BELFÖLD

2:39
Híradó140-nel száguldozott a Ferihegyi gyorsforgalmi úton
2019. április 23. 18:00

140-nel száguldozott a Ferihegyi gyorsforgalmi úton

Videón az életveszélyes száguldás! Csaknem 140-nel előzgette a kocsikat egy sofőr a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. A manőverezést ráadásul élőben közvetítette a Facebookon, a kezében tartott telefonjával. Kilométereken át száguldott, cikázott a sávok között, közben pedig hangosan káromkodott. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint óriási szerencse, hogy nem történt tömegbaleset. A rendőrök eljárást indítottak a sofőr ellen. 
2:08
HíradóMérgező növényt hittek tormának
2019. április 22. 18:10

Mérgező növényt hittek tormának

Torma helyett egy mérgező növényt úgynevezett amerikai alkörmös gyökerét ették meg ketten is egy jánossomorjai családban szombaton. A saját kertjükben találták, ahol régen torma nőtt. Egy-két falat után érzeték, hogy baj lehet. A férj és anyósa ezután a háziorvostól kért segítséget. Ő kórházba küldte őket. Ma már jól vannak, hazamehettek. A Híradónak nyilatkozó botanikus szerint, ha csak a gyökeret találjuk meg, könnyen összetéveszthető a két növény.
2:08
HíradóAz utolsó pillanatban tudta kimenteni gyerekeit az udvarról
2019. április 22. 17:00

Az utolsó pillanatban tudta kimenteni gyerekeit az udvarról

Az utolsó pillanatban tudta kimenteni gyerekeit az udvarról, a házuk nem sokkal később teljesen kiégett, mindenük odalett - ezt mondta Híradónknak az a négygyermekes anyuka, akinek háza vasárnap délután gyulladt ki Soroksáron. Úgy tudjuk, valaki avart égetett a környéken és a nagy szél miatt szétterjedtek a lángok. Összesen két ház, több melléképület és egy autó égett ki.
2:04
HíradóBuli után lopta el a csuklós buszt a három részeg lány Sándorfalván
2019. április 18. 18:00

Buli után lopta el a csuklós buszt a három részeg lány Sándorfalván

Buli után buszt loptak - részegen kötött el egy csuklósbuszt három lány a sándorfalvi állomásról két hete. Az esetről először a Délmagyarország számolt be. A lap információja szerint a busszal bejárták a környező tanyavilágot és Szegedre is elmentek, hogy ott cigit vegyenek. A buszozás közben videót is készítettek. Időközben a rendőrök is tudomást szereztek a lopásról, és elfogták a lányokat.
1:03
HíradóNYÚLBOX: Egymást püfölő nyuszik miatt zárták le az utat
2019. április 18. 15:35

NYÚLBOX: Egymást püfölő nyuszik miatt zárták le az utat

Vicces jelenetnek voltak szemtanúi a nagyatádi mentősök tegnap. Éppen állomáshelyükre tartottak, amikor észrevették, hogy két nyúl egymást püföli az úton. Feltehetőleg két hím viaskodott egymással, a párzási időszakban ez gyakran előfordul. Ilyenkor „lemegy a redőny” a nyusziknál, még a kocsikra sem figyelnek, emiatt sokat ütnek el a tavaszi hónapokban közülük. Az OMSZ Facebook oldalán azt írták: A meccs végül nem hozott eredményt, így mind a két résztvevő megkezdte a felkészülést az ünnepre.
1:54
HíradóHáromkilós szikladarab repült be a bébiszitter kocsijába
2019. április 16. 17:02

Háromkilós szikladarab repült be a bébiszitter kocsijába

Feljelentést tett a rendőrségen az a 19 éves lány, akinek autójába menet közben csapódott be egy 3 kilós szikladarab Budakeszinél. A bébiszitterként dolgozó lány három kisgyerekkel tartott hazafelé, amikor egy szemből érkező teherautó ráhajtott az úttesten heverő hatalmas kőre, ami ettől berepült a szélvédőn, és mellkason találta a lányt. Nem sérültek meg, de nagyon megijedtek. A Híradónknak nyilatkozó jogász szerint a balesetnek nincs felelőse, mert nem történt sérülés.
2:29
HíradóAzt állították róla, hogy részeg, ezért nem hívtak hozzá mentőt
2019. április 13. 18:05

