BELFÖLD

2:12
Híradó
2021. december 13. 18:00

Jogerős: leghamarabb 40 év múlva szabadulhat a csantavéri bérgyilkos

Leghamarabb 40 év múlva szabadulhat életfogytiglani büntetéséből Dér Csaba – a másodfokú bíróság ma helybenhagyta az elsőfokú döntését. A csantavéri bérgyilkosként elhíresült férfit két gyilkosságban mondták ki bűnösnek Magyarországon, de gyilkosság miatt folyik ellene eljárás Szerbiában is. Dér Csaba ügyvédje azt mondta Híradónknak, védence nem lepődött meg a mai ítéleten és elképzelhető, hogy a Kúriára viszik az ügyet.
1:44
Híradó
2021. december 12. 18:32

Ünnepi ebéddel lepte meg egy hajléktalanszálló lakóit a Budapest Bike Maffia

Gyertyafényes, zenés ünnepi ebéddel lepte meg az egyik budapesti hajléktalanszálló lakóit az idén 10 éves Budapest Bike Maffia. A jótékony szervezet nemrég 10 napos kampányba kezdett, minden nap a hajléktalanoknak segítenek. Ehhez kapcsolódott a mai akció is, amelyben több mint 60 olyan embert vendégeltek meg, akiknek talán még sosem volt ilyen élményben része.
1:48
Híradó
2021. december 12. 18:10

Részegen dohányozhatott és közben elaludt, halálra égett egy nő Nagyatádon

Halálra égett egy nő a Nagyatád melletti szőlőhegyen. Feltehetően részegen dohányzott, és közben elaludt egy fotelban a teraszon. A tüzet a szomszéd vette észre és oltotta el, ezután felébresztette a ház másik lakóját. A sötétben semmi különöset nem láttak, ezért visszafeküdtek. A nő holttestét reggel fedezte fel az élettársa. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást.
1:58
Híradó
2021. december 12. 18:00

Zebrán gázolták el a 24 éves anyát és kislányát Nádudvaron, a nő belehalt sérüléseibe

Zebrán ütöttek el egy anyát és gyermekét tegnap este a Hajdú Bihar megyei Nádudvaron. A 24 éves nő meghalt, 3 éves kislányát még az éjjel megműtötték. Két gyerekükkel a szülők a karácsonyi díszkivilágítást nézték meg. Hazafelé indulhattak, amikor egy autó elsodorta az anyát és kislányát. A tragédia a férj és a másik gyerekük szeme láttára történt. Az autót egy 80 év körüli sofőr vezette.
2:30
Híradó
2021. december 10. 18:18

Cseh László szerint fontos lépés, hogy a szövetség bocsánatot kért a sportolóktól, azonban nem teljesen elégedett

Bocsánatot kért és segítséget ígért a Magyar Úszó Szövetség azoknak a sportolóknak, akik áldozatul estek Turi György testi és lelki terrort is alkalmazó edzői módszereinek. Nem teljesen elégedett azonban az ügyet kirobbantó olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László. Szerinte ugyanis a Turi György mellett továbbra is kiálló Kőbánya SC-nek is önvizsgálatot kellene tartania.  
1:48
Híradó
2021. december 10. 18:16

Már egy hónapja várják, hogy valaki felújítsa az épületet, miután az egyik lakás kiégett

A miskolci társasház lakói hiába várnak egy hónapja arra, hogy valaki felújítsa az épületet, miután az egyik lakás kiégett november közepén. Az ablakai betörtek, ezért az itt élők szerint árad a hideg a folyosóra és a falakon át a lakásokba is, a közlekedőben pedig még mindig kormosak a falak. A kiégett lakás az önkormányzat tulajdona. Azt mondták, azért nem kezdték el a felújítást, mert a kulcs a bérlőnél van, és még nem jutottak be a lakásba.
1:23
Híradó
2021. november 30. 18:45

Masszírozás közben még az orvosi vizsgálatot is nyugodtan tűrik a tapírok

Kefélő szeánszokra szoktatták a tapírokat a gondozóik a Nyíregyházi Állatparkban. Ha dörzskefével masszírozzák át a többszáz kilós állatokat, olyan extázisba kerülnek, hogy az állatorvos gond nélkül a közelükbe tud férkőzni. Az egyik tapírlánynak például így cserélik a kötést a lábán. A módszer működik, a nőstény hónapok múlva teljesen felépül.
2:23
Híradó
2021. november 30. 18:15

