BALESET-BŰNÜGY

1:38
Híradó
2023. október 23. 18:32

Szarvas ugrott az útra Szombathely határában, négyen megsérültek

Két gyerek és az édesanyjuk is megsérült hajnalban Szombathely határában, miután autójukkal szarvast gázoltak, majd a megtermett vad átrepült a szemközti sávba, ahol egy éppen érkező kisbusznak csapódott. Annak sofőrje azt mondta, próbált korrigálni, de esélye sem volt, végül az árokba sodródtak. A kisbuszban ülők munkába tartottak, egyikük szintén megsérült.
2:08
Híradó
2023. október 23. 18:27

Kirepült az autóból, majd a földön fekvő testén kétszer is áthajtottak

Kirepült a kocsiból, és meghalt egy autós vasárnap este a Nógrád megyei Etes és Karancsalja közötti úton. Autójával előbb az árokba hajtott, onnan visszapattant az útra, eközben kirepült a járműből, és meghalt. Úgy tudjuk, a földön fekvő testen ezután két autó is áthajtott. Bősárkánynál is árokba hajtott egy autó tegnap délután, a balesetben hárman sérültek meg. Az egyik utas kirepült a kocsiból, súlyosan megsérült. A biztonsági övek használatáért a rendőrség még tavasszal indított kampányt azért, hogy felhívják a figyelmet arra: az öv életet menthet. 
2:15
Híradó
2023. október 23. 18:26

Szülei halála óta dühkitörései vannak, pszichiátrián is kezelték – megszólaltak a lakása felrobbantásával fenyegetőző pécsi nő szomszédai

A lakása felrobbantásával fenyegetőzött egy pécsi nő, a mentők vitték el. Vasárnap délután hívták a rendőröket egy tízemeletes panelházhoz, a bejelentő szerint az egyik lakó robbantani akart. A gázt elzárták, a TEK elfogta. Szomszédja szerint a nőnek a szülei halála óta rendszeresek a dühkitörései. Kórházba vitték, közveszéllyel fenyegetés miatt indult ellene eljárás.
1:49
Híradó
2023. október 22. 18:26

Akkorát ütköztek, hogy egymástól 100 méterre állt meg a két kocsi: egy ember meghalt a balesetben

A vétlen autós halt meg hajnalban a 31-es úton, amikor összeütközött a sávjába áthajtó kocsival Heves és Tenk között. A 38 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Egy másik balesetben, Hatvanban, egy vezetéstől eltiltott sofőr nem tudott bevenni egy kanyart. Áttört egy kerítést, majd egy családi ház udvarán állt meg. 
2:00
Híradó
2023. október 22. 18:23

Több mint 20 éve üzemeltette a helyet, de egyszer sem ellenőrizte a galéria terhelhetőségét a VIII. kerületben beomlott bolt tulajdonosa

Évekre fogházba kerülhet a tulajdonos, akinek boltjában két éve leszakadt a raktárnak használt galéria a VIII. kerületben. A tragédiában egy ember meghalt, egy megsebesült. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen. Úgy tudjuk, a 60 éves boltos az eljárás alatt végig tagadta felelősségét. A vádirat szerint azonban egyértelműen az ő hibája miatt történt a baleset. 
1:42
Híradó
2023. október 21. 18:44

Leszögelt ajtó mögött éheztették halálra a szoptatós anyakutyát – 25 helyett csak 11,7 kiló volt

Halálra éheztette kutyáját egy borsodi pár. Müzli csontsoványan került nyolchetes kölykével együtt a Miskolci Állatsegítő Alapítványhoz. Úgy tudjuk, egy családi ház melléképületében találtak rájuk az állatvédők, az ajtó be volt szögelve. Az anyakutya a menhelyen infúziót kapott, de már nem tudták megmenteni. Kölyke, amely szintén alultáplált volt, de életben maradt, ideiglenes befogadóhoz került. A Mázli nevet kapta.
1:30
Híradó
2023. október 21. 18:40

Gyanús lett a határon, hogy üres volt a pótkeréktároló: 40 kiló kannabisszal lépett be az országba egy szerb férfi

Legalább öt év börtönt kaphat az a szerb férfi, aki tavaly ősszel Röszkénél több mint negyven kiló marihuánát próbált a kocsijában Magyarországra csempészni. A pénzügyőröknek az üres pótkeréktároló lett gyanús, ezután bontották meg a karosszériát, és bukkantak a száz csomagnyi drogra. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.
2:03
Híradó
2023. október 21. 18:38

A sikeres érettségit ünnepelték, amikor kizuhant a másodikról a 17 éves fiú – elítélték a dílereket, akiktől a drogokat vették

