ADÁSRÉSZLETEK

4:28
FókuszTiffanyt születése után a kórházból egyenesen a cirkuszba vitték, két és fél éves korától a porondon szerepel
2023. október 20. 20:10

Tiffanyt születése után a kórházból egyenesen a cirkuszba vitték, két és fél éves korától a porondon szerepel

Kraj Tiffany még csak 13 éves, de két és fél éves korától a porondon szerepel. 8 generáció óta az összes felmenője cirkuszi akrobata volt. A cirkuszi világban gyakori, hogy generációkon át öröklődik a szórakoztatás szeretete. A Csodaláda című cirkuszi revüben, akár egy karácsonyi ajándékdobozban, sok meglepetés elfér. A Fővárosi Nagycirkuszban idén télen egymást érik az előadások: légtornászok, drótkötél mutatványosok, de a fiatal generációnak érdekes yo-yo művész is fellép, aki épp kameránk előtt melegítette be az ujjait.
4:48
FókuszVastagné Domján Evelin: Hiszek abban, hogy úgy motiválom a szerelmemet, hogy nagyon hangos vagyok
2023. október 20. 20:04

Vastagné Domján Evelin: Hiszek abban, hogy úgy motiválom a szerelmemet, hogy nagyon hangos vagyok

Evelinnek, Vastag Csaba feleségének elég heves a vérmérséklete, de az énekes azt mondja, neki ez rengeteget segít a játékok közben, hogy a Nyerő Párosban a maximumot hozza ki magából. Evelin azt mesélte, sokszor meglepődött, hogy nem ájult el, mert annyit kiabált. Az óriás energia és vehemencia sportos múltjából jön. Ennek viszont a szöges ellentéte volt Voksán Virág és férje, Laci. Mindegyik pár más technikát vet be, de a cél közös, azért küzdenek, hogy bezsebeljék az idei Nyerő Páros fődíjat és a vele járó trófeát.
6:26
FókuszBármilyen jól énekel valaki a Voice-ban, az utolsó pillanatig nem lehet biztos abban, hogy bejutott az élő showba
2023. október 20. 20:03

Bármilyen jól énekel valaki a Voice-ban, az utolsó pillanatig nem lehet biztos abban, hogy bejutott az élő showba

Hétvégén a kiütésé lesz a főszerep az RTL képernyőjén. A Voice énekes tehetségkutatóban már az élő showba jutás a tét. Szombat este Miklósa Erika és Manuel kezdik a kiütést. Manuel igazságos döntést akar hozni, azonban azt nem felejti el, hogy ByeAlex 2019-ben az X-Faktor mentorok házában őt vitte tovább az élő showba, pedig elfelejtette a dalszöveg egy részét. Ha ez nem így történt volna, akkor most nem ülne itt a Voice zsűrijében és nem tudott volna például teltházas koncertet tartani a Budapest Parkban.
5:58
FókuszIzraelben élő magyarok: „A házamban késsel járkáltam, mert féltem, hogy valami történni fog”
2023. október 20. 20:02

Izraelben élő magyarok: „A házamban késsel járkáltam, mert féltem, hogy valami történni fog”

2023. október 7-e minden izraeli emlékezetében felkavaró, félelemmel teli napként marad meg. Máté Budapesten született, családjával 9 évvel ezelőtt költözött ki Izraelbe. Most 21 éves, dolgozik és folyamatosan készenlétben áll. Azt mesélte, éjjelente elbarikádozza a lakása ajtaját, annyira fél, hogy valami történni fog. Az embernek fel kell készülnie arra, hogy bármelyik pillanatban támadás történhet. Azt mondja, borzalmas érzés ebben a lelkiállapotban munkába járni, majd onnan hazaérve a tévé elé ülni. 
4:10
FókuszMolnár György: Reálisnak kell lennem, az Omega mint olyan, nincs
2023. október 20. 20:02

