ADATOK

3:11
HíradóMinden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma Magyarországon
2021. november 19. 17:16

Minden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma Magyarországon

11 ezer 289 új esetet azonosítottak csütörtökön, 135-en pedig meghaltak. Az elmúlt egy hétben naponta átlagosan 130-an vesztették életüket, fél éve volt utoljára ilyen sok áldozata a járványnak. A rossz járványügyi adatok miatt az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ legfrissebb térképén a legsúlyosabb, vörös minősítést kapta egész Magyarország.
2:45
HíradóJövő héten kiderülhet, hányan vannak kórházban az oltottak közül
2021. november 11. 18:22

Jövő héten kiderülhet, hányan vannak kórházban az oltottak közül

Jövő héten kiderülhet, hányan vannak kórházban, vagy haltak bele a fertőzésbe az oltottak közül. Erről beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A Nemzeti Népegészségügyi központ az Átlátszó kérésére ugyan kiadta, hogy augusztustól októberig hány oltott fertőződhetett meg, de az RTL Híradónak nyilatkozó virológusok szerint ez megtévesztő, mert nincs benne, például hogy hányadik oltás után kapták el a koronavírust. Megkérdeztük a helyettes tisztifőorvost, hogy mikorra várhatók adatok.
1:55
Híradó45 nap múlva derülhet ki, hogy kaphat-e adatokat a járványról Szombathely polgármestere
2021. november 7. 17:19

45 nap múlva derülhet ki, hogy kaphat-e adatokat a járványról Szombathely polgármestere

Leghamarabb 45 nap múlva derülhet ki, hogy kaphat-e adatokat az átoltottságról és a fertőzöttek számáról Szombathely ellenzéki polgármestere. Nemény András szerint korábban percek alatt kiderültek ezek az információk, de most arra hivatkozott a megyei védelmi bizottság, hogy az adatszolgáltatás hátráltatná a járvány elleni védekezést. A kormányhivataltól azt írták, hogy a jogszabályban előírtak szerint jártak el.
2:20
HíradóJelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya a koronavírus áldozatai között
2021. november 6. 17:11

Jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya a koronavírus áldozatai között

Az áldozatok között jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya – derül ki híradónk elemzéséből. Boldogkői Zsolt biológus szerint ennek az lehet az oka, hogy az idősebbek között több az oltott, és a delta variáns a fiatalokat is támadja. Romániában nyilvánosságra hozták, hogy az oltottak közül hányan fertőződtek és haltak meg. A magyar kormány továbbra sem közöl ilyen adatokat.
3:22
HíradóMerkely Béla: „Oltatlanok vannak lélegeztetőgépen”
2021. október 31. 17:24

Merkely Béla: „Oltatlanok vannak lélegeztetőgépen”

A lélegeztetőgépen lévők mind oltatlanok - erről beszélt először az állami rádióban a Semmelweis Egyem rektora. Merkely Béla az RTL Híradónak is nyilatkozott a négy egyetemi klinika adatairól. Azt mondta, a lélegeztetett betegek 65 év alattiak, szerinte azért, mert ebben a korosztályban jóval kisebb az oltottak aránya. A kormány eddig azt állította, nincsenek országos adatok arról, hogy az oltottak közül mennyien kerülnek kórházba.
2:10
HíradóVan részeredmény, de a szakemberek nem ismerhetik meg
2021. október 17. 18:30

Van részeredmény, de a szakemberek nem ismerhetik meg

Nem ad ki adatot az egészségügyért felelős miniszter azokról a vizsgálatokról, amelyeket az oltások által kiváltott ellenanyag termelésről és sejtes immunitásról folytatnak. Közben kiderült, hogy az adatokat a montenegrói egészségügyi miniszterrel megosztotta Kásler Miklós. Hogy a magyar szakemberek miért nem ismerhetik meg a vizsgálat részeredményeit, a tárcavezető mondta: a tudományos közlésnek szabályai vannak. Orvosok szerint az adatok közzététele segíthetne meggyőzni azokat, akik eddig nem oltatták be magukat.
2:14
HíradóA koronavírus-fertőzéssel kezelt idősek 45%-a kapott oltást
2021. szeptember 30. 17:32