Letöltendő börtönt kér az ügyészség a két dílerre, akik közül az egyik a vád szerint kábítószert adott el a három éve egy budapesti lakásból kizuhant fiú társaságának. A 17 éves fiatal a barátaival ünnepelte a sikeres érettségit, amikor agresszívvá vált, majd valahogyan kiesett a második emeleti ablakon. Később a kórházban meghalt. A dílereket, akiktől az egyik barátja vehette a drogot, most ítélték el. Felfüggesztett börtönt kaptak. Az ügyészség súlyosabb büntetést kér rájuk.
1:49
Híradó
2023. október 21. 18:34

„Éjjel-nappal lehetett rá számítani” – pici gyereket hagyott maga után a tragikusan fiatalon elhunyt mentős

Egy püspökladányi mentőápoló halt meg abban az autóban, amely egy kamionnak csapódott, kettészakadt és kigyulladt csütörtökön. Jövő héten lett volna 26 éves. Pocsai István hazafelé tartott a munkából, és megcsúszhatott az úton. A püspökladányi mentőállomásnál kitették a fekete zászlót, és mécseseket gyújtottak. Adománygyűjtés is indult, hogy segítsenek a férfi özvegyének és 5 éves kislányának. Október 28-ára pedig megemlékezést szerveznek.
2:03
Híradó
2023. október 21. 18:28

„Állítólag úgy feküdt le, hogy ki volt hűlve a gyerek” – megrendítő részletek derültek ki a pécsi gyerekgyilkosságról

Sokkoló részleteket közölt a bíróság a pécsi gyermekgyilkosságról. A gyanú szerint az anya földhöz vágta szerda este 3 éves kisfiút. A gyerek halálát az okozta, hogy koponyatörést szenvedett, és megfulladt. Az anyát és jelenlegi párját pénteken letartóztatták. Úgy tudjuk, hogy meg sem szólaltak a bíróságon. 
1:59
Híradó
2023. október 20. 18:32

Kamuhirdetésekkel csalt ki egy férfi 13-14 éves lányoktól pornográf tartalmú videókat, fotókat, a neten is megosztotta őket

13-14 éves lányoktól csalt ki intim felvételeket egy budapesti férfi – négy év börtönt kapott első fokon. A vád szerint a neten adott fel kamuhirdetéseket. A nem létező modell- és hostessmunkákra jelentkező lányoktól pornográf tartalmú fotókat és videókat kért. Ezek közül többet fel is töltött a netre, és szexuális szolgáltatást kínált a lányok nevében. A férfi a bíróságon mindent beismert. Enyhébb büntetésért fellebbezett.
1:59
Híradó
2023. október 20. 18:28

Megvan az ítélet: legkorábban harminc év múlva szabadulhat a sályi gyilkosság elkövetője

A huszonéves férfi 2020 januárjában egy Sályon élő néprajzkutatót ölt meg brutálisan. Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték tavaly decemberben. A Debreceni Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta az ítéletet. Az asszonyt támadója agyonverte, három gyűrűt vitt el tőle, amit az eszméletlenül fekvő áldozat ujjairól húzott le. Az ítélet jogerős.
2:27
Híradó
2023. október 20. 18:26

Tagadja bűnösségét a két kidobó, akik 23 éve egy kecskeméti diszkóban vertek eszméletlenre és hagytak a vasúti síneken egy fiatalt

Mindkét egykori kidobó tagadta pénteken a bíróságon, hogy 23 éve egy kecskeméti diszkóban eszméletlenre vertek, majd a vasúti sínekre fektettek egy akkor 24 éves férfit. A fiatalt halálra gázolta a vonat. Az ügyet annak idején balesetként kezelte a rendőrség. Tavaly novemberben vették elő az ügyet, mert jelentkezett egy szemtanú. Az ügyészség mindkét vádlottat 10 évre küldené fegyházba. Az áldozat nővére arról beszélt: biztos benne, hogy öccse nem feküdt volna magától a sínekre.
2:24
Híradó
2023. október 20. 18:26

Sorban érkeztek a gyászolók: még Pintér Sándor is ott volt az esztergomi robbantásban hősi halált halt TEK-es temetésén

Eltemették az esztergomi házrobbantásban meghalt terrorelhárítót. Kónya Gábor Lajostól Nyíregyházán vettek végső búcsút szerettei és kollégái. A szertartásra az egész országból érkeztek a rendőrök, a temetésen Pintér Sándor belügyminiszter is részt vett. A hősi halált halt kommandós és társai szeptember végén épp be akartak hatolni egy fenyegetőző férfi esztergomi házába, amikor a tulajdonos felrobbantotta a bent lévő gázpalackokat. A robbantó és Kónya Gábor Lajos meghaltak, több TEK-es és tűzoltó megsérült. 
2:33
Híradó
2023. október 20. 18:21