Azt állították róla, hogy részeg, ezért nem hívtak hozzá mentőt

Órák óta eszméletlen volt, mégsem hívtak hozzá mentőt. A család ügyvédje szerint ez látható azon a most előkerült videón, ami egy tiszaalpári férfi halálának körülményeit rögzítette. Egyik kollégája bántalmazhatta a munkahelyén, ami után eszméletét vesztette. Hazavitték, és azt állították róla, hogy részeg. Később azonban kiderült, hogy agyalapi sérülése volt.
2:02
HíradóEgyre aggasztóbb a helyzet, annyian szabálytalankodnak már a HÉV átjárókban
2019. április 10. 18:12

Egyre aggasztóbb a helyzet, annyian szabálytalankodnak már a HÉV átjárókban

Egyre aggasztóbb a helyzet, annyian szabálytalankodnak már a HÉV átjárókban a MÁV szerint. A vasúttársaság balesetmegelőzési videójából kiderül, hogy autósok, kerékpárosok, és gyalogosok egyaránt figyelmen kívül hagyják a jelzőlámpa tilos jelzését. Pedig a MÁV szerint átlagosan alig másfél percet kell várni arra, hogy elmenjen a szerelvény. Tavaly négyen haltak meg, mert a tiltás ellenére a sínekre mentek.
2:06
HíradóSéta közben bukkant rá a halott motorosra
2019. április 6. 18:10

Séta közben bukkant rá a halott motorosra

Sokkolta a látvány, nem gondolta volna, hogy ilyesmivel találkozik az erdő közepén - ezt mondta Híradónknak az a fiatal nő, aki tegnap délután egy motoros holttestére bukkant a Vácrátóthoz közeli erdőben. Gyerekével sétált ebéd után, amikor észrevette a motort és a mellette fekvő férfit. A holttest akkor már csaknem egy napja lehetett az erdőben. A motoros egy fának csapódott és hiába volt rajta bukósisak valószínűleg azonnal meghalt.
2:10
HíradóAz az álma, hogy kijuthasson a paralimpiára - műlábra gyűjtenek a kisfiúnak
2019. április 5. 18:33

Az az álma, hogy kijuthasson a paralimpiára - műlábra gyűjtenek a kisfiúnak

Amputálni kellett a lábát, de a műtét után tíz nappal már versenyzett egy 11 éves alsónyéki kisfiú. Andor tehetséges íjász, de egy autóbalesetben elvesztette a bal lábát, ezért most kerekesszékkel indul a versenyeken. Szeretné valóra váltani az álmát, dobogóra állni a paralimpián, de ehhez először egy sportolásra alkalmas műlábra lenne szüksége, amire a családnak nincs pénze. Ha szeretne segíteni a családnak itt megteheti: Kollár Andor: OTP: 11773463-01075379.  
1:54
HíradóÉletveszélyben a nagymama, akire unokái kutyái támadtak rá
2019. április 5. 18:05

Életveszélyben a nagymama, akire unokái kutyái támadtak rá

Saját udvarán támadták meg unokája kutyái - egy 79 éves asszonyt vittek életveszélyes állapotban kórházba Szegvárról. Az idős nő unokája szerint nagymamája megszédülhetett és ráesett az egyik kutyára, ezért támadhatták meg az amerikai staffordshire terrierek. A férfi azt mondta, kutyái iskolázottak, barátságosak, régóta ismerik az asszonyt, nem érti, hogyan történhetett mindez. A rendőrség vizsgálatot indított.
1:55
HíradóKisodródott a pályáról és egy nézőnek csapódott
2019. április 4. 17:00

Kisodródott a pályáról és egy nézőnek csapódott

Tragédia a motorosversenyen: az egyik versenyző kisodródott a pályáról a hétvégi extrém enduro kupán Bordányban, egy nézőnek csapódott, aki a kórházba szállítás után meghalt. A baleset a verseny utolsó körében történt. A nézőt, akinek a fejét találta el a motoros, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Hétfőn belehalt sérüléseibe. Négy gyereke és felesége gyászolja, barátai gyűjtést indítottak a családnak.
2:07
HíradóEta néni újra dekorál: díszvilágítás után tojásfa
2019. április 3. 18:46

