ADÁSRÉSZLETEK

6:50
FókuszSzabó Győzőt a Lipót elől vitte a stábautó a Valami Amerika forgatására
2023. október 16. 20:50

Szabó Győzőt a Lipót elől vitte a stábautó a Valami Amerika forgatására

Néhány nap múlva indul a Valami Amerika sorozat. A Fókusz ott volt az első forgatási napon Oroszlán Szonjával és Szabó Győzővel. A két színész izgatottan vetette bele magát a munkába. Húsz év után is barátok, de vajon mi lehet a titkuk? Azt is elárulják, mi tartja őket össze még ennyi év után is és megmutatjuk azt a felvételt is, ami Szonja és Győző első közös castingján készült.
3:12
FókuszFekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat
2023. október 16. 20:12

Fekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat

Fekete Dávid 14 hónapot töltött börtönben és Győr közigazgatási területét még most sem hagyhatja el. Ő mégis próbálja úgy élni az életét, mintha maga mögött hagyta volna a múltját. Szabadulása óta dalokat ír, klipet forgat és már színpadon is állt. És úgy tűnik a szerelem is rátalált. Új kedvesével, Rékával egy hónapja alkotnak egy párt.
5:45
FókuszEgyre több sztár szólal fel az izraeli-palesztin háború miatt, Gigi Hadid posztja miatt elszabadultak az indulatok
2023. október 16. 19:49

Egyre több sztár szólal fel az izraeli-palesztin háború miatt, Gigi Hadid posztja miatt elszabadultak az indulatok

Még Madonna is felszólalt koncertjén az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban. Szerinte hiába érzik magukat az emberek tehetetlennek, együtt sok mindenre képesek lehetünk. De nem csak ő reagált az elmúlt napok történéseire a sztárvilágból. Többek között Michael Douglas és Jamie Lee Curtis is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben arra kérik az embereket, hogy lépjenek fel a Hamász ellen. A U2 pedig átírta híres szabadsághimnuszuk szövegét, a dallal az izraeli Supernova fesztiválon lemészárolt emberek előtt tisztelegnek. 
3:16
HíradóIzrael budapesti nagykövete szerint a kibucokban dolgozó, naponta ingázó palesztinok adhattak információt a Hamásznak
2023. október 16. 19:30

Izrael budapesti nagykövete szerint a kibucokban dolgozó, naponta ingázó palesztinok adhattak információt a Hamásznak

A Hamasz terroristáinak részletes leírásuk volt a megtámadott kibucokról. Ezt az ott dolgozó palesztinoktól szerezhették – ezt mondta Izrael budapesti nagykövete a magyar parlament külügyi bizottságában. Jakov Hadasz-Handelszmann arról is beszélt, hogy a támadók kifinomult taktikával tudtak áttörni a Gáza övezet határán kilenc napja. A több mint 1400 halálos áldozatot követelő terrortámadásról egyre több felvétel kerül nyilvánosságra. 
2:57
Híradó199 embert tartanak fogva a Hamász fegyveresei
2023. október 16. 19:13

199 embert tartanak fogva a Hamász fegyveresei

Az izraeli hadsereg közölte, mindent megtesznek a kiszabadításukért, de a szárazföldi erők még nem indultak el. Közben folytatódnak az izraeli csapások Gáza ellen. A gázai hatóságok szerint már 2750 palesztin halt meg, a sebesültek száma pedig majdnem tízezer. Ezer ember hollétéről nem tudnak semmit, sokan közülük a romok alatt lehetnek. Az egyetlen, nem Izrael felé tartó határátkelő továbbra is zárva van. 
2:19
HíradóEllenzéki kormány alakulhat Lengyelországban
2023. október 16. 19:08