Molnár György: Reálisnak kell lennem, az Omega mint olyan, nincs

Aggasztó hírek érkeztek a 74. születésnapját szeptemberben ünneplő Molnár Györgyről. A gitáros, akit a magyar zenekedvelők Elefántként ismernek, régóta küzd betegségekkel, az elmúlt hetek szalagcímei azonban azt harsogták: nagyon szenved, és már a végrendeletét is megírta. Meglátogattuk otthonában a gitáros legendát, és örömmel láttuk, hogy talán nem akkora a baj, mint ahogy azt az újságok megírták. A riportból az is kiderül, hogy melyik az a dal, amit a legszívesebben játszana egykori omegás társaival.
2:51
HíradóTöbb mint 300 millió forint tartozást halmozott fel húsüzemével a fideszes polgármester Pusztaföldváron
2023. október 20. 19:05

Több mint 300 millió forint tartozást halmozott fel húsüzemével a fideszes polgármester Pusztaföldváron

Több mint 300 millió forint tartozást halmozott fel húsüzemével a békés megyei Pusztaföldvár fideszes polgármestere. Az egyik károsult beszállító ügyvédje Híradónknak azt mondta, csalás gyanúja miatt tettek feljelentést, szerintük ugyanis a tulajdonos még akkor is jelentős mennyiségű húsra adott le rendelést, amikor már tudhatta, hogy nem fog tudni fizetni. A polgármester azt mondta, a cége felszámolás alatt van, a tartozásokat ennek során próbálják majd rendezni. 
2:57
HíradóTöbb mint 3 milliárd forintba kerültek tavaly a kormány által létrehozott közalapítványok kuratóriumaiban ülők fizetése
2023. október 20. 19:04

Több mint 3 milliárd forintba kerültek tavaly a kormány által létrehozott közalapítványok kuratóriumaiban ülők fizetése

Több mint 3 milliárd forintot költöttek fizetésekre tavaly a kormány által létrehozott közalapítványok kuratóriumaiban. A Mathias Corvinus Kollégium kuratóriumának tagjai például átlagosan havi 2,5 millió forintot kerestek. A közpénzek átláthatóságért küzdő Transparency International szerint a közalapítványok kifizetőhelyként működnek.
2:01
HíradóA klímaváltozást tagadja, az összeesküvés-elméletekben annál inkább hisz a szlovák környezetvédelmi miniszterjelölt
2023. október 20. 19:02

A klímaváltozást tagadja, az összeesküvés-elméletekben annál inkább hisz a szlovák környezetvédelmi miniszterjelölt

Még meg sem száradt a tinta a koalíciós szerződésen Szlovákiában, máris itt az első nehézség, miután Robert Fico bemutatta a leendő kormány névsorát. A legkisebb partner a Szlovák Nemzeti Párt ugyanis egy olyan jelöltet állított a környezetvédelmi minisztérium élére, aki tagadja a klímaváltozást, összeesküvés elmételetekben hisz, és meggyőződése, hogy a medvék biológiai fegyverek. A szlovák államfő közölte, nem nevezi ki ezt a politikust. 
3:06
HíradóAz Egyesült Államok aggasztónak tartja Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját
2023. október 20. 18:58

Az Egyesült Államok aggasztónak tartja Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját

Nem értesítette a magyar kormány előre a NATO-szövetségeseit, hogy Orbán Viktor találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – mondta az amerikai nagykövet az RTL Híradónak pénteken. David Pressman arról is beszélt, az Egyesült Államok aggasztónak tartja a találkozót, ezért hívták össze a NATO-országok budapesti nagyköveteit. A magyar kormány szerint a találkozót kritizáló országok képmutatók.
2:27
HíradóMár csak az EU egyetlen országában nem egy számjegyű az infláció: Magyarországon
2023. október 20. 18:58