A koronavírus-fertőzéssel kezelt idősek 45%-a kapott oltást

A koronavírus-fertőzéssel kórházban ápolt idős betegek 55%-a nincs beoltva, ezt mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy 45%-uk viszont az oltás ellenére került kórházba. A kormány kérdésünkre ma megerősítette, hogy ezek a számok pontosak. Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője bejelentette, bíróságon perli ki a részletes adatokat arról, hogy a kórházban ápoltak és az elhunytak mekkora része oltott, és mekkora oltatlan.
2:11
HíradóNem árulják el, hogyan érintette a második hullám az idős- és szociális otthonok lakóit
2021. augusztus 8. 18:27

Nem árulják el, hogyan érintette a második hullám az idős- és szociális otthonok lakóit

Nem árulja el a Magyar Államkincstár, hogy hogyan érintette a koronavírus második hulláma az idős- és szociális otthonok lakóit. Az adatokat Ungár Péter LMP-s politikus kérte ki, de az államkincstár azt közölte: nem tartja nyilván azokat. Az ellenzéki képviselő szerint ez nem igaz, csak titkolják a számokat. Az országos tisztifőorvos korábban azt közölte: a második hullám alatt minden negyedik koronavírusban elhunyt beteg idősotthon lakója volt.
2:12
HíradóJóval kevesebb beteget láttak el a kórházak
2021. július 13. 18:27

Jóval kevesebb beteget láttak el a kórházak

Félmillióval is kevesebb beteget láttak el a kórházak tavaly, mint tavalyelőtt az állami Egészségbiztosítási Alapkezelő kimutatása szerint. A járvány idején 40%-kal visszaesett a krónikus, 20%-kal pedig az aktív fekvőbetegek száma. Az általunk megkérdezett szakértő úgy számol, százezrek nem jutottak kezeléshez. Az egészségügyért felelős miniszter ma azt mondta, a sürgős eseteket ellátták a járvány alatt.
2:01
HíradóA mobilok adatait is figyeli a Magyar Turisztikai Ügynökség
2021. június 28. 18:33

A mobilok adatait is figyeli a Magyar Turisztikai Ügynökség

A DK szerint ijesztő mennyiségű adatot gyűjt a Magyar Turisztikai Ügynökség a Magyarországon nyaralókról, és erre magyarázatot követelnek a kormánytól. A Turisztikai ügynökség vezetője nemrégiben egy balatoni rendezvényen mesélte el, hogy még a mobiltelefonok cellainformációit és a bankkártyahasználatot is figyelik, és nyomon tudják követni a külföldiek mozgását az országban. Az ügynökség szerint minden szabályt betartanak.
2:21
HíradóA kormány szerint átláthatóbban és nyíltabban közlik az adatokat, mint más országok
2021. június 4. 18:15

A kormány szerint átláthatóbban és nyíltabban közlik az adatokat, mint más országok

Megtévesztően kommunikált a kormány, amikor azt közölte: csak a statisztika módszertana miatt kiugróan magas a járvány magyar áldozatainak száma - állítja Szél Bernadett. A független képviselő a tisztifőorvostól kapott tájékoztatás alapján azt mondja: Magyarországon is a WHO ajánlásainak megfelelően számolták az áldozatokat, úgy, mint a legtöbb országban. A kormány ma kérdésünkre azt közölte: átláthatóbban és nyíltabban közlik az adatokat, mint más országok, és az európai többelthalálozási statisztikában is a középmezőnyben vagyunk.
2:43
HíradóÚjabb adatokat közölt a kormány az oltásokról
2021. június 3. 18:20

Újabb adatokat közölt a kormány az oltásokról

Több mint 8 ezren betegedtek meg és 524-en haltak meg a második koronavírus oltás után, több mint 3 millió hatszázezer beoltottból. Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt. A kormány adatai alapján a legtöbben az AstraZeneca oltást kapottak közül betegedtek meg, míg a Sinopharmmal oltottak közül haltak meg a legtöbben. Boldogkői Zsolt virológus szerint a kormány által közölt adatsor nem alkalmas a vakcinák összehasonlítására.
4:44
Házon kívülKeveset beszél a kormány a koronavírusban elhunytakról
2021. május 4. 23:20

