BELFÖLD

2:31
Híradó
2016. július 23. 18:27

Boltokat zárnak be munkaerőhiány miatt

Már boltokat zártak be a krónikus munkaerőhiány miatt - tudta meg az RTL Híradó. Több üzlet bejáratában pedig tábla figyelmeztet a kiszolgálás átmeneti felfüggesztésére. A Kereskedelmi Szövetség szerint a boltok egy részének a vasárnapi nyitva tartást kell majd feladnia heteken belül, mert annyira kevés az alkalmazott. A DK azonnali intézkedéseket követel a kormánytól. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont azt közölte, piaci kérdésnek tekintik a problémát.
2:08
Híradó
2016. július 23. 18:17

Megvalósult álom – autót kapott a fiú

Megvalósult egy súlyos fogyatékkal élő álma. Egy mezőnyárádi fiú minden végtagja lebénult, beszélni sem tud, édesanyja egy tablet segítségével kommunikál vele. Szinte az egész életet a négy fal között éli. A Facebookon kért segítséget, ugyanis a család kocsija tönkrement, autó nélkül viszont nem tudnak eljárni a kezelésekre sem. Egy civil egyesület gyűjtést szervezett, és most autót kaptak.
1:22
Híradó
2016. július 23. 18:13

Részegen gázolt, meghalt a motoros

Részegen halálra gázolt egy motorost egy férfi éjjel a 7-es főút fővárosi szakaszán. A sofőr meg sem állt, a rommá tört autóval megpróbált elmenekülni. Egy éppen arra autózó sofőrnek azonban gyanús lett a törött kocsi, ezért követni kezdte, közben pedig értesítette a rendőröket. Az autót végül néhány kilométerrel odébb találta meg, a gázoló a kocsi mellett ácsorgott. Mindent elismert.
2:36
Híradó
2016. július 18. 18:47

Rendőrség: „Nem bántják a rendőrök a menekülteket”

Nem verték meg a rendőrök a Holt-Tiszába fulladt szír menekültet, vízbefulladás okozta a halálukat – ezt mondta Papp Károly országos rendőr-főkapitány Röszkén. Azt a sajtóhírt is cáfolta, hogy a rendőrök sokkolóval és viperával támadnának a menekültekre. Az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának kihelyezett ülése előtt a képviselők megnézték a röszkei tranzitzónát. A fideszes Kósa Lajos azt mondta, a határvédelem jól működik, a kerítés megállítja a menekültválságot. Az ellenzéki képviselők szerint mindez szemfényvesztés.
2:49
Híradó
2016. július 18. 18:40

Panaszkodtak a kalauzok, kirúgták őket

Nem tartották biztonságosnak a vonat közlekedését, kirúgták a kalauzokat MÁV-tól – írta a Blikk. Egyikük az RTL Híradónak azt mondta, egy 6 kocsiból álló szerelvényen kellett volna egyedül dolgoznia, pedig a szabályzat szerint erre már két ember kell. A MÁV-Startnál viszont állítják, biztonságosan mehetett volna a vonat. A VDSZSZ a történtek miatt arra kéri a kalauzokat, mondják fel a kollektív szerződésüket és napi 16 óra helyett csak 12-t dolgozzanak, míg vissza nem veszik a kirúgott kollégákat.
1:31
Híradó
2016. július 18. 18:38

Késve fizették be a számlát, 72 millió a büntetés

Az iskolákat működtető Klik idén már összesen 72 millió forint büntetést fizetett a Tigáznak, mert késve fizette a gázszámláját. Ugyanis a gázszolgáltató nemcsak a magánvállalkozásoknak, hanem az állami cégeknek is kiszámlázza a késedelmes fizetés miatt kirótt büntetést. A Tigáz egyelőre az egyetlen energiaszolgáltató, amely élt a számlánként 40 eurós, azaz 12 ezer forintos büntetés lehetősségével. A Klik szerint a következő hetekben rendezik a tartozásokat, és azt ígérték, a jövőben nem lesz elmaradás. A magánszemélyeknek viszont visszafizeti a Tigáz a késedelmes fizetés miatt kiszámlázott büntetéseket.
1:54
Híradó
2016. július 18. 18:36

Csaknem 7000 évre is kötött szerződést a Klik

Majdnem 7000 évre kötött meg több szerződést is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Ez derül ki a Klik nyilvános szerződéseiből. Viszont bár kötelező lenne, két éve egyetlen szerződését sem hozott nyilvánosságra az állami iskolafenntartó – írta meg a Magyar Nemzet. A DK szerint ezek is csak azt bizonyítják, hogy az egész Klik működésképtelen. Az állami intézményfenntartó adminisztrációs hibával indokolta a többezer éves szerződéseket.
1:58
Híradó
2016. július 18. 18:31

