EXTRA VIDEÓK

3:32
Híradó
2020. január 14. 15:43

MINDENÜK ELÉGETT: Éppen kislányukat akarták fürdetni, mikor a szomszédban felcsaptak a lángok

Semmi nem maradt a kisgyerekes család otthonából, mindenük odalett a vasárnap esti óbudai tűzben. Az anyuka éppen másfél éves kislányukat készült fürdetni vasárnap este, amikor felcsaptak a lángok a szomszédban. Azt mondják, pánikba estek, úgy menekültek minél távolabb a lángoktól. Kintről sírva nézték végig, ahogyan teljesen leég a házuk. Most stábunkkal együtt tértek vissza egykori otthonukhoz. Ide kattintva megtudhatja, hogyan segíthet a családnak.
10:49
Híradó
2020. január 13. 16:05

MAGYAR HANG: „Van igény a szabad, független sajtóra”

A 2018-as országgyűlési választás után néhány nappal derült ki, hogy Simicska Lajos, egykori Fidesz-közeli vállalkozó leépíti médiacégeit, és bezárja az akkor már évek óta kormánykritikus Magyar Nemzetet, illetve a Lánchíd Rádiót. A Magyar Nemzet munkatársai nem sokáig nyalogatták a sebeiket. Többen elhatározták, hogy létrehoznak egy független, közéleti hetilapot. A Magyar Hang 95 százalékban az olvasókból él. György Zsombor főszerkesztő azt mondta, a lap elsősorban vidéken szeretne erősödni, mert országjárásaik során azt tapasztalják, hogy oda sokszor nem jutnak el a valódi hírek.
5:50
Híradó
2020. január 13. 14:46

STROKE: Az orvosnak 10 perc kiértékelni a leletet, a szoftvernek 30 másodperc

30 másodperc alatt megmutatja az érelzáródás helyét, és azt is, hogy az agynak melyik része halt el. Így a beteg gyógyulási esélyei jelentősen nőnek. Egy mestersége intelligenciával működő szoftvert kapott egy évre a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája. Egy orvosnak 10 percébe telik egy ugyanilyen leletet kiértékelni. Az a cél, hogy a klinika hosszú távon használhassa a programot.
1:30
Híradó
2020. január 13. 11:27

Öt épület lángolt vasárnap este Óbudán

Öt épület lángolt a főváros harmadik kerületében tegnap este. A házak tetőszerkezete gyulladt ki. Az oltást nehezítette, hogy a lángok miatt megolvadt és leszakadt egy nagfeszültségű elektromos vezeték is, ami ekkor még áram alatt volt. Az eset miatt egy ember, feltehetően egy járókelő áramütést szenvedett, őt a mentőknek kellett ellátnia. A tűz miatt több gázpalack is felrobbant. Az épületekben lakók közül senki sem sérült meg. Hogy a lángok mi miatt csaptak fel, még vizsgálják, de egyelőre nem merült fel, hogy szándékos gyújtogatás történt volna.
1:28
Híradó
2020. január 12. 19:37

Robbanást hallottak, több épület is lángolt Óbudán

Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület kigyulladt, kettőt azonban már eloltottak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.  Kolozsi Péter elmondta, hogy a három épületben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből. Az Index beszámolója szerint, a környéken többen robbanást hallottak, és több kerületben az áram is elment néhány percre. Egy ember áramütést szenvedett, őt kórházba szállították. Idő közben a leszakadt vezetéket áramtalanították, ami jelentősen megkönnyítette az oltást.
4:26
Híradó
2020. január 12. 16:12

DRAGOMÁN GYÖRGY: „Pont ez a szép az irodalomban, hogy egy kétezer évvel ezelőtti szöveg is aktuális tud lenni”

"Azt gondolom, hogy egy írónak történetet kell mesélnie, és ha pechje van, akkor ezek a történetek maguktól aktuálisak lesznek. Ha szerencséje van, akkor is. Az író közéleti szerepe azért kérdéses, mert az író nem újságíró, és aztán vannak az olyan lassú írók, mint én, azok aztán pláne nem újságírók. A jó irodalom úgy működik, hogy az ember mondja a magáét, és abból lesz a közéletiség, hogy ezek a szövegek aktuálissá válnak, azért mert a világ alapvetően nem változik."
3:28
Híradó
2020. január 11. 16:57

TŰZ: Évekig spóroltak álmaik otthonára, most mindenük odalett

Összefogott a falu azután, hogy múlt héten leégett egy házaspár épülő otthona a Győr-Moson-Sopron megyei Levélen. A házaspár évek óta egy melléképületben húzta meg magát, mert spórolt pénzükből álmaik otthonát építették. Már csak a konyhabútor hiányzott, de múlt szombaton mindenük odalett. Biztosításuk nem volt, mert azután terveztek kötni, ha elkészül a ház. A falu azonban nem hagyta cserben őket. Ma, majdnem 150-en jöttek, hogy segítsenek a romok eltakarításában. Ha Ön is szeretne segíteni, ide utalhat: Levél Hagyományőrző Alapítvány: 59500100-10016226. Közlemény: Lugosi család
8:47
Híradó
2020. január 9. 16:12

KRUSOVSZKY DÉNES: „Nem elvárni dolgokat, hanem picit utánamenni magunknak”

Krusovszky Dénes szerint bizonyos szempontból szörnyű év volt 2019. Úgy érzi, nem elég, hogy elhunyt a magyar irodalom két meghatározó alakja, Tandori Dezső és Térey János, a politika sem adott okot arra, hogy az embernek jobb kedve legyen. Szerinte arra lenne szükség, hogy függetlenek legyünk, amennyire csak tudunk. Foglalkoztatja a közélet, szerinte egy írónak ez feladata is. Aggódik a kultúra függetlensége miatt.
6:31
Fókusz
2020. január 8. 17:33

VARGA VIKTOR: „Dániel olyan volt, mint a jövőbeli énem"

Varga Viktor arra már nem emlékszik, hogy hol és mikor találkozott először Benkő Dániellel, de azt rögtön érezték, hogy lelki társak. Dániel fogadott fiának hívta Viktort, gyakran egész délutánokat beszélgettek át. Barátja halála után az énekes egy klipet készített Dániel emlékére, ezzel is tisztelegve Benkő szellemisége előtt. Mert Viktor szerint így életben lehet tartani valakit halála után is.
1:04
Híradó
2020. január 6. 16:50

ŰRBATYU: A második szerkezet már magasabbra megy

Így emelkedett a magasba júliusban a Bakonyi Csillagászati Egyesület első űrbatyuja. A felszállást a ballon kamerája is rögzítette, a szerkezet hirtelen több száz méter magasra repült, majd belépett a sztratoszférába, ahol már 26.500 méterre volt a tengerszinttől. A falvak és városok parányinak tűntek, viszont jól látszott a Balaton kristálykék vize. Idén, május 2-án, a csillagászat napján utódja ,az Űrbatyu II. modernebb technikával indul majd útnak.