Zavarta, hogy sír: a gyanú szerint megölhette 3 éves kisfiát egy pécsi nő

Még szerda este bánthatta, de csak másnap hívott hozzá mentőt, amikor a gyerek már nem lélegzett. Úgy tudjuk, a kicsi fején súlyos sérülések voltak. A szomszédok azt mondják, többször a falhoz ütötte a kisfiút. A rendőrök emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a 28 éves nőt és 23 éves élettársát is, a bíróság ma délután le is tartóztatta őket. Úgy tudjuk, a nő beismerő vallomást tett: azt mondta, azért bántotta a gyereket, mert zavarta a sírása.
3:54
Videó
2023. október 20. 8:31

Menekült volna a TEK-esek elől, de elfogták Magyarország legkeresettebb bűnözőjét – 7 éve történt

2016. október 19-én, Keszthelyen fogták el a Teréz körúti robbantót, de a hír csak másnap, 20-án vált hivatalossá, ekkor tette közzé a rendőrség a felvételeket is. P. László próbált megszökni az elfogására érkezett TEK-esek és rendőrök elől, de esélye sem volt – az elfogás pillanatát videón mutatjuk. A gyanúsított nem tett vallomást, viszont panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. 
1:49
Híradó
2023. október 19. 18:51

Öt évre enyhítették a rabtársának vízmérgezést okozó férfi büntetését

Jogerősen öt évet kapott a férfi, aki a szegedi Csillag börtönben moslékot etetett rabtársával, egy vesztes kártyaparti után pedig annyi vizet itatott vele, hogy életveszélyes vízmérgezést kapott. A cellatársát kínzó rab büntetését a másodfokú bíróság mérsékelte, az indoklás szerint a vádlott nem szándékosan sodorta cellatársát életveszélybe. 
1:57
Híradó
2023. október 19. 18:49

Pszichológus kellene a buszsofőröknek a buszos szakszervezet szerint

Videón a támadás: többször is megütötte a buszvezetőt egy részeg férfi, aki ellen most emelt vádat az ügyészség. A vádlott tavaly nyáron egy buszon ivott két társával, majd hangoskodni kezdtek. A sofőr ekkor megkérte őket, hogy szálljanak le, de nem tették. Az egyik buszos szakszervezetnél azt mondják, egyre gyakoribbak a buszsofőrök elleni támadások. Egy-egy ilyen konfliktus pedig megviseli a sofőröket, akik sokszor nehezen ülnek újra volán mögé. A szakszervezet szerint pszichológusra lenne szükség, aki segít feldolgozni a traumát. 
2:21
Híradó
2023. október 19. 18:47

Felvételek a drogdíler fodrász lakásából, aki a feleségét, anyósát és szeretőjét is bevonta a bizniszbe

A melltartójukban és az alsónadrágjukban rejtegették a drogot a kisújszállási dílerek – most fogták el őket. Egyikük, egy fodrász a gyanú szerint az üzletében tárolta az eladásra szánt kábítószert. Ebben anyósa, felesége, sőt, még a szeretője is segített neki. A házaspárt letartóztatták, a másik két nő bűnügyi felügyeletbe került. Akár 10 évre is ítélhetik őket. 
1:49
Híradó
2023. október 19. 18:44

Halálos baleset: kettészakadt, majd kigyulladt a kamionnal ütköző kocsi Püspökladánynál

Szörnyethalt a sofőr, miután kocsija kettészakadt és kigyulladt, amikor kamionnal ütközött reggel Püspökladánynál. Csaknem egyidőben ezzel a tragédiával, szintén Hajdú-Biharban hasonló karambol történt az M35-ösön. Ott is kamionnal ütközött egy autós, ő sem élte túl a balesetet. Nagykőrösnél egy motoros vesztette életét, amikor kocsival ütközött. Szegvár közelében pedig mentőhelikopter vitt kórházba egy ötéves gyereket és anyját, miután autójukkal fának csapódtak.
2:15
Híradó
2023. október 19. 18:43

Egy parkban, titokban szült, manikűrollóval vágta el a köldökzsinórt, majd a kisfiút egy padon hagyta – máig nem találták meg a holttestet

Első fokon 13 év fegyházra ítélte a bíróság a nőt, aki a vád szerint megölte újszülött csecsemőjét Nyíregyházán két éve. Terhességét titkolta és egy parkban szülte meg a kisfiút, majd állítása szerint egy padon hagyta. A csecsemő holttestét nem találták meg. Az asszony 2016-ban is gyanúsított volt egy hasonló ügyben, akkor sem találták meg a babát.