ADÁSRÉSZLETEK

1:41
HíradóHázi őrizetből a börtönbe került a Deák téri gyilkosság egyik vádlottja: eltörte az apja orrát és megverte a testvérét is
2023. november 10. 18:27

Házi őrizetből a börtönbe került a Deák téri gyilkosság egyik vádlottja: eltörte az apja orrát és megverte a testvérét is

Rátámadt a családjára, ezért házi őrizetből börtönbe került a Deák téri gyilkosság egyik vádlottja. Arról a 22 éves fiatalról van szó, aki a vádirat szerint a három és fél évvel ezelőtti kegyetlen belvárosi szurkáláskor, a már haldokló egyik áldozatot többször megrúgta. A Blikk írta meg elsőként, hogy otthonában töltötte a bűnügyi felügyeletét, amikor eltörte az apja orrát, egy másik alkalommal pedig megverte a testvérét.    
2:35
HíradóOrbán Viktor a kormány sikerének tartja az infláció csökkenését, az elemző szerint az emberek szegényedése az oka
2023. november 10. 17:55

Orbán Viktor a kormány sikerének tartja az infláció csökkenését, az elemző szerint az emberek szegényedése az oka

Tíz százalék alá csökkent az éves infláció októberben – ez volt a kormány egyik legfontosabb gazdasági ígérete erre az évre. Az árszínvonal vártnál gyorsabb csökkenésének a Híradónak nyilatkozó elemző szerint az az oka, hogy az emberek már nem tudnak annyit költeni, mint korábban, és a háztartási energiával is spórolni kezdtek. A kormány a saját sikerének állítja be az eredményt, a DK szerint viszont továbbra is Európa legmagasabb inflációját kell elszenvednie a magyaroknak.
6:51
Reggeli„Szóban történnek az utasítások, amit nehéz bizonyítani” – így fedhetik el a tanárhiányt
2023. november 10. 11:06

„Szóban történnek az utasítások, amit nehéz bizonyítani” – így fedhetik el a tanárhiányt

Eiplné Pál Alexandra, gimnáziumi tanár volt a Reggeli vendége, aki elmondta, Pintér Sándor július 15-ig meghosszabbítaná az idei tanévet, ha nem lesz meg a megfelelő tanítási nap. A tanár azt is hozzátette, fenyegetések érkeznek, ha nem sikerül elfedni a szakos tanárhiányt, amit úgy próbálnak megoldani intézményen belül egy nem szakos kolléga esetében, hogy gyakorlásnak írják be a nem szakos helyettesítést, amit hivatalosan csak felügyeletként lehetne feltüntetni. 
6:12
Reggeli„Volt olyan szülői értekezlet, ahol azt mérték fel, hogy melyik szülő, milyen tantárgy tanítására képes”
2023. november 10. 10:36

„Volt olyan szülői értekezlet, ahol azt mérték fel, hogy melyik szülő, milyen tantárgy tanítására képes”

A Reggeli vendége Semjén Nóra, az Anyakivan blog szerzője volt, aki már 9 évvel ezelőtt tapasztalta a tanárhiány súlyosságát, amikor azt mérték fel gyermeke volt általános iskolájában, hogy melyik szülő, milyen tantárgy tanítására képes. Így történt meg, hogy fia iskolájában egy apuka tanította az angolt, amikor pedig a helyettesítést nem tudták megoldani, akkor tanulás helyett tv-t néztek a gyerekek. Az édesanyát az keseríti el igazán, hogy gyermekei azt hiszik, a tanulás csak rossz lehet. 
4:49
Reggeli„Elnyomják az önálló gondolkodást, és félelemben tartják a tanárokat” – hangját eltorzítva nyilatkozott egy pedagógus a KRÉTA rendszerről
2023. november 10. 10:21

„Elnyomják az önálló gondolkodást, és félelemben tartják a tanárokat” – hangját eltorzítva nyilatkozott egy pedagógus a KRÉTA rendszerről