Ellenzéki kormány alakulhat Lengyelországban

A még nem végleges adatok alapján hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot a nyolc éve kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság, az ellenzéki pártoknak együtt többségük lehet az új lengyel parlamentben. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a magyar kormánynak sem mindegy az eredmény, mert ellenzéki győzelem esetén az egyetlen fontos szövetségesét veszítheti el uniós szinten Orbán Viktor.
2:42
HíradóEgyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak
2023. október 16. 19:02

Egyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak

Egyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak egy-két éven belül – ez derült ki a szerkezet vizsgálata után. A pénzt egy másik, halasztható beruházástól kell majd elvonni a főpolgármester-helyettes szerint. Tüttő Kata azt mondja, hogy az autósok által befizetett jövedéki adónak egy részét vissza kellene kapnia a fővárosnak az úthálózat karbantartására. Lázár János minisztériuma szerint a fővárosi utakhoz nincs köze a kormánynak.
2:52
FókuszKiestek, mégis visszajöttek – korábbi Nyerő Páros játékosok mesélnek arról, hogyan élték meg a visszatérésüket
2023. október 16. 18:45

Kiestek, mégis visszajöttek – korábbi Nyerő Páros játékosok mesélnek arról, hogyan élték meg a visszatérésüket

Pénteken végre kiderült, mit rejt a Nyerő Páros titkos borítékja. Curtisék hiába estek ki a szimpátiaszavazáson, végül bent maradhattak a villában. De vajon ez a csavar közelebb hozza vagy még jobban eltávolítja majd a két csapatot? A Fókuszban egykori párok mesélnek arról, ők hogyan élték meg a visszatérésüket.
2:04
Híradó„Most már nem idegeskedem semmiért” – mondja az 65 éves nő, akit márciusban élesztettek újra Debrecenben
2023. október 16. 18:42

„Most már nem idegeskedem semmiért” – mondja az 65 éves nő, akit márciusban élesztettek újra Debrecenben

„Az élete új értelmet nyert” – ezt mondta az a 65 éves debreceni nő, akit még márciusban élesztettek újra a mentők Debrecenben. Zsibbadt a karja, fájt a mellkasa, percek múlva szívrohamot kapott. Mára felépült, az élet fáját pedig a megmentőivel ültette el az újraélesztés napján. A debreceni mentőállomáson 2017 óta ültetnek fát újraélesztett betegekkel közösen. Szegeden ugyanebből az alkalomból tízezren tanulták meg egyszerre az újraélesztés fortélyait.
2:01
Híradó100 milliós kriptovaluta csalás miatt nyomoznak a budapesti rendőrök
2023. október 16. 18:41

100 milliós kriptovaluta csalás miatt nyomoznak a budapesti rendőrök

Egy két éve alapított cég vezetőin ütöttek rajta a napokban, akik magas nyereséget ígérve csaltak ki milliókat az ügyfeleiktől. Üzletüket úgy tették még vonzóbbá, hogy azt állították, egy kereskedő robot segítségével találják meg a legideálisabb tranzakciókat. Ilyen szoftvert azonban nem találtak a cégnél, 14 károsultat viszont már igen. A vállalkozás két vezetőjét és egyikük rokonát letartóztatták. 
2:59
FókuszÍgy örült Emma a civilizációnak tíz, Survivorben töltött nap után
2023. október 16. 18:37

Így örült Emma a civilizációnak tíz, Survivorben töltött nap után

Emma úgy csodálkozott rá a hotelszoba felszerelésére, mintha még sosem lett volna része a modern világ kényelmében. Pedig mindössze 10 napot töltött távol a civilizációtól, a Survivorben. Bár veszélyben érezte magát, a törzsi tanácsra jó érzésekkel érkezett, arra viszont nem számított, hogy a törzs hölgy tagjai rá szavaznak majd. A többiek úgy gondolták, ő a leggyengébb tag, akinek mennie kell. A szálláson már mégsem neheztelt törzsére, csak jó érzésekkel gondolt rájuk, és azt reméli, valaki közülük fogja megnyerni a versenyt.
1:49
HíradóBedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél egy férfi, örökre eltiltották a vezetéstől
2023. október 16. 18:34

Bedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél egy férfi, örökre eltiltották a vezetéstől

Örökre eltiltották a vezetéstől, emellett hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték első fokon azt a férfit, aki bedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél tavaly májusban. A bíróság szerint a kábítószer hatása miatt nem tudta tartani a sávot, és frontálisan ütközött egy másik autóval, amelyben egy ember meghalt. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja a történteket. 
1:33
HíradóPuszta kézzel kaparta ki a roncs alól a sofőrt egy járókelő, így sikerült megmentenie az életét
2023. október 16. 18:25

Puszta kézzel kaparta ki a roncs alól a sofőrt egy járókelő, így sikerült megmentenie az életét

Kiskunhalas és Imrehegy között történt baleset vasárnap délután. Egy kanyarban sodródott ki a kocsi, amelynek sofőrje nem volt bekötve, ezért kizuhant és a roncs alá került. Az arra járók nem tudták leemelni az autót róla, ezért egyikük a kezével kezdte kaparni a földet körülötte. Így sikerült megmenteni, bár súlyosan megsérült.
2:26
HíradóSzó nélkül átírta egy férfi és sok családtagja nevét a székesfehérvári anyakönyvi hivatal, jókora galibát okozva ezzel
2023. október 16. 18:21

Szó nélkül átírta egy férfi és sok családtagja nevét a székesfehérvári anyakönyvi hivatal, jókora galibát okozva ezzel

Véletlenül tudta meg egy székesfehérvári férfi, hogy az anyakönyvi hivatal megváltoztatta a nevét. Az eltérés hiába csak egy betű, a visszaállítás elbírálásáig nem tud eljárni például a cége ügyeiben. Az anyakönyvi hivatal szerint 2014 óta digitalizálják a régi, papír alapú anyakönyvi kivonatokat, és ha eltérést tapasztalnak, az anyakönyvvezető hivatalból köteles eljárni.
11:06
ReggeliSzabó Győző: A Valami Amerika mindenkiben megmozgat valamit
2023. október 16. 13:39

Szabó Győző: A Valami Amerika mindenkiben megmozgat valamit

Október 18-tól jön az RTL+ streamingplatformra a Valami Amerika-filmekből készült sorozat, a középpontban ezúttal egy új testvértrió áll. Szabó Győzőt ismét Ákos szerepében láthatjuk. A színész szerint a trilógia mindenkiben megmozgat valamit, úgy látja, a film sikere többek között annak köszönhető, hogy nagyon jó időben jött ki. Milyen volt együtt dolgoznia a fiatal színészekkel, és mi volt az első reakciója, amikor Herendi Gábor felhívta, hogy szerepeljen a sorozatban? Szabó Győző a Reggeliben erről is beszélt. 
7:17
ReggeliGötz Anna férje, Böröndi Tamás haláláról: Ajándék az a tíz év, amit tőle kaptam
2023. október 16. 12:27

Götz Anna férje, Böröndi Tamás haláláról: Ajándék az a tíz év, amit tőle kaptam

„Az élet sok mindent elvesz, de ad helyette is sok mindent” – osztotta meg Götz Anna a Reggeliben. A színésznő három éve vesztette el férjét, Böröndi Tamást. Azt mondta, a veszteségen túl ma már azt is érzi, hogy ajándék az a tíz év, amit a párjától kapott, és arra gondol, hogy sok embernek ez sem adatik meg. Götz Anna most a Vidám Színpadot vezeti, erről is és kéthónapos unokájáról is mesélt a Reggeliben.
3:44
Reggeli„Így már minden világos” – mondta a Survivorből kieső Dóra Gergőről
2023. október 16. 12:24

