ADÁSRÉSZLETEK

1:34
HíradóMegszólalt a hős rendőr: a hivatástudat vezérelte, nem érzett félelmet
2024. január 19. 18:32

Megszólalt a hős rendőr: a hivatástudat vezérelte, nem érzett félelmet

Szabadnapos rendőr mentette meg egy pár életét a Borsod megyei Boldván. Egy házhoz hívta ismerőse azzal, hogy nagy mennyiségű, koromsötét füst ömlik ki az ablakokon. A telefonáló unokaöccse volt bent a lakásban a barátnőjével. Hevele István porral oltóval sietett a helyszínre, és közben hívta a tűzoltókat is. Gyorsaságának köszönhetően sikerült kimenteni az alvó fiatalokat.  
1:47
HíradóKilenc év után derült ki: nem baleset, hanem gyilkosság volt a tűz Jánoshalmán
2024. január 19. 18:29

Kilenc év után derült ki: nem baleset, hanem gyilkosság volt a tűz Jánoshalmán

Nem baleset történt, hanem gyilkosság. Kilenc év után derült ki, hogy megölték azt a 29 éves férfit, akinek holttestét a háza kiégett tetőterében találták meg 2015 decemberében Jánoshalmán. Sokáig balesetként kezelték a történteket, de a rendőrök végül arra jutottak, hogy egy akkor 21 éves férfi előbb megverte részeg ivócimboráját, majd rágyújtotta a házat.
9:33
ReggeliGubás Gabi két csempét is tönkretett otthonában sztepp cipőjével
2024. január 19. 12:01

Gubás Gabi két csempét is tönkretett otthonában sztepp cipőjével

Gubás Gabi egy új előadásra készül, amelynek címe a Szajré. Ebben a darabban ír sztepptáncolni fog, amit 3 nap alatt kellett megtanulnia, ennyire időre állt rendelkezésére a táncot oktató tanár, Gyulai Júlia Anna Európa-bajnok sztepptáncos. A darabra otthon is gyakorolt, a padló nagy bánatára. A darabot Szervét Tibor rendezte, most először dolgznak együtt ebben a felállásban. Polcz Alaine életéről szóló magánestjei is folytatódnak a Tháliában. A magyar hospice mozgalom és alapítvány létrehozója számos borzalmat és megrázkódtatást élt át, de a reményt, hogy egyszer minden jobb lesz, soha nem adta fel. Gabi úgy érzi, hogy Polcz Alain élete, pozitív személete inspiráló mindenki számára, ezért iskolákban is tanítani kellene ezt a hozzáállást az élethez.
9:30
ReggeliEgy életem – egy előadás, amiből kiderül, hogy Szinetár Dórának jó humora van
2024. január 19. 11:11

Egy életem – egy előadás, amiből kiderül, hogy Szinetár Dórának jó humora van

Igazából senkit nem ismerünk, akit a tévében látunk – mondta Szinetár Dóra, színész a Reggeliben. A közönség a Centrál Színházban láthatja őt életrajzi stand up előadásában. Dóra azt mesélte, olyan oldalát tudja itt megmutatni, amelyet eddig nem ismert a közönség. Nem simerhetett, mert szerinte egy 5 perces interjúból nem derül ki, hogy ki is az ember valójában. Az Egy életem című előadásban elmeséli például azt is, hogyan élete meg 14 évesen, hogy akkor celeb lett.
13:55
ReggeliCzutor Zoli szerint sokan hiszik azt, hogy kisfia miatta zenél
2024. január 19. 10:45

Czutor Zoli szerint sokan hiszik azt, hogy kisfia miatta zenél

Czutor Zoli, a Belmondo énekese vasárnap Csuja Imrével fog színpadra állni. Sajátságos irodalmi és zenei egymásra találás ez. Csuja verseket mond, Czutor zenél. De van, hogy Zolit annyira elragadja a színész játéka, hogy ő is a közönség részévé válik. A sorozat címe, Megszólít a lelkem. A Reggeli beszélgetésében szóba kerültek Zoli gyerekei is. Simi még csak 11 éves, de már játszik egy darabban és zenekara is van. Úgy tűnik az ezzel járó figyelemre a kisebbik fiú, Miksa féltékeny. Zoliék odafigyelniük arra, hogy a fiúk ne rivalizáljanak, Miksa ne érezze magát elhanyagolva, Siminek pedig megmaradjon a gyerekkora és ne szóljon minden a szereplésről.
4:30
ReggeliPapp Gergő: Peti, nézd vissza az RTL oldalán ezt a beszélgetést
2024. január 19. 10:40