„Zsarolásnak van kitéve a pedagógus, mert ha nem lesz meg a gyereknek az óraszáma, akkor ki lesz tolva a tanév” – hangját eltorzítva nyilatkozott egy tanár a KRÉTA rendszerrel való visszaélésekről. A rendszerben elméletileg egy négyzetet ki lehet jelölni és jelezni, hogy az adott órát hogyan helyettesítették. Jelenleg azonban ez a funkció központilag le van tiltva, tehát nincs jogosultsága a pedagógusoknak ezen változtatni. A megjegyzés rovatba beírhatnak valamit, de azt nem nézi senki. Így fordul elő, hogy a pedagógus nem tudja beírni nem szakszerű helyettesítésnek a nem szakszerű helyettesítést.
8:20
ReggeliA Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elárulta, miért írnak be hamis adatokat a KRÉTA rendszerbe
2023. november 10. 10:08

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elárulta, miért írnak be hamis adatokat a KRÉTA rendszerbe

Minden harmadik általános iskolában tanít képesítés nélküli pedagógus – számolt be a Reggeliben az oktatás helyzetéről Totyik Tamás. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint most van a legmélyebb ponton az oktatás a rendszerváltás óta. Az oktatás színvonalán mindez már most is látszik: a 14 éven aluliak funkcionálisan analfabéták. Július óta közel 2500 pedagógus mondott fel, 1500 pedagógus dolgozik felsőfokú végzetség nélkül.
3:22
ReggeliSzabados Ági napokat töltött internet nélkül Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban forgatásán
2023. november 10. 9:16

Szabados Ági napokat töltött internet nélkül Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban forgatásán

Ausztráliában több mint 10 millióan maradtak telefon- és internet kapcsolat nélkül szerdán, miután megmagyarázhatatlan üzemzavarok sújtották az ország egyik legnagyobb távközlési vállalatát. Szabados Ági is napokat töltött internet nélkül Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban forgatásán. Hogy hogyan érezte magát, erről árult el kulisszatitkokat a Reggeliben.
Házasodna a gazdaAnna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést
2023. november 9. 21:25

Anna gazda eldöntötte, kivel folytatja az ismerkedést

Anna gazda képtelen volt rászánni magát, hogy elküldjön valaki a birtokáról, ezért abban bízott, hogy ha átbeszéli az eddigi tapasztalatait Nádai Anikóval, akkor könnyebb helyzetbe kerül. Kevin gazda és Petra között viszont nő a feszültség, mert a lány nehezen viseli a gazda határozott útmutatásait. Böbén pedig egyre jobban elhatalmasodik a féltékenység, ugyanis szerinte Timi folyamatosan azon dolgozik, hogy József gazdát az ujjai köré csavarja.
1:18
Házasodna a gazdaBöbe dalra fakadt József gazdánál: Ha tökös lennél, rohamoznál
2023. november 9. 21:25

Böbe dalra fakadt József gazdánál: Ha tökös lennél, rohamoznál

Gergő gazda a strandon folytatja az ismerkedést a lányokkal, miközben Timi jógarandin flörtöl József gazdával, aki Böbétől is meglepetést kap a nap végén. Anna gazda táncba viszi Viktort, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Kevin gazda pedig zongorával lepi meg Zsuzsit, amit egy csókkal jutalmaz a lány. Hogy hogyan teltek a randevúk, kiderül a Házasodna a gazda következő epizódjából  az RTL-en.
5:53
Házasodna a gazdaAnna gazda döntött Danival kapcsolatban: Ezt a körtefát egyedül kell elültetned
2023. november 9. 21:25

Anna gazda döntött Danival kapcsolatban: Ezt a körtefát egyedül kell elültetned

Anna gazda arra kérte jelöltjeit, egyesével látogassák meg, hogy megbeszélhesse velük a döntését. Mindegyiküknek elmondta, mi tetszett neki az elmúlt napokban, és min kellene változtatniuk a srácoknak, ha el akarják nyerni a szívét. A férfiak tűkön ülve várták, ki lesz az, akit végül útjára bocsájt a gazda. Gyuri csalódottnak tűnt, amikor kiderült, kik maradhatnak Anna mellett, ezért nem is akarta elárulni a többieknek, ők miben maradtak a gazdával.
5:26
Házasodna a gazda„Nem foglak szeretni, most rájöttem” – Petra keményen megmondta a véleményét Kevin gazdának
2023. november 9. 21:25