Sok minden változik a KRESZ-ben, de nem kell újravizsgázni

Akár 150-nel is lehet majd hajtani az autópályákon, ha elfogadják az új KRESZ-t. Azt is tervezik, hogy a közlekedési lámpák visszaszámolják a piros vagy zöld jelzésekből hátralévő időt. Az elektromos autóknak pedig engedélyeznék a buszsávok használatát. Ha lesz új KRESZ, az autósoknak nem kell új vizsgát tenniük - mondta az RTL Híradónak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szóvivője.
2:09
Híradó
2016. július 18. 18:13

Megfenyegették, miután elaltatták a kutyát

Zaklatták és életveszélyesen megfenyegették azt a miskolci állatorvost, aki elaltatott egy kóbor kutyát, amit autó ütött el Miskolcon éjszaka. A magatehetetlen, súlyosan megsérült állathoz másfél órán át próbáltak orvost hívni szemtanúk, végül a közösségi oldalon keresztül találtak egy orvost, aki vállalta, hogy éjszaka közepén kimegy a helyszínre. A döntést, hogy a kutyát elaltassák, közösen hozták meg a helyszínen lévőkkel, és azokkal, akik a közösségi oldalon figyelték az eseményeket. A döntés miatt azonban az orvost és a segítőket azóta is támadják.
2:10
Híradó
2016. július 18. 18:07

Ligetvédőkre támadtak, egy kislányt megrúgtak

Megrugdostak egy 11 éves kislányt a Városligetben szombat éjszaka. A gyerek édesanyja a ligetvédő csoport tagja. Lányával éjszaka egy sàtorban aludt, amikor a szemtanúk elmondása szerint egy ittas társaság inzultálni kezdte a tiltakozókat. Egyikük belerúgott a sátorba, pont az ott alvó kislányba. A gyerek veséje sérült meg, kórházba vitték, de már jól van. A kislány és az anya is nyilatkozott az RTL Híradónak. 
1:57
Híradó
2016. július 17. 18:40

Ha kell, fához láncolják magukat

Ha kell, odaláncolják magukat a fákhoz. Ezt mondták azok a szigetvári tiltakozók, akik a várban lévő fák kiirtása ellen demonstráltak. A Zrínyi Miklós várban felújítás kezdődött. Az egyik tervrajz szerint 27 száz évnél idősebb fát és fél tucat cserjét vágnak ki. A Zrínyi emlékév bizottság elnöke úgy reagált, nem irtják ki az egész parkot, csak az oda nem illő vörösfenyőket tüntetik el.
1:52
Híradó
2016. július 17. 18:37

Igazoltatták a járdafestő aktivistákat

Kiszínezték a járdahibákat, rajtuk ütöttek a rendőrök. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistái még péntek délután egy tucat helyen festették színesre a töredezett aszfaltot a fővárosban. Azt mondták, akciójukat eddig mindenki örömmel fogadta. Pénteken azonban egy bejelentés után, rendőrök jelentek meg és igazoltatták őket. Azt még senki nem tudta megmondani, megsértettek-e valamilyen szabályt.
0:50
Híradó
2016. július 17. 18:34

Hadházy: Az LMP a remény pártja

Az LMP önállóan készül a következő választásokra, nem akar más parlamenti párttal szövetkezni. Ezt Szél Bernadett, társelnök közölte, miután a párt kongresszusán megerősítették szövetségi politikájukat. Azt mondta: konkrét ügyekben azonban készek együttműködni más pártokkal. Hadházy Ákos, akit szombaton választottak társelnökké a posztjáról távozó Schiffer András helyett, arról beszélt, az LMP a meglepetés és a remény pártja lesz a 2018-as választásokon.
2:04
Híradó
2016. július 16. 18:37

Nem jön a csekk, gyűlik a tartozás

Szinte senki sem tud jelenleg szemétszállítási díjat fizetni az országban, mert nem tudják kiküldeni a sárga csekkeket az embereknek - írta meg a Magyar Nemzet. Ennek az az oka, hogy áprilistól az önkormányzati cégek helyett egy új állami vállalat intézi a számlázást, de még nem készült el az új rendszer. Az elmaradt díjakat várhatóan ősz elején egyben kell majd befizetni, csakhogy addigra 20 ezer forintra is rúghat majd a felgyülemlett összege egy-egy háztartásnak.
1:59
Híradó
2016. július 7. 18:11