Keveset beszél a kormány a koronavírusban elhunytakról

Tavaly szeptember elején a miniszterelnök azt mondta, hogy a védekezés sikerét emberéletekben lehet mérni, és az első csatát megnyerték. Aznap 621 áldozatnál tartottunk, most, 8 hónappal később 27 ezerrel többnél. És ahogy nőtt az elhunytak száma, a kormány egyre kevésbé beszélt erről a világviszonylatban is kiugró adatról. Talán ez az oka, hogy részvétnyilvánítást, az áldozatok felé tett gesztusokat nemigen láthattunk.
2:29
Híradó40 százalékkal több magyar halt meg idén márciusban mint tavaly
2021. április 30. 18:36

40 százalékkal több magyar halt meg idén márciusban mint tavaly

40 százalékkal több magyar halt meg idén márciusban mint tavaly ugyanebben a hónapban. Az 1983-as infuenzajárvány tetőzése óta nem haltak meg ilyen sokan márciusban. Ez áll a Statisztikai Hivatal legfrissebb gyorsjelentésében. Ennek oka - a tanulmány szerint - a koronavírus okozta többlethalálozás lehet. A híradónknak nyilatkozó szakember szerint a tragikus adatokhoz az is hozzájárult, hogy nem működött megfelelően az egészségügy.
2:14
HíradóMüller Cecília: A javuló adatok az oltásoknak köszönhetők
2021. április 20. 18:18

Müller Cecília: A javuló adatok az oltásoknak köszönhetők

Két hónapja nem jelentettek olyan kevés új fertőzöttet, mint amennyit kedden, bár a tesztek csaknem 13 százaléka még mindig pozitív. Ezer alá csökkent a lélegezetőgépen lévő betegek száma és 199 ember halt meg az elmúlt napon. Az országos tisztifőorvos szerint a javuló adatok az oltásoknak köszönhetők. Eddig több mint 3 millió 300 ezren kapták meg valamelyik vakcina első adagját.
2:37
HíradóKarácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírusban, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek
2020. december 28. 17:04

Karácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírusban, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek

Karácsony Gergely szerint többen haltak meg koronavírus-fertőzésben ősszel, mint amennyien a hivatalos adatokban szerepelnek. A főpolgármester Híradónknak azt mondta: volt olyan időszak az elmúlt hetekben, amikor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint amennyit a járvány hivatalos statisztikáival meg lehet magyarázni. A Miniszterelnökség szerint Karácsony Gergely rémhíreket terjeszt. Közben ismét száz fölé emelkedett a napi áldozatok száma, az operatív törzs szerint így is kedvező a járvány hazai alakulása.
2:08
HíradóBíztató jel: kétezernél kevesebb új koronavírus fertőzöttet találtak egy nap alatt
2020. december 15. 18:10

Bíztató jel: kétezernél kevesebb új koronavírus fertőzöttet találtak egy nap alatt

Kevesebb mint kétezer új koronavírus fertőzöttet találtak egy nap alatt - a kormányzati tájékoztató oldal adatai szerint.  1893 esetet regisztráltak - utoljára október végén volt ilyen kevés pozitív minta. A híradónak nyilatkozó szakértők azt mondják: az elvégzett tesztek számához viszonyítva is csökkent a pozitív minták aránya, ami bíztató jel, de ez nem jelenti azt, hogy már lazítani lehetne a szabályokon.
2:06
HíradóÁllami céghez kerülnek a vakcina adatok
2020. december 9. 17:30

Állami céghez kerülnek a vakcina adatok

Egy nap alatt 100 ezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltás központi kormányzati weboldalán - jelentette be a kormány. Pusztai Erzsébet infektológus, a V21 politikai csoport tagja szerint viszont sem előnye, sem értelme nincs regisztrálni, ami csak adatgyűjtésre jó a kormánynak. A 444 azt írja: az adatok Rogán Antal minisztériumán keresztül egy olyan állami céghez kerülnek, amely a választási szervert is üzemelteti, és amelynek vezetői már a 2010-es Fidesz-kampányban is dolgoztak.
3:11
HíradóCsökkent az új koronavírus fertőzöttek száma, a szakemberek javulásra számítanak
2020. december 7. 18:03

Csökkent az új koronavírus fertőzöttek száma, a szakemberek javulásra számítanak

Csökkent az új koronavírus fertőzöttek száma, vasárnap kevesebb, mint négyezer esetet regisztráltak Magyarországon. Továbbra is magas viszont a betegség miatt elhunytak száma, Európában a harmadik legmagasabb. A szakemberek arra számítanak, hogy akár már ezen a héten javulhatnak az adatok, Rusvai Miklós víruskutató szerint már túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán.
2:44
HíradóMár többen haltak meg Magyarországon koronavírusban, mint Kínában
2020. november 30. 18:15

