CSALÁDOK

1:56
Híradó
2019. március 19. 18:28

Petesejt turizmus, sok családnak ez az utolsó lehetőség

Egy néhány száz kilométeres utazás és körülbelül másfél millió forint - ez jelenthet reményt azoknak a meddő pároknak, akiknek nem sikerült a lombikprogram, de mégis gyereket szeretnének. A Házon kívül ma esti adásában láthatnak riportot az úgynevezett petesejt turizmusról. A petesejt donáció ugyanis Csehországban sokkal egyszerűbb, mint Magyarországon, sok magyar családnak ez maradt az utolsó lehetősége.
2:17
Híradó
2019. február 23. 18:33

Falusi CSOK: munka is kellene

Hitel nélkül otthonhoz juthatnak a 3 gyereket vállalók a falusi CSOK-kal a Duna House szerint. Az 5 ezer lelkesnél kisebb településeken, amelyek lakossága átlag felett csökkent. A pénzügyminiszter az RTL Híradónak azt mondta, csak jövőre 20 ezren vehetik fel az új támogatást ingatlan vásárlásához, 25 ezren pedig felújításhoz. A GKI viszont néhány ezer családdal számol összesen, szerintük munkahely kell, hogy a fiatalok a falvakban maradjanak.
2:10
Híradó
2018. december 5. 18:33

Csak január végén juthat pénzhez, aki most kéri az új CSOK-hitelt

Csak január végén juthat pénzhez, aki ma kéri az új CSOK-hitelt - a Bankráció szerint. Elnyúlik az ügyintézés a fokozott érdeklődés miatt. Néhány napja igényelhető a kibővített kölcsön, mára pedig a bankok szinte mindegyike meghirdette saját konstrukcióját. A törlesztő mindenhol azonos, de a kezdeti költségeken akár 160 ezer forintot spórolhat, aki körültekintő döntést hoz.
2:13
Híradó
2017. július 27. 18:27

Bulikon gyűjtötték rá a pénzt

Szebb lett, mint amire számítottak. Ezt mondta az az édesanya, aki most látta először, milyen lett a felújított lakása. A Budapest Bike Maffia nevű civil szervezet három hónapja kezdett egy új programba. Rászoruló családok lakását újítják fel, méghozzá úgy, hogy a pénzt bulikon gyűjtik össze. Az első lakás épp most lett kész, két bulin 1 millió háromszázezer forint gyűlt össze, és 29 önkéntes segített.
2:20
Híradó
2017. július 7. 18:30

Több CSOK használt lakásra is?

A használt ingatlanokra járó CSOK emelését javasolja a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormánynak. Lázár János arra hivatkozik, hogy 300 ezer eladó lakás van az országban. A Híradónk által megkérdezett elemzők szerint a használt ingatlanok több mint ötödével drágultak a támogatás másfél évvel ezelőtti bevezetése óta, így az otthonteremtés mostanra ugyanakkora teherré vált a CSOK-kal, mint korábban nélküle volt.  
2:03
Híradó
2017. március 28. 18:28

Kedvezőbb hitelből lakást venni

Történelmi fordulópont: érdemesebb lehet kölcsönből lakást vásárolni, mint megtakarításból - a Bankmonitor szerint. Jelenleg 1 százalékkal alacsonyabb kamatra adják a legkedvezőbb jelzáloghiteleket, mint amennyi pénzt a legnépszerűbb befektetések, az állampapírok hoznak. A Nemzeti Bank ugyanakkor a szokottnál is nagyobb körültekintésre figyelmezteti a családokat, óriási eltéréseket mutattak ki ugyanis az egyes lakáshitelek kamatai között.  
7:32
Házon kívül
2017. január 4. 22:45

Drága kenyér azoknak, akik sose esznek igazán jót

Moskovics Judit nemrég egy olyan családnál járt Ózdon, ahol a jövedelmük majdnem harmada kenyérre megy el. A család napi 2 kilót eszik meg, a legolcsóbból: ez laktató, és más ételekhez képest tulajdonképpen nem is kerül olyan sokba. Ők és sok más ózdi család karácsony előtt meglepő ajándékot kaptak: összefogtak a mostanság menőnek számító budapesti kézműves pékségek, kisütöttek rengeteg drága és nagyon jó minőségű kenyeret, és levitték Ózdra. Új és furcsa étel volt ez a rászoruló családoknak. Moskovics Judit riportja.  
1:54
Híradó
2016. október 11. 18:11

Vizsgálják, miért omlott össze a ház

Vizsgálatot rendelt el a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal annak a családi háznak az ügyében, amelyik szombaton omlott be Debrecenben. A ház szomszédságában mélygarázst építenek, ezért több méter mélyen kiásták a földet. Ebbe a hatalmas lyukba omlott az egyik hálószoba. A mélygarázs építési engedélyét a város jegyzője adta ki. A kivitelező cég szerint ők mindent a szabályoknak megfelelően csináltak. Az önkormányzat, most rendkívüli szociális segélyt és lakást is felajánlott az otthon nélkül maradt családoknak.
29:10
Magyarul Balóval
2016. szeptember 17. 0:10

