BELFÖLD

0:40
Híradó
2016. október 19. 18:39

Megsemmisítették a pályázatot

A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíttette a 3-as metró pótlásához szükséges buszok közbeszerzési pályázatát. A hatóság honlapján azt írta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ megsértette a közbeszerzési törvényt, még 40 millió forintos bírságot is kiszabott. Ahogy arról Híradónk is beszámolt, a bizottsághoz a nemzeti fejlesztési miniszter fordult azért, mert szerinte a közbeszerzésből kizártak állami cégeket.
0:36
Híradó
2016. október 19. 18:37

Kitiltották a 444.hu újságíróit

A 444.hu összes újságíróját kitiltották a parlament épületéből. Rogán Antal helikopterezéséről kérdeztek politikusokat. Az Országgyűlés sajtófőnökének indoklása szerint olyan helyen forgattak, ahol nem lehetett volna. A Fidesz szóvivőjét pedig állítólag akadályozták abban, hogy bejusson az ülésterembe. A politikusokat a házszabály szerint csak két rövid szakaszon lehet kérdezni a parlamentben, de ott se mindig állnak szóba az újságírókkal. Korábban több médium újságírói mellett az RTL Híradó összes munkatársát is kitiltották az épületből, egyik kollégánk most is tiltólistán van.
0:48
Híradó
2016. október 19. 18:37

„Hangulatjavító intézkedések”

Újabb nyílt levelet írtak az oktatás problémáiról Miskolcon - ezt jelentette be a Tanítanék Mozgalom és a helyi szakszervezetek. Azt kérik az iskoláktól, segítsenek észrevételeikkel, és ők is lépjenek fel a szabad oktatás érdekében. A Mozgalom tagjai szerint ugyanis hiába lázadtak múlt tanévben a tanárok,- ahogy fogalmaznak-, csak hangulatjavító intézkedések valósultak meg, szerintük valójában lopakodva minden visszarendeződik az állam akarata szerint az iskolákban. Például nem csökkennek a diákok és a tanárok terhei, érdemben nem nőtt az oktatást segítők bére, a szakképzésben pedig teljes a bizonytalanság.
2:04
Híradó
2016. október 19. 18:27

Indokolatlanul sok az amputáció

Háromszor annyi amputációt végeznek Magyarországon, mint a világ többi országában. Ez derül ki egy magyar kutatásból. Erről elsőként a Webbeteg írt. A Rezidensek És Szakorvosok Szakszervezetének elnöke azt mondta Híradónknak, ennek például az az oka, hogy kevés az érsebész az országban, de az is baj, hogy a kórházak évek óta több pénzt kapnak az egészség- biztosítótól egy amputáció után, mintha elvégeznének egy végtagot megmentő műtétet. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság minderre nem reagált.
2:01
Híradó
2016. október 19. 18:19

Hat vádlottat felmentettek

Tizenháromból hat vádlottat felmentett első fokon a bíróság a reptéri vesztegetési ügyben. A vádlottak az ügyészség szerint még 2008-2009-ben olyan ügyvédi irodákkal kötöttek szerződést, melyek a megbízásért cserébe hajlandóak voltak a díjból 5-10 százalékot visszaosztani. A bíróság most azért mentette fel a vádlottak egy részét, mert a titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött bizonyítékokat nem fogadta el a bíróság.
2:31
Híradó
2016. október 18. 18:33

Inkább december 24-ét szeretnék

Inkább szenteste napján kellene munkaszüneti napot bevezetni Nagypéntek helyett, ezt mondják a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői. Azt is kifogásolják, hogy a kormány egyáltalán nem egyeztetett velük az új munkaszüneti napról, pedig a változásnak számos szervezési és gazdasági következménye van. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy valóban munkaszüneti nap lesz-e a húsvét előtti péntek.
2:14
Híradó
2016. október 18. 18:29

Koncert a beteg gyerekekért

Jótékonysági koncertet tart a Magyar Állami Operaház a leukémiás és a daganatos gyerekekért. A jegybevételből származó pénzt, a Tűzoltó utcai gyerekklinika Őrzők Alapítványa kapja. Az összegből felújítják az intézmény egyik műtőjét. A gyermekkori leukémia ma már nyolcvan százalékban gyógyítható. A szakorvos szerint ennek az orvostudomány fejlődésén túl pszichés okai is vannak. A gyerekek ugyanis kitartóbbak, és sokszor betegségtudatuk sincs a gyerekklinika igazgatója szerint.
2:13
Híradó
2016. október 15. 18:29

