ELŐADÁS

3:45
Anikó ShowVV Vivi szóhoz sem jutott Márk meglepetéseitől
2017. augusztus 14. 17:12

VV Vivi szóhoz sem jutott Márk meglepetéseitől

Mióta véget ért a ValóVilág powered by Big Brother, Vivivel nem történt semmi izgi. A lány elmesélte, hogy sok rajongói levelet kap, és volt már példa arra is, hogy egy fiú mindent megmutatott neki egy videóban. Márk egy vörös rózsát hozott Vivinek, és megkérte, hogy dedikálja a vonatjegyét. Ezen kívül a fiú egy dallal is készült kedvencének, Vivi pedig totál zavarba jött Márk előadásától.
8:07
FókuszSoha ennyi nézője nem volt még magyar színházi előadásnak külföldön
2017. augusztus 9. 19:10

Soha ennyi nézője nem volt még magyar színházi előadásnak külföldön

Elképesztő magyar sikerszéria tanúi lehettünk. Drezdában is állva ünnepelték a Budapesti Operettszínház csapatát. A 7 éve tartó európai turné 500. előadására a Fókuszt is meghívták. Pedig minden úgy kezdődött, hogy a német producerek hallani sem akartak róla, hogy a magyarok játsszák a szerepeket. Polyák Lilla és Homonnay Zsolt házassága időközben szétesett, most azt is láttuk hogyan lépnek együtt színpadra kisebbik fiúkkal úgy, hogy Lilla új párja szinte soha nem engedi el szerelme kezét. A teljes adást itt nézheti meg!
1:44
FókuszTÓTH ANDI: "Amikor csak tudok, rohanok fel a színpadra!"
2016. április 18. 17:20

TÓTH ANDI: "Amikor csak tudok, rohanok fel a színpadra!"

Tóth Andi élete egyik legfontosabb eseményére készült. Az X-Faktor győztese szerepet kapott, az idei év egyik legjobban várt zenés előadásában: A nyomorultakban. A 17 éves Tóth Andit, Szirtes Tamás rendező is hosszan méltatta a bemutatót követően, azzal, hogy igazi színpadi őstehetség. Andi nagyon boldog, hogy szerepelhet a darabban, mert a színházzal, ahogy mondja egy új családja lett.