FÓKUSZ

7:13
Fókusz
2021. július 21. 19:55

Viki gazdasszony és Zoli gazda meghozta első nagy döntését a közös randik után

Házasodna a gazda, de egyelőre még nem tudja, ki lehet élete párja. A népszerű párkereső műsorban Zoli gazda élvezte az érte versengő hölgyek figyelmét, mégis azt mondja durván kiürítették a készleteit. Az első közös randi után négy lánynak adta meg az esélyt, hogy maradjon és hogy több idő alatt sokkal mélyebben megismerhessék egymást. Viki gazdasszony is letette a voksát négy úriember mellett, akiknek úgy tűnik, vannak céljaik és a szívük, lelkük is szép.
4:15
Fókusz
2021. július 21. 19:25

Ha lánykérésről van szó, mi magyarok nagyon kreatívak vagyunk

Úgy tűnik, a pandémia nem vette el a házasodni vágyók kedvét. A tavalyi esztendőben 67 ezer pár kötött házasságot. Záporoztak az igenek a Konyhafőnök legutóbbi évadában is, de a legemlékezetesebb mégis talán az volt, amikor az egyik versenyző kapott egy nagy IGEN-t a barátnőjétől a műsor felvételei alatt. De rögzített már lánykérést az Időkép egyik webkamerája a behavazott Dobogókőn, és láthattunk romantikus IGEN-t egy felvidéki focimeccsen is. Az egyik játékos már az első percben sérülést színlelt, és mivel kedvese volt a csapat gyúrója, a nagy ijedtségből villámgyorsan nagy boldogság lett.
4:25
Fókusz
2021. július 21. 18:55

Nem bírták a nyaralók, betiltották a harangszót Balatonberényben

Balatonberényben jelenleg nem pontosan tudni kiért szól a harang, illetve, hogy kiknek nem szól. Ahány ott élőt megkérdezett a Fókusz stábja, annyi várja vissza az évtizedek óta megszokott reggel hat órai harangszót, amit állítólag a nyaralók nyugalma érdekében tiltottak be nyár végéig. A harang reggeli elnémításáért ötvenen írtak alá petíciót az ezerkétszáz lelkes településen, de ez a petíció nem nyilvános. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a néma harang hangját most messzebbre vitte a szél mint azt szerették volna.
13:09
Fókusz
2021. július 20. 19:35

Megmutatjuk, hogyan él a 200 éves cirkuszi dinasztia, a Richter család

A cirkuszművészet Oscar-díját is elnyerték, de valójában hogyan élnek, amikor hatalmas sátraikkal a világot járják, és nem a porondon varázsolnak éppen? A 200 éves cirkuszi dinasztia három generációja fogadott minket otthonában, vagyis különböző méretű lakóautójában. A Richter család hetven éves fejének fiú unokája már tizenegy évesen külön lakókocsiba költözött.
2:09
Fókusz
2021. július 20. 19:21

Attól tartanak, hogy a koronavírus-járvány újra berobban az árvíz sújtotta területeken

Történelmi méretű árvíz sújtja Németország nyugati részét, ami közel 200 életet követelt és legalább ezer embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. Az áradásokat a rekordmennyiségű csapadék váltotta ki, Pfalzban és Észak-Rajna-Vesztfália tartományban komplett városokat és falvakat árasztott el a víz, számos épület megsemmisült.
0:33
Fókusz
2021. július 20. 19:20

Harry herceg gyerekkoráról, a katonaságban eltöltött éveiről és édesapává válásáról ír könyvet

Érzelmes és inspiráló történet – így jellemezte a kiadó azt a könyvet, amin Harry herceg dolgozik már egy éve. A sajtó inkább csak botránykönyvként hivatkozik a jövőre megjelenő alkotásra, amelyben Harry a gyerekkorát, a katonaságban eltöltött éveit valamint a férjjé és édesapává válását dolgozza fel. A bejelentés alaposan felkavarta az állóvizet a palotában, bennfentesek szerint Károly herceget nagyon meglepte, sőt egyenesen sokkolta a hír, mert fogalma sem volt arról, hogy fia mire készül. 
8:38
Fókusz
2021. július 20. 19:13

Schmid Julia: Nem az én döntésem volt, hogy visszaléptem

Az olimpiára induló magyar csapat nemrég még 176 fős volt: mostanra már csak 173-an maradtak. Legutóbb pedig Schmid Julia esett ki a magyar csapatból: a hétvégén róla szóló cikkekkel ellentétben nem oltásellenessége miatt. A Magyar Olimpiai Bizottság csak július 9-én hozta meg azt a döntést, hogy minden magyar olimpikonnak kötelező az oltás. Ekkor ő már napok óta Tokióban volt, így e-mailben értesítették, hogy Magyarországról szállítanak majd neki vakcinát az olimpiai faluba. De mire megérkeztek az oltással, már mindössze 7 napja maradt a versenyig. Julianak ott az olimpiai faluban, a hotelszobájában mérlegelte, hogy az oltás miatt 3 napig nem mozoghat majd, így kiesik az edzésből. Az esetleges mellékhatások, mint például az izomfájdalom vagy a levertség pedig rossz hatással lennének a teljesítményére.
0:39
Fókusz
2021. július 20. 19:01

