FÓKUSZ

1:07
Fókusz
2019. szeptember 5. 17:41

DOMBÓVÁRI ISTVÁN: „Nem vagyok az a kőkemény tini, aki azért sem ijed meg”

Az Az első része két évvel ezelőtt 2017 egyik legnagyobb filmsikere volt. Stephen King klasszikus, 1986-ban írt horror-regénye már akkor világszerte borzongást okozott, most viszont az Az második fejezetében véget ér a történet. A film magyarországi premierjén is ott volt Pennywise, sőt sárga esőkabátot viselő és vörös lufikat tartó zombie-gyerekek és Dombóvári István is megjelent.
Celebklub
2019. szeptember 5. 10:00

VV Kingának az élete forgott kockán első szülésekor

Tavaly ezen a napon számoltunk be róla: sugárzik, és sokszor el is érzékenyül, amikor 5 hetes kisbabájáról beszél a ValóVilág 5 játékából megismert Kutai Kinga. Az újdonsült anyuka most először a Fókusznak mutatta meg a csöppséget. A kicsi világrajövetele egyáltalán nem volt olyan egyszerű, Kinga 8 és fél órán át vajúdott és még súlyos komplikáció is fellépett az utolsó napokban.
0:28
Fókusz
2019. szeptember 4. 19:12

Családon belüli erőszak történhetett Britney Spears-éknél!

Britney ex-férje, Kevin Federline feljelentette egykori apósát. A vád szerint a nagypapa az idősebbik fiút megragadta, rázogatta és a földre lökte. Mindennek a kisebbik gyerek is szemtanúja volt. Hogy mi igaz ebből, nem tudni, de az eset után a gyerekek elhelyezéséről új megállapodást kötöttek: miszerint a fiúk az idejük 90%-át az apjuknál, és mindössze 10%-át töltik az anyjukkal.
4:24
Fókusz
2019. szeptember 3. 19:40

VV Zsuzsu besokallt: kamu profilt hoztak létre és fenyegetik a ValóVilág győztesét!

VV Zsuzsu besokallt. Több, mint fél éve minden nap visszaélnek a nevével és a fotóival. Megalázó, trágár, sértő bejegyzésekkel árasztják el a Zsuzsu nevével fémjelzett közösségi oldalt, megtévesztve ezzel a lány rajongóit is. Zsuzsu kétségbeesésében magánnyomozót fogadott, hogy kiderítse, ki zaklatja őt. A teljes interjú visszanézhető: ITT!
4:18
Fókusz
2019. szeptember 2. 19:40

L.L. Junior magához vette másik gyermekét, miután kisfiát halálra gázolta egy autó

L.L. Junior magához vette nagyobbik fiát azután, hogy kisöccsét szombaton halálra gázolta egy autó Zuglóban. A zenész a bíróságon is kezdeményezi, hogy a közös felügyelet helyett az ő gondozásába kerüljön nagyobbik gyermeke. A Fókuszban egy szemtanú is megszólal, a helyiek szerint a tragédia helyszíne veszélyes zebra, ahol gyakran történik baleset.
10:26
Fókusz
2019. augusztus 31. 19:50

Nyolc évtizede robbant ki a második világháború Európában

Napra pontosan 80 évvel ezelőtt lengyel milicista ruhába öltözött német titkos ügynökök támadták meg a lengyel-német határ melletti Gleiwitz rádióállomását. Az akciót egy SS ügynök vezette, és ez is része volt az úgynevezett Himmler hadműveletnek, amely során összesen 21 támadást hajtottak végre a két ország határán fekvő német, azaz saját célpontok ellen. Másnap, 1939. szeptember elsején a németek megtámadták Lengyelországot és kitört a második világháború.
5:52
Fókusz
2019. augusztus 31. 19:50

Jönnek a Jófiúk, akik szolgálnak és vétenek

Szeptember 1-jén este kezdődik az RTL Klub legújabb sorozata, amelyben három peches rendőr hétköznapjait követhetjük nyomon. Kapitány Iván rendezőtől A mi kis falunkban, vagy épp az Üvegtigrisben már megszokott humor lesz ennek a vígjátéksorozatnak is az alapja, és persze a parádés szereposztás. Az RTL új sorozatának forgatásait már tavasszal elkezdték, ahol természetesen mi is ott voltunk. A színészekkel együtt fedeztük a legfontosabb helyszíneket a rendőrőrstől kezdve a hálószobákig, ahol biztos, hogy mindig történik majd valami olyan, ahová szakszerű védelem kell. Erre vannak a Jófiúk.
9:59
Fókusz
2019. augusztus 31. 19:50

Csók és esküvői fotó - hogyan folytatódnak a pajkaszegi kalandok?

Nyár eleje óta forog A mi kis falunk negyedik évada, ott voltunk az új évad első forgatási napján. A színészek elmesélték, hogyan készültek fel a folytatásra. Emlékeznek még? Egy csók tett pontot a harmadik évad végére, ami a nézőket is meglepte, így érthető, hogy a legtöbben azért várják a ma este kezdődő új évadot, hogy kiderüljön mi lesz Tecával és a Pappal.