Eta néni újra dekorál: díszvilágítás után tojásfa

Eta néni újra dekorál. A karácsonykor több ezer égővel kivilágított házáról ismert dabasi asszony ezúttal húsvétra alkotott nem mindennapi látványt. Nagyjából 500 tojást gyűjtött össze eddig, azokkal díszíti udvarát. Azt mondja, többen kérték tőle, hogy ne csak karácsonykor dekoráljon. Bár a portája az utcáról is jól látható, most elsősorban a családjának akart kedveskedni. A tojsáfáról készült képekből ide kattintva láthat többet.
2:27
HíradóETA NÉNI DEKORÁL: nagyjából 500 tojás lóghat a fán
2019. április 3. 16:19

ETA NÉNI DEKORÁL: nagyjából 500 tojás lóghat a fán

A világítós ház - csak így nevezik a Dabason élő Eta néni udvarát, amit évről-évre több ezer izzóval díszít fel karácsony előtt. Eleinte csak megálltak a ház előtt az autósok a látvány miatt, aztán mivel évről évre egyre többen jöttek, tavaly megnyitotta udvarát, ami valóságos turistalátványossággá vált. Azt mondja, eleinte nem akart nagy felhajtást húsvétra, de addig nyagatták, míg belement, és bevásárolt. Olyan Eta nénisen. A Híradó riportját, ide kattintva nézheti meg.
2:17
Híradó21%-kal kevesebbet keres egy nő Magyarországon
2019. április 1. 18:45

21%-kal kevesebbet keres egy nő Magyarországon

Ötödével kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak Magyarországon. Először közölt nemek szerinti átlagbért a KSH, a férfiak bruttója megközelíti a 377 ezer forintot, a nőké viszont a 312 ezret sem éri el. A GKI szerint hiába több a nők között a diplomás, ők is a rosszabbul fizetett szakmákban dolgoznak. Az egyik legnagyobb állásportálnál pedig azt mondják, a nők már az állásinterjún kevesebbet kérnek, mint a férfiak.  
1:54
HíradóAzzal vádolják, hogy 2017 májusában megölte újszülött kisfiáta
2019. április 1. 18:02

Azzal vádolják, hogy 2017 májusában megölte újszülött kisfiáta

Nem tudta, hogy terhes – ezt sírva mondta a bíróságon az utolsó szó jogán az hatgyerekes nő, aki a vád szerint 2017 májusában egészséges kisbabának adott életet, majd a gyermeket az udvari WC-be dobta. A kisbaba meghalt. A bíróságon perbeszédek hangzottak el. Az ügyész a minimálisan kiszabható, tíz év körüli büntetést indítványozta, az ügyvéd a nő felmentését kérte.
2:05
HíradóKizuhant a kilencedikről, csodával határos módon úszta meg a zuhanást a férfi
2019. március 29. 18:00

Kizuhant a kilencedikről, csodával határos módon úszta meg a zuhanást a férfi

A kilencedik emeletről zuhant ki, de beleakadt a lába az alatta lévő erkély korlátjába - így úszta meg egy 70 év körüli férfi csodával határos módon, hogy több tíz métert essen. Úgy tudjuk, a klímát szerelte, amikor megszédült és kibillent. Egy arra járó nyomozónő rohant segíteni, egyedül tartotta percekig a lábánál fogva fejjel lefelé lógó férfit. Végül több kollégájával együtt sikerült visszahúzni az erkélyre. Combtöréssel vitték kórházba. Az ijedtségtől sokkos állapotban volt.
2:07
HíradóHiába szedték össze a hulladékot Martonfán, csak a felét vitték el
2019. március 29. 17:00

Hiába szedték össze a hulladékot Martonfán, csak a felét vitték el

Csak az összegyűjtött szemét felét vitték el a Te Szedd-akció szervezői a Baranya megyei Martonfáról. A bezsákolt hulladékot elszállították, az autógumikat viszont nem. Az akciót szervező minisztérium szerint ők csak a zsákolható kommunális szemét szedését kérték, a falu polgármestere szerint viszont nekik nem szóltak, így ők minden szemetet becsületesen összegyűjtöttek. Most a falu költségén kell elszállíttatniuk a maradékot.
2:19
HíradóRajzszögeket ragasztottak egy fővárosi magánbölcsőde összes kismotorjára
2019. március 28. 17:00

