ELFOGTÁK

2:09
HíradóElfogták a 33 évvel ezelőtti, paloznaki papgyilkosság harmadik gyanúsítottját
2024. november 26. 18:00

Elfogták a 33 évvel ezelőtti, paloznaki papgyilkosság harmadik gyanúsítottját

Elfogták a 33 évvel ezelőtti, paloznaki papgyilkosság harmadik gyanúsítottját - értesült az RTL Híradója. A most 55 éves, román származású férfi Spanyolországban került rendőrkézre. A Veszprém megyei Paloznakon 1991-ben ölték meg a település plébánosát. Október elején, sajtótájékoztatón jelentették be a magyar rendőrök, hogy Belgiumban elfogták a gyilkost, de már akkor is azt mondták, hogy lehettek társai. Az egyik már meghalt, a másikat még keresték. Őt foghatták el most Spanyolországban.
2:15
HíradóMáskor is késelt már a komlói támadó
2024. július 28. 18:20

Máskor is késelt már a komlói támadó

A 22 éves férfi két hete volt barátnőjét és a segítségére siető férfit sebesítette meg olyan súlyosan, hogy életmentő műtétet kellett végrehajtani rajtuk. A szurkálás után elmenekült, de elfogták, letartóztatása után alig egy héttel pedig vádat emeltek ellene egy másik hasonló eset miatt. Tavaly szeptemberben Pécsen szintén két embert sebesített meg késsel veszekedés közben. A komlói áldozatok közben már jobban vannak, hazaengedték őket a kórházból. 
2:07
HíradóÉlete végig rács mögött maradhat a férfi, aki álmában ölhette meg párját és annak anyját
2024. április 21. 18:33

Élete végig rács mögött maradhat a férfi, aki álmában ölhette meg párját és annak anyját

Tényleges életfogytiglant kér az ügyészség arra az izraeli férfira, aki brutális kegyetlenséggel végezhetett barátnőjével és annak anyjával 5 éve Kaposváron. Álmukban fojtotta meg áldozatait, majd – hogy eltüntesse a nyomokat – rájuk gyújtotta a lakást. A támadót, aki féltékenység miatt ölhetett, első fokon életfogytiglanra ítélték azzal, hogy 40 év után feltételesen szabadulhat. Az ügyészség most azt kéri: élete végéig maradjon rács mögött. 
1:36
HíradóDrónokkal és kutyákkal fogták el a betörőt, évekre börtönbe kerülhet
2024. április 5. 18:39

Drónokkal és kutyákkal fogták el a betörőt, évekre börtönbe kerülhet

Börtönbe küldené az ügyészség a hőkamerás drónnal elfogott betörőt. A férfi még 2021 decemberében tört be egy vértesszőlősi házba. DNS-e alapján azonosították, egy évvel később bicskei házánál elfogták. Az akcióban tucatnyi nyomozó vett részt, drónt és kutyát is bevetettek. Az 50 éves férfi többszörös visszaeső, legutóbb 2020-ban szabadult a börtönből.
1:45
HíradóBudapesten kapták el a Portugáliában gyilkoló pakisztáni férfit: egy komment miatt ölhetett
2024. április 5. 18:24

Budapesten kapták el a Portugáliában gyilkoló pakisztáni férfit: egy komment miatt ölhetett

TikTok-videójához érkezett komment miatt gyilkolhatott Portugáliában az a pakisztáni férfi, akit két hete Budapesten fogtak el a rendőrök – tudta meg az RTL Híradó. Azután ölhette meg áldozatát tavaly, hogy a számára ismeretlen férfi gúnyos megjegyzést írt posztjához. Információink szerint a gyilkos hónapok óta bujkált Budapesten. Végül egy piac mellett fogták el. Azóta őrizetben van, kiadatásáról később döntenek.
1:16
HíradóItt bujkált a VIII. kerületi gyilkossággal gyanúsított férfi – videón az elfogása
2024. március 21. 18:27

Itt bujkált a VIII. kerületi gyilkossággal gyanúsított férfi – videón az elfogása

Sikeres volt a hajtóvadászat – alig egy nap alatt elfogták a józsefvárosi gyilkosság gyanúsítottját. Egy 30 éves nyíregyházi férfit kerestek, miután szerdán reggel holttestet találtak egy földszinti lakásban a Korányi Sándor utcában. Úgy tudjuk, a 31 éves áldozatot megkéselték. A gyanúsított a VIII. kerületben, egy elhagyatott MÁV-területen bujkált. 
1:10
HíradóNapközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön
2024. január 12. 18:20

Napközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön

Gyilkosság Nagykőrösön – nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi csütörtök este, miután vendégül látta későbbi áldozatát a lakásán. A rendőrök gyanúja szerint együtt ittak, majd dulakodni kezdtek. A támadó maga hívta a rendőröket, most őrizetben van. Kihallgatásán azt állította: az áldozat támadt rá, de azt már nem tudja, hogyan történt a késelés. A bíróság hétvégén letartóztathatja a gyanúsítottat.
1:46
HíradóA helyiek szerint régóta nem szedte a gyógyszereit a kisbajcsi férfi: az ablakba rakta a gázpalackokat és azzal fenyegetőzött, robbant
2023. szeptember 22. 18:22

A helyiek szerint régóta nem szedte a gyógyszereit a kisbajcsi férfi: az ablakba rakta a gázpalackokat és azzal fenyegetőzött, robbant

