FORGATÁS

5:47
Reggeli
2021. február 12. 9:15

Tihanyi-Tóth Csaba feleségével együtt forgathatott a Barátok köztben

Csaba és felesége Rita 19 éve vannak együtt, 17 éve házasok. Mindent közösen szeretnek csinálni. Csaba Társulatában, a Tihanyi Vándorszínpad előadásaiban is közösen lépnek fel a kapcsolatuk kezdetétől. Most a Barátok köztben is együtt szerepeltek, ahogy az életben, a sorozatban is párként láthatjuk őket. A Reggeli stúdiójába hárman érkeztek, Nimród kisfiuk kísérte el őket.
5:03
Fókusz
2021. január 11. 20:02

5 éve forgattunk a világ legidősebb élő olimpikonjával Keleti Ágnessel, aki nemrég 100. születésnapját ünnepelte

Keleti Ágnes élő legenda, akit szinte az egész világon ünnepelnek. Két olimpián versenyzett és összesen 10 érmet szerzett, amiből 5 arany. 95 éves korában forgattunk vele legutóbb és még akkor is folyamatosan mókázott, áradtak belőle a történetek a régi olimpiákról. Ő most a legidősebb élő olimpia bajnok a világon. Hétvégen töltötte be 100. életévét, amihez sok boldogságot, egészséget és legalább ilyen életerőt kívánunk!
7:06
Fókusz
2020. december 29. 19:05

Megmutatjuk, mi az, ami nem fért bele a Fókuszba idén

Rendkívüli éven vagyunk túl, amely erősen befolyásolta a Fókusz riportereinek munkáját is, elég csak annyit mondani, hogy idén többnyire elmaradtak a külföldi forgatásaink, és a fesztiválszezon is egy az egyben ugrott. De még így is közel 2200 saját magunk által forgatott, több mint 1000 órányi nyersanyagból dolgoztak a riportereink ebben az esztendőben. Most olyan gyöngyszemeket válogattunk össze, amelyek kimaradtak az idei adásainkból.
3:49
Fókusz
2020. december 17. 19:15

Megmutatjuk, hogyan forgatták a Drága örökösök legromantikusabb jelenetét!

Az egész ország nézte lélegzetvisszafojtva, amikor a Drága örökösök Danija végre elszánta magát, hogy feltegye a nagy kérdést Katának. Ott jártunk a nyári forgatáson, augusztusban, rekkenő hőségben állítottak karácsonyfát, és ekkor díszítették a templomot is, hogy a csinos doktornő végre férjhez mehessen gyerekkori szerelméhez, a vidéki életet választó Danihoz. Az esküvőn a sorozat minden meghatározó színészének együtt kell lenni, itt találkozik egymással az örökséget hátrahagyó Kálmán, vagyis Koltai Róbert a mindig kekeckedő nagymamával, Molnár Piroskával.
2:19
Híradó
2020. december 2. 18:25

A székelyudvarhelyi covid kórház intenzív osztályán forgatott a Magyar Hang stábja

Október eleje óta nem szabadult fel ágy fél óránál hosszabb időre a székelyudvarhelyi covid kórház intenzív osztályán. A kórházba a Magyar Hang két munkatársának sikerült bejutnia. A lap két fős stábja több mint 8 órán keresztül forgathatott a kórházban, ahova a megye összes koronavírussal fertőzött betegét viszik. A forgatócsoport 700 km-t utazott azért, hogy megmutathassák: milyen egy műszak a járvány idején. Erre ugyanis Magyarországon nem kaptak engedélyt.
6:58
Fókusz
2020. október 17. 20:00

Scherer Péter új szerepben, jön az Apatigris!

Egy apa biztos, hogy mindenre képes a gyerekeiért. Főleg, ha lányok és főleg, ha egyedül nevelte fel őket. Az udvarlókat legszívesebben páros lábbal rúgná ki, míg a saját párjához két kézzel ragaszkodna. Már ha sikerülne megtalálni. Az RTL új sorozatában egy mindenre elszánt édesapa kalandozásait követhetjük végig, a felnőtté vált kislányai és az 50 pluszos randikorszak kiismerhetetlen világában.
5:23
Fókusz
2020. október 10. 19:50

Leleplezünk egy kulisszatitkot! A mi kis falunk autós jeleneteit egy stúdióban forgatták

A színészek már rutinosak A mi kis falunk autós jeleneteinek forgatásában, hiszen rengetegen vannak túl az öt évad során. Idén azonban minden megváltozott. A Fókusz Pluszban leleplezünk egy kulisszatitkot. A színészek ugyanis sokszor nem mozdultak egyetlen centimétert sem Gyuri menő járgányával. A koronavírus-járvány miatt a készítők ugyanis a jelenetek egy részét nem a Pilisszentivánon és környékén forgatták le, hanem egy stúdióban. Ezt azonban valószínűleg senki sem szúrta ki, amikor múlt héten a sorozatot nézte.
7:48
Fókusz
2020. augusztus 29. 12:00

KÉNYSZERLEÁLLÁS: Nem töltötték tétlenül a kötelező pihenőjüket

A legtöbb sorozat és film, így a Barátok közt forgatásai is teljesen leálltak a karanténos időszakban. Csak néhány hete kezdték újra a munkát, szigorú óvintézkedések mellett. Varga Izabella és Karalyos Gábor kifejezetten élvezték a két hónapos pihenőt, mindketten okosodtak egy kicsit. Iza 6 hétig csak a szakdolgozatára koncentrált és be is fejezte azt, így diplomás andragógus lett, míg Gábor a karantén alatt egy különleges képzettséget szerzett.