FÓKUSZ

7:21
Fókusz
2024. szeptember 5. 20:02

Több mint egymilliárd forintba kerül a kis Beni génterápiája: szorít az idő, mert állapota folyamatosan romlik

A négy és fél éves Micskó Benjámin egy gyógyíthatatlan betegséggel, a Duchenne-féle izomdisztrófiával küzd. Nemrég különleges vendégek érkeztek hozzá: Berki Mazsi, Brasch Bence és Istenes Bence látogatta meg, hogy átadjanak egy nagy ajándékot. A ritka betegségre van gyógymód, de a speciális, életmentő génterápia a világ második legdrágább kezelése: több mint 1 milliárd forintba kerül. A Hell Boxing Kings sztárjai azért mentek, hogy 50 millió forinttal járuljanak hozzá Beni gyűjtéséhez, ezzel pedig közelebb kerültek a kívánt összeg feléhez. Az idő sürgeti a kisfiút, de a szülők már tudják, hogy van fény az alagút végén, és bíznak benne, hogy egyszer el is érik azt. Ehhez azonban még rengeteg segítségre van szükségük.
8:17
Fókusz
2024. szeptember 5. 19:41

Varga Joe és felesége, Hrovatin Dóra Csenge felvették egymás nevét

Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe is elérzékenyülve mondta ki a boldogító igent. Bemutatjuk életük legfontosabb napját, amikor örökre összekötötték életüket. Csengének három menyasszonyi ruhája is volt, amit megmutatott nekünk, Joe-t pedig megismerhetjük romantikus oldaláról. Mióta férj és feleség lettek – 9 napja – még jobban beleszerettek egymásba, és egyáltalán nem érdeklik őket a rosszindulatú kommentek.
5:56
Fókusz
2024. szeptember 5. 19:39

Megyeri Csilla: Nem azért szakítottam Zsoltival, mert megismertem Nicolát

Megyeri Csillának új párja van, ami a tévénézőknek azért lehet furcsa, mert az RTL műsorvezetője a hétfőn elstartolt Kalandra Fal új évadában még korábbi párjával, Zsoltival látható. Sokan azt hiszik, a szakítás után egyből rátalált a szerelem Csillára, sőt, vannak, akik szerint már korábban is. Csilla új párja Nicola Sarcia, őt szombat este a Sztárboxban láthattak a nézők Miller Dávid edzőjeként. Megyeri Csillát sokan támadják amiatt is, hogy már a tavalyi Sztárbox óta ismerik egymást Nicolával. Azt mondja, ez is csak egy rosszindulatú pletyka. Csilla tisztázni akarja a róluk leírt hazugságokat.
3:41
Fókusz
2024. szeptember 4. 20:01

Kalandra fal! – újabb hat celeb csapott össze Majkáék medencés bulijában

Hiába a rengeteg edzés, a Schobert-család sem úszta meg szárazon Majkáék medencés partiját. De még ez is elég volt ahhoz, hogy továbbjussanak a Kalandra Falban. Járai Máté nem vallja magát sportosnak, ezért ő más taktikával készül az estére. Ritmusérzékére és tánctudására bízza magát, míg ellenfele, Fésűs Nelly férjétől és lányától várja a megoldást. 
5:23
Fókusz
2024. szeptember 4. 19:42

Így készül a nagy összecsapásra Németh Kristóf és Lmen Prala

Németh Kristóf kisfia, Lóci hiába Lmen Prala rajongója, reméli édesapja kiüti a rappert vasárnap a Sztárboxban. A színész húsz évvel idősebb ellenfélénél, de szerinte a korkülönbség az előnyére válik a ringben. A szókimondó zenész gyerekként minden este nézte a Barátok Köztöt és azt mondja, nem ijed meg Kertész Géza macsó karakterétől. De vajon a fiatalok kedvence vagy a magyar Rocky szerepére pályázó Németh Kristóf győz majd? 
4:50
Fókusz
2024. szeptember 4. 19:39