„Nem foglak szeretni, most rájöttem” – Petra keményen megmondta a véleményét Kevin gazdának

Kevin gazda a vadon helyett csak a karámba vitte lovagolni Petrát. A gazda úgy gondolta – a lány biztonsága érdekében – jobb lesz, ha lova és alkalmi lovasa inkább futószáron kezdik az ismerkedést egymással. Petrának egyáltalán nem tetszett, hogy Kevin folyton kijavította és tanítani akarta őt, ezért elégedetlenségének azonnal hangot is adott.
2:16
Házasodna a gazdaPetra tragédiája: gyerekként szinte egyszerre veszítette el édesanyját és nagymamáját
2023. november 9. 21:25

Petra tragédiája: gyerekként szinte egyszerre veszítette el édesanyját és nagymamáját

Petra és Kevin gazda kapcsolata új szintre lépett. Amíg a randijuk helyszínére kocsikáztak, a lány meglepően komoly témát hozott fel. Elárulta, hogy tizenkét éves korában pár hónap leforgása alatt a nagymamája és édesanyja is elhunyt, ezért hamar fel kellett nőnie. A nehéz beszélgetés nem nyomta rá a bélyegét a hangulatukra, Kevin értékelte Petra őszinteségét, sőt úgy érezte, empatikusabban kell viszonyulnia hozzá ezek után.
5:08
Házasodna a gazda„Akár fel is robbanhattak volna” – Anna gazda megmentette lovagjait
2023. november 9. 21:25

„Akár fel is robbanhattak volna” – Anna gazda megmentette lovagjait

Anna gazda új feladattal bízta meg a srácokat – mivel mind a négyen biztosították őt arról, hogy értenek a traktorhoz, rájuk bízta az olajcseréjét. Utólag persze kiderült, hogy a fiúk kicsit füllentettek a műszaki képességeikről. Először az olajtartályt sem találták meg, később pedig majdnem balszerencsés kimenetelű lett az olajcsere, de szerencsére a gazda résen volt, és még időben közbeavatkozott.
4:20
Házasodna a gazdaBöbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben
2023. november 9. 21:25

Böbe szerint megbotránkoztató dolgot tett Timi József gazdával az ő jelenlétükben

Böbében egész nap érlelődött a düh, amit Timi viselkedése miatt érzett. Hiába próbált József gazda közelébe kerülni, még a templomban is elorozták előle a lehetőséget, hogy a gazda baljára ülhessen. Úgy érezte, vetélytársa kitúrta őt, sőt szerinte Timi odáig ment, hogy megjátszott ájtatosságával elvarázsolta Józsefet, majd az imádságok után randira csábította a férfit. „Én olyan nevelést kaptam, hogy a férfinak kell udvarolnia” – mondta vérig sértve az arajelölt.
5:10
FókuszMiért furcsa másokkal liftezni, és mit tehetünk azért, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen az élmény?
2023. november 9. 21:21

Miért furcsa másokkal liftezni, és mit tehetünk azért, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen az élmény?

Van, aki a telefonját nyomkodja, míg más inkább megpróbál beszélgetést kezdeményezni a liftben. Hiába csak néhány másodpercig tartózkodunk benne, mégis kellemetlen pillanatokat okozhat. A Fókusznak nyilatkozó protokollszakértő szerint a régi időkben mindig a férfiak szálltak be először, mert a lift veszélyesnek minősült. Ilyen megkötöttség ma már nincsen. Mégis mit tehetünk, hogy ne legyen kellemetlen a liftezés? Hogyan viselkedjünk le- és felmenetel közben? Kell-e köszönni? És egyáltalán: miért érezzük magunkat furcsán ebben a rövid időben, amíg emeletet váltunk?
4:20
FókuszBallisztikus rakétát lőttek Izraelre, de még a világűrben hatástalanították
2023. november 9. 20:59