Már csak az EU egyetlen országában nem egy számjegyű az infláció: Magyarországon

Mindenhol egyszámjegyűre, vagyis 10 százalék alá csökkent az infláció az Unióban, csak Magyarországon nem – derül ki az Eurostat legfrissebb összesítéséből. Szeptemberben is a tagállamok átlagának több mint kétszeresére volt nálunk a pénzromlás. A GKI úgy számol, az élelmiszerárak utolérték az uniós átlagot, miközben a bérszínvonal sereghajtó maradt Magyarországon. 
2:08
HíradóÁll a bál a Biodómban: a főváros mostantól nem fizeti a hatalmas épület számlái
2023. október 20. 18:56

Áll a bál a Biodómban: a főváros mostantól nem fizeti a hatalmas épület számlái

A Fővárosi Önkormányzat mostantól nem fizeti a Biodóm számláit – mondta Bősz Anett, a főváros kultúráért felelős főpolgármester-helyettese a Népszavának. A még a Fideszes városvezetés kezdeményezésére indított, 1,7 hektáros állatkerti beruházás sorsa újabb fordulatot vett: bizonytalan, hogy ki fizeti a további felmerülő költségeket. Kérdésünkre a kormánytól azt a választ kaptuk, hogy „a Biodóm befejezése a főváros feladata, és a kormány minden támogatást megadott, amit ígért”. 
2:29
HíradóIzrael elvileg hozzájárult az egyiptomi szállítmányok beengedéséhez, a folyamatos légicsapások miatt ez továbbra sem lehetséges
2023. október 20. 18:54

Izrael elvileg hozzájárult az egyiptomi szállítmányok beengedéséhez, a folyamatos légicsapások miatt ez továbbra sem lehetséges

Már a négyezret is meghaladhatja az izraeli bombázások halálos áldozatainak száma a Gáza-övezetben. Segélyszállítmányok továbbra sem jutnak be a területre, miközben az izraeli hadsereg a szárazföldi támadás megindítására készül. A háborút kirobbantó Hamász terrorszervezet továbbra is több mint 200 túszt – köztük legalább húsz gyereket – tarthat fogva föld alatti alagutakban. 
3:23
Híradó„Készek voltunk a halálra” – lábon lőtték, de túlélte a mészárlást a 24 éves magyar származású lány
2023. október 20. 18:54

„Készek voltunk a halálra” – lábon lőtték, de túlélte a mészárlást a 24 éves magyar származású lány

Hajszálon múlt az élete, lábon lőtték és több barátja is meghalt – erről beszélt az RTL Híradónak az a magyar származású izraeli lány, aki ott volt azon a fesztiválon, ahol tömegmészárlást hajtottak végre a Hamász terroristái két hete. A 24 éves Eden egy óvóhelyre menekült abban a reményben, hogy ott biztonságban lesz. 30-an gondolták így, de a támadást csak néhányan élték túl. A lány most került ki a kórházból.
1:59
HíradóKamuhirdetésekkel csalt ki egy férfi 13-14 éves lányoktól pornográf tartalmú videókat, fotókat, a neten is megosztotta őket
2023. október 20. 18:32

Kamuhirdetésekkel csalt ki egy férfi 13-14 éves lányoktól pornográf tartalmú videókat, fotókat, a neten is megosztotta őket

13-14 éves lányoktól csalt ki intim felvételeket egy budapesti férfi – négy év börtönt kapott első fokon. A vád szerint a neten adott fel kamuhirdetéseket. A nem létező modell- és hostessmunkákra jelentkező lányoktól pornográf tartalmú fotókat és videókat kért. Ezek közül többet fel is töltött a netre, és szexuális szolgáltatást kínált a lányok nevében. A férfi a bíróságon mindent beismert. Enyhébb büntetésért fellebbezett.
1:59
HíradóMegvan az ítélet: legkorábban harminc év múlva szabadulhat a sályi gyilkosság elkövetője
2023. október 20. 18:28

Megvan az ítélet: legkorábban harminc év múlva szabadulhat a sályi gyilkosság elkövetője