Papp Gergő: Peti, nézd vissza az RTL oldalán ezt a beszélgetést

Tihanyi Petit Obertauernből kapcsoltuk. Obertauern az egyik legdivatosabb osztrák síparadicsom. Ameddig a szem ellát felvonók, négycsillagos szállodák és síléceket cipelő sportolók. Peti már negyedszer jár Obertauernben, de most először van lehetősége síelni. A város a Beatlesről híresült el. Itt forgatták Richard Lester 1965-ös Help! Című filmjének egyik jelenetsorát, amelynek főszereplői a Beatles sztárjai voltak. Van egy nagy Beatles szobor, és egy zongora is kiállítva a hegy oldalában, ahol Peti is készített képeket.
6:20
ReggeliKonkoly Ági: Egyre több ember felismeri, hogy többek vagyunk, mint amit látunk
2024. január 19. 9:33

Konkoly Ági: Egyre több ember felismeri, hogy többek vagyunk, mint amit látunk

Konkoly Ági, modell 10 napot töltött gyermekeivel a Maldív-szigeteken. Elmesélte, hogy a szigetvilág 1200 szigetéből 200 lakott. Ők egy ilyen lakott szigetre mentek, hogy beleláthassanak a helyiek kultúrájába. Egy 1 kilométer hosszú, fél kilométer széles szigeten voltak, ahol pár százan laknak. Látták az iskolát, ovit, éttermeket, nagyon színes volt a nyaralása. A videóban kiderül mit gondol a szépségversenyekről és mit szólna hozzá, ha lányai is ezen az úton indulnának el.
1:56
Éden HotelMaya: Mindig csinálnom kellett egy ilyen sz*r, csicska munkát, úgyhogy felmondtam és eljöttem Mexikóba
2024. január 19. 9:30

Maya: Mindig csinálnom kellett egy ilyen sz*r, csicska munkát, úgyhogy felmondtam és eljöttem Mexikóba

Az Éden Hotel utolsó beköltözője művészi beállítottságú embernek tartja magát, ezért már nem bírta tovább munkahelyén, és úgy döntött, új kihívásokat keres Mexikóban, a luxushotel falai között. A 20 éves Mayának olyan pasik jönnek be, akik magabiztosak, és mindig van valamilyen tennivalójuk. Azokról pedig megvan a véleménye, akik nem ilyenek: „A másik fele meg ugye a sok maradék balf*sz csávó.”
6:56
ReggeliGyulai Viki a Freshből már nem akar énekléssel foglalkozni
2024. január 19. 9:20

Gyulai Viki a Freshből már nem akar énekléssel foglalkozni

Gyulai Viki két gyermek anyukája, a kisebbik, Mici 9 hónapos, a nagyobbik, Samu pedig 6,5 éves. Viki elmesélte, hogy Samunak beszéltek róla, hogy kistesója lesz, de nem vitték túlzásba, nem akarták, hogy valaki, aki még ott sincs felforgassa az életét. Viki az éneklés után dolgozott egy évet a Malévnál, és a VIII. kerületi önkormányzatnál is, de nem tudja, hogy mit csinálna, ha újra munkát kellene vállalnia. Irodai munkát nem szeretne, túl kötöttnek találja. Az énekléssel már nem akar foglalkozni. Azt mondta, hogy az az életforma már nem az ő világa, annak a sűrű 20 évnek, akkor volt ott az ideje.
7:19
ReggeliEgy jó párkapcsolatban is előfordulhat a megcsalás
2024. január 19. 8:48