Ballisztikus rakétát lőttek Izraelre, de még a világűrben hatástalanították

A jemeni húszik ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre néhány napja, akik erre történelmi választ adtak: még a világűrben hatástalanították. Ilyen, ez idáig még sosem fordult elő. Izraelre egyébként nem először lőnek ki ballisztikus rakétát, az 1991-es öbölháborúban a Patriot-rendszerrel hárították el őket, de nem a világűrben. Közben az izraeliek szivacsbombákkal tervezik hatástalanítani a Hamász alagútrendszerét.
7:15
Fókusz„Minden merülés egy újjászületés” – mit látnak a sportolók a szabadtüdős merülésben, amit az ország Korok Fatima által ismert meg?
2023. november 9. 20:42

„Minden merülés egy újjászületés” – mit látnak a sportolók a szabadtüdős merülésben, amit az ország Korok Fatima által ismert meg?

3 perc 47 másodperc a víz alatt, 102 méter mélyen, oxigén nélkül – Korok Fatima idén ezzel döntött rekordot a szabad merülés versenyszámban, amivel az egész világot lenyűgözte. Ahogy Mayer András is, aki közel 160 méter mélyre merült. De vajon hogyan csinálják? A sportágban jelenleg a lengyelek vannak a csúcson, Julia Kozerska már 230 méter mélyre is lemerült. A sportolók azt mondják, a víz alatt találták meg a lelki békét. 
7:03
Fókusz„Megkímélném magam ettől” – a súlyosan bántalmazott Orosz Bernadett kisétált a tárgyalóteremből volt párja ügyvédjének védőbeszédénél
2023. november 9. 20:35

„Megkímélném magam ettől” – a súlyosan bántalmazott Orosz Bernadett kisétált a tárgyalóteremből volt párja ügyvédjének védőbeszédénél

Csütörtökön újabb tárgyalást tartottak a négy évvel ezelőtt súlyosan bántalmazott Orosz Bernadett ügyében. Ma a vádlott ügyvédje védőbeszédet mondott, amit a nő nem bírt végighallgatni. Úgy érezte, az ügyvéd ugyanazt a magatartást tanúsítja, mint a volt párja. Azt mondta: rendkívüli módon traumatizálták volna azok a rágalmak és valótlan dolgok, amiket róla állítanak. Orosz Bernadett felállt, és kisétált a teremből – a tárgyaláson a Fókusz is ott volt. 
5:18
FókuszKokó: Dobos Evelin fejvédője és Istenes Bence bandázsa is szabályos volt
2023. november 9. 19:46

Kokó: Dobos Evelin fejvédője és Istenes Bence bandázsa is szabályos volt

Voltak, akik azt találgatták, hogy Dobos Evelin különleges fejvédőjének köszönheti-e, hogy legyőzte Sáfrány Emesét a Sztárboxban. Istenes Bence bandázsával kapcsolatban is volt, akiben felmerültek kérdések. Kovács Kokó István most a Fókuszban tisztázta a Sztárbox szabályait, nyomatékosítva: minden versenyző szabályosan lépett a ringbe, senkinél semmilyen problémát nem találtak. 
8:33
FókuszÖsszehoztuk egy közös sétára az ország legkisebb és legnagyobb kutyáját
2023. november 9. 19:46

Összehoztuk egy közös sétára az ország legkisebb és legnagyobb kutyáját

Csicsi tíz éves, súlya 2-3 kilogramm körüli – Alexandra csivavája Magyarország legkisebb kutyája. Magdolna tenyésztő ír farkasa pedig magasságra hétszer, súlyra pedig 35-ször nagyobb a csivavánál – ő az ország legnagyobb négylábúja. Mivel mindkét kutyus debreceni, a Fókusz összehozta őket egy közös sétára. Hogy ez hogyan sikerült, az kiderül a videóból. Ahogy az is, hogy miben különbözik a két kutya természete, milyen reakciókat szoktak kapni másoktól a különleges méretű kedvenceikre, és mennyit eszik egy néhány kilós és egy 70 kilós állat. 
3:15
HíradóA rózsaszín gyerekszoba mellett fegyverraktár volt Gázában
2023. november 9. 19:28

