FOTÓZÁS

4:03
FókuszMILÓ VIKTÓRIA: Sosem szabad a korunkat szégyellni!
2021. március 29. 17:36

MILÓ VIKTÓRIA: Sosem szabad a korunkat szégyellni!

Miló Viktória 14 kilót adott le az elmúlt hónapokban. Ezt rendszeres futással és életmódváltással sikerült elérnie még neki is, aki naponta edzéseket tart. Ezt a szép eredményt egy szexi fotózással ünnepelte meg, a képeket pedig párjának készítették. Azt mondta már korábban is azt tervezte, hogy majd 40 és 60 évesen is kamera elé áll, hogy mindig lássa a teste mennyit változott.
4:46
FókuszRába Tímea és lánya, Nina: a közösségi média torz világa őket is csapdába ejtette
2021. március 3. 19:05

Rába Tímea és lánya, Nina: a közösségi média torz világa őket is csapdába ejtette

Ninának nem volt nehéz kitől örökölni a szépségét, édesanyja, Rába Tímea 1991-ben második helyezést ért el a Miss Hungary szépségversenyen, a hasonlóság pedig tagadhatatlan. Nina már gyerekkorában is több fotózáson járt, de mégsem anyukája nyomására szeretett bele a divatvilágba. Azt mondja, egyszerűen jól érzi magát a kamerák előtt és imádja, ha fotózzák, de szépségkirálynői babérokra egyelőre nem szeretne törni. A 18 éves lány és anyukája most először beszélt arról is, hogy a közösségi média torz világa őket is csapdába ejtette, közösen viszont minden bajból kimásznak.
8:31
FókuszKaraktereikről meséltek a hamarosan startoló Keresztanyu szereplői
2020. december 21. 20:00

Karaktereikről meséltek a hamarosan startoló Keresztanyu szereplői

Már csak néhány nap, megtudhatják mitől lesz izgalmas a Keresztanyu című sorozat. A szereplőket már most láthatják mindenhol, hiszen heten közülük úton, útfélen ott virítanak az óriásplakátokon. A Keresztanyu az ukrán-magyar határon játszódik, ahol a helyi csempész maffia vezetője visszavonulását tervezi. Kérdés, hogy ki lesz az utódja. Sokan pályáznak erre, ami számtalan izgalmas és vicces helyzetet eredményez.
0:38
FókuszIkonikus zenei albumok borítóját fotózták újra idősotthonban élőkkel
2020. július 16. 19:25

Ikonikus zenei albumok borítóját fotózták újra idősotthonban élőkkel

Egy észak-londoni idősotthon lakói sztárok bőrébe bújtak. A nyugdíjasok március 12-e óta bezártságra vannak ítélve a koronavírus miatt, a szórakoztatásukért felelős személyzet pedig igazán különleges módját választotta annak, hogyan üssék el jókedvűen az időt. Ikonikus zenei albumok borítóját fotózták újra úgy, hogy a legendás zenészek helyett a lakók pózolnak a képeken.
2:04
FókuszÍme az ÉNBP három bombázójának különleges fotózásáról az első képek
2020. február 24. 19:57

Íme az ÉNBP három bombázójának különleges fotózásáról az első képek

Egy hatalmas balhé utáni lecsillapodásra mi lehet a megoldás? Na és a szerelmi bánat átvészelésére? Naná, hogy egy csajos program! Niki gondolt egyet, és ellentmondást nem tűrően igyekezett kirángatni Evelint a búslakodásból. Ez a valami pedig nem más, mint egy fotózás az Éjjel-Nappal Budapest három bombázójának. Bár Evelin az elején kicsit vonakodva fogadta a hírt, végül mégis beadta a derekát.
4:58
FókuszLékai-Kiss Ramónát választották a legmenőbb anyukának
2019. december 18. 19:00

Lékai-Kiss Ramónát választották a legmenőbb anyukának

Még csak három napja ért véget az X-Faktor, de Rami számára nincs megállás. Nem csak a gyereknevelésben kell helyt állnia. Láthatjuk a Reggeli házigazdájaként, szerepelni fog a Drága örökösök január 2-án induló harmadik évadában és színházi szerepeket is vállal. Az egyik legnépszerűbb divatmagazin pedig őt választotta a decemberi cool mommynak, azaz a legmenőbb anyukának.
2:13
HíradóFüstbomba robbant a kezükben, több ujjukat is elveszítették
2019. december 4. 16:50

Füstbomba robbant a kezükben, több ujjukat is elveszítették

Kreatív fotózásnak indult – tragédia lett a vége. Több ujját is elveszítette két 14 éves lány, amikor egy internetről rendelt pirotechnikai eszköz felrobbant a kezükben Nagymágocson vasárnap. Fotót és videót szeretett volna róluk készíteni egy barátjuk, ő hozta a füstbombát, azonban az hibás lehetett, mert miután meggyújtották, felrobbant. A Híradónk által megkérdezett pirotechnikus szerint nem csak a netes beszerzése, de az utcai használata is tilos, ráadásul ilyen eszközt működés közben életveszélyes kézben tartani.