Egy verseny, ahol a száguldás teljesen új értelmet nyer

Ha vége a nyárnak, jönnek a kapák – jó tudják már ezt a helyiek a Fejér megyei Sárosdon. A házibarkács módszerekkel megbuherált rotációs kapák versenyét először 2015-ben rendezték meg, és akkor még igazi flúgos futamként tartották számon. Az elmúlt 9 évben egyre kevesebb lett a bolondos külsejű járgány, de egyre több a szélvészgyors szerkezet. Idén már hibrid hajtású versenygép is volt a mezőnyben.
5:25
Fókusz
2024. szeptember 4. 19:26

Bizalmatlanság, kiskorúsítás és lekezelés: így élik meg a tanárok az iskolai telefonszabályokat

Van olyan tanár, aki közbotránynak nevezte a legújabb rendeletet, miszerint mostantól a tanárok sem használhatják a telefonjukat az iskolákban. A Fókusz által megkérdezett pedagógusok úgy érzik, bizalmatlanok velük szemben, kiskorúsítják, semmibe veszik és lekezelik őket. Pedig azt mondják, eddig is csak munka miatt használták a mobiltelefonokat a tanórákon. Ők is dolgozni járnak a munkahelyükre, ahol több dolguk is van annál, hogy a telefonjukat nyomkodják. Mindannyian megalázónak tartják a rendeletet.
4:14
Fókusz
2024. szeptember 3. 20:10

„Kicsit olyan érzésem van, mintha valami kiképzőtáborba mennénk” – elindult a Kabát FC

Kiváló hangulatban telt a repülőút annak a 14 fős csapatnak, akikből a Kabát FC műsorban focistákat képzenek Albániában. De hiába várta őket kellemesen hűtött luxusbusz, a kényelem nem sokáig tartott. 30-40 éves szakadt autókat kaptak, ezzel kellett elindulniuk az albán hegyek felé. A kedd esti adásból kiderül: szálloda helyett milyen szállást kaptak az edzők, és hogyan boldogulnak a nomád balkáni körülményekkel a luxushoz szokott focisták.
4:08
Fókusz
2024. szeptember 3. 20:03

Megyeri Csilla: Értek támadások azzal kapcsolatban, hogy ebben a műsorban még együtt „bohóckodok” Zsoltival

Majka és Sebestyén Balázs berobbantották az őszi szezont az RTL-en, Pápai Joci úszómesterként debütált, a mindenre elszánt, ezüst ruhába bújt hírességek pedig mindent megtettek a győzelemért. Hétfő este elstartolt a Kalandra Fal!, ahol celeb nem maradt szárazon. Megyeri Csilla itt még egy párként szerepelt Zsoltival, akivel azóta különváltak útjaik. A Fókuszban ezzel kapcsolatban is megszólalt, és azt is megmutatjuk, kik érkeznek kedden a medencés partiba. 
5:43
Fókusz
2024. szeptember 3. 19:49

Jön a férfi középsúly első mérkőzése: Danny Blue vajon ellenfele fejébe fog látni?

A férfi középsúly kategóriája vasárnap debütál a Sztárboxban, és máris az első meccsen biztos, hogy nehézsúlyú pofonokra számíthatunk: jön Danny Blue és Valter összecsapása. A mentalista és a trapsztár a Fókusznak meséltek felkészülésükről. Vajon Danny Blue ellenfele fejébe fog látni? És hogyan érte a felkérés Valtert, aki Pápai Joci sérülése után tudta csak meg, hogy ringbe fog lépni?
16:58
Fókusz
2024. szeptember 2. 20:29

Megható: így kérte meg Nemazalány kezét VV Barna rögtön a Sztárbox-meccs után

Az iskolákban becsöngettek, a Sztárboxban pedig a gong jelzésére megkezdődött egy újabb ütős ősz, amikor minden vasárnap este hírességek csapnak össze egymással. Nemcsak a körítés profi, hanem maguk a bokszolók is, ebben az évben ugyanis már mindegyikük hivatásos státuszt kapott. Hiába volt a nyár utolsó hétvégéje és 35 fok, már órákkal a gála kezdete előtt özönlöttek a sztárok a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba. A Fókusz kamerája jelen volt a Sztárbox eddigi legromantikusabb pillanatánál is.
4:29
Fókusz
2024. szeptember 2. 20:11