Macskabundát árultak a győri adventi vásáron

A kikészített prémet, amelyen még az állat feje is jól látszott, valaki lefotózta. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A férfit kereskedő ismerősei cicabarátnak ismerik, és állítják, hogy saját, természetes módon elpusztult cicáját cipelte magával mindenhová. Szerintük nem eladásra szánta a szőrmét. Ma már zárva volt a stand, az önkormányzat pedig azt kérte a szervezőktől, hogy távolítsák el az árust a vásárból.
1:39
Híradó
2021. november 30. 18:10

Felvette a fedélzeti kamera, ahogy megcsúszik és felborul egy kocsi az M3-ason

Videón a baleset. Megcsúszott és felborult egy piros Suzuki az M3-as autópályán vasárnap - az esetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette és a Budapesti Autósok Közössége oldalán tették közzé. Jól látszik, ahogy az autó lesodródik az úttestről, nekicsapódik a szalagkorlátnak és többször megpördül, mielőtt az oldalán megáll. A sofőr, aki felvette az eseményeket, rögtön a bajbajutottak segítségére sietett, a példáját többen is követték.
2:53
Híradó
2021. november 30. 18:09

MACSKABUNDA: Az állatvédelmi jogász szerint a prém sehogy sem lehetett volna az árusnál

Macskabundát találtak a győri adventi vásáron. A szőrmebundáról valaki fotót is készített. Az interneten gyorsan terjedt a fénykép és hatalmas felháborodást váltott ki. Az árus ismerősei azt mondták, a férfit cicabarátnak ismerik, és állítják, hogy saját, természetes módon elpusztult cicáját cipelte magával mindenhová. Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Híradónknak azt mondta, a prém sehogy sem lehetett volna nála.
1:25
Híradó
2021. november 29. 16:22

Halálos baleset a 4-es főút budapesti szakaszán, 50 éves nő vesztette életét

A felüljáró tövében, majdnem egymással szemben állt meg a két kocsi. A repülőtérre vezető gyorsforgalmi út itt válik el az Üllői úttól. Úgy tudjuk, hogy a fehér furgon vezetője nem a megfelelő helyen kanyarodhatott le a gyorsforgalmi útról, a fekete kocsit vezető nő pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. Az egyik autó sofőrje egy 50 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik sofőrt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A baleset este hét órakor történt, de a helyszínelés miatt órára le kellett zárni a környéket.
0:22
Híradó
2021. november 26. 19:20

Palkovics: az aláírásra várnak

Amint aláírja az agglomerációs közlekedési hozzájárulás megemeléséről szóló szerződést a főváros, megkapja a BKK idei évre járó 12 milliárd forintos központi támogatását - ezt mondta az RTL Híradónak Palkovics László miniszter. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány bliccel és nincs mit aláírni. Az innovációs és technológiai miniszter ugyanakkor azt mondja, már 2018-ban is meg kellett volna emelni a főváros által például a HÉV működéséért fizetett díjat, ám a járványhelyzetre való tekintettel eddig a kormány türelmes volt.
1:35
Híradó
2021. november 26. 18:28

Bajban vannak az önkormányzatok közszolgáltató cégei, egyre nagyobb terheket ró rájuk a rezsicsökkentés

Jogos igény az önkormányzatoktól, hogy a közszolgáltató cégeikre is vonatkozzon a rezsicsökkentés – mondta Híradónknak Palkovics László miniszter. Erről szerdán dönthet is a kormány. Székesfehérvár fideszes polgármestere nyílt levélben kérte, hogy az egyre növekvő energiaárak miatt az önkormányzatok közszolgáltató cégei is csökkentett áron juthassanak hozzá az áramhoz és a gázhoz. Orbán Viktor az állami rádióban arról beszélt, őt nem a piac, hanem az emberek érdeklik, a piacot pedig a kormány és az emberek alakítják.
1:27
Híradó
2021. november 26. 18:26

Két magánszemély feljelentette Kósa Lajost

A DK szerint az ügyészségi határozat nem cáfolta, hogy magyar állami szervek megvásárolták a Pegasust, csak azt mondták ki, hogy nem a belügyminisztérium volt a kémprogram beszerzője. A nyomozóhatóság ezt azután közölte, hogy két magánszemély feljelentette Kósa Lajost, amiért szerintük a fideszes politikus titkosított információt hozott nyilvánosságra. Az ügyészség szerint azonban - mivel nem mondott igazat, erről szó sincs.
2:20
Híradó
2021. november 26. 18:24