Rajzszögeket ragasztottak egy fővárosi magánbölcsőde összes kismotorjára

Rajzszögeket ragasztottak egy budapesti magánbölcsőde összes kismotorjára és triciklijére, a gyerekek labdáit pedig szétvagdosták. Az egyik kisfiú ráült egy rajzszöges motorra. Az volt a szerencséje, hogy pelenka volt rajta, ami felfogta a szúrást. A bölcsőde egy társasházban működik, az udvaron hét lakóházzal osztoznak. A vezető szerint van, akit zavar gyerekzsivaj. 
3:36
FókuszÚjabb botrányba keveredett a somlóvásárhelyi pap
2019. március 20. 19:15

Újabb botrányba keveredett a somlóvásárhelyi pap

Somlóvásárhely csendes kis falu a Somló tövében. A vörösiszap tragédiában is érintett település ritkán kerül a hírekbe. De az utóbbi időben ez többször is megtörtént, és az iskola mindig érintett volt. Most is az iskolában fajult tettlegességig egy nézeteltérés az egyik tanár és a plébános között. Mióta plébános a faluba került megosztja a települést. A helyiek kamerán kívül elmondták, hogy sokan nem kedvelik, a misén gyakran nem odavaló dolgokról beszél, és a híveket sem kíméli.
1:48
HíradóCsak vészfékezéssel tudta elkerülni az ütközést
2019. március 19. 18:14

Csak vészfékezéssel tudta elkerülni az ütközést

Hajmeresztő előzést rögzített egy busz fedélzeti kamerája a napokban Pécsen. A megállóból kihajtó buszt előzte meg egy autó, ami a manőver után azonnal bekanyarodott a busz előtt. A sofőr csak vészfékezéssel tudta elkerülni az ütközést. Szerencsére nem volt utas a járaton, ezért nem sérült meg senki. Az általunk megkérdezett szakember szerint kevesen tartják be azt a szabályt, hogy segíteni kell a buszok kihajtását a megállóból. Nézőnktől is kaptunk szabálytalan előzésről készült videót, ide kattintva megnézheti.  
2:11
HíradóEgy hónapon belül két gyalogosgázolás ugyanannál a zebránál
2019. március 19. 18:10

Egy hónapon belül két gyalogosgázolás ugyanannál a zebránál

Egy hónapon belül két gyalogosgázolás is történt egy kapuvári zebránál. Februárban egy 27 éves helyi fiatalt ütöttek el, aki hetekig volt kómában, de nem tudták megmenteni. Kedden volt a temetése. Március elején pedig ugyanezen a zebrán egy 58 éves, szintén helyi férfit ütöttek el, ő azóta is kórházban van. 2016-ban pedig egy nyugdíjas férfit gázoltak halálra ugyanott. A Magyar Közút egy lámpás csomópont építését tervezi a zebrához.
0:48
HíradóNÉZŐI: Kifarolt és megpördült egy utánfutós kocsi az M1-esen
2019. március 18. 13:54

NÉZŐI: Kifarolt és megpördült egy utánfutós kocsi az M1-esen

A videó március 15-én készült, az M1-es autópályán, Győr irányába. Az Óbarok pihenő után a szemközti oldalon Budapest felé, egy utánfutós "dobozos" autó teljes terjedelmében befarolt, az utánfutó felhordta a földet az út mellől, amit az autós teljes terjedelmében megkapott. A sofőr azt írta, az egész egy másodperc volt, reflexként csak a fejét húzta le, és szerencsére nem taposott a fékbe, a szélvédője azonban betört.
2:08
HíradóFacebookon kért segítséget az unokáit egyedül nevelő nagymama
2019. március 12. 18:30

Facebookon kért segítséget az unokáit egyedül nevelő nagymama

Több mint húszezren osztották meg a közösségi oldalon egy nyolcvan éves, vilmányi asszony segítségkérését. Az asszony, aki súlyos beteg, két unokáját neveli egyedül, nagy szegénységben. Havonta százezer forintból élnek hárman, egy düledező házban. Egy ismerősük posztolta az asszony kérését, ami alapján az elmúlt egy hétben már nagyon sokan segítettek a családon. Ha segítene a néninek, ITT megteheti.