„Itt állok és mást nem tehetek” – tüntetéssel kezdődött a tanév a Madách Imre Gimnázium előtt

Tüntetéssel indult a tanév, a Madách Gimnázium diákjai hétfő reggel ismét tiltakoztak igazgatójuk leváltása ellen. Az igazgatót azért mentették fel, mert közleményt adott ki, hogy náluk nem veszik el a mobilokat. A legtöbb iskolában hétfőn már le kellett adniuk a diákoknak a telefonjaikat. Hogy hol, hogyan alkalmazkodtak az új szabályhoz, és mit gondolnak erről az ismert anyukák, kiderül a Fókusz fenti riportjából.
5:27
Fókusz
2024. szeptember 2. 20:07

Hatalmas örömhírt osztott meg Osvárt Andrea, 45 évesen anyai örömök elé néz

45 évesen lesz anya Osvárt Andrea, aki azon kevesek közé tartozik, akikből ismert színésznő válhatott külföldön. Magánélete miatt a színésznő végül hazaköltözött Magyarországra, és megalapította produkciós cégét. Ám az anyaság sokáig váratott magára. Egy fájdalmas szakítás után rövid időn belül talált rá a szerelem, kedveséről annyit tudni, hogy Bécsben él, így a színésznő továbbra is sokat ingázik, de úgy tűnik, most végre minden szempontból révbe ért. Hogy kik azok a magyar hírességek, akik 40 felett szültek, kiderül a Fókusz fenti összeállításából. 
12:12
Fókusz
2024. szeptember 1. 8:08

„Valóban a profi boksz világát fogjuk megidézni” – a Sztárbox készítői idén még magasabbra tették a lécet

Vasárnap este fél nyolckor visszatér a Sztárbox, és három izgalmasnak ígérkező meccsel berúgja az ősz ajtaját. A műsor, amelyben profi körülmények között felkészített hírességek bokszolnak egymás ellen, tavaly októberben megújulva tért vissza 18 év kihagyás után, és az elmúlt esztendő egyik legsikeresebb tévés produkciója lett. Nem véletlenül beszéltek róla hónapokon át az emberek: nemcsak látványos, de kifejezetten izgalmas és magas színvonalú meccseket láthattunk. A műsor készítői idén még magasabbra tették a lécet.
12:46
Fókusz
2024. augusztus 31. 19:33

Az ember percenként 60-70 ezer lehulló hámsejtet veszít el, a kutya ennek a szagfelhőjét tudja azonosítani

Szaglásukkal életeket menthetnek, de hogyan képesek a kutyák eltűnt emberek nyomát felkutatni? Barva Ádám kollégánk ellátogatott a Mantrailing Akadémia Alapítvány táborába, hogy megmutassa, hogyan tanítják a kutyákat arra, hogy eltévedt túrázókat vagy tájékozódni képtelen gyerekeket, demens személyeket találjanak meg. A nyomkövető kutya annyiban különbözik a mantrailingező ebektől, hogy előbbi az eltűnt személy által a talajon hagyott sérüléseket és emberi szagmaradványok egyvelegét követi, míg utóbbi az évezredek óta megszokott, természetes testtartását felvéve, a levegőben szaglászva keres, és kizárólag csak az ember egyedi szagát kutatja.
7:36
Fókusz
2024. augusztus 31. 19:17