A rózsaszín gyerekszoba mellett fegyverraktár volt Gázában

Izrael napi négy órára leállítja hadműveleteit – közölte csütörtök délután a Fehér Ház. Az elmúlt napokban fokozódott a nemzetközi nyomás a zsidó államon, hogy legyen a harcokban hosszabb tűzszünet. Ám a jeruzsálemi kormány erre csak akkor hajlandó, ha a Hamász terrorszervezet szabadon engedi a magával hurcolt túszokat. Közben az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint mindkét harcoló fél háborús bűncselekményt követ el.
2:26
HíradóAz uniós pénzek továbbra sem jönnek, azt várják a magyar kormánytól, hogy a vállalt reformjai törvényekben jelenjenek meg
2023. november 9. 19:24

Az uniós pénzek továbbra sem jönnek, azt várják a magyar kormánytól, hogy a vállalt reformjai törvényekben jelenjenek meg

Johannes Hahn démonokkal küzd. Így reagált Navracsics Tibor uniós pénzekért felelős miniszter, miután az uniós biztos azt mondta: a bizottság nem tárgyal a magyar kormánnyal a támogatásokért cserébe elvárt reformokról, hanem továbbra is a feltételek teljesítését várja. Gulyás Gergely miniszter szerint pedig a bizottság zsarolni próbálja Magyarországot. A DK szerint csupán arról van szó: az Európai Bizottság nem enged az eredeti feltételekből.
2:15
HíradóAz igazgató megfenyegette a tanárokat, miután valaki az RTL-nek adott interjút
2023. november 9. 19:13

Az igazgató megfenyegette a tanárokat, miután valaki az RTL-nek adott interjút

Nem lesz központi kormányzati vizsgálat a krétás csalásgyanúkkal kapcsolatban – ezt Gulyás Gergely mondta kérdésünkre a mai kormányinfón. Azt is hozzátette, hogy ha akarnak, az érintett pedagógusok az igazgatójukhoz fordulhatnak az ügyben. A szigetszentmiklósi pedagógus, aki először beszélt híradónknak arról, hogy a tanárhiány miatt kozmetikázzák az adatokat az elektronikus naplóban, ma azt mondta, riportunk másnapján az intézményvezetőjük megfenyegette a tanárokat.
2:24
HíradóKarsai Dániel: Az államnak kötelessége, hogy a betegek szenvedését akár életvégi döntésük tiszteletben tartásával is kezelje
2023. november 9. 19:12

Karsai Dániel: Az államnak kötelessége, hogy a betegek szenvedését akár életvégi döntésük tiszteletben tartásával is kezelje

Amikor az állam egészségügyi ellátást nyújt, akkor az is kötelessége, hogy a betegek szenvedését akár életvégi döntésük tiszteletben tartásával is kezelje. Ezzel érvel a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő Karsai Dániel, aki csütörtökön ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróságra írt friss beadványukat. A dokumentumban a kormány korábbi ellenérveire reagáltak, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy esete nyomán össztársadalmi vita bontakozott ki az eutanáziáról. Gulyás Gergely miniszter úgy reagált: az emberi életről nem az embereknek kell rendelkezniük.
2:00
Híradó93 milliárd forintnyi kórházi adósságot vállal át a kormány, de még ez is kevés lehet a betegellátás biztonságához
2023. november 9. 18:49

93 milliárd forintnyi kórházi adósságot vállal át a kormány, de még ez is kevés lehet a betegellátás biztonságához