Nem volt szabad a szombat

Még egy nap a munkában - aki nem vett ki szabadságot, annak szombaton is be kellett mennie a munkahelyére, hogy ledolgozza az október 31-ei hétfőt, amely szabadnap lesz. Sok iskolában csak rövidített órák voltak, és több munkahelyről is korábban haza lehetett menni. A termelő szektorban viszont ez a nap is teljes értékű. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ezekben a szektorokban nagy kiesést jelentene egy le nem dolgozott munkanap, ezért kell a szombati munkanap.
1:59
Híradó
2016. szeptember 28. 18:28

Közmunkás kismamát hívtak toborzásra

Hiába kérte, hogy otthon maradhasson, mégis Marcaliba kellett utaznia egy nyolc hónapos terhes kaposvári kismamának a munkaügyi központ határvadász tájékoztatójára. Az esetről a sonline.hu írt először. A kismama a portálnak úgy nyilatkozott, hogy akart orvosi papírt küldeni állapotáról, de a hivatalban azt mondták neki, ha nem jelenik meg, kizárhatják a közmunkából. Az általunk megkérdezett terhes torna specialista szerint a kimerítő út a magzat egészségére is hatással lehet.
2:29
Híradó
2016. szeptember 28. 18:00

Kiengedték az intenzívről a rendőrnőt

Kiengedték az intenzív osztályról a szombati budapesti robbantásban megsérült rendőrnőt is. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy ennek ellenére továbbra sincs kihallgatható állapotban, így egyelőre nem tudják kikérdezni a merényletről. Az ügyészség és a rendőrség közben arra kér minden szemtanút, hogy jelentkezzen. Egy internetes oldalt is létrehoztak, ahová feltölthetők a helyszínen készült mobiltelefonos felvételek. Úgy tudjuk, a rendőrségen jelentkezett az a nő, aki közvetlenül a rendőrök előtt sétált a körúton a robbanás előtt.
1:57
Híradó
2016. szeptember 22. 18:35

Interjút adott Matolcsy György barátnője

Elismerte Vajda Zita, hogy ő Matolcsy György új barátnője. A nő a Figyelőnek adott interjúban arról is beszélt, szerinte megalapozottan, szakmai képességei miatt nyerte el pozícióit. A most 32 éves nő nettó 1,1 millió forintot keresett Matolcsy György mellett a jegybankban, majd a jegybanki alapítványokhoz került, amelyeknél most összesen 4 pozíciót tölt be. Az alapítványokat hiába kérdeztük, nem mondták meg, hogy az elnök barátnője havonta mennyi közpénzt vihet haza. A DK szerint ezzel az üggyel morális mélypontra jutott a kormányzás.
2:01
Híradó
2016. szeptember 22. 18:10

Alvó utast fosztott ki

Kora reggel lopta el egy alvó utas telefonját egy férfi Budapesten a 196-os buszon. A lopást rögzítette a busz biztonsági kamerája. A tolvajt az sem zavarta, hogy mások is utaztak a járaton. Az elmúlt hónapokban egyre többször fordult elő, hogy kifosztottak utasokat Budapesten. A 6-os villamos végállomásán szinte hetente kapnak el a rendőrök zsebtolvajokat, akik az alvó, részeg utasokra vadásznak a villamoson vagy a megállókban.
2:04
Híradó
2016. szeptember 22. 18:07

Életfogytiglan a kegyetlen gyilkosságért

Eldurvult az elszámolási vita, és nagyon sajnálja a történteket. Ezt mondta az utolsó szó jogán a szegedi tábalbíróságon az a szolnoki férfi, aki még 2013. májusában négy lövéssel meggyilkolt egy helyi vállalkozót, feleségére pedig egy viperával támadt rá. Az asszony még időben kiugrott az ablakon és elmenekült, férje azonnal belehalt a támadásba. A gyilkost még aznap elkapták a rendőrök, a Szegedi Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, legkorábban 30 év múlva szabadulhat.
0:41
Híradó
2016. szeptember 20. 11:00

KIÉGETT: Holttest a lakókocsiban

Kiégett egy lakókocsi Kecskemét külterületén, a Széles közön túli tanyasi részen. Hétfő este 10 óra után riasztották a tűzoltókat, hogy Kecskemét határában a Mária hegy mellett ég egy lakókocsi. A teljesen kiégett járműben egy 34 éves férfit találtak, akinél a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Egy ötkilogrammos gázpalackot is kihoztak a tűzoltók, amely nem robbant fel, ezt visszahűtötték. A tűz keletkezésének okát tűzvizsgáló fogja majd megállapítani, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja tovább a haláleset körülményeit.
2:01
Híradó
2016. szeptember 13. 18:27