A huszonéves férfi 2020 januárjában egy Sályon élő néprajzkutatót ölt meg brutálisan. Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték tavaly decemberben. A Debreceni Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta az ítéletet. Az asszonyt támadója agyonverte, három gyűrűt vitt el tőle, amit az eszméletlenül fekvő áldozat ujjairól húzott le. Az ítélet jogerős.
2:27
HíradóTagadja bűnösségét a két kidobó, akik 23 éve egy kecskeméti diszkóban vertek eszméletlenre és hagytak a vasúti síneken egy fiatalt
2023. október 20. 18:26

Tagadja bűnösségét a két kidobó, akik 23 éve egy kecskeméti diszkóban vertek eszméletlenre és hagytak a vasúti síneken egy fiatalt

Mindkét egykori kidobó tagadta pénteken a bíróságon, hogy 23 éve egy kecskeméti diszkóban eszméletlenre vertek, majd a vasúti sínekre fektettek egy akkor 24 éves férfit. A fiatalt halálra gázolta a vonat. Az ügyet annak idején balesetként kezelte a rendőrség. Tavaly novemberben vették elő az ügyet, mert jelentkezett egy szemtanú. Az ügyészség mindkét vádlottat 10 évre küldené fegyházba. Az áldozat nővére arról beszélt: biztos benne, hogy öccse nem feküdt volna magától a sínekre.
2:24
HíradóSorban érkeztek a gyászolók: még Pintér Sándor is ott volt az esztergomi robbantásban hősi halált halt TEK-es temetésén
2023. október 20. 18:26

Sorban érkeztek a gyászolók: még Pintér Sándor is ott volt az esztergomi robbantásban hősi halált halt TEK-es temetésén

Eltemették az esztergomi házrobbantásban meghalt terrorelhárítót. Kónya Gábor Lajostól Nyíregyházán vettek végső búcsút szerettei és kollégái. A szertartásra az egész országból érkeztek a rendőrök, a temetésen Pintér Sándor belügyminiszter is részt vett. A hősi halált halt kommandós és társai szeptember végén épp be akartak hatolni egy fenyegetőző férfi esztergomi házába, amikor a tulajdonos felrobbantotta a bent lévő gázpalackokat. A robbantó és Kónya Gábor Lajos meghaltak, több TEK-es és tűzoltó megsérült. 
2:33
HíradóZavarta, hogy sír: a gyanú szerint megölhette 3 éves kisfiát egy pécsi nő
2023. október 20. 18:21

Zavarta, hogy sír: a gyanú szerint megölhette 3 éves kisfiát egy pécsi nő

Még szerda este bánthatta, de csak másnap hívott hozzá mentőt, amikor a gyerek már nem lélegzett. Úgy tudjuk, a kicsi fején súlyos sérülések voltak. A szomszédok azt mondják, többször a falhoz ütötte a kisfiút. A rendőrök emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a 28 éves nőt és 23 éves élettársát is, a bíróság ma délután le is tartóztatta őket. Úgy tudjuk, a nő beismerő vallomást tett: azt mondta, azért bántotta a gyereket, mert zavarta a sírása.
0:31
FókuszA közel-keleti háborúval foglalkozik a szombati Fókusz Plusz
2023. október 20. 15:23

A közel-keleti háborúval foglalkozik a szombati Fókusz Plusz

Néhány hét szünet után tematikus adással tér vissza a Fókusz Plusz szombat este az RTL-en. Brutális támadások, több száz izraeli túsz, rengeteg halott mindkét oldalon és a helyzet egyre csak fokozódik. Hová vezethet a 2000 éve tartó vita a Föld legpuskaporosabb néhány négyzetkilométerén? Mit gondolnak a Magyarországon élő palesztinok a Hamász terrorszervezet október hetedikei pusztító támadásról? Hova fejlődhet a véres konfliktus? Ezekkel a témákkal várja a nézőket Gál Petra a szombat esti Fókusz Pluszban az RTL Híradó után.
8:40
Reggeli„Csobot Adél látni fogja, ahogy verik Istenes Bencét” – október 29-től indul a Sztárbox
2023. október 20. 11:06

