterelnök kedden jelentette be: a kormány már a héten dönt arról, milyen intézkedésekkel állítanák meg a drágulást. Az Építőipari Vállalkozók Szakszövetsége azt javasolja a kormánynak: rendelettel korlátozzák az alapanyagok kivitelét.
0:27
Híradó
2021. június 30. 10:47

Orbán Viktor: 15-20 komoly gazdasági intézkedésről dönt majd a kormány

A következő egy-két hétben 15-20 komoly gazdasági intézkedésről dönt majd a kormány - ezt Orbán Viktor jelentette be. A miniszterelnök szerint ezek sokakat meglepnek majd, de szerinte ezek nélkül nem teljesíthető a kitűzött legalább 5 és fél százalékos gazdasági növekedés. Ez a feltétele több intézkedésnek, például a családoknak járó egyszeri adó-visszatéritésnek. Szerinte különösen az építőiparban van szükség erőteljes lépésekre az alapanyagok árának drasztikus emelkedése miatt.