BELFÖLD

2:20
Híradó
2021. július 11. 18:30

Felsorolta az UEFA, milyen szurkolói bekiabálások miatt kapott büntetést az MLSZ

Pontosan felsorolta az UEFA, milyen szurkolói bekiabálások miatt bűntették meg az MLSZ-t, és ezekről felvételeik is vannak. Az egyik EB meccsen például Cristiano Ronaldo nemi identitására tett megjegyzést a magyar szurkolók egy része. Emiatt a következő meccseit zárt kapuk mögött kell játszania a magyar válogatottnak. A felvételek ellenére fenntartja álláspontját a külügyminiszter, aki szerint bizonyítékok nincsenek, csak nézőtéri besúgók vannak.
0:32
Híradó
2021. július 10. 18:51

Fogyatékkal élők és épek futottak együtt a Suhanj! Alapítvány versenyén

Fogyatékkal élők és épek együtt indultak délelőtt a Suhanj! Alapítvány futóversenyén. Jelképes, nagyjából 1 kilométert tettek meg a Margitszigeten, a budapesti Vivicittá pénteki rendezvényén. Valamennyi versenyző egyes rajtszámot viselt, ezzel is a köztük lévő egyenlőséget kívánták kifejezni a szervezők. A futamon több mint 100-an vettek részt, és mindannyian emlékéremmel távoztak.
1:33
Híradó
2021. július 10. 18:45

Átevezték a háborgó Balatont

Hatalmas hullámok, boruló hajók, ezrek indultak útnak, hogy hajóikkal átevezzék a Balatont Zamárdi és Tihany között. A pénteki vihar miatt egy órás késéssel indult a futam. Volt, aki családdal, más a munkatársaival vágott neki a háborgó Balatonnak. A vízimentőknek is akadt dolga, több sárkányhajó a vízbe fordult. Mindenkinek kötelező volt a mentőmellény, így ha szárazon nem is, de mindenki megúszta a borulást.
2:07
Híradó
2021. július 10. 18:27

Vendéglátás: az idei szezon messze elmarad a két évvel ezelőttitől

Több fővárosi szálloda ki sem nyitott, annyira kevés a vendég. A budapesti Körszállót ráadásul kollégiummá alakítják. A legjobban keresett hotelekben is legfeljebb a szobák 30 százaléka foglalt. A szállodaszövetség szerint a legtöbb hotel még mindig csak a veszteséget termeli. Vidéken, különösen a Balatonnál jobb a helyzet. Mióta nem kell védettségi igazolvány, már akár teltház is előfordul a szállodákban. De az már most, július elején is látszik, hogy az idei szezon messze elmarad majd a két évvel ezelőttitől.
2:04
Híradó
2021. július 10. 18:15

Megviselte a gyerekeket a pandémia

Ugrásszerűen megnőtt a gyermekpszichiátrián kezelt fiatalok száma a járvány után - erről a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház szakembere beszélt Híradónknak. A vírus olyan traumákat okozott a fiataloknak, amelyek a legkülönbözőbb kényszerbetegségekhez vezettek. Bár a nyári szünet enyhít a tüneteken, az UNICEF Magyarország már a negyedik hullámra készül, hogy időben tudjanak segíteni a bajba jutott gyerekeken.
0:37
Híradó
2021. július 9. 14:44

Kigyulladt egy kisbusz Jánosházán

Kigyulladt egy kisbusz Jánosházán csütörtökön délelőtt. A tűzre egy helyi férfi lett figyelmes, aki azonnal hívta a tűzoltókat, majd az oltásról felvételt is készített. A hatóságok öt perc alatt kiérkeztek a helyszínre, így sikerült gyorsan megfékezni a lángokat. A gépjármű a szomszédos település önkormányzati kisbusza volt, a sofőrrel együtt ketten utaztak rajta. A tűzben senki nem sérült meg.
1:42
Híradó
2021. július 7. 18:06

Egy koccanás után a belsősávban álltak meg, aztán az utasok beszélgettek és csókolóztak is

Centikre húztak el mellettük a kocsik, ők csókot váltottak – életveszélyes helyzetet rögzített a Közút egyik kamerája múlt szombaton az M1-es autópályán. A belső sávban állt meg egy autó egy koccanás után. Bekapcsolták a vészvillogót, kitették az elakadásjelző háromszöget, aztán az utasok ott maradtak az autónál, miközben a forgalom 130-cal száguldott el mellettük.
2:05
Híradó
2021. július 6. 18:24

Sokszor 50 fokos hőségben kell dolgozniuk a buszvezetőknek Budapesten

Sokszor 50 fokos hőségben kell dolgozniuk a buszvezetőknek Budapesten, mert az elöregedett járművek nagy részén nem, vagy csak elvétve működik a klímaberendezés. Az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél azt mondják, még az is előfordul, hogy fűteni kell a buszokon a kánikulában, mert csak így tudják hűteni a túlmelegedett motort. A Főpolgármesteri Hivatal szerint legalább 500 buszt kellene azonnal lecserélni.
1:50
Híradó
2021. július 6. 18:09

Szirénázó mentőautó elé sétált egy gyalogos Győrben

Szirénázó mentőautó előtt sétált át a zebrán egy gyalogos Győrben úgy, hogy észre sem vette. A mentőnek szinte teljesen le kellett lassítania, hogy ne üsse el a nőt. A jelenetről egy autós készített felvételt. A Híradónk által megkérdezett autós oktató szerint a gyalogosok egyre kevésbé vesznek tudomást a környezetükről, sokan zenét hallgatnak, vagy a telefonjukat nyomkodják.
10:48
Fókusz
2021. július 5. 19:25

Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó: megnéztük mennyiért nyaralnak a családok