Jeff Bezos történelmet írt

Történelmet írt a világ leggazdagabb embere, aki az Apollo 11 Holdra szállásának 52. évfordulójára időzítette űrutazását. Jeff Bezos saját űripari vállalatával a Blue Originnel jutott el a világűrbe. És tért vissza sikeresen a Földre. Vele utazott testvére Mark, a 18 éves Oliver Daemen és a 82 éves egykori pilóta, Wally Funk is. A New Shepard a texasi Van Horntól 20km-re fekvő kilövőállásról startolt el, közép európai idő szerint ma délután.
2:52
Fókusz
2021. július 20. 17:41

NIA: Nem a kiló a lényeg, hanem, hogy egészségesen élj

Nia sokszor kapja meg követőitől, hogy rossz hatással van a fiatalokra, amiért a fogyás mellett kampányol. De szerinte inkább az a rossz irány, hogy mindenki úgy fogadja el magát, ahogy van. Eleinte nem akart fogyókúrázni. A koronavírus-járvány okozta helyzet viselte meg annyira, hogy decemberben egyik pillanatról a másra ledobott 5 kilót. Az eredmény viszont megtetszett neki és további héttől már tudatos életmóddal szabadult meg.
5:10
Fókusz
2021. július 20. 16:08

Nézd meg mit csinált Samu, a kiselefánt, mikor azt hitte, hogy egyedül maradt

Elefánt, ázsiai vadkutya, koronás daru, nagy mara, vízidisznó, prérikutya, tapír – nehéz egy lélegzetvétellel felsorolni, hogy az utóbbi hetekben mennyi kisállat látott napvilágot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szinte nincs olyan hét, hogy ne számolnának be valamilyen örvendetes eseményről. Egy-egy gólyahír visszajelzés a gondozók felé is, hogy az állatok jól érzik itt magukat. Ha nem így lenne, nem szaporodnának.
6:46
Fókusz
2021. július 19. 19:39

Közös bulival búcsúztak a sorozattól a Barátok közt alkotói

Ha valaki egyben szeretné megnézni a Barátok közt mind a 10 457 epizódját, az 200 ezer percbe, közel négy és fél hónapba telne. A sorozat elkészítésén több mint 110 ember dolgozott, közülük tucatnyian a kezdetek óta tagjai a csapatnak. A 23 év alatt több mint 10 ezer tárgyat használtak fel, 25 kiló púdert, 8 kiló rúzst, a forgatókönyvvel pedig több mint 250 ezer A4-es papírt írtak tele. A történet lezárult, a barátokra most tényleg egy új élet vár.
5:51
Fókusz
2021. július 16. 19:54

Úgy érzik, másodrendű állampolgárnak számítanak az országban csak azért, mert homoszexuálisok

Nagy M. Boldizsárnak, a Meseország mindenkié című könyv szerkesztőjének az a célja, hogy a gyerekek nyitottak legyenek, megismerjék a világ sokszínűségét. Párjával régóta szerettek volna örökbefogadni egy gyereket, de erről teljesen le kellett mondaniuk. Egy ideje úgy döntöttek, elköltöznek Magyarországról. Boldizsár azt érzi, egyre csak fogy a levegő, és másodrendű állampolgárnak számít az országban azért, mert homoszexuális.
1:30
Fókusz
2021. július 16. 19:00

Átütő sikere volt Enyedi Ildikó filmjének a cannes-i bemutatón

Július 14-én este mutatták be a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét, a vetítés másnapján számos jegyzett francia lap megjelentette a kritikáját, értékelését a filmről. A Le Figaro vezető filmkritikusa az Arany Pálmát, a Le Monde, a L’Humanité és a Le Parisien kritikusa pedig a maximális 3 csillagot adta a filmnek. A Le Figaro a kritikájában egyenesen mesterműnek titulálta a filmet. A film szeptember 23-ától lesz látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
5:03
Fókusz
2021. július 15. 19:40

Két kerekét is elhagyta egy kisteherautó menet közben

Irányíthatatlanul pattogott, majd többször megfordult a tengelye körül a körforgalomban az elszabadult gumiabroncs az M85-ös M1-es autópálya csomópontjában Győr közelében. A cseh rendszámú teherautó menet közben két kerekét is elhagyta, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés és a száguldó kerék csak egy autószállító tréler végét találta el.