Cápák között

Az Ezzra vállalkozói mindenképp számítanak majd Orbók Ilona ötleteire a női ékszerek világában

rtl.hurtl.hu

2024. január 31. 14:35

„Én az ékszercégek működésébe eléggé otthon vagyok” – mondta Orbók Ilona az Ezzra alapítóinak, akik bevallották, hogy nemcsak az üzleti stratégia terén szeretnék kikérni a Cápa véleményét, hanem az ékszerek kapcsán is. Lakatos Istvánt pedig az a kérdés nem hagyta nyugodni, hogy miért éppen őket és nem Balogh Leventét választották a fiúk. 

Otakomaiya Balázs és Molnár Dominik két éve találkoztak, és a barátságuk kezdete óta egy közös vállalkozáson gondolkoztak. Balázs és Dominik sokat utaztak külföldre, ahol feltűnt nekik, hogy a férfiak is egyre szívesebben hordanak ékszereket. Ebből kiindulva született meg bennük az Ezzra divatékszer márka gondolata, amit rövid időn belül meg is valósítottak. Balázs és Dominik egy következő szintre szeretnék emelni vállalkozásukat azzal, hogy megnyitják saját üzletüket, ehhez pedig a Cápáktól12,5 millió forintot kértek 10% részesedésért cserébe.


Otakomaiya Balázst és Molnár Dominikot régi ismerősként köszöntötték a befektetők, hiszen Balázs korábban már a Cápák elé vitte egy előző ötletét, Dominik pedig Az álommelóban pályázott Levente asszisztensi pozíciójára. A fiúknak ezúttal sikerült meggyőzniük a befektetőket, hiszen az Ezzra elnevezésű vállalkozásukra három Cápa is ráharapott. Orbók Ilona és Lakatos István végül közösen szálltak be az ékszer bizniszbe, azonban a kiskosarazott Balogh Levente szerint a két befektető túl engedékeny volt az alkudozás során.

#Cápák között#Videó#extra videók#ezzra#vállalkozás#cápatali#találkozó#megbeszélés#stratégia#ékszer#tanács#tervek