Sebestyén Balázs Majkáról: Nagyon erős személyiség, azért az nem könnyű

Amíg Sebestyén Balázs dj-zett a Balatonon, és kipróbálta az elektromos wakeboardot, addig Istenes Bence végigbokszolta a nyarat. Balatonon ő is járt, egy barátja rávette, hogy próbálják ki a tó átúszását, de a verseny közepén kiszálltak. Majkának koncertezéssel telt a nyár, és egy kis nosztalgikus ValóVilággal, Pápai Joci a házuk felújításába kezdett úgy 12 hete. Balázs és Majka szeptember első hétfőjén átveszi az irányítást az RTL-en, naná, hogy a vízfóbiás Jocit sem hagyják ki a buliból. Indul az Ősz az RTL-en, hétfőtől a Fókusz után minden este: Kalandra Fal!
4:46
Fókusz
2024. augusztus 30. 20:49

Ilyen volt az RTL Magyarország első gyerektábora

Hogyan lehet valaki tudatos médiafogyasztó? Hogyan lehet felismerni az álhíreket? Mitől lesz egy riport hiteles? A többi között ezekre a kérdésekre keresték a választ azok a gyerekek, akik az elmúlt napokban többször is ellepték az RTL épületét. Megnézhették a vadonatúj stúdiónkat, bekukkanthattak a sminkszobába, és arra is rájöttek, hogy amit a tévében látnak, az csak látszólag egyszerű. 
3:47
Fókusz
2024. augusztus 30. 20:35

Cristiano Ronaldo is segédkezett a Bajnokok Ligája sorsolásán – az új típusú BL az RTL életében is új fejezetet nyit

A világ legismertebb focistája, a több mint hatszáz millió követővel rendelkező Cristiano Ronaldo is segédkezett a Bajnokok Ligája sorsolásán. Látszólag nem élvezte annyira a szerepét, de azt elismerte, hogy mennyi mindent köszönhet a labdarugó-sorozatnak. Csütörtökön az is kiderült, hogy Szoboszlai Dominik új klubjával,a Liverpoollal tér vissza Lipcsébe. Az új típusú BL nemcsak a labdarúgásban nyit teljesen új fejezetet, hanem az RTL életében is. Nagy megtiszteltetés, és egyben óriási feladat is, hogy a következő három évben kizárólag az RTL+-on lehet majd megnézni a Bajnokok Ligája összes mérkőzését eddig még sosem látott csúcsminőségben. Minden eddiginél több nagy rangadó lesz, és az új lebonyolításnak köszönhetően több izgalom is.
3:54
Fókusz
2024. augusztus 30. 20:23

Megszólalt a sokkoló fotókról Molnár Gusztáv közeli barátja: Valójában sosem szakított az alkohollal, többször is kórházba került az elmúlt időszakban

A minap sokkoló fotók jelentek meg Molnár Gusztávról, amint egy kuka tövében a járdán alszik. A közvéleményt felkavarta az alkoholista színész visszaesése, de egy közeli barátja, aki nem akarta vállalni a nevét, számított rá, hogy nagy baj közeleg. A Fókusznak azt mondta, Gusztáv valójában sosem szakított az alkohollal, az elmúlt hónapokban többször is kórházba került, friss kapcsolata is ráment a szenvedélybetegségre. Ennek ellenére a hozzá közel állók nem engedik el a kezét, abban bíznak, hogy ez a mélypont végre tényleg észhez téríti.
4:57
Fókusz
2024. augusztus 30. 20:07

Armin Van Buuren: Nagyon jó a kapcsolatom a magyar rajongókkal – exkluzív interjú

Volt, aki hat órát vonatozott azért, hogy élőben láthassa a Szegedi Ifjúsági Napokon kedvenc lemezlovasát, a holland származású Armin van Buurent. Rajongói azt mondják, a mindig megújuló világhírű zenész most sem okozott csalódást. A közönségben találkoztunk olyan édesapával, aki koraszülött kisfiát a DJ után Árminnak nevezte el, a kórházban töltött idő alatt pedig rengeteg erőt adott neki a zene. A szerencsés rajongók pedig a színpadra is feljuthattak, amivel örökre szóló élményt szereztek.  
9:29
Fókusz
2024. augusztus 30. 19:48

Elmúltak már a „Pamela-hisztik”, és Nemazalány is megtanulta kezelni dühkitöréseit – készülnek a vasárnapra a Sztárbox női versenyzői