Már többen haltak meg Magyarországon koronavírusban, mint Kínában

Már többen haltak meg Magyarországon koronavírusban, mint Kínában. Ez látszik a hivatalos adatokból. Tegnap 151-en hunytak el a betegségben itthon. Az új fertőzöttek száma több mint ezerrel kevesebb, mint szombaton. A pozitív tesztek aránya még sosem volt ilyen magas: több mint hatvankét százalék. Ugyanakkor nő a gyógyultak aránya és 50 napja most csökkent először az aktív esetek száma. A tisztifőorvos abban bízik, hamarosan kiegyensúlyozottabb lesz a járványgörbe.
2:23
HíradóMégsem érte el a járvány előtti szintjét a foglalkoztatás
2020. november 1. 17:43

Mégsem érte el a járvány előtti szintjét a foglalkoztatás

Mégsem érte el a járvány előtti szintjét a foglalkoztatás - a KSH legfrissebb adatai alapján. A miniszterelnök már másfél hónapja azt mondta, teljesítették ígéretüket, annyi munkahelyet teremtett a kormány, amennyit a vírus tönkre tett. Most kiderült, még augusztusban is 100 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. Szeptemberben pedig tovább csökkent a foglalkoztatottság.  
2:35
Híradó10 napig várt a koronavírustesztje eredményére egy budapesti nő
2020. szeptember 28. 18:17

10 napig várt a koronavírustesztje eredményére egy budapesti nő

10 napig várt a koronavírustesztje eredményére egy budapesti nő. Közben egyre rosszabbul lett. Állítása szerint a mentőszolgálat arról tájékoztatta, hogy rendszerleállás volt és több megrendelőlap eltűnt. Végül azt kérték, menjen el az egyik mintavételi pontra. Itt újabb négy napot kellett várnia az eredményre, ami végül negatív lett. A Híradónknak nyilatkozó háziorvos szerint a tesztekre már valamivel kevesebbet kell várni, de az eredményekre még most is több napot.
2:25
Híradó„Nincs már koronavírus-járvány Magyarországon, csak járványveszély van”
2020. május 13. 18:08

„Nincs már koronavírus-járvány Magyarországon, csak járványveszély van”

Nincs már koronavírus-járvány Magyarországon, csak járványveszély van - ezt mondta a Semmelweis Egyetem rektora. Az országos tisztifőorvos pedig arról beszélt, még nem lehet tudni, hogy lesz-e második hulláma a járványnak. A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 28 új fertőzöttet regisztráltak, 5 beteg halt meg. Lélegeztetőgépen 45-en vannak. Egy 75 éves férfit le tudtak venni a gépről, miután vérplazmával kezelték.
2:12
HíradóTao-támogatás: Most a pendrive-ra fogják
2020. január 22. 18:40

Tao-támogatás: Most a pendrive-ra fogják

A végrehajtó nem tudja megnyitni a pendrive-ot, így továbbra sem tudni, mire költötték a tao-támogatást a felcsúti fociakadémián. Pedig a DK jogerősen pert nyert, eszerint át kell adni az adatokat. A bíróság végrehajtót küldött a felcsúti alapítványhoz - ez a végrehajtó másfél év után összeférhetetlenséget jelentett és átadta az ügyet. Az új végrehajtó most azt állítja, hogy nem tudja megnyitni a számlákat tartalmazó adathordozót.
5:51
FókuszKipróbáltuk, mit tennénk, ha kibertámadás érne minket
2019. november 11. 19:20

Kipróbáltuk, mit tennénk, ha kibertámadás érne minket

El tudják képzelni, hogy milyen lehet az, amikor egy kibertámadás kellős közepén találják magukat? Kiberháború leginkább államok között van, viszont ma már magánvállalatokat is naponta érhet találat, és tényleg mindenki lehet áldozat. Múlt héten Budapestre érkezett egy hatalmas, a világon egyedülálló kiberbiztonsági kamion, a C-TOC, amiben kizárólag eddig már megtörtént kibertámadásokat szimulálnak. És ahol belecsöppentünk egy kibertámadásba...