Egy jó párkapcsolatban is előfordulhat a megcsalás

Nagy az egyéni változatosság abban, hogy ki tud megbocsájtani, ezért nincs recept arra, hogy mit kell csinálni egy megcsalásnál. Előfordulhat, hogy egy kapcsolat több lesz egy megcsalás után? Erről Kovács Orsolya, pszichológus beszélt a Reggeliben. A szakember szerint a megcsaló fél sokszor nem egy másik embert keres, hanem önmaga másik vagy régi verzióját, esetleg egy olyat, amit korábban nem tudott megélni. A szakember arról is beszélt, hogy egy jól működő kapcsolatba is be tud férkőzni a megcsalás. Egyáltalán elvárható, hogy egyszerre tűz és biztonság is legyen két ember között? 
4:43
ReggeliÚjszerű, hogy intim dolog kerüljön ki a királyi családról
2024. január 19. 8:36

Újszerű, hogy intim dolog kerüljön ki a királyi családról

A brit királyi család benne vannak a napi közbeszédben, a velük kapcsolatos események mindig vezető témák. A héten kiderült, hogy Erzsébet nem örült, hogy Harry herceg és Meghan Markle Lilibetnek nevezte el a kislányát. A napokban pedig uralkodói műtétet is bejelentettek. Mészáros Beatrix, Londonban élő közösségimédia-szakértő arról beszélt, hogy meglepte a briteket, hogy Károly király prosztata problémája napvilágot látott. Ettől a királyi család tagjai nagyon emberivé válnak.
6:43
ReggeliSzeretjük a meséket, de a botrányokat még inkább – így változott a brit királyi családról alkotott kép az elmúlt 30 évben
2024. január 19. 8:34

Szeretjük a meséket, de a botrányokat még inkább – így változott a brit királyi családról alkotott kép az elmúlt 30 évben

A királyi család tagjai a sztárok egy speciális típusába tartoznak. Ők a hírnév világába nem belekerülnek, hanem beleszületnek, vagyis örökletes sztársággal rendelkeznek. Már a születésük előtt is számontartják őket, születésük pillanatában pedig rögtön a média figyelmének központjába kerülnek. Guld Ádám, médiakutató volt a Reggeli vendége, aki elmondta, hogyan változott meg az elmúlt 30 évben a királyi családokról alkotott kép. Egyre inkább megjelenhet a hétköznapi ábrázolás, amikor egy pillanatra felvillan, hogy ők is  emberek.
5:42
ReggeliMár csak a brit uralkodót koronázzák Európában
2024. január 19. 7:52

Már csak a brit uralkodót koronázzák Európában

A monarchiában élő népek általában boldogabbak, mint a köztársaságban élők egy felmérés szerint – mondta Shenouda Nóra, az angol királyi család szakértője szakértője. Nóra a brit és dán uralkodóház szokásiról mesélt a Reggeliben. A brit királyi család tagjainak egészségügyi állapotáról sokat megtudhatunk a napokban, erre azt mondta a szakértő, hogy szokatlan ez a fajta nyílt kommunikáció. Károlynak prosztataműtétje volt, Katalin hercegné állapotáról pedig annyit tudni, hogy 10-14 napig fog lábadozni alhasi műtétje után, és nem vállal kötelezettséget húsvétig.
3:23
ReggeliA dánok sem hiszik el, hogy X. Frigyes hűtlen lett volna feleségéhez
2024. január 19. 7:50

A dánok sem hiszik el, hogy X. Frigyes hűtlen lett volna feleségéhez

Szilveszterkor lemondott a dán királyné, fia, X. Frigyes már trónra lépett. Visszavonulásának hivatalos indoklása a királynő megromlott egészségügyi állapota volt, a pletykák szerint azonban valami egészen más húzódhatott meg a háttérben, X. Frigyes állítólagos hűtlensége. Hogy mit gondolnak erről a dánok, megkérdeztük Vas Noerbek Krisztinát, aki Dániában él.
Éden HotelArni hosszas csókcsatába kezdett Adrival a jakuzziban, ezért Szani bosszúhadjáratot indít ellene
2024. január 18. 23:10

Arni hosszas csókcsatába kezdett Adrival a jakuzziban, ezért Szani bosszúhadjáratot indít ellene

Szani alig akart hinni a szemének, amikor meglátta párját Adrival csókolózni a jakuzziban. A sokkoló látványtól – saját állítása szerint – hevesebben kezdett dobogni a szíve, elkapta a hányinger, és úgy érezte, Arni pofátlanul elárulta őt. Mérgében és megalázottságában ki is eszelt egy hadjáratot a srác ellen. Túlzott bosszúvágya azonban nem igazán nyerte el Fanni tetszését.
1:27
Éden HotelFanni nem tartaná korrektnek, ha Szani vinné haza a főnyereményt
2024. január 18. 23:05