Hódi Pamela sztárboxos karrierje elején alaposan fel volt adva a lecke Hídvégi György edzőnek. Ám eltelt néhány hónap, és Pamelát mintha kicserélték volna. Ellenfele, Nemazalány, azaz Halastyák Fanni pedig mentálisan érett sokat a felkészülés alatt. Hódi Pamela és Nemazalány is úgy van vele, mint a legtöbb versenyző az idei Sztárboxban – leginkább saját magára koncentrál, nem az ellenfelére. Vasárnap este megküzdenek a szorítóban.
6:52
Fókusz
2024. augusztus 30. 19:44

Norvégiában a természetben tanulnak, Spanyolországban később kezdődik, Japánban százezer forint az iskolatáska – iskolakezdés külföldön

A Fókusz stábja három külföldön élő magyar családot keresett fel, hogy elmondják, náluk mennyire más az iskolarendszer, mint Magyarországon. Spanyolországban például a gyerekek kertészkednek, főznek, de tanulnak programozást, és tudományos kísérleteket is végeznek az iskolai laboratóriumban. Norvégiában van szabadtéri iskola, míg japánban tabletre kapják a házit a diákok.
12:13
Fókusz
2024. augusztus 29. 20:31

Így nyaralnak hírességeink: sivatagi eltévedés, bosszús katonák a Pentagonnál, felesleges rohanás a repülőhöz

Polgár Tünde és Polgár Árpád eltévedt már a jordán sivatagban, a baloldali közlekedés is kifogott rajtuk, tyúkokkal, libákkal utaztak a Seychelles-szigetekre. Azt mondják, velük mindig történik valami. Ahogy a humoristával, Orosz Gyurival is. Hogy miért vetettek keresztet az őt figyelő strandolók Mallorcán és milyen extrém, kínos, vicces, vagy veszélyes helyzetbe keveredtek a világot járó magyar hírességek, kiderül a videóból.
3:51
Fókusz
2024. augusztus 29. 20:04

„Nem volt még ilyen esetem, hogy a nevemmel így átvágtak volna valakiket” - Falusi Mariann nevével és arcával éltek vissza netes csalók

Falusi Mariann 30 kilót fogyott, mindenkit meghódított a receptjével! Figyelemfelkeltő szöveg, az énekesnő mesterséges intelligenciával módosított képei és egy link, amit messzire jó elkerülni. Mind egy hamis reklámkampány részei. A bűnözők által generált reklám egy ízesített port kínál, állításuk szerint a napi összes étkezést kiváltva segít a fogyásban. A banki tranzakció után azonban rendre nem érkezik semmi. A közösségi médiában keringő átverésnek sajnos többen bedőltek. Mariann, nagyon sajnálja azokat akik bedőltek az átverésnek, most mindenkit inkább arra biztat, hogy csak megbízható forrásból vásároljon, ami talán még mindig az, amit a boltban meg tudunk fogni.
4:13
Fókusz
2024. augusztus 29. 20:01

Nem jó hír az egyetemistáknak: Budapesten már 250 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet

Budapesten 100 ezer forintnál olcsóbban szinte semmit sem lehet bérelni, egy kiadó szoba havit átlagos bérleti díja 98 ezer forint – mondja Balog László az ingatlan.com vezető elemzője. Az elmúlt évben több mint 10 százalékkal drágultak az albérlet árak: Budapesten már 250 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet, Debrecenben 230 ezer forint az átlag érték, Győrben 190 ezer forintot kell fizetni. A legjobban idén is azok járnak, akik többen egy nagyobb lakást vesznek ki.
3:59
Fókusz
2024. augusztus 29. 19:55