Bezáratták a patikát, mégis kinyitott

Bezáratta a Gyógyszerészeti Intézet, az RTL Híradó stábja mégis nyitva találta a budapesti Lánchíd Patikát. A gyógyszertár működési engedélyét néhány napja azért vonták vissza, mert vényköteles gyógyszereket adtak el recept nélkül külföldre. A patika 45 millió forintos bírságot kapott. Altatókat, nyugtatókat, véralvadásgátló és asztma elleni gyógyszereket adtak el több mint hat ezer dobozzal. Ha ezeket valaki nem megfelelő módon szedi, az akár az életébe is kerülhet az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint.
1:48
Híradó
2016. szeptember 12. 18:41

Vajna Tímea cége magyar filmnek dolgozik

Vajna Tímea cége castingol az egyik filmalap által támogatott magyar filmhez – tudta meg az RTL Híradó. A filmalapot - ami egymilliárd forint közpénzt adott a produkcióra - férje, Andy Vajna kormánybiztosként felügyeli. Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy az Andy Vajna által kezelt pénz egy része a feleségéhez kerül. A filmalapot hiába kereste az RTL Híradó, nem reagáltak, Vajna Tímea cégénél pedig üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak érdemben a kérdésekre.
1:43
Híradó
2016. szeptember 12. 18:30

Leváltották, hazaküldte a diákokat

Utolsó munkanapján minden diákot hazaküldött a Bercsényi Miklós Szakiskola igazgatója, akinek a Földművelésügyi Minisztérium szerint vezetői szabálytalanságok miatt kell mennie. Erről pénteken született döntés. Azt nem árulták el, hogy a kőbányai iskola igazgatója pontosan miben hibázott. Gál Ferenc szerint azért küldött haza hétfőn minden diákot, mert több tucat gyerek sírógörcsöt kapott, amikor kiderült a hír.
1:45
Híradó
2016. augusztus 28. 18:28

Idénymunkásból is nagyon kevés van

Nincs, aki leszedje a paradicsomot, paprikát, uborkát. Sok vállalkozó már nem mer fejleszteni, mert nem tudja, ki végzi majd el a munkát. A szakmai szervezet szerint a szükségesnél legalább 50 ezer idénymunkással kevesebb van a zöldség-gyümölcs ágazatban. Ők külföldi vendégmunkásokra számítanának, vagy azt ajánlják a kormánynak, hogy alakítsák át a közmunkaprogramot. A nemzetgazdasági minisztérium annyit válaszolt, a kormány a magyar emberek foglalkoztatásával kívánja enyhíteni a munkaerőhiányt.
1:40
Híradó
2016. augusztus 28. 18:20

Vitatják az új tankönyvek minőségét

A fejlesztő elégedett, a használók jó része viszont gagyinak tartják a kísérleti tankönyveket. Az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet a saját felmérése alapján úgy látja: a legtöbb tanár szívesen tanítana az átdolgozott kísérleti tankönyvekből. Az egyik pedagógus szakszervezet szerint azonban a felmérésből kihagyták a negatív véleményeket. Az RTL Híradónak nyilatkozó iskolaigazgató azt mondja, ezek a kötetek továbbra is silány minőségűek, és a legtöbb iskola csak azért rendeli meg, mert olcsóbbak.
1:47
Híradó
2016. augusztus 27. 18:05

Rendőr mentette meg egy fuldokló életét

Rendőr mentett meg egy fuldokló férfit a Nógrád megyei Mátraterenyén. A férfi lenyelt egy darazsat, amely megcsípte a torkát. Kiderült, hogy allergiás rá, így nem kapott levegőt. Egy arra járó rendőr állt meg, hogy segítsen neki. A férfi már beszélni sem tudott, és elvesztette az eszméletét. A rendőr kihúzta a férfi nyelvét, nehogy megfulladjon, és egészen addig mellette volt, amíg megérkeztek a mentők.
1:42
Híradó
2016. augusztus 23. 18:18

50 méterig jutott csak a részeg sofőr

Jogosítvány nélkül, ittasan okozott halálos balesetet az a férfi, akit kedden helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. A román állampolgárságú gyanúsított szombat este indult el valahova egy ismerőse kocsijával a III. kerületben, de alig ötven méter után nekiütközött egy másik kocsinak, majd egy fának csapódott. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, de az anyósülésen ülő barátja a helyszínen meghalt.