1 hónap már eltelt a nyárból, de Magyarország népszerű nyaralóhelyein még csak most indul a főszezon: júliusban és augusztusban tömegeket várnak; főleg, hogy múlt hét szombattól újabb lazításokat vezettek be a hatóságok. Már nem szükséges védettségi igazolvány a szálláshelyeken, és az éttermekben sem. Elmentünk az ország 3 legkedveltebb vízpartjához: a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz, a Tisza-tóhoz; és megnéztük: mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlni egy családnak, ha ezeken a helyeken szeretnének pihenni.
2:25
Híradó
2021. július 4. 18:37

Nem mindenki kapott béremelést az állami vállalatoknál

4 százalékkal emeli a fizetéseket a Posta július elsejével, a MÁV semennyivel, de a vasutasok dupla akkora egyszeri juttatást kapnak, mint a postások.Eltérően hajtják végre az állami vállalatok a 3 éves, összesen 15 százalékos bérfejlesztést, amelyet pénteken jelentett be a miniszterelnök. A szakszervezetek úgy számolnak, 50 ezer dolgozó egyelőre teljesen kimarad az emelésekből.
2:12
Híradó
2021. július 4. 18:32

Nézőink is segítettek: a nagyszülőknél maradhatnak az unokák

Adományokból újították fel és bővítették a házukat a Tolna megyei Bátán a nagyszülők, akik 5 unokájukat vették magukhoz, hogy ne adja örökbe őket a gyámügy, miután a szüleik nem törődtek velük. A családot tavaly októberben mutattuk be Híradónkban, az adás után rengetegen segítették és még ma is segítik őket. Az építkezés elkészült, a nagymama pedig hivatásos nevelőszülő lett, hogy a gyerekek még nagyobb biztonságban legyenek.
2:01
Híradó
2021. július 4. 18:05

A kombájn tetején megpattanva csapódott a földbe a vitorlázórepülő

Métereken múlt, hogy nem egy kombájnba csapódott egy vitorlázórepülő a Bács-Kiskun megyei Apostagnál, szombat délután. A gép egy gabonaföldre zuhant, a pilóta súlyosan megsérült. A kombájnnal anya és fia aratott, a repülő a munkagépük tetejét érintve csapódott a földbe. Ők hívtak segítséget a pilótához, aki kórházba került. Hogy ő hibázott, vagy műszaki hiba történt, még vizsgálják.
1:45
Híradó
2021. július 3. 18:27

Bútordarabok az M3-as autópályán

Több mint 300 ezer forintos kár keletkezett egy autóban az M3-ason, mikor az úton heverő bútordarabok csapódtak neki menetközben. Fedélzeti kamera rögzítette az esetet, a felvételt a Budapesti autósok közössége tette közzé. A kocsi tulajdonosa azt mondja, a közútkezelőtől azt a tájékoztatást kapta, hogy nem ők a felelősek, hanem akinek a kocsijáról leestek a bútordarabok. Őt viszont nem találják.
3:31
Híradó
2021. július 3. 16:37

BÚTOR A PÁLYÁN: 350 ezres kár keletkezett az autóban

Az M3-as autópálya kivezető szakasza, átlagos vasárnapi forgalom, ahogy ez Halász Ádám autójának fedélzeti kameráján látszik. Majd hirtelen feltűnik egy fehér tárgy az úton, de mire bárki bármit is reagálhatna, egy másik hasonló darab az autónak csapódik. Azonnal elkészítették a fotókat és kitöltötték a hivatalos kárbejelentőt. Azóta meg is kapták a hivatalos választ az autópálya kezelőjétől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt-től. Levelük szerint őket nem terheli felelősség. Videó forrása: Budapesti Autosók Közössége.
1:58
Híradó
2021. július 1. 18:35

Kormányzati segítség nélkül felújítások maradhatnak el

Óvodák, bölcsődék felújítása maradhat el, ha az önkormányzatok nem kapnak kormányzati segítséget - a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint. Azt mondják, az építőanyagárak drasztikus emelkedését már nem tudják kifizetni, és ez már több folyamatban lévő felújítást is veszélyeztet. Ezért azt kérik a kormánytól, hogy visszaigényelhessék az áfa felét a beruházásaik után. A miniszterelnök intézkedéseket ígért, de hogy az önkormányzatok kérését támogatják-e, arra nem válaszoltak.
1:39
Híradó
2021. július 1. 18:32

Három hónapja hiába várja, hogy letehesse KRESZ vizsgáját

Három hónapja hiába várja, hogy letehesse a KRESZ vizsgáját, erről mesélt Híradónk egyik nézője. A vizsgákat március közepe és április közepe között a koronavírus miatt felfüggesztették, neki pedig pont ebben az időszakban járt le az a határidő, ameddig el kellett volna mennie vizsgázni. Megkeresésünkre az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt írta, épp ma lépett hatályba az a jogszabály, amely halasztást biztosít a hasonló esetekben.
2:24
Híradó
2021. július 1. 16:47

MÉTERES LÁNGOK: Belecsapott a villám és kigyulladt egy régi hotel Kőszegen

Emelőkosárból próbálják megközelíteni a tűzoltók a méteres lángokat Kőszegen. Szinte alig látszik a hatalmas tűzben és füstfelhőben, hogyan próbálják oltani a tüzet. Ezeket a felvételeket a szomszédok készítették. Tegnap este csaptak fel a lángok egy több mint harminc éve zárva tartó hotelban. A környékbeliek először csak a viharos időre figyeltek fel. Aztán körülnéztek és látták, hogy kigyulladt a hotel. Hívták a 112-t, ezután sorra érkeztek a tűzoltók. Nemes Viktória azt mondja, nagyon megijedtek, ahogy terjedni kezdtek a lángok.