Fanni nem tartaná korrektnek, ha Szani vinné haza a főnyereményt

„Arni végig a pofámba hazudott egész éjszaka” – panaszkodott Szani Zsófinak és Fanninak, majd nekik is elárulta, mire készül Arni ellen, amikor már a főnyereményt jelentő gömböt tartják a fináléban. Annyira belelovallta magát a terve szövögetésébe, hogy már arról is elkezdett fantáziálni, hogy a Reggeliben hogyan nyilatkozik majd a tettéről. Fanninak azonban egy kicsit sem tetszettek a lány szavai.
2:28
Éden Hotel„Úgy néznek rám, mint a véres rongyra” – Adri úgy érzi, a csók miatt közellenséggé vált a luxushotelben
2024. január 18. 23:05

„Úgy néznek rám, mint a véres rongyra” – Adri úgy érzi, a csók miatt közellenséggé vált a luxushotelben

Arni szinte az egész estét Adrival töltötte a jakuzziban, másnap reggel pedig be is számolt Norbinak az élményeiről, majd megnyugtatta a lányt, hogy senki sem tud a csókjukról. Arni később Kendyt is beavatta, akinek azt is elmondta, hogy szívesen lecserélné már Szanit: „Esküszöm zavar, hogy szájra puszit kell neki adjak, én ezt nem akarom.”
2:41
Éden HotelArni és Adri engedtek a vágyaiknak: Csak szeretném élvezni
2024. január 18. 23:05

Arni és Adri engedtek a vágyaiknak: Csak szeretném élvezni

Az esti buli után Arni és Adri a jakuzziban elegyedtek szóba, majd egyszer csak kettesben maradtak, és flörtölni kezdtek egymással a habok között, majd több csók is elcsattant közöttük. Eközben viszont Szani, Barbi és Jani tőlük néhány méterre álltak lesben, és minden mozdulatukat figyelték. „Abban a pillanatban, amikor megláttam őket, hányinger kapott el, hevesen vert a szívem. Elárulva éreztem magam” – mondta elkeseredve Szani.
10:23
FókuszValóban forrong a világ vagy csak jobban figyelünk rá?
2024. január 18. 19:56

Valóban forrong a világ vagy csak jobban figyelünk rá?

Izraeli háború, orosz-ukrán konfliktus, Észak-Korea rakétatámadásai Dél-Korea ellen, kínai hadgyakorlatok Tajvan partjainál, Vörös tengeri válság – szinte nincs a világnak olyan pontja, ahol ne ütötte volna fel a fejét valamilyen konfliktus. A Fókusz összefoglalta a jelenlegi helyzetet és szakértő segítségével azt is felgöngyölítették, hogy a különböző háborúk hogyan hatnak egymásra, a gazdaságra, országok függetlenségére vagy akár az amerikai elnökválasztásra.  
4:04
FókuszMegbolondult az időjárás? Már nem csak a frontérzékenyek szenvedhetnek a sok, szélsőséges változás miatt
2024. január 18. 19:39

Megbolondult az időjárás? Már nem csak a frontérzékenyek szenvedhetnek a sok, szélsőséges változás miatt

Szerdán még repkedtek a mínuszok, csütörtökön már 10 fokkal magasabb a hőmérséklet, mint lenni szokott ilyenkor. Pénteken ismét beköszönt a tél, még hó is eshet. Joggal mondhatjuk, hogy megbolondult az időjárás. A meteogyógyász szerint ez a következő években sem változik, pláne itt, a Kárpát-medencében, ami egyébként is nagyon összetett klímájú terület. A szervezetünknek rendkívül sűrűn és nagyon-nagy mértékben kellene alkalmazkodnia a változó körülményekhez. Nem csak a frontokra kell gondolni. A tartós hideghullámoktól kezdve a szeles időszakokon át a légszennyezettségig – ezek mind befolyásolják szervezetünk működését, és folyamatosan terhelik azt. Nem csak azokét, akik érzékenyek rá.
1:33
HíradóNem árulták el, miért volt szüksége Katalin hercegnőnek műtétre
2024. január 18. 19:25