Noszály Sándor: Nagyon komoly munkát végeztem, kész vagyok a meccsre

Noszály Sándort sokan irigyelhetik, tíz évet élt Los Angelesben. Puszta kalandvágyból indult el a tengerentúlra és pár év után már a legismertebb amerikai színészeket és üzletembereket tanította teniszezni. A telefonszámát kézről kézre adták egymásnak a hírességek. Első tanítványa a Bush együttes frontembere volt, majd jött Bill Gates, Gerard Butler. De hiába a sok szupersztár, a szíve mégis hazahúzta. A teniszütőt az elmúlt néhány hónapban pedig bokszkesztyűre cserélte, és az ideje nagy részét a ringben tölti. Sportos múltjából adódóan jól tud alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez. De hogy a ringből győztesként kerül-e ki a sztárok kedvenc teniszedzője, az kiderül vasárnap este, itt, az RTL-en és az RTL+ felületén.
4:32
Fókusz
2024. augusztus 29. 19:51

Hajdu Steve nem akarja elhinni, hogy a színésztársáról megjelent fotók nem megrendezett képek

Molnár Gusztáv színészről elkeserítő fotók jelentek meg szerdán a Blikkben. Ezeken az látszik, hogy Gusztáv borzasztó állapotban üldögél a Corvin-negyedben, úgy tűnik, az arca össze van törve és egy kuka mellé fekszik le a földre. A színészt a Drága örökösökben egy ország ismerte és szerette meg, de magánélete sorra próbára tette. Mégis úgy tűnt, elvonókúrája sikeres volt és talpra tud állni alkoholizmusából. A családja, a barátai és a kollégái is aggódnak miatta. A Fókusz Szabó Simonnal és Hajdú Steve-vel beszélt a színészről. Kerestük Molnár Gusztávot is, de a telefonja ki volt kapcsolva. Úgy tudjuk jelenleg kórházban ápolják, és orvosi felügyelet alatt áll.
9:38
Fókusz
2024. augusztus 29. 19:35

A vitorláshajón való függeszkedés csak az egyik extrém helyszíne a légtorna fotózásnak

Hőlégballon, vitorláshajó árbóca, barlang. Hogy mi a közös ezekben? Egy különleges sportág, a légtorna. A Fókusz a Balatonra látogatott el, hogy végig kísérjen egy vitorláshajóra szervezett légtornász fotózást. Nem szokványos helyszín a víz tükre felé lógatott karika, kellő bátorság is kell hozzá. Volt, aki tériszonyát leküzdve pózolt, volt, aki csak pár pózzal, más egy egész repertoárral készült.
7:55
Fókusz
2024. augusztus 29. 19:33

„Gyerekenként 40-50 ezer forintot lehet számolni” – sok magyar család költségvetése nem bírja el a tanévkezdést

Sok gyerek talán már augusztus utolsó napjaiban kiválasztotta az ünneplő ruháját az idei évnyitóra, ám sajnos egyre többen vannak olyanok, akik még ma sem tudják, mivel pakolják meg a tavalyi iskolatáskát. A családok többsége gyakran már fél évvel az iskolakezdés előtt elkezd spórolni azért, hogy szeptemberben nyugodt szívvel engedje el gyermeke kezét az iskola bejáratánál. A Juhász-Fekete család négy gyermeket nevel, közülük hármat kell útnak indítaniuk szeptember elsején. Csongor harmadikba, Botond ötödikbe megy, Alex pedig tavasszal érettségizett, ő ősszel ötödéves lesz. Ennyi gyerek beiskoláztatása már látványosan megterheli a családi kasszát.
4:54
Fókusz
2024. augusztus 28. 20:26

Molnár Anikó: volt 20 milliós ajánlatom

Molnár Anikót Közösségi oldalán régóta kényezteti buja bájaival követőit, akiknek hol bikiniben, hol falatnyi miniben pózolt. Ezt tavaly óta már magasabb szinten űzi: vadító videóit és kéjes képeit csak azok láthatják, akik fizetnek is érte. Anikót férfi rajongói mindig is meredek ajánlatokkal bombázták. A pasik a nadrágjukba is képesek jó mélyen benyúlni, egészen a pénztárcájukig – de nem csak a látványért akarnak fizetni. Az egykori Villalakó azt mondja, ha az összes ajánlatot elfogadná, akkor egyrészt kacsalábon forgó palotában élne, másrészt éjjel-nappal utazgatna a világ minden tájára, harmadrészt minden nap másik étteremben enne.
4:55
Fókusz
2024. augusztus 28. 20:22

