BUDAPEST

2:34
HíradóEgy középkorú férfi vesztette életét a kollégiumi tűzvészben
2019. január 24. 18:00

Egy középkorú férfi vesztette életét a kollégiumi tűzvészben

Egy ember meghalt, amikor szerda este kigyulladt a Károli Gáspár Református Egyetem egyik kollégiuma a fővárosban. Több, mint 90-en menekültek a tűz és a hatalmas füst elől, sok kollégistának minden holmija odaveszett. A halálos áldozat nem diák volt, hanem az egyik vendégszoba lakója, egy középkorú férfi. A tűzvészről készült további felvételeket és a szemtanúk beszámolóit megnézhetik ITT. 
1:47
HíradóBűzös lé folyik a kukáskocsikból a II. kerületben
2019. január 17. 17:00

Bűzös lé folyik a kukáskocsikból a II. kerületben

Bűzös, barnás lé, ételmaradékok, széttört üvegdarabok. Egyebek mellett ilyen anyagok folynak ki a helyiek szerint a kukás kocsikból a II. kerületben. Egy üzlettulajdonos szerint rendszeresen nekik kell feltakarítani a sétálóutcában a kukások után hagyott mocskot, hogy az arra járók és a vendégeik ne legyenek rosszul. A boltos azt mondja, évek óta hiába panaszkodnak a szemétszállító cégnek, nem történt semmi. Az FKF az RTL Híradónak most azt írta, elnézést kérnek a történtekért.
2:00
HíradóKitört ablakkal szállított utasokat a busz
2019. január 12. 17:00

Kitört ablakkal szállított utasokat a busz

Kirobbant a helyéről egy busz ablaküvege menet közben, miután sószóróval ütközött Budapesten az Erzsébet-hídnál – ezt állítják az utasok. Többen videót készítettek arról, hogy a járat tovább megy a kitört üveggel. Az utasok szerint hiába szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg. A járatot a BKK egy alvállalkozója üzemelteti, ott belső vizsgálatot indítanak. Úgy tudjuk: a sofőr elismerte felelősségét.
2:26
HíradóSzöggel és gombostűvel átszúrt ételeket szór szét valaki Újlipótvárosban
2019. január 3. 18:25

Szöggel és gombostűvel átszúrt ételeket szór szét valaki Újlipótvárosban

Szöggel és gombostűvel átszúrt virslit, kolbászt, sonkát és fasírtot szór szét hetek óta valaki Újlipótvárosban az utcákon, és az egyik parkban. Már több kutya is evett belőlük, egyikük csaknem elpusztult, végül több óra alatt sikerült eltávolítani gyomrából egy gombostűt. A helyiek azt mondták az RTL Híradónak, lincshangulat van kutyások között. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz. Az ügyről ide kattintva még többet tudhat meg.
1:33
HíradóEgészséges az a kislány, akit inkubátorban hagytak január elsején
2019. január 3. 18:20

Egészséges az a kislány, akit inkubátorban hagytak január elsején

Az első vizsgálatok szerint egészséges az a kislány, akit január elsején hajnalban hagytak a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyének inkubátorában. A sűrű, sötét hajú kislány az orvosok szerint nyugodt kisbaba, nem sír, egész nap eszik és alszik. A csecsemőosztály dolgozói Hajnal Szilviának nevezték el. Ha a vér szerinti szülei hat hétig nem jelentkeznek érte, örökbe adják majd.
1:18
HíradóElhagyta gyerekeit szórakozás közben egy anya szilveszterkor
2019. január 3. 17:00

Elhagyta gyerekeit szórakozás közben egy anya szilveszterkor

Elhagyta gyerekeit szórakozás közben egy anya a budapesti Vörösmarty téren szilveszterkor. Erről most számolt be a rendőrség. A nő ismerősével ivott, és későn vették észre, hogy a négyéves kisfiú és a hatéves kislány elkeveredett mellőlük a tömegben. Később mindkét gyereket megtalálták a rendőrök, akiket a nagymamájukhoz vittek. Az anya és az ismerőse ellen eljárást indítottak.  
2:08
HíradóKis híján levágta a sofőr fejét egy kifeszített drótkötél
2018. december 25. 18:06

Kis híján levágta a sofőr fejét egy kifeszített drótkötél

Kis híján levágta a sofőr fejét egy kifeszített drótkötél Budapesten, az M0-ás közelében. A baleset még tavaly májusban történt, de máig nem tudni, hogy ki a felelős érte, az ügyészség megszüntette a nyomozást. Az önkormányzatnál azt mondták, ők nem hibásak, használtak külön jelzést a dróton. Azt egyébként azért feszítették ki, hogy ne tudják a szemetet a közeli területre vinni.  
2:01
HíradóA világon is különlegesnek számít az épülő budapesti biodóm
2018. december 13. 18:57

A világon is különlegesnek számít az épülő budapesti biodóm

Valósághű ökoszisztéma, mesterséges kupola alatt. A világon is különlegesnek számít a Fővárosi Állatkert még épülő, új létesítménye az úgynevezett Biodóm. Az építmény a Pannon park részeként készül el a régi Vidámpark helyén. A hatalmas acélszerkezetet speciális fóliával borítják. Ez alatt hozzák létre az élőlényeknek megfelelő körülményeket. A Biodómban megépül az ország legnagyobb akváriuma is. Az ide kerülő kis cápákat, már nevelik az állatkert Cápasulijában.
8:03
Házon kívülElkísértük az Audi-gyár munkásait, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek
2018. december 11. 23:25