„Így már minden világos” – mondta a Survivorből kieső Dóra Gergőről

Kőszegi Dóra a Survivor csütörtöki kiesője. A Reggeliben arról mesélt, miért érezte úgy, hogy hátba szúrták, miközben ők négyen Janival, Vivivel és Gergővel szövetséget alkottak. Csalódott a társaiban, és szerinte Gergőnek az a terve, hogy a párjával együtt, egymást segítve nyerjék meg a játékot. Az azonban, hogy a Buhawi törzsben ott volt a fiú párja, meglepetésként érte Dórát, ezt ugyanis a szigeten nem tudták, de utólag a műsort nézve így már sok minden világossá vált a számára. 
4:13
ReggeliDr. Herczog Mária: A nevelőszülők nem kapnak elég segítséget
2023. október 16. 10:27

Dr. Herczog Mária: A nevelőszülők nem kapnak elég segítséget

Sokan elfelejtik, hogy a nevelőszülőhöz kerülő gyerekek nagyon traumatizáltak: magatartási, egészségügyi, érzelmi problémákkal küszködnek. A nevelőszülők pedig nem kapnak elegendő segítséget ahhoz, hogy megfelelően tudják a náluk élő gyerekeket támogatni – osztotta meg a tapasztalatát dr. Herczog Mária. A gyermekvédelmi szakember a Reggeliben elmondta: olyan háttérszolgáltatásokra lenne szükség, amelyek a nevelőszülőt és a gyermeket is támogatják.
4:58
Reggeli„Valamit elindított bennem” – Down-szindrómás kislány nevelőszülője lett a hatgyermekes Teodóra
2023. október 16. 9:07

„Valamit elindított bennem” – Down-szindrómás kislány nevelőszülője lett a hatgyermekes Teodóra

Berkin Teodóra hat gyermeke után vált nevelőszülővé, miután erre jó példát látott maga körül valakiben. „Valamit elindított bennem, hogy ezt is lehet csinálni”, idézte fel. A döntés közös volt a gyerekeivel és a férjével, ráadásul mindenképp Down-szindrómás kislányt akartak befogadni. Útjukról Teodóra mesélt a Reggeliben.
6:10
ReggeliHivatás, nem munka – mivel lehet motiválni az embereket, hogy nevelőszülővé váljanak?
2023. október 16. 8:54

Hivatás, nem munka – mivel lehet motiválni az embereket, hogy nevelőszülővé váljanak?

Közel hatezer nevelőszülő van ma Magyarországon, de körülbelül kétezer hiányzik ahhoz, hogy a rendszer jól működjön. Varró Gabriella, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakembere szerint azért is lenne fontos pótolni a hiányt, mert teljesen másképp nő fel egy gyermek egy 10-12 fős lakásotthonban, mint egy családban. Mekkora bérezés jár a feladatért, miért nem vállalják sokan a nevelőszülőséget, és mivel lehetne az embereket motiválni? Az SOS Gyermekfalvak munkatársa a Reggeliben erről is beszélt. 
7:36
ReggeliMagyarországon több mint százezer gyerekre a saját családja a legveszélyesebb a világon
2023. október 16. 8:08

Magyarországon több mint százezer gyerekre a saját családja a legveszélyesebb a világon

A családokból kiemelt gyerekek akárhány éves kortól nevelőszülőkhöz kerülhetnek, 12 éves kor alatt azonban mindenképpen nevelőszülőhöz kellene kerülniük, de akkora hiány van az erre vállalkozó személyekből, hogy erre nem mindig van lehetőség. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője a Reggeliben úgy fogalmazott: Magyarországon 100-140 ezer olyan gyerek van, akinek a saját családja a legveszélyesebb hely a világon. Az sem ritka, hogy ezek a gyerekek számos lakásotthont, nevelőszülőt járnak be, vannak, akik 18 éves korukig 60-70 felnőtt környezetében nőnek fel. „Ennyi felnőtt mellett jól lenni, hihetetlen belső erőforrást igényel” – fogalmazott a szakértő. Gyurkó Szilvia arról is beszélt, hogy mikor válhat valaki nevelőszülővé, és jellemzően milyen esetekben emelik ki a gyereket a családból.