Celebek nélkül

Mondom majdnem mindenki. A második szériát előkészítő stábtagok már másnap – az elég jól sikerült záró buli kipihenése nélkül – elutaztak Iguazuba, hogy fogadják az újabb tíz „áldozatot”. A szerencsésebbek, akik a beosztásnak köszönhetően, akár 4 nap szünethez jutottak, elutaztak Buenos Airesbe, míg mások egy napos kirándulásokra mentek a szomszédos városokba, vagy a közeli Paraguayba. Buenos Airesbe csak az út lett volna 14 óra oda, majd 14 vissza – busszal, persze, nem repülővel. Azért a lassúságnak is vannak határai. Még itt is. Ez a táv így nekem mégis elég hosszúnak tűnt ahhoz, hogy passzoljam. A csütörtök így az elmúlt hetek alváshiányának bepótolásával telt – értsd: ébredés délután 4-kor – piperecikkek és alapvető élelmiszerek hiányosságainak felmérése után bevetettük magunkat Oberá városába, hogy végre megtekintsük nappali fényben annak nevezetességeit és beszerezzünk egy-két dolgot. Utóbb kiderült, hogy a hely turisztikai látványosságok tekintetében kihívásokkal küzd, és alapvetően sokkalta bájosabb esti megvilágításban, néhány caipirinha áldásos hatása alatt! De mindegy is, mivel hétköznapi életünk alapvetően a szálloda-tábor, tábor-szálloda táv megtételére és az ott létre korlátozódik, helyi látványosságként pedig a városbéli éttermeket és bárokat látogatjuk. Azokat mondjuk kellő gyakorisággal. Szóval volt csütörtök délután Oberá, aztán pénteken megvalósult az álom, az elképzelhetetlen, a kihagyhatatlan és még sorolhatnám. Eljutottunk Iguazuba, a vízesésekhez. Akik jól ismernek, tudják, imádok túlozni, szerintem megszínesíti még a legátlagosabb történeteket is. De most nem teszem, mert semmi szükség nincs rá. Az egész egyszerűen leírhatatlan, lélegzetelállító volt, maga a megmagyarázhatatlan őserő. Hatalmas lezúduló víztömegek, amiket ha felülről nézel egy hatalmas mindent elnyelő lefolyónak, alulról figyelve pedig óriászuhanynak tűnnek. Persze ez most nem adja át, amit ott éreztünk. Mindannyian. Tényleg! Hogy a mindent elöntő eső, órákig tartó buszozás, tűzlégy csípések és marhahús-mérgezés ide vagy oda, ezért megérte itt lenni. Ahogy állsz a korlát szélénél, mosolyogsz, mélyen belélegzed a friss, illatos levegőt, fotózol, illetve fotóznál, mert s lezúduló víztömegből jut ám neked is bőven. De nem bánod. Gyönyörű napsütés, hihetetlen fények és egy érzés, amit nem lehet átadni. És lehet még fokozni. Egy motoros hajóval bementünk egészen a vízesések alá, oda, ahol olyan érzésed van, mintha egyenesen rád ömlene a víz, csak rád. Bencével sikítoztunk, mint két tizenéves kisgyerek Disneylandben, közben persze alig kaptunk levegőt és alig láttunk, de mégis hihetetlen élmény volt! Igazi extázis. Nem is tudom, hogy a természet adott-e valaha ilyen élményt nekem. Feltöltődtem, mind feltöltődtünk teljesen, talán kitart a hátralévő 3 hétre. Lassan vége a nagy szabadságnak, holnap beköltöznek!

Ethel