Qadi Farhan Alkadi 326 nap után szabadult a Hamasz fogságából

Qadi Farhan Alkadi-nak, aki 326 napot töltött a Hamasz fogságában. Ő is egyike volt annak a 253 túsznak, akiket az arab terror-szervezet ejtett foglyul az Izrael elleni támadása során tavaly október 7-én. A beduin arab férfi a keddi nap folyamán térhetett haza. 11 gyermekes Alkadi csaknem 11 hónap után találkozhatott újra a családjával. Fiai és testvére így rohantak hozzá a kórházba, amikor értesültek a szabadulásáról. A férfi láthatóan sokat fogyott, de az állapota stabil.
5:27
Fókusz
2024. augusztus 28. 20:03

Ullmann Mónikának bár összeszorul a gyomra, nagyon várja, hogy mindkét fia összecsapjon a hétvégén a Sztárboxban

Bármennyire jó a viszony, a Sztárbox párosítása nem könnyítette meg Ullmann Móni helyzetét. Vasárnap este ugyanis a fia ringbe száll, pontosabban a két fia küzd majd meg egymással, hiszen vérszerinti gyermeke, Miller Dávid ellenfele Ullmann Mónika sorozatbeli fia, Varga Ádám lesz, aki az RTL vadonatúj napi sorozatában, a Pokoli rokonokban fog feltűnni.
7:34
Fókusz
2024. augusztus 28. 20:02

Az idei tanév sem indul zökkenőmentesen az iskolákban

Úgy tűnik, Magyarországon az idei tanév sem indul gördülékenyen. Forrnak az indulatok a mobilhasználat betiltása miatt az iskolákban, a jó nevű Madách Imre gimnázium igazgatója például ellenállt volna annak a törvénynek, ami szerint a diákok nem használhatnak telefont az intézményekben, az igazgatót el is bocsájtották. És persze idén is felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire haladó szellemű a magyar oktatás, és mennyire lesz hasznosítható az a tudás, amelyet a felnövő generáció a tankönyvekből tanul?
6:16
Fókusz
2024. augusztus 28. 19:56

Kabát Péter: nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az RTL-en egy saját műsort az én nevemmel indítanak

Az RTL Kreatív producerei régóta dédelgettek egy álmot, hogy Kabát Péternek kitalálnak egy saját műsort, méghozzá olyat, aminek köze van a focihoz. A Kabát FC forgatása több hónapig tartó előkészítés után kezdődhetett el. Kabát Petinek volt focistatársaival egy Sebestyén Balázs által összerakott csapatot kell edzenie, Albániában. Kabát Péter exkluzív interjút adott Albániából a Fókusznak. A Kabát FC kezdőrúgása, Szeptember 2-án 21 órakor lesz, az RTL-en és aztán minden hétköznap este a Kalandra Fal után.
5:15
Fókusz
2024. augusztus 28. 19:46

Darázsinvázió van Magyarországon

Jelenleg Magyarországon a német darázs és a lódarázs okozza a legnagyobb veszélyt. Ráadásul az idei extrém hőség és aszály miatt már hetekkel korábban elkezdődött a darázsszezon. Irtásukra folyamatosan riasztják a szakembereket, akik alig győzik a munkát, hiszen egy-egy fészekben akár több 10 ezer darázs is tanyázhat. A Fókusz riportjában  Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész beszél darázscsípéséről, aki allergiája miatt a kórházban kötött ki, de Molnár Fruzsina, az RTL Híradó riportere sem úszta meg kisebb sokk nélkül a csípést. 
5:19
Fókusz
2024. augusztus 28. 19:45