Elkísértük az Audi-gyár munkásait, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Győrből három busznyi ember indult szombat hajnalban Budapestre, hogy odaérjenek a 10-kor kezdődő demonstrációra a Parlament elé. A győri Audi gyár melósai izgatottak voltak, sokan először mentek tüntetni, most érezték először azt, hogy az ő bőrükre megy a játék. Ők és még sok ezer ember az úgynevezett rabszolgatörvény ellen jött tüntetni, azzal a reménnyel, hogy még tudnak tenni valamit a törvénymódosítás ellen.
2:04
HíradóRákkeltő anyagot találtak több XVIII. kerületi kútban
2018. december 11. 17:30

Rákkeltő anyagot találtak több XVIII. kerületi kútban

Rákkeltő anyag a kutakban – ez derült ki a Greenpeace által vizsgált mintákból. A környezetvédők a 18. kerületben, az egykori hulladéklerakó, a Cséry-telep mellett vizsgálták a talajvizet. A Greenpeace szerint mihamarabb kármentesíteni kellene a területet. Ez a Fővárosi Önkormányzat feladata. Ők azt írták, keresik erre a pénzt. Addig is folyamatosan ellenőrzik a talajvízben a szennyezőanyagok mennyiségét. Ma egyedüli tévéstábként az RTL Híradó bemehetett a lezárt Cséry-telepre.
1:47
HíradóVillamos síneken akadnak fenn a figyelmetlen autósok
2018. december 10. 18:25

Villamos síneken akadnak fenn a figyelmetlen autósok

Volt, hogy a tűzoltók, máskor a közelben dolgozók húzták le a villamos síneken fennakadt figyelmetlen autóst. Helyiek szerint rendszeresen előfordul Budapesten a Mexikói úton, hogy a sofőrök rossz irányba kanyarodnak, így ráhajtanak a zárt villamos pályára. Erről a Budapesti Autósok Közössége számolt be. Az út kezelője az RTL Híradó megkeresésére most azt ígérte, soron kívül megvizsgálják a kereszteződést.
1:46
HíradóValószínűleg gördeszka miatt siklott ki egy villamos Budapesten
2018. december 7. 18:17

Valószínűleg gördeszka miatt siklott ki egy villamos Budapesten

Valószínűleg gördeszka miatt siklott ki egy villamos Budapesten, a Széll Kálmán téren. A rendőrök egy fiatalt keresnek a megálló kamerafelvétele alapján. A gyanú szerint a fiú volt az, aki csütörtökön este az épp induló 59-es villamos alá tett egy gördeszkát, amitől a szerelvény második kocsija kisiklott. A balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség nyomoz, és tanúkat keresnek, akik láthatták: mi történt.
2:13
HíradóVisszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet
2018. december 5. 18:40

Visszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet

Visszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet az a vállalkozó, akivel egy elszámolási vita miatt szerződést bontott a vendéglátóhely tulajdonosa, az ELMŰ. Hadnagy Csaba több mint egy éven át működtette az egyik fővárosi sporttelepen található éttermet, aztán szerződést bontottak vele és a hely üzemeltetését másra bízták. A bíróság azonban másodfokon a vállalkozónak adott igazat, így kedden este a munkatársaival elbarikádozta magát az étteremben. Az ELMŰ perre megy, mert az üzemeltető szerintük nem tartotta be a szerződését.
1:33
HíradóFelvágott aszfalt: sávváltás közben későn vette észre
2018. november 26. 18:10

Felvágott aszfalt: sávváltás közben későn vette észre

Nem mindennapi balesetről készült videó a budapesti soroksári úton. Egy autós sávváltás közben későn vette észre, hogy az út közepén felvágták az aszfaltot. Felborította a lyuk előtti táblát, majd az egyik kerekével a lyukba csapódott. Az autója tönkrement, de nem sérült meg senki. Azt állítja, hogy a Soroksári úton nem jelezték előre, hogy felbontották az utat. Ilyen táblát stábunk sem látott a helyszínen.
1:41
HíradóFojtogatta, majd földhöz vágta kutyáját a budapesti férfi
2018. november 8. 18:18

Fojtogatta, majd földhöz vágta kutyáját a budapesti férfi

Fojtogatta, majd hatalmas erővel a földhöz vágta kutyáját egy férfi Budapesten. Szemtanúk szerint akkor bántalmazta a 7 éves spánielt, amikor pár napja levitte sétálni az utcára. A férfit egy járókelő fogta le, amíg megérkeztek a rendőrök. Állatkínzás miatt nyomoznak ellene, most szabadlábon van. Úgy tudjuk 6 éve önkéntesként fogadta örökbe a kutyát, amelyet most az Újpesti Állatmentő Liga munkatársai elvettek tőle.
1:19
HíradóLemosták a bepiszkolt kocsikat
2018. október 24. 18:16

Lemosták a bepiszkolt kocsikat

Parkoló kocsikat mostak le a Csatornázási Művek munkatársai - ez látható azon a videofelvételen, amelyet egyik nézőnk küldött szerkesztőségünkbe. Kiderült: azért takarították le az autókat a XXII. kerületben, mert előtte bepiszkolták azokat, miközben a víznyelő rácsokat tisztították. Az egyik tulajdonos jelentette be a cégnek, hogy koszos lett a kocsija. Nem is remélte, hogy ezután tisztára mossák azt.