Orbán Viktor szeretné elkerülni a lezárásokat, szerinte ez attól is függ, hányan oltatják be magukat harmadszorra is

Orbán Viktor nem zárta ki, hogy lehetnek még lezárások Magyarországon, de az állami rádiónak azt mondta, ezt szeretné elkerülni. Szerinte ez attól is függ, hogy hányan oltatják be magukat harmadszorra is. A DK szerint a kormány már az oltási programban is megbukott, mert az európai országokban jobb az átoltottság, mint nálunk. A 444 azt is kiszámolta, hogy most négyszer annyian halnak bele a koronavírusba Magyarországon, mint az Európai Unióban átlagosan.
2:05
Híradó
2021. november 26. 18:22

Sokkal drágább lesz a karácsony, 30-40%-kal többe kerülhetnek az ajándékok

Akár 30-40%-kal többe kerülhetnek a karácsonyi ajándékok, mint tavaly - a GKI Digital friss kutatása szerint. Mosógépek, sportszerek és játékkonzolok drágultak ennyivel a globális alkatrészhiány miatt. Úgy számolnak, az egy évvel ezelőttinél több pénzt szánnak az ünnepre a magyarok, mégis kevesebbet vásárolhatnak majd belőle. Az árakból ma, Black Friday alkalmából engedtek a kereskedők.
3:06
Híradó
2021. november 26. 18:14

Egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

A sikeressége miatt meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be az állami rádióban. Ez azt jelenti, hogy jövő héten is regisztráció és időpont nélkül kérhet bárki oltást, több mint 300 oltóponton országszerte. A miniszterelnök arról is beszélt decemberben 130 ezer Pfizer oltóanyag érkezik az 5 és 11 év közti gyerekek számára, az Európai Gyógyszerügynökség ugyanis tegnap engedélyezte az oltóanyag használatát ebben a korosztályban.
1:40
Híradó
2021. november 26. 18:12

Az adventi-karácsonyi időszakban megduplázódhat a lakástüzek száma

Évente átlagosan hat-hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, a tüzek száma az adventi-karácsonyi időszakban meg is duplázódhat. Főleg a felügyelet nélkül hagyott égő gyertyák, vagy épp a száraz fenyőfára erősített csillagszórók miatt. A tűzoltók ma bemutatót tartottak az egyik fővárosi parancsnokságon azért, hogy felhívják a figyelmet az adventi időszak veszélyeire.
5:21
Fókusz
2021. november 25. 19:45

Kóbor Jánosnak a Fókuszban üzentek pályatársai, az Omega menedzsere is megszólalt

Az Omega frontembere, Kóbor János több mint 2 hete került kórházba - a Blikk információi szerint koronavírus-fertőzés miatt. Az rockegyüttes november 13-án közösségi oldalán egy szűkszavú közleményben annyit írt: Mecky valóban kórházba került, állapota pedig változó. A család kérésére ennél többet nem árultak el, az Omega menedzsere most azonban mégis megtöri a csendet.
1:55
Híradó
2021. november 25. 17:24

Lemondott a Magyar Úszó Szövetségben betöltött tisztségeiről Turi György

Lemondott Turi György a Magyar Úszó Szövetségben betöltött összes tisztségéről. Ezt levélben írta meg az úszóedző, akit korábbi versenyzői fizikai és lelki bántalmazással, valamint szexuális zaklatással vádolnak. Turi azt írta, neki tiszta a lelkiismerete. A Magyar Úszó Szövetség elnöke úgy reagált, ezt tartja az egyetlen elfogadható döntésnek. Továbbra is a szövetség vizsgálóbizottsága deríti fel az ügyet.
1:34
Híradó
2021. november 24. 18:07

Négy kutya támadt rá egy iskolába tartó kislányra

Kutyák támadták egy 10 éves kislányra kedd reggel Miskolcon. Információnk szerint a gyerek iskolába ment, amikor négy kutyával találta magát szemben. Az egyik megtámadta. A kezén és a lábán sebesítette meg, a kislányt meg kellett műteni. Az állatok az iskolával szomszédos teniszpályáról szöktek ki. Az üzemeltető kamerán kívül azt mondta, nagyon sajnálja a történteket. Szerinte az állat petárdázástól ijedhetett meg, majd szökött el a társaival.
0:34
Híradó
2021. november 24. 17:18