Nem árulták el, miért volt szüksége Katalin hercegnőnek műtétre

Aggódnak a royalisták Nagy-Britanniában miután kiderült: Károly királynak és Katalin hercegnőnek is egészségügyi problémái vannak. A trónörökös feleségén hasi műtétet hajtottak végre, még két hetet kórházban lesz. Nem árulták el, miért volt szükség a műtétre, csak annyit közöltek: nem rákról van szó. Az uralkodóról viszont elárulták: prosztata megnagyobbodása van, és a jövő héten vonul kórházba.
2:05
HíradóMár a harmadik egykori kormánytagot tartóztatták le Lengyelországban
2024. január 18. 19:15

Már a harmadik egykori kormánytagot tartóztatták le Lengyelországban

Újabb egykori kormányzati politikust tartóztattak le Lengyelországban. A decemberi kormányváltás óta a volt külügyminiszter-helyettes már a harmadik, akit a bukott Jog és Igazságosság Párt tagjai közül őrizetbe vettek. Ezek miatt az esetek miatt is egyre nő a feszültség a választási kampányban megtisztulást, reformokat ígérő Donald Tusk vezette kormány és a vétójoggal bíró lengyel államfő között.
2:34
HíradóA Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között
2024. január 18. 19:07

A Budapest-bérlet mellett a 12 milliárdos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a minisztérium között

A 12 milliárd forintos állami támogatás is a tárgyalás része a főváros és a közlekedési minisztérium között – ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely. A miniszter szerint elvonásról nincs szó, de az kérdés, hogy milyen kedvezményt fedeznek az állami támogatásból. A fővárosnál azt mondták Híradónknak, hogy minden a tárgyalóasztalnál dől el. Lázár János másfél hete beszélt arról, hogy ha a főváros nem fogadja el az ország vagy vármegye bérleteket a tömegközlekedésben, megszűnik a Budapest-bérlet.
2:03
HíradóRekordon a hitelkártya-tartozások: kártyánként átlagosan 130 ezer forint
2024. január 18. 18:55

Rekordon a hitelkártya-tartozások: kártyánként átlagosan 130 ezer forint

Soha nem voltak még ilyen magasak a magyarok hitelkártya-tartozásai – írta meg a biztosdöntés.hu a Nemzeti Bank adatai alapján. Majdnem 152 milliárd forinttal tartoznak a hitelkártya tulajdonosok, ami kártyánként 130 ezer forint átlagosan. A szakértő arra figyelmeztet: a magas infláció sokakat nehéz helyzetbe hozott, de a hitelkártyák 30-40 százalékos kamata csak nagyon rövid távon jelenthet megoldást, és mindenki igyekezzen csökkenteni a tartozását.
2:18
HíradóGulyás Gergely szerint helytelen volt a csecsemők ingyenes SMA-szűrésének leállítása
2024. január 18. 18:51

Gulyás Gergely szerint helytelen volt a csecsemők ingyenes SMA-szűrésének leállítása

Helytelennek nevezte a csecsemők ingyenes és önkéntes SMA-szűrésének leállítását a mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter a Híradó kérdésére. Ő abban bízik, hogy a kormány rövid időn belül visszaállítja a vizsgálatokat. Az államnak 400 millió forintjába került a 14 hónapig működő program, ezalatt 9 csecsemőnél fedezték fel a betegséget.
2:46
HíradóAnyát és fiát egyszerre küldték el a dél-koreai Bumchun salgótarjáni üzeméből
2024. január 18. 18:50

Anyát és fiát egyszerre küldték el a dél-koreai Bumchun salgótarjáni üzeméből

Ugyanolyan arányban bocsátottak el magyar, mint külföldi dolgozókat a dél-koreai Bumchun salgótarjáni üzeméből, csak a cég ezt nem kommunikálta megfelelően – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. A kancelláriaminiszter arra reagált, hogy az akkumulátoripari vállalatnál azonnali vizsgálatot indított a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a 24.hu megírta: úgy küldtek el kölcsönzött magyar dolgozókat, hogy közben több tucatnyi ázsiai vendégmunkást alkalmaznak.
2:08
HíradóA fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat
2024. január 18. 18:49

A fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat

Brutális történet megrázó részletekkel. Puszta kézzel próbálta eloltani a testén égő tüzet az a 20 éves hajléktalan fiatal, akire lakótársa gyújthatott rá egy romos épületet még 2020-ban Budapesten. Kiderült: az akkor 18 éves támadó – aki ellen most emeltek vádat – korábbi vitájuk miatt egy benzinnel teli égő fémdobozt rúgott a már alvó áldozatra, aki mellett ott aludt a barátnője is. Ő is megsérült.
1:59
HíradóMegbánta a rablást, enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését
2024. január 18. 18:46

Megbánta a rablást, enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését

Enyhítették az egyik luxusórarabló büntetését, aki megbánta a rablást. Kilenc évet kell rács mögött töltenie, így döntött jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Még 2014-ben raboltak ki egy óraboltot a fővárosi Andrássy úton. 28 órát vittek el, több mint 100 millió forint értékben. A bolt biztonsági őre súlyosan megsérült. A rabló társa ítéletén nem változtattak.
1:37
HíradóAzért ölhette meg hajléktalan barátját, mert az visszautasította szexuális közeledését
2024. január 18. 18:44

Azért ölhette meg hajléktalan barátját, mert az visszautasította szexuális közeledését

14 év börtönre ítélte a bíróság azt az orosztonyi férfit, aki a vád szerint megölte hajléktalan barátját, miután italozás közben összevesztek, majd másnap elásta a holttestet a kertjében, még 2021 decemberében. Az ügyészség szerint szexuálisan közeledett a hajléktalan férfihoz, aki ezt visszautasította, ezért dühében ütötte-rúgta, végül két szúrással halálra késelte. A férfi még csütörtökön is tagadta a gyilkosságot, és fellebbezett. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.
2:02
HíradóErősödik az európai iparvédelem, vizsgálódik az EB, bajban a Szegeden tervezett hatalmas kínai villanyautógyár?
2024. január 18. 17:56

Erősödik az európai iparvédelem, vizsgálódik az EB, bajban a Szegeden tervezett hatalmas kínai villanyautógyár?

Nem fenyegeti veszély a BYD szegedi óriásberuházását, ha az Európai Bizottság csak azt vizsgálja, szabályos-e a kínai cég állami támogatása – mondta a Híradó kérdésére a Miniszterelnökség vezetője. A Bizottság még tavaly indított vizsgálatot, mert szerintük felmerül a gyanú, hogy a kínai autógyár az állami támogatás miatt tisztességtelen versenyelőnyhöz jutott. Bod Péter Ákos közgazdász úgy látja: Amerika után az európai iparvédelem is erősödik.
6:17
ReggeliKovács Dóri nagyon menő helyen fog zenélni
2024. január 18. 11:40

Kovács Dóri nagyon menő helyen fog zenélni

Kovács Dóra szerepelt már az Éjjel-Nappal Budapestben is, aztán műsörvezetőként folytatta karrierjét az RTL-en. Dóra régen dj-ként is dolgozott, 2015-től öt éven keresztül a zene volt az élete, majd a covid elvágta zenei karrierjét. Most különleges meghívást kapott a műsorvezető: egy Hüttébe hívták zenélni, egyenesen a francia Alpok lábához. Hogy hogyan készül a különleges alkalomra, erről kérdeztük Dórit a Reggeliben. 
14:49
ReggeliA ValóVilág11 győztese még nem költötte el nyereményét, visszament dolgozni
2024. január 18. 10:40

A ValóVilág11 győztese még nem költötte el nyereményét, visszament dolgozni

A Reggeli vendégei Csenki Attila humorista, Noé Bex francia humorista, Karnics Krisztina VV győztes, arról beszélgettek, hogy mire költenék el az ötöslottó jövő heti főnyereményét, azaz 5,1 milliárd forintot. Krisztinához közelebb áll ez a téma, hiszen nemrég 36 millió forintot vihetett haza, miután megnyerte a ValóVilág 11 szériáját, bár abból még egy lakást sem tudott venni. A lány ezért úgy döntött, hogy jövőjébe fekteti az összeget: jelenleg tetoválóművésznek tanul, mellette pedig a vendéglátásban dolgozik.