Cápák között

Balogh Levente: Ritka, hogy nem tudok belekötni dolgokba

rtl.hurtl.hu

2024. június 11. 7:03

Gyurján Attila vállalkozása és üzleti ajánlata Balogh Levente szerint kifogástalan volt. És azt is elárult, szerinte miért nem tudták „szétszedni” a Cápák az italgyártással foglalkozó fiatal vállalkozót. 

Londoni világversenyen nyert bronzérmet likőrjeivel a kiskőrösi vállalkozó


Gyurján Attila 16 évesen főzte első pálinkáját, hogy legyen zsebpénzezsebpénz szerzés céljából azzal a szerkezettel, amit nagyapja rejtegetett az ágyneműtartóban. Tanulmányai után a kiskőrösi pálinkafőzdében kezdett el dolgozni segédként, majd főzőmesterként, utána pedig operatív vezetőként – de ez is kevés volt az azóta is alkoholos italokkal foglalkozó vállalkozó számára. A Cápáknak elhozta Wolf&Lamb kézműves 

Balogh Levente alkudozás nélkül megadta, amit a Wolf&Lamb likőr megálmodója kért a Cápáktól


A Cápák elégedettek voltak Gyurján Attila felkészültségével és termékeivel egyaránt. Balogh Petya szerint a 32 éves vállalkozó hihetetlenül jó a pénzügyi tudatosságban és üzleti gondolkodásban, Moldován András pedig úgy vélte, egy igazán jó üzletkötőre lenne szüksége a Wolf&Lamb megálmodójának. András véleményével Balogh Levente nem tudott egyetérteni, hiszen ugyanazt vallja, mint édesapja, hogy a terméknek önmagát kell eladnia. „Ennél én se tudtam volna szebbet csinálni” – vallotta be Levente a termékek csomagolását nézegetve, majd módosítás nélkül üzleti ajánlatot tett a vállalkozónak.

#Cápák között#Videó#extra videók#gyurján attila#likőr#wolf & lamb#vállalkozás#befektetés#balogh levente#cápa találkozó#gyógynövény