Kedden elfogták a napok óta a Bükkben kószáló szervált

Vasárnap a Híradó is beszámolt róla, hogy Ózd környékén többen látták, Borsodnádasdnál pedig videóra is vették a ragadozót. Tegnap ugyanitt figyelt fel egy helybeli az Afrikában őshonos vadmacskára, és riasztotta a Bükki Nemzeti Park szakembereit. A házaktól 150 méterre fogták be, az állat a viselkedése alapján hozzászokhatott az emberhez. A szervált végül átadták a Fővárosi Állatkertnek.
2:16
Híradó
2021. november 23. 18:30

Bicikliút helyett biciklizhetővé nyilvánították a főutat Herend és Szentgál között

Bicikliút építése helyett biciklizhetővé nyilvánították a főutat Herend és Szentgál között, valamint építettek három pihenőt. Mindezt 60 millió forint uniós támogatásból valósították meg, amit a közlekedésbiztonság fejlesztésére kaptak. A helyi fideszes képviselő közösségi oldalán még fotók is megjelentek, amin az átadó után ünnepélyesen végigbicikliztek a nem létező bicikliúton.
1:43
Híradó
2021. november 21. 18:37

A befagyasztott üzemanyagárak miatt beindult a benzinturizmus

Beindult a benzinturizmus a befagyasztott magyar üzemanyagárak miatt. Egyre többen járnak át tankolni a szomszédos országokból, mivel a benzin és a gázolaj 480 forinton maximált ára alacsonyabb, mint több környező országban. Aki Szlovákiából jön át, az egy átlagos teli tankon akár 3500 forintot is spórolhat, de az osztrák sofőrök is 1000-2000 forinttal olcsóbban juthatnak üzemanyaghoz nálunk.
1:47
Híradó
2021. november 21. 18:27

Lehet, hogy szervál kóborol a Bükkben, többen videóra vették az állatot

Nem kizárt, hogy szervált, vagyis egy Afrikában őshonos vadmacskát vettek videóra Borsodnádasdon az elmúlt napokban. Az állatot állítólag egy szomszédos településen is látták. Úgy tudjuk, már többen is bejelentést tettek a megyei kormányhivatalnál és a Bükki Nemzeti Parknál. A szakemberek még nem tudják, hogy valóban szervál, vagy esetleg egy másféle macska kóborol-e a Bükkben.
2:30
Híradó
2021. november 21. 18:05

A szorongás és a kialvatlanság befolyásolhatta az ítélőképességét, ez vezethetett a tragédiához

Félhetett a haláltól, ezért nem tudott aludni, a szorongás és a kialvatlanság pedig befolyásolhatta az ítélőképességét, ez vezethetett a tragédiához. Erről pszichológus beszélt az RTL híradónak, miután csütörtökön kiugrott a zalaegerszegi kórház ablakán egy 29 éves koronavírusos férfi és meghalt. Anyja azt mondta: fia már csaknem egy hete nem aludt és napról-napra kétségbeesettebb volt.
2:02
Híradó
2021. november 20. 18:38

Újabb milliókat kellene fizetniük a saját lakásukért

Újabb milliókat kellene fizetniük a veresegyházi Gyermekliget lakóparkban élőknek, hogy ne bukják a lakásukat. Több mint 100 család évek óta küzd az ingatlanért, kifizették, ott is laknak, de hivatalosan nem is léteznek. A kivitelező ugyanis nem törlesztette az építkezésre felvett 2 milliárd forintos hitelt, ami miatt felszámolás indult ellene. A lakásokat most elárvereznék, a lakók azonban ott maradhatnak, ha élnek az elővásárlási jogukkal és újra megvásárolják.
2:17
Híradó
2021. november 20. 18:20

A covid elvette az eszét – anyja szerint ezt hajtogatta a kórház ablakán kiugrott fia

A koronavírus elvette az eszét - anyja szerint napok óta ezt hajtogatta 30 éves fia, aki miután a fertőzés miatt csütörtökön a zalaegerszegi kórházba vitték, kiugrott szobája ablakán és meghalt. Anyja azt mondja: akkor már egy hete nem aludt, és nagyon feszült volt. A férfi nem oltatta be magát. Anyja szerint fiára nem figyeltek eléggé a kórházban, ezért ügyvédhez fordultak. A kórháztól azt közölték, nem merült fel bűncselekmény vagy mulasztás gyanúja.