„Csobot Adél látni fogja, ahogy verik Istenes Bencét” – október 29-től indul a Sztárbox

Ütős vasárnapok következnek az RTL-en, 18 év szünet után visszatér a Sztárbox! Október 29-től minden vasárnap 19 órától az ökölvívásé lesz a főszerep az RTL műsorán. Hogy miben lesz más ez az évad az előzőknél és milyen izgalmakra számíthatnak a nézők, arról Szujó Zoltánt,  a Sztárbox műsorvezetőjét és Verebély Marcellt, a műsor kreatív producerét kérdeztük. 
6:42
ReggeliPácz Vikit testsúlya miatt bántották a kommentelők, így élte meg
2023. október 20. 9:19

Pácz Vikit testsúlya miatt bántották a kommentelők, így élte meg

„Élsprtoló voltam és évekig nem vettem észre, hogy súlyproblémáim vannak” – mondta Pácz Viki humorista a Reggeliben. Élsportolói karrierje után kezdett el gyarapodni, de nem zavarták a plusz kilók. A Való Világ villájában azonban kerültek teltebb idomai, amiért egyik villatársa is megszólta, illetve a kommentelők sem kímélték. Hogy azóta hogyan éli meg a testképével kapcsolatos kritikákat, a Reggeliben mondta el. 
4:50
Survivor„A Zsombor és Nóra közötti konfliktus áldozata lettem” – veszített a párbajon a Buhawi első kiesője
2023. október 19. 23:00

„A Zsombor és Nóra közötti konfliktus áldozata lettem” – veszített a párbajon a Buhawi első kiesője

A Buhawi első Törzsi Tanácsán Wendy Perez és Szarka Zsombi párbajozott a továbbjutásért: bambuszokból építettek egy hosszú rudat, azzal kellett megszerezniük egy amulettet. A párbajban alul maradt fél úgy érezte, hiába igyekezett kimaradni Pusztai Zsombor és Czupek Nóra konfliktusából, ő itta meg a levét az ellenszenvüknek.
0:58
Nyerő PárosCurtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, miután Judy megsimogatta a műsorvezetőt
2023. október 19. 21:30

Curtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, miután Judy megsimogatta a műsorvezetőt

A játék végére Judy rendesen összepiszkította saját magát és a ruháját. Úgy gondolta, ebből Sebestyén Balázsnak is kijárna, ezért odalépett hozzá, hogy megsimogassa az arcát a saras kezével. Curtis először jót nevetett a jeleneten, majd Vastag Csabához fordult kérdésével: „Mit simogatja Balázst?” A villába visszatérve számon is kérte Judyt, aki rögtön puszikkal halmozta el a rappert.
5:14
Nyerő Páros„Túl sokra becsültelek, ez egy óriási csalódás” – Boráros Gábort teljesen elkeseredett Jákli Mónika teljesítményétől
2023. október 19. 21:30

„Túl sokra becsültelek, ez egy óriási csalódás” – Boráros Gábort teljesen elkeseredett Jákli Mónika teljesítményétől

Bár Boráros Gábor megfogadta, hogy megpróbálja türtőztetni magát, és nem fog nekiesni szerelmének, végül annyira felbosszantotta magát, hogy képtelen volt magában tartani a csalódottságát. A játék után a szobájukban öntötte ki bánatát Jákli Mónikának. „Túl nagy reményeket fűztem hozzád, bíztam benned” – mondta elkeseredetten a sportoló.
14:37
Nyerő Páros„Tudtam, hogy állat vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire” – Henry Kettnert elbűvölte szerelme teljesítménye
2023. október 19. 21:30

