BELFÖLD

2:01
Híradó
2021. július 31. 18:12

Nyolc kilométeres kerülőt kell tennie annak, aki be akar jutni az EFOTT fesztiválra

Nyolc kilométeres kerülőt kell tennie annak, aki be akar jutni az EFOTT fesztiválra. Ennek az az oka, hogy a velencei önkormányzat lezárta a fesztiválra vezető legrövidebb utat. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy meg akarják óvni a várost a szemeteléstől, és a sok embertől. A szervezők viszont azt mondják, ezzel éppen azoknak az életét nehezítik meg, akik Velencéről mennének a fesztiválra.
2:13
Híradó
2021. július 31. 18:01

Néha még érzi az égő benzinszagot az a kisfiú, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett Sajólászlófalván

Arra emlékszik, hogy nagyon fájt, és néha most is érzi az égő benzinszagot - ezt mondta az RTL Híradónak az a 9 éves kisfiú, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett két hete, amikor kigyulladt egy házilag barkácsolt gokart a Borsod megyei Sajólászlófalván. Ezzel többen játszottak, egyik társa szintén súlyosan megsérült. Tamást megműtötték, és már otthon van. A másik kisfiút még intenzív osztályon ápolják.
2:10
Híradó
2021. július 30. 18:27

Rejtélyes építkezés zavarja a nyaralókat a siófoki Aranyparton

Rejtélyes építkezés miatt nem tudnak pihenni a siófoki Aranyparton nyaralók. A munkagépek hétfőn jelentek meg egy 218 apartman-lakásos társasház közvetlen szomszédságában, és azóta egész nap dolgoznak, elviselhetetlen zajjal. Azt azonban nem tudni, kinek a megbízásából. Az építési engedélyt a kormányhivatal adta ki, de csak azt közölték, hogy közérdekű bejelentés miatt vizsgálják az ügyet. Az önkormányzat pedig egy korábbi alkotmánybírósági döntés miatt tehetetlen.
4:41
Híradó
2021. július 30. 17:31

PINCÉBE ZUHANT: Beszakadt a födém a markoló alatt

Trélerről gurul le a lánctalpas markoló az építési területre Szombathelyen. A felvételt a szomszéd ház egyik lakója készítette tegnap este. A kotrógép lassan a törmelékekre gurul, majd megkezdi a munkát. Pár perc után azonban beszakadt alatta a födém és a pincébe zuhant a 20 tonnás monstrum. A kezelője ki tudott mászni a fülkéből és karcolásokkal megúszta a balesetet. A markoló kiszabadításához darura és kamionmentőre is szükség volt.
1:30
Híradó
2021. július 29. 18:41

40 napra szabadságra ment a teljes Médiahatóság, így szeptemberig nem vizsgálnak beadványokat

40 napra szabadságra ment a teljes Médiahatóság - ezt a testület közölte honlapján. Így egészen szeptemberig nem vizsgálnak beadványokat. Például a Momentum bejelentését sem a kormányzati reklámkampányok miatt. A párt azt kifogásolja, hogy a kormány társadalmi célú hirdetésként reklámozza a saját politikai üzeneteit és a nemzeti konzultációt. A Média1 szerint mire kimondja a döntést az ügyben a Médiatanács, a kormány kampánya véget ér.
2:17
Híradó
2021. július 29. 18:30

Telex: Fidesz-közeli szervezetek sora nyert az állami Bethlen Gábor Alap civileknek kiírt pályázatán

A Fideszhez, vagy kormánypárti emberekhez köthető civil szervezetek sorát támogatja az állami Bethlen Gábor Alap egy új pályázata. Ezt állítja a Telex, a portál újságírója böngészte át a nyertesek listáját. Összesen 4 milliárd forintot osztottak szét, épp annyit, amennyit a norvég alap támogatásából lehetett volna kormányzati beleszólás nélkül odaadni a civileknek. Erről azonban nem tudtak megállapodni a norvégokkal, így a kormány inkább a teljes, 77 milliárdos támogatásról lemondott.
2:03
Híradó
2021. július 29. 18:20

Fájdalomdíjat kell fizetnie a BKV-nak, amiért egyik sofőrjük jogtalanul járt el egy látássérült férfival

Százezer forint fájdalomdíj kifizetésére kötelezte a bíróság a BKV-t, mert egy buszsofőrjük jogtalanul járt el egy látássérült férfival még 2018-ban. A férfi vakvezető kutyájával az elsőbbségi ülésen ült az egyik buszon, amikor babakocsival felszállt egy házaspár, akik kiabálni kezdtek, hogy adja át a helyet. A sofőr is nekik adott igazat. A Híradó megkeresésére a BKV azt írta, a járművezető a szabályok szerint járt el.
2:32
Híradó
2021. július 29. 18:13

Indul az időpontfoglalása a harmadik oltásra

A hivatalos kormányzati portál szerint már foglalható időpont a harmadik oltásra, stábunknak azonban ez még délután nem sikerült. A koronavírus sajtóközpont azt közölte: hamarosan lesz lehetőség a foglalásra. A harmadik vakcinákat vasárnap kezdik beadni. Aki két keleti oltás után egy uniós engedéllyel rendelkezőt kap, továbbra is csak PCR-teszttel utazhat azokba az országokba, amelyekkel Magyarország nem kötött kétoldalú megállapodást - ezt a koronavírus információs vonalnál közölték.
5:28
Fókusz
2021. július 28. 19:22