Idén várhatóan csak az állami kórházak adósságát fizeti ki a kormány – ezt az RTL Híradó kérdésére közölte a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, számításaik szerint jelenleg 93 milliárd forint az intézmények tartozása. Az Orvostechnikai Szövetség szerint azonban a betegellátás biztonsága érdekében a négy egyetemi kórház adósságát is rendezni kéne, ez pedig további 25 milliárd forintba kerülne az államnak.
2:18
HíradóKöltségvetési csalás miatt lett vádlott Újszentiván volt polgármestere
2023. november 9. 18:46

Költségvetési csalás miatt lett vádlott Újszentiván volt polgármestere

Több mint 200 millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat Újszentiván volt polgármestere, és négy társa ellen. A vád szerint még településvezetőként állami támogatásból úgy építtetett 80 fős munkásszállót, hogy annak költségvetését túlárazták és a fennmaradó pénzt fiktív számlák segítségével akarták elszámolni. Putnik Lázár korábban mindent tagadott.
1:54
HíradóAz MVM elismerte az RTL Híradó kérdésére, hogy a diktálós fogyasztók egy része jóval magasabb gázszámlát kapott
2023. november 9. 18:42

Az MVM elismerte az RTL Híradó kérdésére, hogy a diktálós fogyasztók egy része jóval magasabb gázszámlát kapott

A vártnál akár négyszer magasabb gázszámlát kapott sok család novemberben. Ennek oka az általunk kérdezett szakértő szerint az MVM számlázási módszere és a rekordmeleg ősz. Ezeknek a fogyasztóknak most több köbméter gázt piaci áron számláztak. Az állami cég szerint csak a diktálós fogyasztókat érinti a probléma, akik az ügyfélszolgálaton jelezhetik, ha nem tudják egyösszegben kifizetni a számlát.
1:20
HíradóHa lehet, egyelőre igyon mindenki csapvizet – mondta a horvát egészségügyi miniszter, miután többen kórházba kerültek üdítő miatt
2023. november 9. 18:37

Ha lehet, egyelőre igyon mindenki csapvizet – mondta a horvát egészségügyi miniszter, miután többen kórházba kerültek üdítő miatt

Többen kórházba kerültek Horvátországban, miután a Coca-Cola által forgalmazott üdítőből ittak. A gyanú szerint az ital kimarta a nyelőcsövüket. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a horvát forgalmazó két termékét is visszahívta. A cég magyarországi vállalata a Telexnek azt írta: a horvátországi események nem érintik az itthon forgalomba hozott termékeket.
1:59
HíradóA késelő azt mondta az RTL Híradónak, hogy szerelmi ügy miatt estek egymásnak a rokonokkal, ő pedig csak a gyermekét és magát védte
2023. november 9. 18:36

A késelő azt mondta az RTL Híradónak, hogy szerelmi ügy miatt estek egymásnak a rokonokkal, ő pedig csak a gyermekét és magát védte

Jogerősen két év börtönt kapott három évre felfüggesztve az a vasvári családapa, aki fiával és két unokaöccsével verekedett össze. Egyik unokaöccsét végül hasba szúrta tavaly nyáron. Ő életveszélyesen megsérült, testvére könnyebben, akárcsak a támadója. A mai előkészítő ülésen mindenki beismerte tettét. A megszúrt férfi és testvére pénzbüntetést kapott. Unokatestvérüket pedig 50 nap elzárásra ítélték, mert hasonló esteket miatt korábban már többször volt büntetve.
1:53
HíradóNegyvenszer erőszakolhatta meg azt a kisgyermekes anyát, akinek uzsorakamatra adott kölcsön
2023. november 9. 18:36

Negyvenszer erőszakolhatta meg azt a kisgyermekes anyát, akinek uzsorakamatra adott kölcsön

Információink szerint több mint 40-szer erőszakolta meg ismerősét, egy kisgyerekes budapesti anyát az a férfi, aki a gyanú szerint éveken át uzsorakamatra adott pénzt a nőnek. Azzal is fenyegette, hogy baja esik a kisfiának, ha nem fizet. Úgy tudjuk, a végén már csaknem 20 millió forintot követelt a nehéz anyagi helyzetben lévő nőtől, aki nemrég feljelentést tett. Zsarolóját most fogták el.