„Tudtam, hogy állat vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire” – Henry Kettnert elbűvölte szerelme teljesítménye

Az Épségverseny nevű játékban a lányok – mit sem sejtve – puccba vágták magukat, így estélyiben rohantak végig a Nyerő Páros akadálypályáján. Kúsztak-másztak az iszapban, sáros gumiabroncsokban szökdeltek, de a feladat után még a tériszonyukat is le kellett küzdeniük. „Beraktak egy ketrecbe, mint egy madarat, nem tudtam nyitva tartani a szememet” – panaszkodott Voksán Virág, aki teljesen beparázott a magasságtól, Kiss Rebeka azonban rendíthetetlenül teljesítette a Nyerő Páros 14. játékát. Henry Kettner alig győzte dicsérni szerelmét, akiről nem is gondolta volna, hogy ennyire profi lesz majd ebben a feladatban.
3:26
FókuszKüzdelem a poloskák ellen: így tarthatjuk távol a kéretlen betolakodókat
2023. október 19. 20:09

Küzdelem a poloskák ellen: így tarthatjuk távol a kéretlen betolakodókat

A függöny mögött les, az ablakkeretben bújik, beleolvad a fürdőszobai csempébe, vagy épp minden gond nélkül vígan mászkál lakásaink bármely pontján. A poloskaszezon kezdetét vette, és egyre többször egyre több helyen találkozhatunk a kis bosszantó büdös bogarakkal. Szerencsére minél többet tudnak róluk, annál könnyebb lesz távol tartani őket. Kifejezett ellenszerük sajnos még mindig nincs – most mégis hozunk pár házi praktikát, ami beválhat.  
7:57
Fókusz„A feleségem csomagolt be, mert nem hittem el, hogy most megyek vissza egy díjátadóra” – Reisz Gábor filmje külföldön is tarol
2023. október 19. 20:08

„A feleségem csomagolt be, mert nem hittem el, hogy most megyek vissza egy díjátadóra” – Reisz Gábor filmje külföldön is tarol

Reisz Gábor filmje, a Magyarázat mindenre már nagy sikerrel megy itthon is a mozikban. A film az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a Horizont szekcióban fődíjat nyert. Gábort chicagói utazása előtt kaptuk el, a film iránt ugyanis nagy az érdeklődés külföldön is. Hogy érzi magát a rendező a nagy sikerek kapcsán, mit üzent a nemzetközi szakmának és a magyar nézőknek? Kiderül a videóból. 
2:41
FókuszSurvivor, ahol nem elég a verseny: a szárazföld mellett a tenger is veszélyeket rejt
2023. október 19. 19:58

Survivor, ahol nem elég a verseny: a szárazföld mellett a tenger is veszélyeket rejt

Egy kígyó a Survivor szerkesztőcsapatának irodájában garázdálkodott, de hamar kitette a szűrét Hervé, aki a stáb és a versenyzők biztonságáról gondoskodik. Nem is gondolnánk, hogy a csodálatos partvidék mennyi veszélyt rejt: egy nem túl bizalomgerjesztő százlábút az egyik szigeten videózott le egy operatőr, és több hüllő is a versenyzők közelébe férkőzött.
4:14
FókuszA Margaret Island énekesnője megmutatta egy új oldalát: kortárs balettel állt színpadra
2023. október 19. 19:57

A Margaret Island énekesnője megmutatta egy új oldalát: kortárs balettel állt színpadra

Lábas Viki a koncertezés mellett hónapok óta táncpróbákra jár és a balett-terem lett a második otthona. Pedig korábban nem gondolta volna, hogy a mozgás ilyen fontos lesz az életében. Senki nem felel meg című daluk klipforgatása miatt kóstolt bele tavaly a táncba, és ott ismerkedett meg a Szegedi Kortárs Balett Társulattal is, akikhez azóta rendszeresen jár táncoktatásra. A Fókusznak most a különleges kalandról mesélt.