Gázpalackokat tett ablakába és robbantással fenyegetőzött az a 48 éves helyi férfi, akit a csütörtök éjszaka fogtak el a rendőrök a Győr-Moson-Sopron megyei Kisbajcson. A falubéliek szerint az egyedül élő férfi rendes ember, de súlyos mentális betegségben szenved. Állítólag régóta nem szedte a gyógyszereit. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
1:20
HíradóFelvette a térfigyelő kamera: perceken belül elfogták a férfit, aki egy alvó embert zsebelt ki
2023. augusztus 22. 18:37

Felvette a térfigyelő kamera: perceken belül elfogták a férfit, aki egy alvó embert zsebelt ki

Videón, ahogy kifoszt egy padon alvó férfit és az is, ahogy elfogják a rendőrök. A budapesti Nyugati téren zsebelte ki áldozatát a tolvaj három hete, mindezt a térfigyelő kamerákon keresztül látták a rendőrök, így percek alatt el is kapták. A tolvaj csak cigaretta-füstszűrőket talált áldozata zsebében, de azokat is ellopta tőle. A bíróság gyorsított eljárásban, nem jogerősen két és fél év börtönre ítélte. 
1:55
HíradóMegrázó videó: a kerítésen keresztül szurkált meg egy kutyát egy férfi
2023. augusztus 11. 18:34

Megrázó videó: a kerítésen keresztül szurkált meg egy kutyát egy férfi

Brutálisan megkínoztak egy 10 éves németjuhászt Pesterzsébeten. Az állatot a kerítésen keresztül szúrta meg többször is a támadó – a keddi esetet egy biztonsági kamera rögzítette. A kutya életét egy közelben rendelő állatorvos mentette meg. A gyanúsítottat, egy közelben lakó 58 éves férfit csütörtökön elfogták és őrizetbe vették. Kiderült, hogy aznap este egy másik kutyára is rátámadt, de azt nem sikerült megsebesítenie. 
1:50
HíradóHét év után fogták el az Andrássy úti óraszalon brutális kirablóit
2021. szeptember 22. 18:02

Hét év után fogták el az Andrássy úti óraszalon brutális kirablóit

Hét évig tartott a hajsza a brutális rablók után, két bandatag ügyében most zárták le a nyomozást. A gyanú szerint 2014 novemberében az orosz bűnözők fosztottak ki egy budapesti luxusóra-üzletet, több mint 110 millió forintos zsákmánnyal menekültek el. A banda két tagja külföldi börtönökben ül. Egyikük azért, mert Prágában is egy luxusóraboltot rabolt ki. Két társukat még keresik.
0:34
HíradóMikulásnak és krampusznak beöltözött rendőrök kaptak el egy drogdílert
2020. december 16. 16:39

Mikulásnak és krampusznak beöltözött rendőrök kaptak el egy drogdílert

Mikulásnak és krampusznak beöltözött rendőrök rohamoztak meg egy házat Peruban. Egy drogdílerért érkeztek, aki a háza előtt, egy iskola közelében terítette az anyagot. Miután egy jókora kalapáccsal bezúzták az ajtót, legyűrték a férfit. A holmiját átkutatva nem csak a kábítószert, hanem egy lőfegyvert is találtak nála. Peruban hagyomány, hogy ilyentájt rengeteg rendőr jelmezben látja el a szolgálatot, és az akcióknál is használják az ünnepi álcát.
1:54
HíradóElfogták a rendőrök az aszódi gyilkosság gyanúsítottjait
2020. augusztus 27. 18:03

Elfogták a rendőrök az aszódi gyilkosság gyanúsítottjait

Brutálisan megverték áldozatukat, az idős férfinak esélye sem volt védekezni. Elfogták a rendőrök az aszódi gyilkosság gyanúsítottjait. Úgy tudjuk, unokatestvérek. A nyomozók szerint pár napja ők támadtak rá otthonában a 73 éves férfira. A gyanú szerint pénzt és értékeket akartak szerezni a korábban zenészként dolgozó áldozattól, de ő ellenállt. Végül brutálisan megverték, és elmenekültek. Áldozatuk holttestét két nappal később találta meg a testvére. Az egyik gyanúsított beismerte a bántalmazást, társa azonban nem tett vallomást. Pénteken letartóztathatják őket.
1:47
HíradóA sólyi gyerekgyilkossággal vádolt tinédzser apja gyilkossággal fenyegetőzött
2020. február 7. 18:04

A sólyi gyerekgyilkossággal vádolt tinédzser apja gyilkossággal fenyegetőzött

A lányát már elveszítette, a fiát nem szeretné - ezt mondta a sólyi gyerekgyilkosság 8 éves áldozatának édesapja Híradónknak. Tizenöt éves fiát ugyanis halálosan megfenyegette a kislánya megölésével vádolt tinédzser apja. Feljelentést tettek, amire tucatnyi rendőr jelent meg a fenyegető kommentet író apa házánál és őrizetbe vették a férfit. Az áldozat édesapjával készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
3:52
HíradóTúszejtés, autós üldözés és utcai lövöldözés Budapesten
2019. február 15. 18:03

Túszejtés, autós üldözés és utcai lövöldözés Budapesten

Egy rab a bíróságon megszerezte az egyik őr fegyverét, amivel túszt ejtett. Őt az épület előtt elengedte, majd egy autósra szegezte a pisztolyt, így vele menekült tovább. Újpalotáig tartott a hajsza utánuk. Közben a rendőrök rálőttek a kocsira, ezután a rab megpróbált másik autót szerezni. Annak sofőrje azonban dulakodni kezdett vele. A rabot végül meglőtték a rendőrök. A fegyveres szökevénnyel dulakodó sofőr Híradónknak elmesélte, mi történt.