Henry Kettner: teljesen kizárt, hogy bokszoljak

Henry Kettner számára azelőtt ért véget a Sztárbox, mielőtt ringbe léphetett volna. A fél évig tartó kőkemény felkészülés hajrájában kellett szögre akasztania a bokszkesztyűt. Amikor elkezdte a bokszot, nem tudott róla, hogy gerincsérve lenne, a problémára az edzések alatt derült fény. Bár Henry nagyon csalódott, hogy nem mutathatta meg, mire képes, nem kockáztathat. A műsor készítői számára is a versenyzők egészsége a legfontosabb.
7:53
Fókusz
2024. augusztus 27. 20:28

„Nagyon jó volt itthon vajúdni” – otthon született VV Gigi második gyermeke

VV Gigi második gyermekét otthon hozta világra. Az egykori valóságshow hős azt mondja, már az első terhességénél is megfordult a fejében, hogy a kórház helyett inkább a biztonságot jelentő otthonában szüljön. Akkor férje mondott nemet. Most a házukban izgulták végig a vajúdást és Emília születését, Gyula minden percben mellette volt. Emíliát, aki alig két hetes, VV Gigi a Fókuszban mutatja meg először. 
5:45
Fókusz
2024. augusztus 27. 20:01

Telefonok vs iskolák: lenne helye a digitális eszközöknek az oktatásban?

Hasznos vagy káros? Szükség van rá az iskolában vagy csak eltereli a gyerekek figyelmét? Bár augusztus nyolcadikától már rendeletbe korlátozzák a mobiltelefonok használatát az iskolákban, a budapesti Madách Imre Gimnázium arról tájékoztatta a szülőket és a diákokat, hogy ők inkább a digitális kultúra helyes használatára szeretnék megtanítani a gyerekeket, emiatt nem tiltják el az okoseszközök használatát. A Fókuszban a leginkább érintetteket, a diákokat kérdeztük arról, ők mit gondolnak az új rendeletről. 
3:29
Fókusz
2024. augusztus 27. 19:59

Nagy durranás az RTL+-on: ilyen a humor és a kendőzetlen őszinteség együtt

A „F you very very hard” című alkotásnak már a címe is olyan szókimondó, hogy sípolni vagyunk kénytelenek, és ez a viccesen őszinte stílus végig jellemezi az RTL+ on megtalálható sorozatot. A három főszereplő, a három 30-as belga nőt napjainkban követjük végig. Magánéleti és munkahelyi problémáik átlagosak és átélhetőek – ahogy azonban ezt a szemünk elé tárják a készítők, az nem mindennapos.
6:19
Fókusz
2024. augusztus 27. 19:50

Így zajlott a Kalandra fal! műsorvezetőinek fotózása – ezt gondolják egymásról Majkáék

Sebestyén Balázs közel harminc éve televíziózik, míg Istenes Bence tizenhat éve kezdte karrierjét a médiában. Bár az Álarcos énekesben már láthattuk őket együtt, más szerepben, műsort közösen eddig még nem vezettek. Jövő héten kezdődik a Kalandra fal!, amiben végre megmutathatják a nézőknek, mire képesek műsorvezető párosként. Ott jártunk a vetélkedő forgatásán, ahol már a kulisszák mögött megkezdték a csipkelődést és az is kiderül, mit szólnak az újonnan érkezőkhöz, Majkához és Pápai Jocihoz.
4:51
Fókusz
2024. augusztus 27. 19:34

Ilyen a világ legnagyobb japán ételfesztiválja: 50 ezren mentek el megtornáztatni az ízlelőbimbóikat

A japánok nemcsak a szupergyors és pontos vasutakról, de elképesztő gasztronómiai fogásaikról is híresek. Amíg mi a gulyáslevesre és a pörköltekre esküszünk, a szigetország étellistája olykor érdekesnek és gyomorforgatónak tűnhet a számunkra. De egy biztos, meghízni nehezen tudunk a japán ételektől és nem azért, mert nem ízlenek. Fontos számukra, hogy egészséges hozzávalókból főzzenek és hogy minél érdekesebbnek tűnjenek az ételek. New Yorkban, a japán ételfesztiválon ilyenből akadt bőven.