ERŐSZAK

9:21
Házon kívül
2020. január 21. 23:25

Gyerekotthonok, ahol nem ritka a brutális és kezelhetetlen erőszak

Nemrég került ki a netre egy megdöbbentő felvétel: egy gyerekotthonos fiatal brutálisan megaláz és bántalmaz egy fiút. Az eset után persze vizsgálat indult, de amit láttunk, csak a jéghegy csúcsa. A sokszor kezelhetetlen erőszak nagyon is ott van az otthonokban, és hogy mi lehet belőle, arra is van példa a közelmúltból: a bicskei gyerekotthonban nőtt fel az a fiú is, aki pár hete minden előzmény nélkül megölte a szomszédnőjét, akit nem is ismert. A történtek hátterét kutattuk.
2:15
Híradó
2020. január 18. 18:01

Szexuális erőszakkal gyanúsítja a lelkészt nevelt lánya

Szexuális erőszak gyanújával letartoztatták a református lelkészt a Békés megyei Kunágotán. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a lelkészt 14 éves nevelt lánya jelentette fel. A rendőrök még szilveszterkor, otthonából vitték el a lelkészt. Ezután az egyházmegye vizsgálatot indított, majd felmentették a szolgálat alól. Az egyházmegye esperese szerint a lelkész mindig jól végezte a munkáját, a lány pedig másfél évvel ezelőtt egyszer már feljelentette, de akkor állítása szerint kiderült, hogy alaptalan volt a vád.
2:07
Híradó
2020. január 7. 18:45

Újra politikai téma lett Magyarországon a családon belüli erőszak

Varga Judit igazságügyi miniszter zéró toleranciát hirdetett az erőszaktevőkkel szemben hétfőn közzétett videójában. Az ellenzék szerint azonban költséges kisfilmek gyártása helyett a kormánynak inkább az Isztambuli Egyezmény ratifikálásán kellene dolgoznia. A IX. kerület vezetése arra buzdítja az önkormányzatokat, hogy hozzájuk hasonlóan biztosítsanak védett lakásokat az áldozatoknak.
1:36
Híradó
2019. december 12. 18:04

12 éves fiút zaklathatott a 70 éves férfi

Első fokon 10 év fegyházbüntetést kapott az a mindszenti férfi, akit az ügyészség szexuális erőszakkal vádol. A 70 éves férfi ügye két éve kezdődött, akkor egy 12 éves fiú azt állította, hogy az idős embernél dolgozott és munka közben fogdosta a fenekét és a combját, majd közös, meztelen tusolásra biztatta. A férfi ügyét a gyerek védelmében zárt ülésen tárgyalta a bíróság. Úgy tudjuk a férfi ártatlannak vallotta magát, ezért az ítélet nem jogerős.
1:48
Híradó
2019. október 21. 18:05

Hajánál fogva rángatta az úton

Hajánál fogva rángatta végig az út mellett, majd átvonszolta a forgalmas úttesten élettársát egy férfi a Veszprém megyei Pápa határában. A bántalmazásról készült videón hallatszik, hogy a nő többször is segítségért kiabál és próbál menekülni. Az is látszik, ahogy több autós lassít, majd megáll, de senki sem szállt ki, hogy segítsen. A helyiek megdöbbentek a videón - a bántalmazott lány édesanyja azt mondta Híradónknak, lánya már nem akart együtt élni a férfival.
1:58
Híradó
2019. október 11. 18:10

A megvert fiú fél iskolába menni, nehogy újra találkozzon támadójával

Fél iskolába menni az a 11 éves fiú, akit múlt héten vert össze boxerrel egy 14 éves iskolatársa Budapesten, egy játszótéren. Tanítás után egy padon ült a barátaival, amikor kicsúfolt egy lányt. A nyolcadikos fiú ekkor ütötte meg a fémből készült eszközzel. Az arcán, a vállán és a hátán sérült meg, kórházba vitték. A megtámadott fiú apja nem érti, hogy a támadó ellen miért nem indult fegyelmi az iskolában. Az igazgató szerint azért, mert mindez közterületen történt, így nem tehetnek semmit. Az apukával készült beszélgetést itt nézheti meg hosszabban.
2:05
Híradó
2019. október 1. 18:43

Katonai parádé és erőszak a kínai pártállam 70. születésnapján

Erődemonstrációt tartott a kínai pártállam, amely példátlan nagyságú katonai parádéval ünnepelte 70. születésnapját Pekingben. A sztálini zubbonyba öltözött kínai elnök és a rezsim többi vezetője ugyanott állt, ahol 1949. október 1-jén Mao Ce-tung kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. Eközben Hong Kongban elszabadult az erőszak. Amatőr felvétel készült arról, ahogy egy rendőr közelről rálő pisztolyával egy tüntetőre.
1:42
Híradó
2019. május 24. 16:56

Megerőszakolták a fiát, majd azzal nyugtatták az anyát, hogy „a gyerek jól érzi magát”!