Úgy látszik a balatoni nyaralók kedvence, a hekk, nem megy ki a divatból

A halfogyasztás továbbra is siralmas Magyarországon, jóformán csak nyáron és a karácsonyi időszakban fogy a hekk, a ponty és a harcsa nagy mennyiségben. Némi előre mozdulás, azért már tapasztalható ezen a területen. A szakemberek már dolgoznak az ügyön, remélhetően egyre több magyar termelésű hal kerül majd a fogyasztók asztalára. A hekk azonban vélhetően soha nem lesz köztük, hacsak Magyarország egy huszárvágással ki nem terjeszti a határait az Atlanti-óceán partjáig.
0:36
Híradó
2021. július 28. 18:40

Megérkeztek az első acéltáblák a Lánchídhoz

Hamarosan megkezdődik a Lánchíd új acélpályatestjének összeszerelése. Egyelőre az első két táblát szállították a hídhoz. Egyenként csaknem akkorák, mint egy városi autóbusz, 11 méter hosszúak és 3 és fél méter szélesek. A Csepelen gyártott elemeket a híd közepére építik be. A 8 tonna tömegű acéltáblák várhatóan augusztusban kerülnek a végleges helyükre. Az acélelemeket a korábban kiépített speciális darukkal szállítják majd a hídon. A Lánchíd felújításához összesen csaknem száz ilyen táblát kell beépíteniük a szakembereknek.
2:09
Híradó
2021. július 27. 18:24

Szlovákiából jöhetett át a medve

A Pest megyei Dány mellett bukkanhatott fel a napokban az a kifejlett barnamedve, amelyről már készítettek képeket néhány kilométerrel arrébb, Isaszeg közelében július elején. Az állat nyomait azonban eddig nem találták a nemzeti park munkatársai. A Gödöllői Dombság területét folyamatosan figyelik, vadkamerákkal és személyesen is próbálják követni az állat mozgását. Szakemberek szerint a medvék Szlovákiából jöhetnek át. Új életteret keresnek maguknak, azért kóborolnak.
2:04
Híradó
2021. július 27. 18:18

Nem csak a fűtési szezonban okozhat gondot a szén-monoxid

Sokan a fűtési szezonhoz kötik a szén-monoxid mérgezés veszélyét, ám a mérgező gáz nyáron, a nagy hőségben is halált okozhat. Az elmúlt egy hónapban már többször is riasztották a baranyai tűzoltókat, a legutóbbi hétfőn volt. A tragédia megelőzhető, ha rendszeresen ellenőrzik a fűtési berendezéseket, sokat szellőztetnek és a szénmonoxid-érzékelő is jó szolgálatot tehet.
2:16
Híradó
2021. július 26. 17:53

ÉLETMENTŐ: 7 éves kisfiút élesztett újra a rendőrnő a Palatinuson

Egy 7 éves kisfiút kellett újraéleszteni tegnap a budapesti Palatinus strandon. A gyereket az anyja kezdte el újraéleszteni. Egy fiatal rendőrnő érkezett segíteni. Ács-Major Kitti végezte a szívkompressziót, az egyik úszómester pedig a befújást. Segített nekik a Palatinus strand egészségügyi szolgálata is, és egy szabadnapos mentőápoló, úgyhogy mire a mentők megérkeztek, a kisfiú újra lélegzett, és stabil volt az állapota. A rendőrnő egy 2 éves kisgyerek anyjaként azt mondja, hogy pontosan átérezte a szülők lelkiállapotát.
1:27
Híradó
2021. július 26. 17:00

KEGYETLEN: Nejlonszatyorban kidobott kiskutyákat találtak Hevesen

Megszeppenve várják az orvosi vizsgálatot a hevesi kiskutyák. Egy nappal ezelőtt még a túlélésükért küzdöttek. Az utcán, egy bokros területen találta őket egy férfi Hevesen. Emeletei lakásából hallotta meg a nyüszítésüket, aztán lement a saját kutyájával sétálni és követték a hangokat, ekkor találta meg a 7 kölyköt egy reklámszatyorba csomagolva. A kölykök már állatvédőknél vannak, de ketten nem élték túl a kínzást.
2:12
Híradó
2021. július 21. 18:31

Mától ismét lehet népszavazást tartani

Orbán Viktor és Karácsony Gergely is népszavazás kezdeményezését jelentette be, miután egy kormányrendelet értelmében mától ismét lehet országos referendumot tartani. A miniszterelnök a Facebookon gyermekvédelminek nevezte a kormány kezdeményezését, amire szerinte uniós fenyegetések miatt van szükség. A főpolgármester például a kínai Fudan egyetemről és a 60 év felettiek ingyenes antitest szűréséről is kérdezné a magyarokat.
1:51
Híradó
2021. július 21. 18:17

A nyári turistaszezonban szünetel a hajnali harangozás Balatonberényben

A nyári turistaszezonban szünetel a hajnali harangozás Balatonberényben. A helyi plébános egy négy évvel ezelőtti petíció miatt döntött így. A kérést 2017-ben 55 helyi írta alá, a faluba nyaralni érkezők nyugalmára hivatkozva. Akkor ezt az egyház elutasította, de a falu új papja részben engedett a kérésnek. Most azonban a harangozás szüneteltetése miatt zúgolódnak.
1:46
Híradó
2021. július 21. 18:00

Busz elé kanyarodott, és szörnyethalt egy 82 éves kerékpáros

Busz elé kanyarodott, és szörnyethalt egy 82 éves kerékpáros. Reggel történt a baleset a Békés megyei Kaszaper közelében. A busz és a kerékpáros is Mezőkovácsháza felé tartott, a 82 éves asszony egy bekötőútnál úgy fordult balra, hogy a mögötte érkező busz elgázolta. A buszsofőr próbálta elkerülni az ütközést, így az árokba hajtott. A 11 utas egyikét és a sofőrt is kórházba szállították.