Sárospataki Albert

Sárospataki Albert

Leírás

Sárospataki Albert vállalkozó, befektető, a Billingo online számlázó alapítója és vezérigazgatója. A Billingót a 2014-es indulás óta a magyar B2B szektor egyik meghatározó digitális szolgáltatójává építette, amely ma már több mint 250 ezer regisztrált vállalkozó működését támogatja. Vezetőként és befektetőként olyan megoldások létrehozásán, mentorálásán és támogatásán dolgozik, amelyek egyszerűbbé teszik a vállalkozások mindennapjait, és hozzájárulnak a hazai vállalkozói versenyképesség erősítéséhez.

A Cápák között 7. évadához Cápaként, azaz befektetőként csatlakozott. A műsorban elsősorban a vállalkozói gondolkodás, az üzleti edukáció és a felelős befektetői szemlélet képviseletét tartotta fontosnak. Aktív befektetőként főként Software as a Service, mesterséges intelligencia, digitális és szoftveres megoldások, kiberbiztonság, oktatás, pénzügy és egészségügy területén érdekelt. 2025-ben a Best of Startups gálán az Év Befektetője, vagyis az Investor of the Year díjat vehette át.

Szakmai munkáját több hazai elismerés is visszaigazolja. 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is felkerült a TOP 50 digitális szakember listára, ahol jelenleg a 9. helyen szerepel. 2025-ben a LinkedIn magyarországi TOP 20-as üzleti véleményvezér felmérésében szintén a 9. helyen listázták.

Albert és csapata munkáját az elmúlt években számos díjjal ismerték el. A Billingo 2024-ben bekerült a Budapesti Értéktőzsde BÉT50 sikeres vállalatai közé, 2026-ban Business SuperBrands minősítést kapott, korábban pedig több alkalommal MagyarBrands díjjal jutalmazták. A cég marketing- és termékfejlesztési eredményei között Marketing Gyémánt és Év Honlapja díjak, Az Év Marketingaktív Vállalkozása fődíjak, Az Év Vállalata fődíjak, valamint Megbízói Toplista első helyezések szerepelnek. Albert 2022-ben a Digital Hungary Az Év Példaképe Díját kapta meg cégvezetés kategóriában, 2023-ban Budapest és Pest Vármegye Év Vállalkozója, 2024-ben Országos Év Vállalkozója lett, 2026-ban pedig a Behaviour Év Cégvezetője díj 1. helyezettjeként és az Év Tudatos Férfijaként ismerték el.

Munkájában kiemelt szerepet kap az innováció és a gyors piaci alkalmazkodás. A Billingóhoz több, a vállalkozói, banki és fintech területet érintő fejlesztés kapcsolódik, köztük banki integrációk, azonnali fizetési és SoftPOS-rendszerre épülő szolgáltatások, számlázási automatizmusok, átalányadós digitális megoldások és mesterséges intelligenciára épülő vállalkozástámogató fejlesztések. A Billingo 2021-ben megszerezte a Magyar Nemzeti Bank számlainformációs, azaz AISP engedélyét, 2024 végén pedig a fizetési szolgáltatói, azaz PISP engedélyt is.

2021 óta a Bridge Budapest Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövete, és fontos számára a hosszú távú, értékalapú működés. A Menedzserek Országos Szövetségének elnökségi tagja. Magánszemélyként kiemelt figyelmet fordít a rászoruló gyerekek támogatására, emellett alapítványoknak is szervez programokat és oktatásokat a hatékonyabb működés érdekében. Stratégiai szinten támogatja az Amigos a gyerekekért Alapítványt, a KórházSuli Alapítvány Hatókör alapító tagja, valamint a Bátor Küldetése program kiemelt segítője.

Családja mellett rendszeresen olvas, meditál és sportol, tapasztalatait pedig előadásokon és konferenciákon osztja meg vállalkozókkal, könyvelőkkel, valamint pénzügyi és fintech megoldások iránt érdeklődő közönséggel. 2025-ben dokumentumfilmet forgatott Szőnyi Ferenc 12 500 kilométeres kanadai kerékpárversenyéről, a TransCanada Ultra-ról; a film célja az emberi kitartás, figyelem és alázat bemutatása volt.

Legnépszerűbb videók