Szegénység miatt kiszakítva

20 éves a törvény, amely kifejezetten tiltja, hogy pusztán szegénység miatt a hatóságok kiszakítsanak családjából egy vagy több gyereket. A kiszakított gyerekek érzelmi szegénységben, családi háttér nélkül, gyökértelenül nőnek fel, amikor kikerülnek az állami gondozásból, képzettségük erősen az országos átlag alatt van, így maguk is szegényekké válnak, majd gyerekeik is, akiket, ha ez a rendszer nem változik, ezért majd elveszik tőlük. Van kiút ebből a körből?
Híradó
2016. július 16. 10:01

NIZZA - az emlékezés képei

A terror helyszínén, a Boulevard des Anglais mentén, több helyen is gyertyákkal, üzenetekkel emlékeztek az áldozatokról. A part menti sétány péntek este csendes volt, az éttermek, szórakozóhelyek többsége zárva volt. Sokan könnyes szemmel sétálták végig az útvonalat, ahol egy nappal korábban az ámokfutó terrorista végigszáguldott egy kamionnal, 84 ember halálát okozva. A sétányon még péntek este is tapintható volt a feszültség és a döbbenet - a híradó tudósítója, Litauszky Balázs jelenti a helyszínről. Fotók: Litauszky Balázs
3:33
Fókusz
2016. július 6. 19:15

Megállítható a gyilkos féltékenység?

Kómába esett, nem tudták megműteni azt a nőt, akit volt férje rabolt el és lőtt meg. A kocséri féltékenységi dráma a férj halálával végződött kedden. A helyiek szerint a férfi valósággal belezavarodott a válásba. Miért és hogyan fordulhatnak ilyen kegyetlen módon egykori szeretteik, házastársuk vagy gyerekeik ellen emberek? A környezete megállíthatná a féltékenység miatt átváltozó férfiakat, nőket?
2:38
Híradó
2016. június 18. 18:27

Szokatlanul sok gyereket vesznek el

Sorra veszik el a gyerekeket a szüleiktől egy Borsod megyei kis faluban. A Társaság a Szabadságjogokért állítása szerint csak 2013-ban 21 gyereket emeltek ki a családjukból Kesznyétenen. A jogvédők szerint a szegény, rossz helyzetben lévő, főként roma szülőket azonnal megbélyegzik. Sok szülő évek óta küzd, hogy visszakaphassa gyerekét. A TASZ pert indított, szerintük nem jól működik a gyermekvédelmi rendszer.
20:44
Magyarul Balóval
2016. május 6. 0:05

Bántalmazott nőket aláztak bírók

Sok, de semmiképpen nem elég civil szervezet foglalkozik a nők elleni erőszakkal, nevezik kapcsolati erőszaknak is vagy, a gyerekek elleni erőszakkal együtt családi erőszaknak is. Mit csinál és mit nem csinál a rendőrség, az ügyészség, a gyámhivatal és a bíróságok. Hogyan kezelik a bírák az ilyen ügyeket? A családi erőszakkal kapcsolatos pereket kutatta a Patent egyesület úgy, hogy önkéntesei 14 hónap alatt országszerte 52 tárgyalást ültek és jegyzeteltek végig – már ahol hagyták őket jegyzetelni – és ebből készült egy kutatás, amelynek vezetője Sándor Beáta jogász.
3:05
Híradó
2016. április 11. 18:35

Okafogyottá vált a népszavazás

Az internetadó után a vasárnapi boltzár volt a második olyan ötlet, ami már születésekor óriási tiltakozást váltott ki. Az üzleteket aztán tényleg bezáratták vasárnap, és hiába jöttek sorozatban a közvélemény-kutatási eredmények, a kormány nem változtatott álláspontján. A családok érdekeire hivatkozva nem vonta vissza a jogszabályt. Aztán egy hete a Kúria úgy döntött, az MSZP kezdheti gyűjteni a népszavazáshoz szükséges aláírásokat. Ezután jött a fordulat.  
8:14
Fókusz
2016. március 26. 19:35

Véglegesen megpecsételt családi sorsok

Vajon mit szól az öngyilkos terroristák családja a gyilkosságokhoz? Önökben felmerült már a kérdés? Ha van gyerekük a támadóknak, akkor ő vagy ők mit gondolhatnak az apjukról? Most egy ilyen ember mára már felnőtt fiát ismerhetik meg. Zak Ebrahim apja volt az első merénylő, aki az Osama Bin Laden által támogatott szervezet tagjaként Amerikában gyilkolt. Ezzel pedig véglegesen megpecsételte a fia és a családja sorsát.
2:24
Híradó
2016. március 20. 18:33

Nem lesz betétbiztosítás a NOK-ra

Senki ne lépjen be a Nemzeti Otthonteremetési Közösségbe, mert nem biztonságos - erre figyelmezteti az MSZP a lakáskeresőket. A kormány szerint a NOK-hoz hasonló kockázati közösségre sehol a világon nincs biztosítás, de a csütörtökön elfogadott törvény olyan szigorú feltételeket szab az Otthonteremtési Közösséget szervező magáncégeknek, amelyek kellő garanciát nyújtanak a családok megtakarításaira.