A gyerek jól érzi magát - ezzel akarták nyugtatni az anyát, miután közölték vele, hogy 11 éves fiát megerőszakolták. Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a Békés megyei Speciális Lakásotthonban egy 16 éves szintén ottlakó fiatal a gyanú szerint megerőszakolta a kisfiút. A helyiek szerint a bentlakó gyerekek rendszeresen kimennek az utcára, és előfordult, hogy összeverekedtek, vagy másokra támadtak.
2:21
Híradó
2019. április 29. 18:32

Nem tett vallomást a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz

Újabb Momentumos politikust gyanúsítottak meg hivatalos személy elleni erőszakkal a tavaly decemberi tüntetések miatt. Az ügyészség szerint Szarvas Koppány Bendegúz a túlóratörvény elleni tiltakozások alatt megdobálta a rendőröket, majd megpróbálta könnygázzal lefújni őket, és füstgránátokat is meggyújtott. A politikus nem tett vallomást. Az ügyészségen reggel a párt elnökét is meghallgatták, aki szerint koncepciós eljárás indult ellene és a videófelvételek bizonyítják az ártatlanságát.
6:51
Fókusz
2019. április 6. 20:00

Hogyan lesz a vitákból veszekedés, aztán szóbeli bántalmazás?

Miért tűnhet úgy, hogy az egyik házasságot, kapcsolatot erősítik a viták és konfliktusok, a másik viszont elvérzik ettől és válás lesz a vége. A határvonal nagyon keskeny, a hosszútávú következmények azonban egészen mások egy párkapcsolati adok-kapok vagy a visszatérő verbális abúzus esetében. Kabát Peti és Róka Adrienne ide kattintva többet mesélnek a konfliktusok megoldásáról.
8:06
Házon kívül
2019. március 19. 23:15

Kegyetlen tinik: miért kínozták élvezettel 16 éves társukat?

Egészen megrázó videót juttatott el valaki nemrég az RTL-nek: két tizenéves lány aláz és kínoz meg egy harmadik tinit. Mindezt felvették és posztolták is, de az igazi botrány akkor tört ki, amikor az RTL Híradó bemutatta a történteket. Nádudvart felkavarta az eset, és sokan keresik arra a magyarázatot, hogy mindez, hogy fordulhatott elő. Serdült Szilvia a történet összes érintettjét megkereste, hogy megértse, mi vezetett idáig.
2:26
Híradó
2019. március 10. 17:00

​Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány

Megrázó történet! Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány, aki társával még februárban brutálisan megvert és megszégyenített egy 16 éves diáklányt. A verekedést telefonnal rögzítették. A sokkoló felvételt szombaton mutattuk be a Híradóban. Ma az összevert lány és az őt nevelő nagymamája is nyilatkozott. Szerintük a bocsánatkérés kevés. Szeretnék, ha felelősségre vonnák a támadókat. A tinilánnyal készült interjút ide kattintva nézheti meg hosszabban.
2:20
Híradó
2018. november 25. 18:08

Minden ötödik nőt bántalmaznak

Magyarországon minden héten meghal egy nő erőszak miatt, minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaznak. Ráadásul az esetek többségében családon belüli az elkövető. November 25. - a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja! A Ciklus Egyesület egy táncos produkcióval hívták fel a figyelmet a problémára. A résztvevők között ott volt Makai Viktória, ultrafutó, akit néhány hete az utcán támadtak meg.
1:29
Híradó
2018. november 3. 18:23

Nevelőszülőkhöz került az a 4 éves kislány, akit a gyanú szerint megerőszakoltak

Kiengedték a kórházból, de családja helyett nevelőszülőkhöz került az a 4 éves kislány, akit a gyanú szerint néhány hete megerőszakoltak Cegléden. A Fókusznak most nyilatkozott a kislány édesanyja is, aki ugyanazt mondta, mint a férje: a gyerekre egy súly esett, ez okozta a sérüléseit. A rendőrség továbbra is szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz.
6:43
Házon kívül
2018. szeptember 18. 22:40

Egy 11 éves kislány szexuális erőszakkal vádolt meg két ismert sportolót

Nincs, aki ne kapná fel a fejét egy olyan hírre, hogy két 50 évesnél idősebb felnőtt megerőszakolt egy 11 éves kislányt. Az egyik hírbe hozott felnőtt Kósz Zoltán egykori vízilabdázó, aki megvádolt társával vízilabdaiskolát üzemeltet. Hogy valójában mi történt vagy mi nem történt, azt pontosan csak a vádakat megfogalmazó kislány és a két sportoltó tudhatja. Most Kósz Zoltán verzióját ismerhetik meg.
3:44
Fókusz
2018. szeptember 15. 19:20

Azt állítja, magyar vízilabdázókkal létesített szexuális kapcsolatot 11 évesen

Vízilabdázó élsportolókról állítja egy tizenhárom éves lány, hogy szexuális együttlétre vették rá még 11 éves korában. A kislányt képviselő ügyvéd szerint igaznak tűnik a gyerek állítása.  A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz. A lányt hétfőn vizsgálja meg pszichológus és nőgyógyász. A rendőrség hivatalosan még nem gyanúsította meg a két férfit.
1:44
Híradó
2018. szeptember 6. 18:14

Felmentették a diákjait ütlegelő nyíregyházi matektanárt!

Az RTL Híradóban januárban mutattunk be egy videót, melyen az látszik, hogy másfél perc alatt 20-szor üti meg diákját a pedagógus, szerinte csak haverkodásból. A tanár ellen eljárás indult, munkaviszonyát is felfüggesztették. A szerdai ítélet szerint azonban nem élt vissza hatalmával és a gyerekeket sem veszélyeztette. Az ügyész fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.