Megint nyomozók jártak Galambos Lajosnál

Újra rendőrök jártak Lagzi Lajcsi birtokán. A Bors információi szerint szerdán hajnalban civil ruhás nyomozók vizsgálódtak a zenész boldogasszonypusztai házánál. Néhány napja Galambos Lajos azzal került a címlapokra, hogy gyerekek mentek be a birtokra, és kinyitották az ott lévő halastó egyik zsilipjét, hogy a vízben fürödjenek. A gyerekek az állítják, hogy megverték őket, a zenész viszont azt, hogy őt ütötte meg az egyik gyerek apja.
1:39
Híradó
2016. július 7. 18:09

Padon hagyta a gyerekét, börtönt kaphat

Évekre börtönbe kerülhet az a miskolci nő, aki tavaly októberben egy lakótelepi padon hagyta a gyermekét. Kiskorú veszélyeztetésével vádolják, az ügyét csütörtökön kezdte tárgyalni a bíróság. A nőnek öt gyermeke van, négy nevelőszülőknél, egy pedig az apjával él. Most megint terhes, úgy tudjuk, az utolsó hónapban van. Arról, hogy megtarthatja-e a babát, az ítélettől függően dönt majd a gyámügyi hatóság.
2:09
Híradó
2016. július 6. 18:40

Ingyen védőoltások az érdi gyerekeknek

Ingyen kaphatnak két, egyébként több ezer forintba kerülő védőoltást az érdi gyerekek. Az önkormányzat 12 millió forintot ad erre. A fertőző agyhártyagyulladás és a bárányhimlő elleni vakcinákat kaphatják meg így a helyi gyerekek. A két oltás összesen nagyjából 27 ezer forint lenne, ezt pedig sok család nem engedheti meg magának. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke nagyon jó ötletnek tartja a kezdeményezést.
1:56
Híradó
2016. július 3. 18:20

Fél napot vártak a sürgősségin

Több mint 11 órát kellett várniuk a sürgősségi osztályon - ezt állítja egy család. A nagymamát hétfőn délelőtt vitte be a mentő a kistartcsai kórházba. Azt mondják, a kórházon belüli vizsgálatokra már az unokának kellett kísérnie a 70 éves asszonyt, mert nem volt betegszállító. Az idős nő az egyik szomszédjától kapott ételt, italt, hogy kibírja a hosszú várakozást. A kórház úgy reagált: van elég dolgozójuk és minden az előírások szerint történt.
2:16
Híradó
2016. június 30. 18:40

12 órás tiltakozásba kezdenek

Több ezer embert várnak holnap Sándor Máriáék a Kossuth térre, ahol 12 órás demonstrációt tartanak az egészségügy helyzete miatt. A fekete ruhás nővérként ismert ápoló szerint kevés az ígért béremelés, de nem csak több fizetésért, hanem a kórházak bezárása ellen és a betegek biztonságáért is tüntetnek majd pénteken. Rétvári Bence államtitkár szerint a kormány sokat tett az egészségügyért, emeli a béreket és fejlesztették a kórházakat is.
1:54
Híradó
2016. június 27. 18:47

A kormányt kérdezik a vitatott interjúról

Hű maradt-e holokauszttal kapcsolatos értékrendjéhez - ennek tisztázását várja a kormánytól a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az állami Veritas Intézet vezetőjének kijelentései miatt. Szakály Sándor múlt pénteken a Budapest Beacon-nek azt mondta, nem volt jogfosztó a numerus clausus, amellyel faji alapon korlátozták az egyetemi hallgatók arányát a Horthy-korszakban. A MAZSIHISZ hátborzongatónak nevezte Szakály Sándor mondatait. A DK, a főigazgató azonnali felmentését követeli.
2:20
Híradó
2016. június 27. 18:43

24 órát is dolgozhatnak a mentők

24 órát is dolgozhatnak a mentősök egyhuzamban június elsejétől, erről kötött megállapodást az Országos Menőszolgálat és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete. Erről elsőként a hvg.hu írt. A szabályozás a mentőautók vezetőire is vonatkozik. A szakszervezet elnöke szerint: nem lesznek veszélyben betegek a fáradt sofőrök miatt. Az RTL Híradónak névtelenül nyilatkozó mentősofőr azt mondta: nagy a munkaerőhiány. Az országos mentőszolgálat közleményében azt írja: bár vannak betöltetlen állásaik, nincs baj.
2:24
Híradó
2016. június 20. 18:27

Le kellett állítani a levéltár költözését

Leállították az Országos Levéltár költöztetését. Túl sok a pára a XI. kerületi raktárakban, ahová 18 kilométernyi dokumentumot kellene a várból átszállítani. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak csinálják a helyet, csakhogy a kormányhatározat nem számolt a június eleji heves esőzésekkel, emiatt nőtt veszélyesre a páratartalom. Az LMP szerint kormány kapkod, és előkészítetlen a költözködés, veszélyben vannak az értékes dokumentumok.